2020. október 5. hétfő

okt. 5
11:15
Visszatérés Epipóba - Leomlottak a hallgatás falai (Mafab)
Október 1-én debütált az HBO GO-n Oláh Judit bemutatkozó dokumentumfilmje, a Visszatérés Epipóba! Az 1980-as évek években gyerekek tömegei álmodoztak arról, hogy sikerül eljutniuk a híres táborba, melynek résztvevői a kerettörténet szerint egy fantáziavilágba csöppennek, epipói lakosként saját nyelvet használva lesznek részesei a bűvöletnek, s egy
okt. 5
17:27
720 kilós egy férfi óriástöke, amellyel megnyerte a tökversenyt Németországban (SzMo)
A versenyre minden évben az Atlantic giant nevű óriástökkel lehet nevezni, amelynek a növekedési ideje megegyezik a hagyományos sütőtökkel, de annál sokkal nagyobbra nő meg.
okt. 5
21:51
Egyikük meghalt, ketten kómában vannak, pedig csak fogfehérítésre érkeztek Törökországba (SzMo)
Egyelőre nem tisztázott, mi okozhatta a tragédiát, a kezelést követően találták eszméletlenül a briteket hotelszobájukban.
okt. 5
21:53
Saját börtönnel rendelkező házat kínálnak eladásra Amerikában (SzMo)
Ehhez képest az ára sem olyan borsos: átszámítva 96 millió forintért kínálják a háromszintes, kilenccellás ingatlant.
okt. 5
21:57
Testrablók támadása: Egy érzelmek nélküli világ születése (Mafab)
Jack Finney (1911–1995), amerikai sci-fi- és thrilleríró 1955-ben készítette el A Testrablók támadása című novelláját, ami annyira erős lett, hogy egy évvel később, 1956-ban már filmre is adaptálták. Az 1956-os változat a mai napig az egyik legütősebb darabja azon sci-fi thriller filmeknek, amikben a félelemkeltést nem egy adott földönkívüli lény m

2020. október 6. kedd

okt. 6
4:03
Hivatalos: Jamie Foxx visszatér Electróként a Pókember 3-ban (Mafab)
A napokban számoltunk be arról, hogy javában zajlanak a tárgyalások azzal kapcsolatban, hogy Jamie Foxx visszatérhet a Pókember 3-ban. Electro legutóbb az Andrew Garfield-féle Csodálatos Pókember 2-ben volt látható, nagyon úgy tűnik azonban, hogy a Marvel és a Sony együttműködésének keretében újra felbukkan majd a karakter, ezzel kapcsolatban pedig
okt. 6
4:57
Játssz garantált nyereményekért a Mafabon, és vidd el Te a Nintendo Switch LITE-ot! (Mafab)
Véget ért a negyedéves őszi pontgyűjtő közösségi játékunk, melyben ismét rengetegen szálltatok versenybe a garantált nyereményekért. Puncs magabiztosan szerezte meg az első helyet, míg a dobogó második fokán Crystaldeer végzett. Most azonban eljött az idő, hogy ismét elkezdődjön a pontgyűjtés. A fődíj ezúttal a Nintendo felajánlásából egy Nintendo
okt. 6
7:36
A 105-ös busz tetején állva utazott egy férfi (SzMo)
Akkor állt fel, amikor a jármű az alagútba ért.
okt. 6
8:00
A Batman és a Joker producere szerint Mr. Fagy önálló filmet érdemelne (Mafab)
Bár Mr. Fagy nem épp a Batman történetek legismertebb gonosztevője, az eredettörténete még így is tragikusnak és szívszorítónak számít. A karaktert egyébként a szélesebb nézőközönség az 1997-ben megjelent Batman és Robinban ismerhette meg, amelyben nem más mint Arnold Schwarzenegger formálta meg a figurát, a későbbiekben pedig a Gotham sorozat 13 e
okt. 6
8:54
A 10 legjobb film, amit most nézhetsz az HBO GO-n (Mafab)
Ennél színesebb listát aligha állítottunk össze az elmúlt időszakban, íme 10 olyan szuperprodukció, amely elérhető az HBO GO műsorkínálatában. Nem voltunk könnyű heyzetben, hiszen egy olyan összeállítást készítettünk, amelyen szinte mindenki megtalálja a maga kedvencét. A Star Wars kilencedik epizódjától, a Skywalker korától kezdve, a Jégvarázson k
okt. 6
9:42
Az Óriásláb folytatása meggyőzte a hazai nézőket, mutatjuk a véleményeket! (Mafab)
Megérkezett a hazai mozikba is az Óriásláb - Családi bevetés, amelynek nagyon úgy tűnik, hogy sikerült elnyernie a hazai nézők szívét is. Hősünk, Adam semmi másra sem vágyott igazán, mint nyugodt családi életre, Óriáslábbal azonban ez nem könnyű, hiszen valóságos sztárnak számít. A srácra hatalmas teherként nehezedik apja töretlen népszerűsége, röv
okt. 6
9:48
Odavannak a netezők a lányért, aki örömtáncot lejtett, miután felvették új munkahelyére (SzMo)
Az amerikai lányt a biztonsági kamera örökítette meg, ahogy táncra perdül, miután megtudta, hogy elnyert egy éttermi állást.
okt. 6
10:18
Az orvosi kamara összes törvénymódosító javaslatát elfogadta a parlamenti bizottság (SzMo)
Még a kamara elnökét is meglepte a kormány nagy fokú együttműködése és gyorsasága.
okt. 6
10:30
Nagyon kiakadtak az orvosok, amikor elolvasták, mi van a fizetésemelésükről szóló törvényjavaslatban (SzMo)
A szakszervezet elfogadhatatlannak tartja a javaslatot: szerintük nemhogy vonzani fogja külföldről vagy a magánszektorból a kollégákat, ehelyett inkább még többen mennek majd el.
okt. 6
10:32
Akár 2-300 laborban is tesztelhetnének, de csak tízben engedik – állítja Rusvai Miklós virológus (SzMo)
Létfontosságú lenne, hogy minél több tesztet végezzünk, de a szakember is úgy látja, elértük a mostani kapacitás maximumát.
okt. 6
10:34
Tilos lesz magánpraxisból beteget átvinni az állami ellátásba (SzMo)
A mérleg egyik oldalán a béremelés van, a másik oldalon azonban sorra derülnek ki a cserébe bevezetett szigorítások.
okt. 6
10:36
Őrületes előzetest kapott Ryan Reynolds videojáték-szerű filmje, a Free Guy (Mafab)
Közel tíz hónapja már annak, hogy hírt és némi bepillantást kaphattunk a Free Guy világába, most pedig megérkezett a film új előzetese is. A történet szerint Guy csak egy átlagos fickó, aki egyre közönyösebben éli szürke mindennapjait. Az élete azonban egyik pillanatról a másikra a feje tetejére áll, amikor azzal szembesül, hogy valójában egy Free
okt. 6
10:48
Szerdán kiadós esőt kapunk a nyakunkba, ma még marad a kellemes ősz (SzMo)
Komoly és tartós lehűlésre egyelőre nem kell számítani, hétvégére visszatér a jó idő.
okt. 6
10:50
Donald Trump fia szerint apja őrültségeket csinált, közbe is akart avatkozni (SzMo)
A család többi tagja szerint azonban nincs olyan nagy baj. Bár volt, ami miatt mindenki aggódott.
okt. 6
12:30
Újra mozivásznon a Total Recall - Az emlékmás! (Mafab)
Újra a mozikba kerül a  Total Recall - Az emlékmás!  Paul Verhoeven  1990-ben bemutatott,  Philip K. Dick  novellájából készült sci-fije nemcsak hazájában, de az egész világon, így Magyarországon is hamar kultikus státuszba került.  Az izgalmas és csavaros, olykor humoros történet, a maga korában forradalminak számító trükkök, a lenyűgöző díszlet
okt. 6
13:30
Ez a Netflix hét legjobb filmje októberre (Mafab)
Bár az október hagyományosan az ijesztgetés és a horrorfilmek hava, azért nem csak ilyesmivel lehet ilyenkor elütni az időt. Tudják ezt a Netflixnél is, akik igyekeztek olyan filmekkel bővíteni a kínálatukat, amelyek kevésbé ijesztőek, de legalább olyan szórakoztatóak. Az újdonságok közül a Collider magazin kiválasztott hetet, amelyet mindenképp ér
okt. 6
14:18
Így fest majd Henry Cavill a Vaják második évadában (új fotók) (Mafab)
Az utóbbi időben meglehetősen csendes a Netflix háza tája, már legalábbis ami a Vaják munkálatait illető, a streaming szolgáltató azonban végre fotókon is megmutatta, hogy fest majd Henry Cavill Ríviai Geraltként a második évadban. “Új páncél, ugyanaz a vaják” - olvasható a Netflix hivatalos Twitter oldalán közzétett bejegyzésben. Mondani se kell,
okt. 6
15:12
Az MCU-hoz hasonló univerzumot építene ki Robert Downey Jr. a Sherlock Holmes-ból (Mafab)
Egy filmes univerzumot közel sem annyira egyszerű kiépíteni, mint ahogy az első ránézésre tűnik. A Marvel közel 10 évet áldozott a saját koncepciójába, amelyet igencsak nehéz lenne felülmúlni. Az utóbbi évek során hasonlóval próbálkozott az Universal a Dark Universe ötletével, amelyben a klasszikus szörnyfilmeket dolgozták fel, illetve a Lego Movie
okt. 6
16:48
Testrablók: Az invázió folytatódik: Újra behálóznak (Mafab)
Az amerikai származású Jack Finney (1911–1995), sci-fi- és thrilleríró 1955-ben megírta az egyik legjobb földönkívüli inváziós novellát, amire elég hamar fel is figyelt Hollywood, hisz már 1956-ban elkészítették az első filmes adaptációját Don Siegel (1912–1991) rendezésében, Kevin McCarthy (1914–2010) főszereplésével. A filmes feldolgozás páratlan
okt. 6
20:00
Ezen röhögnek az oroszok: több mint másfél millió forintért készült el egy utcai illemhely (SzMo)
A vécé ráadásul nem egy ház hátsó kertjében áll, hanem az utcán.
okt. 6
21:48
Death Ship: Túlélők (Mafab)
Sajnos ez egy meglehetősen feledhető film lett, aminek az egyik nagy hibája a sovány cselekmény, a másik a rengeteg kihasználatlan lehetőség. Nem lett volna ez olyan rossz, ha megfelelő stáb dobja össze a sztorit, csak hát itt sok minden hiányzott. Furcsa keveréke ez a katasztrófafilmnek, a kalandfilmnek és a horrornak/kísértettörténetnek, kezdetbe

2020. október 7. szerda

okt. 7
4:06
Az HBO megrázó dokumentumfilmje a hazai nézőket is levette a lábáról (Visszatérés Epipóba) (Mafab)
A múlt hétvégén debütált az HBO GO-n Oláh Judit dokumentumfilmje a Visszatérés Epipóba, amely egyszerre lebilincselő és megdöbbentő. Egy igencsak különlegesnek látszó gyerektábor működött a hanyatlóban lévő szocialista Magyarországon, amely azt ígérte, hogy lakóit egy varázslatos fantáziavilágba repíti. A táborban résztvevő gyerekek azonban valami
okt. 7
8:36
Játssz és Nyerj páros mozijegyet Liam Neeson új filmjére, a Becsületes tolvajra! (Mafab)
Te is szeretnéd mielőbb látni Liam Neeson legújabb akciófimjét, a Becsületes tolvaj? Csatlakozz a Kultik Mozihálózat és a Mafab.hu közös játékához, hogy tiéd lehessen egy páros belépő a film vetítésére! A film rendezője, Mark Williams producerként vált ismertté, nevéhez fűződik a Netflixen futó Ozark-sorozat, A könyvelő és a Java Heat – Tüzes pokol
okt. 7
9:24
Jessica Chastain vezetésével és parádés szereposztással jön a 355, íme az előzetes (Mafab)
James Bond felköthetni a nadrágját, összeállt ugyanis a 355 csapata, ennyire elképesztő szereposztást pedig egy kémfilm sem kapott még. A projekt élére az a Simon Kinberg került, aki korábban az X-Men: Sötét Főnixet is rendezte. Kinberg második nagyjátékfilmes rendezése ezúttal azonban már most ígéretesnek bizonyul pusztán az előzetes alapján. A tö
okt. 7
10:24
A Mátrix 4 szembe megy a forgalommal (Mafab)
A koronavírus olyan szinten felrúgta az emberiség szürke hétköznapjait, hogy talán már soha többé nem lesz olyan az élet, mint volt 2020 előtt. A filmipar is eléggé megsínyli a járványt több fronton is, hiszen nem csak a mozik zártak be világszerte, okozva ezzel sok-sok millió dolláros veszteségeket, de a forgatások zöme is hosszú hónapokra megszak
okt. 7
13:18
Videón, ahogy egy cápa kerülgetni kezdi a szörföst, aki hihetetlen módon megússza a támadást (SzMo)
Egy drón rögzítette a magasból az ijesztő, de szerencsésen végződő esetet.
okt. 7
13:30
Ebből még akár egy új Múmia-mozit is lehetne forgatni! (Mafab)
Ha majd véget ér az év, és mérlegre tesszük 2020 jó és rossz dolgait, nos… nem kétséges, hogy melyik irányba mozdul majd a mérleg nyelve. Ugyanakkor néhány jó dolog is akadt idén. Ilyen volt például a SpaceX projekt sikere nyáron és ilyennek mondható az Egyiptomban talált 59 sértetlen szarkofág is, amelyet a minap mutattak be a közönségnek. A Kairó
okt. 7
14:42
Magyar horrorfilm jön a mozikba, itt a Post Mortem első előzetese (Mafab)
Bergendy Péter horrorfilmje, a Post Mortem igazi különlegesség a magyar filmes palettán A magyar műfaji film új területet hódít meg magának: 2021 januárjában kerül a mozikba  Bergendy Péter  horrorfilmje, a Post Mortem, amelynek most kerül nyilvánosságra a mozielőzetese. A rendező, aki 2019-ben nemzetközi Emmy-díjra jelölt Trezor és a legendássá
okt. 7
15:06
Minden utast kötelezően tesztelnének repülés előtt, aki kockázatos országból utazik (SzMo)
A tervet kidolgozó szakmai szervezetek szerint minél előbb szükség lenne hasonló programra, hogy a karácsonyi időszakban már biztonságosabban lehessen utazni.
okt. 7
17:06
Az eredeti videojátékok alapján készül a Resident Evil rebootja (Mafab)
Az utóbbi években egyre kevesebb lelkesedéssel fogadták a rajongók az éppen aktuálisan megjelenő Kaptár filmeket, ám úgy tűnik, hogy a jogokat birtokló Constantine Film egyáltalán nem mondott még le a franchise-ról. Ezúttal Johannes Roberts, a 47 méter mélyen rendezője veszi kézbe majd a projektet, aki egy interjúban meg is erősítette, hogy az új R
okt. 7
22:06
„Szexuális túlfűtöttség” miatt letiltotta egy hagyma fotóját a Facebook (SzMo)
Rejtély, hogy mi volt az algoritmus problémája.

2020. október 8. csütörtök

okt. 8
4:06
Hetedszer is Skandináv Filmfesztivál, íme a teljes program! (Mafab)
Október 22-28. között 7. alkalommal rendezik meg a Skandináv Filmfesztivált az Art+ Cinemában (1074 Budapest, Erzsébet krt. 39.). A fesztivál keretein belül egy héten át a legkiválóbb északi filmek kerülnek vászonra az Art+ Cinema két mozitermében. A programot premier előtti vetítések, hazai forgalmazásba nem kerülő játék- és dokumentumfilmek és kö
okt. 8
4:54
A háború démonjai: A filmezés démonjai (Mafab)
A rövid leírás alapján arra tippeltem, hogy ez egy szellemtörténet a 2. világháború idején, ahol befigyel egy kis náci kísérlet is, ami nekem elég is volt. Letöltöttem, ráraktam a pendrive-omra, aztán ment is be a tv-be, play gomb és hajrá.Az a vicc, hogy durván a végéig egész jó volt a film, legalábbis hajlandó lettem volna szemet hunyni néhány hi
okt. 8
5:48
Bloodshot: Vin Diesel ismét trikóban feszít (Mafab)
Vin Diesel nem a minőség biztosítéka, legalábbis az X+1-edik Halálos iramban óta biztosan nem, amit sok minden nem követett a színész életében, érthető okokból. Ennél a filmnél pont miatta vagyok kicsit gondban, mert nem jó, de nem is rossz, ez egyszerűen csak egy Vin Diesel film; hasonlóan Jason Stathamhez nincs benne nagy megfejtés, komoly történ
okt. 8
6:36
Christine: Ördögi egy verda (Mafab)
Stephen King az egyik kedvenc íróm (ezzel, gondolom, sokan vannak még így rajtam kívül), az egyik kedvenc rendezőm pedig John Carpenter (és gondolom ezzel is sokan vannak így). Ha e két személy összeáll egy közös film erejéig, akkor túlzottan rossz filmre nem számíthat egy horrorrajongó. Nos, pont ez történt ennél a filmnél. Stephen King 1983-ban j
okt. 8
8:30
Elhalasztják a Batman premierjét (Mafab)
Továbbra sincsenek jó híreink a legjobban várt filmek bemutatóját illetően, a Nincs idő meghalni és a Dűne után a Batman premierjét is elhalasztották. Egészen 2022 tavaszáig kell várniuk a nézőknek, hogy Matt Reeves filmje megérkezzen a mozikba. Az eredeti tervek szerint 2021. októberében debütált volna a film, és bár az utóbbi időben felmerült néh
okt. 8
9:24
Tom Hanks westernnel készül, itt A kapitány küldetése első előzetese (Mafab)
Megérkezett Paul Greengrass legújabb filmjének, A kapitány küldetése első előzetese Tom Hanks főszereplésével. Hanks és Greengrass korábban a Phillips kapitányon dolgozott együtt, amely 6 Oscar-díj jelölést kapott a 2013-as gálán, így nem csoda, hogy A kapitány küldetését már most nem kis érdeklődés előzi meg. A történet szerint öt évvel az amerika
okt. 8
10:12
10 kihagyhatatlan sorozat, amit most nézhetsz az HBO GO-n (Mafab)
Műfajilag színes, ugyanakkor igencsak ütős listát sikerült összeállítani azokból a sorozatokból, amelyek jelenleg a legnépszerűbbnek számítanak az HBO GO műsorkínálatában. A Trónok harcát valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, bár a nyolc évadból álló széria lezárása kissé felemás fogadtatásban részesült, továbbra is a sorozatrajongók egyik nagy
okt. 8
10:18
Két percig ült egy légy Mike Pence fején az alelnökjelölti vita közben, ezzel az internet sztárja lett (SzMo)
Sokak szerint ez a kis rovar lett az egyébként viszonylag magas színvonalú vita igazi győztese.
okt. 8
11:06
Új posztert és új premiertádumot kapott a Jurassic World 3 (Mafab)
Ismét több nagy várományos premierjét halasszák el egymás után a stúdiók, mindezt pedig a Jurassic World: Világuralom sem kivétel, amelyre úgy tűnik további egy évet kell várnunk. Noha megérkezett a film új posztere, amely a Jurassic World hivatalos Twitter oldalán jelent meg, mindez valószínűleg sovány vigaszt jelent azok számára, akik kifejezette
okt. 8
11:54
Ez Ryan Reynolds legjobb filmje? (Mafab)
Ryan Reynolds már többször bizonyította, hogy nagyon fekszik neki az akció-vígjáték műfaj, elég ugyebár csak a Deadpool filmekre gondolnunk. Valami hasonlót (de várhatóan kevésbé vulgárist és obszcént) várhatunk a színész következő filmjétől is, amely a napokban kapta meg második előzetesét. És nem mellesleg Ryan Reynolds úgy beszél róla, mint karr
okt. 8
13:24
10 éves Bruce Banner kerestetik (Mafab)
Jó ideje formálódik már a Disney boszorkánykonyhájában a She-Hulk sorozat, de a rajongók még mindig csak nagyon kevés biztosat tudhatnak róla. Rengeteg a kérdés, amelyekre csak nagyon lassan érkeznek a válaszok. Ilyen kérdés, hogy pontosan miről fog szólni a sorozat. Milyen szerepet szánnak benne Hulknak és Bruce Bannernek? És mint ilyen, szerepeln
okt. 8
13:54
Louise Glück kapta idén az irodalmi Nobel-díjat (SzMo)
A testület indoklása szerint a magyar gyökerekkel is rendelkező amerikai költőnő a díjat összetéveszthetetlen költői hangjáért kapja, amely zord szépségével egyetemessé teszi az egyéni létezést.
okt. 8
15:00
Ezt nehéz elsőre elképzelni – élőszereplős Thomas, a gőzmozdony mozi készül (Mafab)
Sokak gyerekkorának meghatározó élménye volt a Thomas, a gőzmozdony sorozat, amelyről talán kevesen tudják, de mind a mai napig fut és kap új epizódokat. A filmek elkészítésében számos érdekes technológiát alkalmaztak az évtizedek során, de többnyire rádióvezérlésű modellekkel dolgoztak. Ha emberi vagy állati karaktereket kellett mozgatni, az stop
okt. 8
15:54
Sarah Paulson ismét elszabadul, itt a Fuss magyar előzetese (Mafab)
Sarah Paulson mindenképpen mozgalmas időszakot tudhat maga mögött, a színésznő legutóbb a Netflix saját gyártású Ratched című sorozatában remekelt, hamarosan pedig szintén az ő főszereplésével érkezik a hazai mozikba a Fuss. Ennél ütősebb misztikus thrillert pedig aligha kapunk idén. A Fuss friss trailerének minden másodperce hidegrázós. A film tör

Keresés