Szakértők szerint nem sikerült megtörnie Európának az orosz gázhegemóniát a Kaszpi-tenger térségében, ez pedig a Nabucco-projekt jövőjére is hatással lehet. Sz. Bíró Zoltán, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa és Deák András, a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa erről azzal összefüggésben beszélt, hogy a közelmúltban Oroszország több jelentős gázmegállapodást kötött a…
A grúz erők betörtek péntek reggel a dél-oszét szakadár fővárosba, Chinvaliba azt követően, hogy egész éjszaka a szeparatista erőket támadták. A grúz védelmi minisztérium állítása szerint a harcokba Moszkva is bekapcsolódott, orosz harci gépek az ország területét támadják.
A brit McDonald's négyezer új alkalmazottat vesz fel, hogy állni tudja a termékei iránt mutatkozó megnövekedett keresletet. Mindezzel egyidőben új éttermeket nyitnak, és kampányt indítanak, hogy megváltoztasság a brit társadalomban kialakult képet a náluk végzett munkáról.
A több európai ország együttműködésével gyártott Airbust újabb csapás fenyegeti. A jelek szerint füstbe ment az Egyesült Államokkal nemrég kötött több, mint kétmilliárd dolláros szerződés.
Egy orosz tévécsatorna szerint orosz harckocsik, hadianyaggal megrakott teherautók és "önkéntesek" indultak a hivatalosan Grúziához tartozó Dél-Oszétiába, amelynek visszafoglalására Tbiliszi péntek reggel indított hadműveletet. Grúzia azt közölte, hogy csapatai elfoglalták a szakadár tartomány fővárosát.
Dmitrij Medvegyev orosz elnök pénteken figyelmeztetett: Oroszország nem hagyja büntetlenül állampolgárai halálát Dél-Oszétiában, és hangsúlyozta: Moszkva megvédi az orosz állampolgárokat, bárhol is tartózkodjanak.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken kijelentette: Oroszország olyan jelentéseket kapott, amelyek szerint etnikai tisztogatás folyik a szakadár grúziai területen, Dél-Oszétiában.
Tíz katona meghalt és mintegy harminc megsebesült a Dél-Oszétiában állomásozó orosz békefenntartók közül - közölték pénteken az orosz szárazföldi erők főparancsnokságán.
Több száz ujgur tüntető vonult pénteken Kína ankarai nagykövetsége elé a Kínában uralkodó emberi jogi helyzet elleni tiltakozásul, nem sokkal a pekingi olimpia megnyitója előtt. Az épület előtt az egyik demonstráló benzint locsolt a ruhájára és felgyújtotta magát.
A magyar külügyminisztérium aggodalommal figyeli a Dél-Oszétiában kirobbant konfliktust, Magyarország szerint minden eszközzel meg kell akadályozni a harcok folytatódását - mondta Kohári Lajos, a tárca helyettes szóvivője pénteken az MTI-nek.
Hosszas huzavona után mégis tüntethettek pénteken az emberi jogok kínai helyzete miatt tiltakozók a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi jogvédő szervezet felhívására Kína párizsi nagykövetségénél.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken grúz kérésre sürgős jelleggel felújítja vitáját a dél-oszétiai harcok kiszélesedésének ügyéről - közölte egy belga diplomata a világszervezet székhelyén, New Yorkban.
Háború tört ki a Kaukázusban, az ellentmondásos beszámolók több száz halálos áldozatról és orosz katonai beavatkozásról szólnak. A külföld az ellenségeskedések leállítását követeli.
George Bush elnök az Egyesült Államok támogatásáról biztosította Grúziát és folyamatosan tájékozódik a szakadár grúziai területen, Dél-Oszétiában orosz részvétellel zajló válságról - közölte pénteken a Fehér Ház.
Grúzia kivonja ezer katonáját Irakból, és hazaviszi őket, hogy segítsenek az oroszok elleni harcban - jelentette be pénteken a grúz nemzetbiztonsági tanács vezetője.
Az Európai Unió bejelentette pénteken, hogy már dolgozik a grúziai tűzszüneten, és felszólította az ellenfeleket az összecsapások azonnali leállítására.
Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant pénteken egy zöldségpiacon az észak-iraki Tell-Áfárban, 18 ember meghalt, másik 25 megsebesült - közölte a rendőrség.
A grúz offenzíva során Dél-Oszétiában 1400 ember veszítette életét - közölte pénteken a déloszét elnök, Eduard Kokojti, akit az Interfax orosz hírügynökség idézett.
A pekingi olimpia megnyitójával egy időben pénteken világszerte számos nagyvárosban tartottak tüntetéseket a kínai nagykövetség előtt Peking emberjogi politikája ellen.
A grúz kormány erői teljes egészében ellenőrzésük alá vonták Chinvalit és szinte egész Dél-Oszétiát - jelentette ki pénteken este Mihail Szaakasvili grúz elnök a nemzethez intézett tévészózatában.
Az abház hatóságok mindent tőlük telhetőt megtesznek, hogy segítsék a testvéri oszét népet és megóvják saját biztonságukat - jelentette ki az abház televízióban Szergej Samba, a hivatalosan Grúziához tartozó szakadár Abházia külügyminisztere.
Elkeseredett harcok dúltak péntek este a hivatalosan Grúziához tartozó szakadár Dél-Oszétia "fővárosa", Chinvali déli részében az orosz békefenntartók és a grúz kormányegységek között - közölte az orosz békefenntartók parancsnoksága a Ria-Novosztyi orosz hírügynökség szerint.
Az orosz külügyminiszter arra kérte pénteken amerikai kollégáját, hogy állíttassa le Grúziával a dél-oszétiai agressziót, ahogy Moszkva az eseményeket minősíti.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter felszólította pénteken Oroszországot, hogy tartsa tiszteletben Grúzia területi épségét, szüntesse be grúz célpontokra mért légi csapásait, és vonja ki szárazföldi harcoló alakulatait grúz földről.