2013. január 4. péntek

jan. 4
0:03
Szilveszterkor telefonon mentek a jókívánságok (sg)
Míg karácsonykor sms-ben, szilveszterkor inkább mobilhívással kívántak boldog ünnepeket a magyarok.
jan. 4
0:03
(Hírek) A Microsoft visszaszámol az E3-ra (PC Guru)
Még csak az év harmadik napjánál tartunk, de a Microsoft már a nyáron esedékes E3-ra készülődik, ami érdekes elképzeléseknek ad teret.
jan. 4
0:07
Itthon nem érdekelt sok embert az Oscar nagy esélyese (sg)
Az idei Oscar-díj egyik legnagyobb esélyese a Lincoln mellett A nyomorultak című musical, mely itthon azonban csalódást keltő teljesítménnyel mutatkozott be a mozikban.
jan. 4
0:07
(Játéktesztek) Toy Soldiers (PC Guru)
Akcióelemekkel kevert tower defense játékokból láttunk már egy párat (Iron Grip, Sanctum), olyan darabot viszont még nem, amelyik első világháborús terepasztalokon kínálta volna Andersen felfegyverzett mesehőseinek darabokra szedését...
jan. 4
0:11
Újabb várt film premierje csúszik fél évet (sg)
Aki arra számított, hogy az Evil Dead mellett a Carrie feldolgozását, illetve új adaptációját is láthatjuk tavasszal, azt csalódás fogja érni, hiszen a horror premierje őszre csúszott.
jan. 4
1:33
Tablet boomot hoz a 2013-as CES (sg)
Alig indult el a 2013-as év, a tech világ máris tűkön ül, hiszen Las Vegasban január 8-11. között kerül megrendezésre az iparág legjelentősebb eseménye, a CES.
jan. 4
1:37
Országos Informatika Verseny harmadszor (sg)
Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Fülemüle Országos Informatika Verseny, melyen határon túli magyar fiatalok jelentkezését is várják.
jan. 4
1:41
Megjelent az Atom processzoros VivoTab Smart (sg)
A 10,1 hüvelykes, TranSleeve billentyűzetes táblagép teljes mértékű kompatibilitást kínál a meglévő windowsos szoftverekkel és hardvereszközökkel.
jan. 4
6:03
Kísérletben lépték át az abszolút nulla fokot (sg)
Eddig úgy hitték, nincs semmi, ami hidegebb lenne az abszolút nulla foknál, német kutatók azonban elérték, hogy egy anyagnál negatív hőmérséklet alakuljon ki.
jan. 4
7:33
Hogyan készítsünk teljesen egyedi bejelentkező-képernyőt a Windows 7-hez? (PCWorld)
Ha unalmas a Windows 7 gyári megoldása, a Logon Workshop segíthet.
jan. 4
7:33
Új év, új árak a T-Mobile-nál (prohardver)
A magenta szolgáltató nem kispályázik, sok árváltozás történt, többségében fölfelé.
jan. 4
7:51
Hamarosan jönnek az első SATA Express meghajtók (prog.hu)
jan. 4
7:53
Heti retro: Így nézett ki az Android eredeti kabalafigurája (prog.hu)
jan. 4
8:09
Nincs Haswell a CES 2013-on (PCWorld)
Az Intel következőgenerációs processzorai úgy tűnik nem érkeznek meg az első negyedévben.
jan. 4
8:09
2013-ra is ígér akciókat az Anonymous (HWSW)
A globális hackerszerveződés, az Anonymous is tett újévi fogadalmat: 2013-ban sem fognak eltűnni, sőt, szinte fenyegetően jelentették be, hogy számítson rájuk a világ idén is.
jan. 4
8:09
Jó Reggelt! 2013.01.04. (GameStar)
Ejj, nehéz visszarázódni a munkába, pedig a szilveszteri buli sem nyúlt el annyira, hogy ezt indokolja. Related Stories BioShock: Ultimate Rapture Edition - Big Daddy nagy csomagja Grand Theft Auto V - Puska kellett volna ehhez a melóhoz Steam Holiday Sale - Az utolsó napi akciók Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm 3 - Nindzsát hoz a tavasz Debütált a Digitális élet lezser rovata
jan. 4
8:27
PH! blog: új ÁSZF lesz a Prohardver lapcsaládon (prohardver)
Jelenlegi "szabályzatunk" alapjai közel tíz évesek, ezért hamarosan megújítjuk azt, hogy megfeleljen az újabb kihívásoknak.
jan. 4
8:45
CES 2013: 4 milliméter vékony és csak 10 kilót nyom az LG új 55"-os OLED tévéje (prohardver)
Ezen kívül a vállalat két újabb, a korábbinál kisebb modellel bővíti UHD tv hadseregét.
jan. 4
8:47
GoPro HD Hero 3: kicsi, könnyű és sportos az új generáció (prohardver)
A GoPro akciókamerák megújult, harmadik szériájának egyik tagja látogatott el hozzánk.
jan. 4
8:48
A netbook piacnak hivatalosan is vége (plastik media)
Guardian: Asus, which kicked off the modern netbook category with its Eee PC in 2007, has announced that it won’t make its Eee PC product after today, and that Acer doesn’t plan to make any more; which means that “the netbook market will officially end after the two vendors finish digesting their remaining inventories.” Asustek [...]
jan. 4
8:54
Súlyos SQL-injekciós sebezhetőséget javít a legújabb Ruby on Rails (prog.hu)
A Ruby on Rails-ben alkalmazásokat készítő fejlesztőknek ajánlatos lesz futtatókörnyezeteiket és programjaikat frissíteni, miután a napokban egy súlyos hibát azonosítottak a közismert keretrendszerben. A RoR összes korábbi változatát is érintő probléma gyakorlatilag tetszőleges SQL lekérdezések fu..
jan. 4
8:56
Január végén érkezhetnek a Microsoft új Surface Pro táblagépei (prog.hu)
A Microsoft január utolsó napjaiban fogja megkezdeni Surface táblagépcsaládja következő generációs változatainak forgalmazását. Legalábbis így tudja belsős redmondi forrásoktól a Softpedia magazin, amelynek információi szerint a cég egészen pontosan január 29-én fogja bemutatni ill. piacra dobni a..
jan. 4
8:56
Megúszta a trösztellenes eljárást az USA-ban a Google (pcforum.hu)
jan. 4
9:03
Több tízmillióan fogadtak örökbe madarakat az ünnepek alatt (GameStar)
Érthető okokból volt hatalmas kereslet a Rovio iOS-es és Androidos alkalmazásaira. Related Stories Grand Theft Auto V - Puska kellett volna ehhez a melóhoz Steam Holiday Sale - Az utolsó napi akciók Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm 3 - Nindzsát hoz a tavasz Debütált a Digitális élet lezser rovata Jövőbéli tartalom nélkül marad az Age of Empires Online
jan. 4
9:21
Hét javítás jön kedden a Microsofttól (HWSW)
Január 8-án adja ki havonta szokásos frissítéseit a Microsoft, a vállalat weboldalára már felkerült az az előzetes értesítés, amely az üzemeltető szakembereket igazítja el a javítások számával, az érintett szoftverekkel kapcsolatban.
jan. 4
9:21
A PSN-en folytatódik a tánc (ps3) (Gamer365)
Dance Magic, egy új táncjáték.
jan. 4
9:39
2012: minek is volt az éve? (HWSW)
A szakma és a média előszeretettel használja egy-egy trend kapcsán a "2012 a .... éve" szófordulatot - utólag visszatekintve persze gyakran derül ki, hogy az ilyen jóslatok alaptalanok voltak. Mi most azt szeretnénk megmutatni, minek az éve volt 2012 a HWSW olvasói szerint, melyik témákra és cikkekre voltak a legtöbben kíváncsiak.
jan. 4
9:57
Új cégek és egyetemek támogatják a HSA-t (prohardver)
A felület programozóknak szóló referenciája az esztendő első negyedévében elérhető lesz.
jan. 4
9:57
Újra célkeresztbe került a The WarZ (GameStar)
Lassan már nem telhet el egy hét anélkül, hogy ne történne valami a The WarZ-vel. A pechszériát halmozó alkotás ezúttal hackerek célpontjává vált Related Stories Steam Holiday Sale - Az utolsó napi akciók Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm 3 - Nindzsát hoz a tavasz Debütált a Digitális élet lezser rovata Jövőbéli tartalom nélkül marad az Age of Empires Online Tiszteletem! 2013.01.06,
jan. 4
10:15
Jelentősen drágulnak az optikai lemezek (PCWorld)
A 2012-es árakhoz képest nagyjából 50 százalékos emelkedésre kell számítani.
jan. 4
10:15
Galaxy blog: Új frissítés érkezett a Galaxy S III-ra (prohardver)
A 4.1.2-es verziót hozó csomag jó pár új funkciót vezet be a rendszerbe.
jan. 4
10:15
(Hírek) 2013 legnagyobb sztorijai (PC Guru)
Az új esztendő hatalmas játékvilágbeli változásokat hozhat, megpróbáljuk megjósolni, melyek lesznek ezek közül a legnagyobbat durranó hírek. Mit ígér 2013?
jan. 4
10:33
Alumínium utódot kap a Lumia 920? (prohardver)
A Nokia „Catwalk” belső néven fejlesztett Windows Phone 8 csúcsmodellje várhatóan polikarbonát helyett fémes külsővel büszkélkedhet.
jan. 4
11:09
ARM vagy x86: idén dől el a harc? (HWSW)
Teljesítményben és fogyasztásban is jobban áll az Intel Atom mint az NVIDIA Tegra 3 - derül ki az Anandtech minden korábbinál részletesebb tesztjéből. Az igazi csata azonban egy év múlva zajlik majd, a mítoszok lerombolásának azonban már ma nekifogott az Intel.
jan. 4
11:09
ASUS VariDrive: DVD író/olvasó meghajtó és USB 3.0 dokkoló egyben (prim)
Az ASUS VariDrive egy 8x sebességű DVD író/olvasó meghajtót egyesít egy USB 3.0, HDMI, VGA és Ethernet...
jan. 4
11:09
Búcsúzik az Activision ügyvezető igazgatója (GameStar)
Peter Hepworth, az Activision az Egyesült Királyságért és Írországért felelős CEO-ja úgy döntött, más vizekre evez. Related Stories Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm 3 - Nindzsát hoz a tavasz Debütált a Digitális élet lezser rovata Jövőbéli tartalom nélkül marad az Age of Empires Online Tiszteletem! 2013.01.06, Steam Encore Sale: Az ünnepi leárazás legjobbjai még két napig!
jan. 4
11:09
CES 2013: strapabíró Polaroid tablet a gyerekek számára (prohardver)
A Polaroid egy olyan tabletet kínál, amit a szülő nyugodtan rábízhat a csemetéjére.
jan. 4
11:11
Több új, prémium játék az LG CINEMA 3D Smart TV-ken (prim)
Az LG bejelentette, hogy több új játék lesz elérhető a CINEMA 3D Smart TV-ken, amelyekkel jelentősen kibővülnek az...
jan. 4
11:45
Okostelefonokra is jön az Ubuntu (sg)
A Canonical okostelefonokon is elérhetővé teszi operációs rendszerét, amely a világon elsőként nyújthat univerzális élményt minden meglévő eszközön.
jan. 4
11:45
Deadly Premonition: meglepetés közeleg (Gamer365)
Swery készül valamivel a rajongóknak.
jan. 4
11:47
A Square Enix megtartja csodamotorját (Gamer365)
Házon belül marad a Luminous Engine.
jan. 4
12:03
ZTE P945 – újabb óriásmobil (prohardver)
Hatalmas kijelzővel szerelt okostelefon leleplezésére készül a kínai ZTE.
jan. 4
12:03
Jobban megéri a használt Wii U? (wii) (Gamer365)
Megmaradnak a letölthető játékok.
jan. 4
12:03
Végleges kitiltásokat okoztak a Guild Wars 2-es hópihék (GameStar)
Végleges kitiltással jutalmazta az ArenaNet azokat a játékosokat akik visszaéltek a hópihék nyújtotta exploittal a Guild Wars 2 karácsonyi tartalmi csomagjában. Related Stories Debütált a Digitális élet lezser rovata Jövőbéli tartalom nélkül marad az Age of Empires Online Tiszteletem! 2013.01.06, Steam Encore Sale: Az ünnepi leárazás legjobbjai még két napig! Három haláli Aliens: Colonial…
jan. 4
12:05
Így harcol a Sony a használt játékok ellen? (Gamer365)
jan. 4
12:21
Az energetika az új startupok kedvelt területe (HWSW)
Talán túlzás lenne azt állítani, hogy vége a webes startupok korszakának, de az igaz, hogy a böngészőben vagy az okostelefonon egyre kisebb az esély nagyot robbantani. A nagy szereplők vállai egymáshoz érnek és a felhasználók is az egységes platformokat kedvelik.
jan. 4
12:21
Az Amazon is használhatja az App Store nevet (sg)
Újabb veresegét szenvedett az Amazon elleni jogi vitában az Apple. Az oaklandi kerületi bíróság úgy döntött: nem félrevezető, hogy a kereskedelmi platform is az Appstore nevet adta a szoftverboltjának.
jan. 4
12:33
Ubuntu Hour - Pécs (január) (hup.hu)
Időpont: 2013. január 11. (péntek) 17.00 Helyszín: Apolló Étterem (Pécs, Őz u. 5.) Program: Új év, újévi ubuntus fogadalmak kibeszélése. Megközelítés: 2, 2/A, 37, 55 és 55Y-os helyi járatok esetében a Petőfi u. megálló, a 30 és a 30Y esetében az Alkotmány u. a legközelebbi. Propaganda: Ha szeretnéd Te is reklámozni a programot, akkor a plakátot ODG vagy PDF formátumban letöltheted,…
jan. 4
12:39
CES 2013: új, erősebb Gorilla Glass a Corning műhelyéből (prohardver)
A tabletek és okostelefonok új generációjának kijelzőit már a továbbfejlesztett üveg erősítheti.
jan. 4
12:39
Visszatér a Lycos, érkezik a Firefox Junior (sg)
Az idén újabb szereplővel bővülhet a böngészőpiac, a Lycos ugyanakkor nem ismeretlen a felhasználók számára. A Mozilla sem tétlenkedik, tavasszal jön az iPadra készített verzió.

Keresés