Anatómiai elemzéssel kalkulálták ki holland kutatók a félelmet keltő vadász normál járási tempóját: méréseik szerint másodpercenként 1,28 métert tett meg, azaz óránként 4,6 kilométert.
A megszokottnál pár héttel későbbre csúszott az Apple tavaszi termékbemutatója, van új iMac, frissült az iPad Pro és az Apple TV, illetve megérkezett az AirTag nyomkövető.
A hosszú covid jelentheti az új egészségügyi krízist, ahogyan arra egy friss, 87 ezer beteg adatainak elemzésével készített kutatás is rámutat: még a kórházi kezelésre nem szoruló, a betegséget átvészelők esetében is magasabb a halál rizikója a betegség utáni hat hónapban, mint azoké, akik nem kapták el a fertőzést, a súlyos koronavírust átélők ped
Az Óbudai Egyetemen kifejlesztett prototípus nagyszámú, kritikus állapotú légzési elégtelenséggel küzdő beteg egyszerre történő és személyre szabott lélegeztetésére használható, akár kórházi körülményeken kívül is.
Egy amerikai fogyasztóvédelmi magazin azért mutatta meg a módszert, mert történt egy halálos baleset egy Teslával, amikor senki nem ült a vezető ülésben.
Két héttel az oltás első adagjának felvétele után jelennek meg az antitestek az anyatejben: egy kutatás közel három hónapig vizsgálta azok jelenlétét, az eredmények szerint pedig még annak lezárultakor is megkapták azokat a csecsemők.
Prondvai Edina paleobiológus reagál Max Hodak tweetjére. Szerinte a klónozásra nincs sok esély, de vannak, akik a mai madarakat próbálják genetikailag manipulálva „eldinoszauruszosítani”.
Sokhelyiséges épületek esetében a gyors és hatékony levegőcsere nagy koncentrációban juttathatja el a koronavírust egyik teremből a másikba, állapította meg egy friss kutatás.
A járványidőszak nem csak az idegeinket és az immunrendszerünket, hanem a szemünket is komoly kihívások elé állította. Egy külföldi kutatás szerint 10-ből 6 embernek romlott a látása, vagy szenved valamilyen szemproblémával a pandémia óta.
A zajszennyezés hosszú távú kockázatot jelent a fák és más növények számára, a hatás pedig a zajforrás megszüntetése után is fennmaradhat - derül ki egy amerikai kutatásból.
Régóta tudtuk, hogy egy potenciálisan halálos vírus okozta pandémia bármikor térdre kényszerítheti a világot, mégsem sikerült antivirális szerekből beraktározni az eshetőségre készülve. A fejlesztésre a jövőben sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk, hogy ne lépjünk kétszer ugyanabba a folyóba.
A Csang'o-6 űrszondát Kína 2024-ben akarja felbocsátani, hogy a Hold tulsó oldalán, a Déli-sark-Aitken-medencében gyűjtsön talajmintákat - jelentette be szombaton a kínai holdkutatási program egyik szakértője.
Nagyon szerencsés lenne, ha az űrkutatásba nem transzportálnák át teljes mértékben a politikai feszültségeket – mondta az űrkutatásért felelős miniszteri biztos.
A legendás Salamon király személye a Biblia egyik nagy megoldatlan rejtélye. Egy brit tengeri régész több mint 350 hajóroncsot tanulmányozott az elmúlt 30 évben. „A közel-keleti hajók akkora utakat tettek meg Krisztus előtt 900 körül, mintha ma a Hold túlsó oldalára utaznának” - írta.
A terméktulajdonságok megtévesztő feltüntetése és az abból fakadó jogsértő jótállási feltételek miatt indított csoportos keresetet Amerikában egy iPhone-vásárló.
Munkácsy Béla, az Energiaklub tanácsadója azt mondja, ezen a területen nálunk egyelőre kilátástalan a helyzet, pedig a szélenergia olcsó, gyorsan kiépíthető, és pár év alatt hatalmas kapacitásokat lehetne üzembe helyezni.
A járvány miatt online tartja meg 194. rendes közgyűlését az MTA. Az akadémia legfőbb döntéshozó testületének május 3-án kezdődő tanácskozásán elnöki beszámoló, díjátadó, tudományos előadások és határozathozatalok is szerepelnek.
Bizonyos vércsoportok és 49 betegség fokozott kockázata között kapcsolatot mutattak ki a svédországi Karolinska Intézet kutatói, akik több mint ötmillió svéd ember adataira és csaknem ezer betegségre terjesztették ki a tanulmányukat, megállapítva egyebek között, hogy a B-s vércsoport védelmet nyújthat a vesekövek ellen.