2008. július 19. szombat

júl. 19
6:27
Elraboltak két francia segélymunkást Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Az Akció az éhezés ellen (ACF) nevű francia humanitárius szervezet közölte, hogy információi szerint életben van mindkét munkatársa. A szervezet felfüggesztette afganisztáni tevékenységét, és közölte, hogy mindent megtesz a két fogoly mielőbbi kiszabadításáért.
júl. 19
7:57
Az Egyesült Államok kinevezte első koszovói nagykövetét (Kripto Akadémia)
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter kinevezte pénteken az Egyesült Államok első koszovói nagykövetét, öt hónappal azután, hogy a volt dél-szerbiai tartomány egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét.
júl. 19
8:33
A francia polgári védelemtől 28 kilogramm semtexet loptak el (Kripto Akadémia)
Vizsgálatot indított a párizsi ügyészség terrorellenes ügyosztálya, miután kiderült, hogy 28 kilogramm robbanószer, illetve detonátor tűnt el a polgári védelem egyik létesítményéből Lyon közelében - közölték pénteken igazságügyi források.
júl. 19
8:51
Kétnaponta titkos információk sétálnak ki a brit védelmi minisztériumból (Kripto Akadémia)
A brit védelmi minisztériumból 658 hordozható számítógépet loptak el, alkalmazottai pedig 89-et veszítettek el 2004 óta. A 747 laptopból mindössze 32 került elő - közölte a brit védelmi minisztérium pénteken.
júl. 19
9:09
Váratlanul Kabulba érkezett Hervé Morin (Kripto Akadémia)
Előre be nem jelentett két napos látogatásra Kabulba érkezett szombaton Hervé Morin francia védelmi miniszter.
júl. 19
9:11
Papnak és apácának öltözözz tüntetők óvszereket dobáltak a hívőknek (Kripto Akadémia)
Több mint 500 pápa-ellenes aktivista próbálta megzavarni szombaton Sydney-ben a katolikus ifjúsági világtalálkozóra érkező zarándokokat.
júl. 19
9:42
Felfüggesztették állásából, mert túl sokat dolgozott (Infostart)
Túl sokat dolgozott, ezért nyugdíjazása előtt pár nappal felfüggesztették állásából egy angliai falucska iskolaigazgatóját. A 60 éves hölgy nemrég tért vissza a munkába egy hátsérülés után. Több szülő a megyei önkormányzat eljárása elleni tiltakozásul nem engedi iskolába a gyerekét.
júl. 19
9:45
Át akart szökni a határon, lelőtték az izraeli katonák (Kripto Akadémia)
Izraeli katonák lelőttek egy feltételezett csempészt az izraeli-szíriai határon.
júl. 19
10:00
Erős földrengés Japánban (Infostart)
Erős földrengés rázta meg Japán fő szigetét, Honsút szombaton. A Richter-skála szerint 7-es fokozatú földrengés miatt a japán meteorológiai szolgálat szökőárveszély-figyelmeztetést adott ki a sziget északkeleti partvidékére.
júl. 19
10:03
Afganisztánba érkezett Barack Obama (Kripto Akadémia)
Háborús övezetekbe vezető körútjának első állomására, Afganisztánba érkezett szombaton Barack Obama valószínű amerikai demokrata párti elnökjelölt.
júl. 19
10:18
Kitiltanák a szexboltokat és a gyorséttermeket a történelmi belvárosokból (Infostart)
Kitiltaná a történelmi belvárosokból az "oda nem illő" üzleteket az olasz kormánykoalíció egyik pártja, az Északi Liga. "Oda nem illőnek" találják a többi között a szexboltokat és a gyorséttermeket.
júl. 19
10:20
"Nem a vallással, a pápával van bajunk" (Infostart)
Több mint 500 pápaellenes aktivista próbálta megzavarni szombaton Sydney-ben a katolikus ifjúsági világtalálkozóra érkező zarándokokat.
júl. 19
10:54
Pingvintetemek árasztják el a brazil tengerpartokat (Infostart)
Az Antarktiszról és Patagónia jeges partjairól származó pingvintetemek árasztják el Rio de Janeiro trópusi tengerpartjait. Az elmúlt két hónapban négyszáz elhullott madarat találtak a pálmafás strandokon - közölték pingvinmentők a brazil Cabo Frio üdülővárosban.
júl. 19
11:15
Reménykeltőek a tárgyalások az iráni atomprogramról (Kripto Akadémia)
Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter szerint az iráni nukleáris programról szombaton kezdődő genfi tárgyalások pozitív és konstruktív lépésnek tekinthetők, de több ilyen találkozóra lesz szükség.
júl. 19
12:24
A szociális egyensúly visszaállításának szükségességét hangsúlyozta Orbán Tusnádfürdőn (Infostart)
Egy versenyképes gazdaság csak egy versenyképes társadalmon alapulhat, amelynek viszont alapfeltétele a szociális egyensúly - mondta szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor.
júl. 19
12:27
A németek 72 százaléka Obamára szavazna (Kripto Akadémia)
A németek 72 százaléka a demokrata párti Barack Obamára szavazna, ha részt vehetne az amerikai elnökválasztáson.
júl. 19
13:03
Sarkozy meg akarja érteni az EU-szerződésre mondott ír nemet (Kripto Akadémia)
Nicolas Sarkozy francia államfő, egyben az Európai Unió soros elnöke saját elmondása szerint azért látogat hétfőn Írországba, hogy "meghallgassa és megértse", miért utasították el az ír választók a népszavazáson az unió korszerűsítésére hivatott Lisszaboni Szerződést.
júl. 19
13:18
Nincs menetrend, de egyre kevesebb lesz a brit katona Irakban (Infostart)
Nagy-Britannia nem állít fel "mesterséges menetrendet" Irakba vezényelt haderőinek kivonására - jelentette ki bagdadi sajtókonferenciáján Gordon Brown brit kormányfő.
júl. 19
13:36
Orbán: Azt kaptuk jutalmul, amivel fenyegettek (Infostart)
Orbán Viktor szerint csak úgy lehet versenyképessé tenni a gazdaságot, ha előbb a helyreállítják a felborult szociális egyensúlyt, és a társadalmat, a nemzetet teszik versenyképessé. A Fidesz elnöke Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tartott előadásában beszélt erről.
júl. 19
16:57
Részeg magyar ámokfutót üldöztek az osztrák rendőrök (Metropol)
Százhatvan kilométeres sebességgel, világítás nélkül, ittasan, lakott területeken is száguldva menekült a szombatra virradó éjszakán az őt üldöző osztrák közlekedési rendőrök elől egy Ausztriában dolgozó fiatal magyar férfi.
júl. 19
16:57
Egyesülés útján Ciprus (Kripto Akadémia)
Derűlátónak mondta magát az észak-ciprusi látogatáson lévő Recep Tayyip Erdogan török kormányfő az 1974 óta megosztott Ciprus két közössége közötti újraegyesítési tárgyalások közeli újrakezdését illetően.
júl. 19
16:59
Hanyatlással riogatja Bajorországot a CSU (Kripto Akadémia)
Az adócsökkentésre, az oktatás javítására, valamint a családtámogatásra helyezi a hangsúlyt az a program, amelyet a közelgő tartományi választások előtt fogadott el szombaton Nürnbergben véget ért kongresszusán a bajor Keresztényszociális Unió (CSU).
júl. 19
17:01
Magyar és cseh szélsőjobboldaliak találkoznak hétfőn Pozsonyban (Kripto Akadémia)
Biztosra fordult szombaton a cseh Nemzeti Párt (NS) és a magyarországi Jobbik vezetőinek hétfőre tervezett pozsonyi találkozójáról szóló előzetes értesülés - adta hírül szombaton a szlovák kereskedelmi hírügynökség, a SITA.
júl. 19
18:45
Az RMDSZ július 26-ig vár választ az MPP-től (Kripto Akadémia)
Egy hét áll rendelkezésre ahhoz, hogy egyezség szülessen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) között egy jövendő választási együttműködésről - derült ki szombaton Markó Béla és Tőkés László Bálványosfürdőn lezajlott újabb találkozóján.
júl. 19
20:48
Közelebb került a megegyezéshez a két erdélyi magyar párt (Infostart)
Reálisnak találta az őszi parlamenti választások előtti megegyezés esélyét a két erdélyi magyar politikai szervezet között egyeztető Tőkés László, aki Bálványosfürdőn Markó Bélával tárgyalt.
júl. 19
21:09
A washingtoni külügyminisztérium szerint Teheránnak választania (Kripto Akadémia)
Teheránnak választania kell az együttműködés és a konfrontáció között - jelentette ki Sean McCormack, az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton, miután az iráni atomprogram ügyével foglalkozó hat ország képviselői eredménytelen tárgyalást folytattak Genfben Szajjed Dzsalilivel, Irán nukleáris ügyekben illetékes főtárgyalójával.

Keresés