Szerves vegyületek gazdag lelőhelyét mutatta ki a Mars felszínén és a légköri metán szezonális változását észlelte az amerikai űrkutatási hivatal Curiosity marsjárója, ami az eddigi legerősebb bizonyíték arra, hogy a Föld szomszédján élet létezhetett.
Tuberkulózisszerű betegség nyomait azonosították egy 245 millió évvel ezelőtt élt tengeri hüllő megkövesedett maradványain lengyel és amerikai kutatók.
Egy nap a kőolajszármazékokkal hajtott járműveket felváltják azok az eszközök, amelyeket a levegőből kivont szén-dioxidból készült üzemanyag hajt - ígéri egy kanadai cég, amely be is mutatta az új eljárást.
Az elhízott kutyák viselkedése hasonlóságot mutat a túlsúlyos ember egyes személyiségjegyeivel - derült ki az ELTE és a Padovai Egyetem közös kutatásából.
Szerves anyagokat találtak a Marson - jelentette be a NASA. A Curiosity marsjáró azt is kimutatta, hogy a nyári, melegebb időszakban megnő a Mars légkörében a metán koncentrációja. A felfedezések jelentőségéről Kereszturi Ákos, az MTA Csillagászati és Földtudományi Központjának kutatója beszélt az InfoRádióban.
A Magyar Tudományos Akadémia egyik most induló Lendület kutatócsoportja többek között figyelemhiányos hiperaktivitászavarral élő fiatalok életét követi majd, hogy megismerje a betegség védő- vagy rizikófaktorait. Ezek tudatában javítani lehet majd a megelőzési és a kezelési módszereket - mondta az InfoRádió Szigma - A holnap világa című magazinműso
A kultúraközi kommunikáció nem egyszerűen egy nyelv, vagy az adott kultúrkör ismerete. Ezért is fordulhat elő, hogy az MTA Nyelvtudományi Intézetének Pragmatikai Kutatóközpontjában Angliában élő magyarokat tanítanak a helyes kommunikációra – mondta az InfoRádió "Szigma - A holnap világa" című magazinműsorában Kádár Zoltán Dániel, az elméleti nyelvé
Az új tudományág művelői azt kutatják, hogyan lehet felkészülni az ismeretlen jövőre - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csák János közgazdász, címzetes egyetemi tanár, a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalmi Jövőképesség Kutatóközpontjának vezetője.
A koleszterin egy szükséges anyag a vérünkben. Egy részben a máj termeli, és nélkülözhetetlen a jelenléte a szervezetünk számára. De egy bizonyos szint felett már kórosnak számít.
Kezdetben a neve sem volt túl romantikus: Kiskörei Víztározó. Elsősorban öntözőrendszernek épült a szocializmusban. Aztán talán még maguk a mérnökök is meghökkentek, hogy véletlenül, milyen csodát alkottak.
A kutatókat is meglepte, hogy a legfrissebb mérések szerint gyorsabban olvad az antarktiszi jég, mint azt gondolták. A Nature folyóiratban közzétett tanulmány szerint 1992 és 2017 között a déli sark háromezer milliárd tonna jeget veszített.
Az Ausztráliában honos kacsacsőrű emlős egy hormonja segítheti a 2-es típusú cukorbetegség kezelését - állítja egy német professzor, aki azért helyezte át székhelyét évekkel ezelőtt az ausztráliai Adelaide-i Egyetemre, hogy alaposabban tanulmányozhassa a részleges vízi életmódot folytató, különös megjelenésű tojásrakó emlőst.
A biológiai sokszínűség beszűkülése az éghajlatváltozásnál is nagyobb veszélyeket rejt – mutatott rá az Alexander König Zoológiai Kutatómúzeum igazgatója.
A régióban egyedülálló kutatóközpont legfőbb pillérét képezheti majd az a PET-CT, amelyet a Semmelweis Egyetem használhat a közeljövőben nagyállat-modellek vizsgálata során.
Évente több mint 87 ezer négyzetkilométerrel csökkent a világ őserdeinek területe 2014 és 2016 között, ami húsz százalékkal gyorsabb ütemű pusztulást jelent az előző tíz évhez képest.