2021. március 19. péntek

márc. 19
11:03
A brazil variáns ellen hatékonyabbak az oltások, mint eddig hittük (Infostart)
A Pfizer és az AstraZeneca oltásának hatására kialakuló antitestek a korábban gondolt mértékhez képest nagyobb védelmet biztosítanak a brazil variánssal szemben.
márc. 19
13:06
Magyar Unikornis (Demokrata)
A hazai Oncompass Medicine-t választották Európa legígéretesebb cégének. Az egyik alapítóval, dr. Peták István kutatóorvossal beszélgettünk.
márc. 19
13:09
Utolsó csepp – Nyakunkon az újabb válság (Infostart)
A világon minden ötödik gyerek nem jut elég vízhez – figyelmeztetett az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF). A problémát csak súlyosbítja az éghajlatváltozás.
márc. 19
17:09
Azonosítatlan élőlényeket találtak a Nemzetközi Űrállomáson (Infostart)
A négy beazonosított faj közül három ismeretlen. Azt már eddig is tudtak, hogy egyes baktériumok képesek az űrben is életben maradni.
márc. 19
20:15
A miniszterelnök az MTA elnökével tárgyalt (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök péntek délután megbeszélést folytatott Freund Tamással, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökével Budapesten, a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

2021. március 20. szombat

márc. 20
0:06
Így véd meg minket a koronavírus elleni vakcina (Demokrata)
Az immunválasz kialakulását és későbbi hatását mutatja be a Magyar Tudományos Akadémia animációja.
márc. 20
7:51
Egyáltalán nem biztos, hogy most ért a csúcsra a járvány (Infostart)
Az oltásoknak köszönhetően reménykedhetünk abban, hogy a mostanihoz tapasztalható szintre nem emelkedik már a járvány, garancia viszont nincsen erre.
márc. 20
10:21
Nyolcszáz év után felébredt a rettenetes izlandi vulkánóriás (Infostart)
Lakott terület egyelőre nincs veszélyben, de ha sokáig zajlik a vulkántevékenység, a főváros elvágódhat a reptértől.
márc. 20
12:15
Újabb bejelentés az asztmások, allergiások oltásáról (Infostart)
Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet intenzív terápiás főorvosa általánosan érvényes javaslatot tett.
márc. 20
12:33
A tünetmentes fertőzöttek felelnek az új megbetegedések több mint feléért (Infostart)
Az adatok azt sugallják, hogy a vakcinák talán segítenek az ilyen vírusátadások csökkentésében.
márc. 20
13:00
Összeállították Magyarország 2020-21-es Boldogságtérképét (Demokrata)
A térkép a pandémia fenyegetettségében élő Magyarország boldogságtérképe.
márc. 20
13:09
Egyes szakokon az egyetemet megkezdők bő fele nem jut el a diplomáig (Infostart)
Tükröt tart az Oktatási Hivatal a magyar felsőoktatás állapotai elé.
márc. 20
13:30
A nanotechnológia betör a mezőgazdaságba is - egy magyar kutatónőt díjaztak eredményeiért (SzMo)
Ördögné Dr. Kolbert Zsuzsanna a Nők a Tudományban Kiválósági Díjat kapta meg. Azt mondja, a nanorészecskék egyszerre tehetik zöldebbé és hatékonyabbá a mezőgazdaságot.
márc. 20
14:48
Elkészült a poszt-Covid szindróma hazai kezelésrendje (Demokrata)
A járvány csökkenése, majd megszűnése idején lesz lehetőség arra is, hogy poszt-Covid rehabilitációs osztályokat alakítsanak ki.
márc. 20
16:45
Kiderült, mennyit kell még várnunk a gyerekek beoltására (Infostart)
Bár számos kutatás igazolta, hogy a gyerekek esetében nagyon ritkán alakul ki súlyos megbetegedés koronavírus-fertőzés miatt, de a legkisebbek beoltása kulcsfontosságú a járvány további agresszív terjedésének megfékezésében

2021. március 21. vasárnap

márc. 21
7:51
Itt az öt ok, amely miatt nem érdemes nyájimmunitásra várni (Infostart)
A beadott oltások számának növekedésével újra egyre gyakrabban kérdezik az emberek, mikor ér már véget a koronavírus-járvány: a kutatók egy része ma már úgy véli, ezt nem fogjuk elérni.
márc. 21
10:27
Az agy vérellátását nehezítő gyulladás felelhet a hosszú Covid egyes tüneteiért (Infostart)
Sokan tapasztaltják a koronavírusból felépülve, hogy agyuk ködösebben működik, mint korábban: a kutatók talán nyomára jutottak a jelenség okának.
márc. 21
15:03
Kevés antitestet adnak át magzatuknak a koronavíruson áteső kismamák (Infostart)
A vizsgált anyák 94 százalékának vérében találtak semlegesítő antitesteket, a köldökzsinórvér ugyanakkor csak 25 százalék esetében tartalmazta.
márc. 21
16:30
BioNTech: nyár végéig tarthat a járványügyi korlátozások időszaka sok országban (SzMo)
A SARS-CoV-2 nem is tűnik el, és az oltóanyagokat mindig hozzá kell igazítani az új mutációkhoz. Így rendre szükség lesz majd emlékeztető oltásra, de még nem tudni, hogy évente vagy ötévente.
márc. 21
17:27
Ultrahang – új szuperfegyver a koronavírus ellen? (Infostart)
Töredezhet és összeomolhat a koronavírus ultrahang hatására: egyelőre számítógépes szimuláció alapján feltételezhető, de roncsolhatja a vírust ez a módszer.
márc. 21
21:00
Biztonsági bunkert építenének a Holdon az emberi faj és az állatok megmentésére (SzMo)
Arizonai tudósok szerint így tudnánk egy katasztrófa esetén átmenekíteni a földi életet.

2021. március 22. hétfő

márc. 22
6:03
Halvaszületések okozójaként vizsgálják a koronavírus-fertőzést (Infostart)
Az ír hatóságok négy olyan esetet vizsgálnak, melyekben az édesanya koronavírusos fertőzését követően született halva gyermeke.
márc. 22
7:21
Újabb veszély fenyegeti egész Európát (Infostart)
Fák évgyűrűinek vizsgálatával állapították meg a szakemberek azt, hogy az elmúlt kétezer év legpusztítóbb száraz időszakát éljük 2014 óta.
márc. 22
7:33
Walesig jutott egy rozmár a tengeren (Infostart)
Északi-sarkköri vizekben élő rozmárt észleltek Wales partjainál napokkal azután, hogy láttak egy egyedet az írországi partoknál is – adta hírül a BBC News honlapja.
márc. 22
8:33
Háromezer éves bort rejtettek a bronzedények (Infostart)
Kínai régészek a Csou-dinasztia (i.e.1046–256) idején készült gyümölcsbor maradványokra bukkantak egy ősi sírban az észak-kínai Sanhszi tartományban lévő Jüncseng városban.
márc. 22
10:00
AstraZeneca: a vakcina nem növeli a vérrögképződés kockázatát (Demokrata)
Az AstraZeneca arról számolt be, hogy oltóanyaga száz százalékban megakadályozta, hogy súlyos tünetek alakuljanak ki.
márc. 22
10:24
Egy magyar-német startup elnyerte a Bill & Melinda Gates Alapítvány támogatását (SzMo)
A startup célja a matematika oktatásának forradalmasítása. A diákok egy applikáció és különböző internet-of-things eszközök segítségével egy fantáziavilágban zajló kalandjáték részeseivé válnak.
márc. 22
11:21
Magyar műholdak tartanak a világűrbe (Infostart)
Tizenkilenc országból - köztük Magyarországról - 38 műholdat szállít Föld körüli pályára az a Szojuz-2.1.a típusú teherűrhajó, amelyet hétfőn indítottak el a kazahsztáni Bajkonurból.
márc. 22
16:42
Hatékonyabb az AstraZeneca-vakcina az idősebb korosztályban (Demokrata)
A 65 év felettieknél az átlagnál is magasabb az AstraZeneca-vakcina hatékonysága – derül ki egy amerikai kutatásból.
márc. 22
17:00
Áder János a teremtett világ védelméről beszélget új podcastjában (Demokrata)
A teremtett világ védelméről beszélget a köztársasági elnök legfrissebb podcastjában Ürge-Vorsatz Diána klímakutatóval.
márc. 22
20:09
Megkezdte űrbéli misszióját a különleges magyar műhold (Infostart)
Űrbe indult az első magyar asztrofizikai kisműhold, mely az egész Földre kiterjedő gamma-műhold hálózat úttörője lehet.

2021. március 23. kedd

márc. 23
6:03
Majdnem megúsztuk a világjárványt (Infostart)
Kevés kellett volna csak ahhoz, hogy a pandémia be se következzen: a tömött vuhani vizes piac mellett nagy adag balszerencse is kellett ahhoz, hogy a koronavírus az egész világot megfertőzhesse.
márc. 23
7:27
Koronavírus és rák - magyar professzor is részt vett a jelentős kutatásban (Infostart)
A Covid-19-ben szenvedő daganatos betegek többségének a többi fertőzötthöz hasonló az immunválasza.
márc. 23
10:39
Az EMA egy koronavírus-csodaszernek tartott gyógyszerről hozott kedélyhűtő ítéletet (Infostart)
Itthon a tavalyi év vége felé növekedett meg az érdeklődés az ivermektint tartalmazó állatgyógyászati készítmények iránt, mivel elterjedt a hatóanyagról, hogy hatékony lehet a koronavírus okozta betegség gyógykezelésében.
márc. 23
18:24
A Pfizer elkezdte tesztelni szájon át szedhető gyógyszerét (Demokrata)
A Pfizer elkezdte a Covid-19 elleni, szájon át szedhető gyógyszer klinikai tesztelésének korai szakaszát.
márc. 23
19:33
Új koronavírus elleni gyógyszert tesztel a Pfizer (Infostart)
Emellett egy intravénásan adható készítményt is vizsgálnak már.

2021. március 24. szerda

márc. 24
0:03
Matek - már látni, mikor hullik ki a járvány méregfoga (Infostart)
A "koronavírus-számológép" szerint április 11. lesz a járvány fordulópontjának napja Magyarországon - de van olyan járványadat, amiben már be is következhetett.
márc. 24
0:07
Koronavírus: fontos kérdést tisztáznának a kutatók (Infostart)
Továbbra sem világos, hogy a diabéteszben szenvedők állapota miért súlyosabb, ha megkapják a Covid-19-et.
márc. 24
6:21
Taréjok és dudorok – új eredmények a páncélos dinoszauruszok kutatásában (Infostart)
A bakonyi dinoszaurusz lelőhelyről előkerült gazdag páncélos dinoszaurusz (Hungarosaurus) leletanyag egyedülálló lehetőséget biztosított az ELTE Őslénytani Tanszék és a kanadai Guelph-i Egyetem munkatársainak, hogy jobban megértsék ennél a közel 130 millió éven keresztül létezett csoportnál e csonttani jellegzetesség kialakulását, változatosságát é
márc. 24
9:33
Magyar orvosi bravúr: új kezet kapott a hároméves ikerpár (Infostart)
Több orvosi szakterület összehangolt csapatmunkájának köszönhetően kapott esélyt egy budapesti ikerpár. A két kisfiú egy ritka genetikai betegséggel, Apert-szindrómával született.
márc. 24
12:33
Jakab Ferenc fontos adatot közölt a fertőzés utáni védettségről (Infostart)
Egy kutatás szerint 61 százalékban az átvészelt fertőzötteknek a tünetek kezdete utáni 180. napon is van „elégséges” semlegesítő antitestszintjük, tehát rendelkeznek valamilyen szintű védettséggel.
márc. 24
13:30
Kezdjünk felelősséget vállalni, egyénként és közösségként is – beszélgetés Ökoanyuval, azaz Nagy Rékával (SzMo)
Réka idén új szerepkörben is megmutatkozik: TEDx Danubia Action Circles projektjének háziasszonya.
márc. 24
15:54
Entremo: magyar fiatalok karperece forradalmasíthatja a betegmonitorozást (SzMo)
A japán állami tv-ben is bemutatták az új magyar találmányt, ami a nővérek munkáját hivatott megkönnyíteni a koronavírus által leterhelt kórházakban.
márc. 24
16:09
Hamarosan kiderül, mennyire hatékony a Pfizer új gyógyszere (Infostart)
A szájon át szedhető antivirális szer korai klinikai tesztjeit az USA-ban végzik, a proteáz inhibitorok közé tartozik: olyan enzimeket gátol, melyek a vírus szaporodásához szükségesek.

2021. március 25. csütörtök

márc. 25
0:03
Az erdőirtások tüzelik a járványok terjedését (Infostart)
Jelentős statisztikai összefüggést találtak az erdők kitermelése és az állatokkal terjedő fertőző betegségek kialakulása között francia kutatók.
márc. 25
0:07
Mars-expedíció: hamarosan a levegőbe emelkedik a helikopter – animáció (Infostart)
Várhatóan április elején kezdi meg a tesztrepüléseket a Mars felszínén az Ingenuity nevű kísérleti helikopter, melyen egy vászondarab is helyet kapott arról a motoros repülőgépről, amellyel az amerikai Wright testvérek a világon elsőként a levegőbe emelkedtek – közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
márc. 25
20:24
Új, duplán mutáns koronavírust fedeztek fel Indiában (SzMo)
Egyelőre még nincs bizonyíték arra, hogy ez a variáns fertőzőbb vagy esetleg halálosabb lehet, de már egyre több helyen azonosítják az országban.

2021. március 26. péntek

márc. 26
0:03
Kemenesi Gábor: a járványhelyzet még rosszabb lesz (Infostart)
A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának virológusa mindenkit figyelmeztet: minél magasabbra emelkedik a járványgörbe, annál hosszabb a kilábalási időszak is.
márc. 26
0:03
Fára is másztak a már kihalt kengurufaj tagjai (Demokrata)
A Congruus kitchenerinek szokatlanul hosszú ujjai voltak, amelyek ívelt karomban végződtek.
márc. 26
0:07
Nagy lépéssel közelebb Mátyás király maradványainak azonosításához (Infostart)
A szakemberek már mintát vettek, amely feldolgozását a szegedi laborba kezdték meg, hogy DNS-t vonjanak ki belőlük.

Keresés