A kormány megvédi a családokat, 2024 végéig meghosszabbítja a lakossági kamatstopot – jelentette be közleményében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. A koronavírus-járvány, az elhúzódó háború és az elhibázott brüsszeli szankciók következtében kialakult nehéz gazdasági helyzet miatt a lakosság számára elérhető hitelkamatok a jegybanki alapkamatta
Oroszország fontolóra vette annak lehetőségét, hogy módosítsa nukleáris doktrínáját – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Hanoiban az észak-koreai és vietnami látogatása nyomán az orosz médiának tartott sajtótájékoztatóján. Putyin ezt azzal indokolta, hogy a nyugati stratégiában csökkentették a nukleáris fegyver bevetésének "küszöbét", és na
Az amerikai külügyminiszter szerint egyetlen leállított bombaszállítmányon kívül a tervezett ütemben zajlik az amerikai fegyverek szállítása Izrael számára. Antony Blinken ezzel az izraeli kormányfő, Benjamin Netanjahu szavaira reagált, aki szerint az Egyesült Államok fegyvereket tart vissza, amivel lassítja az izraeli hadműveleteket. Antony Blink
Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a túlfogyasztás és a fosszilis tüzelőanyagok használata sterilizálhatja az emberiséget. Nagy vihart kavart az Egyesült Államokban, amikor az alabamai legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy az in vitro megtermékenyítési eljárásokból (IVF, magyarul lombikbébi programokból) származó fagyasztott embriók "méhen kívüli
Mintegy kétezer éves borát azonosították kutatók, miután megvizsgálták azt a folyadékot, amit egy ókori római temetkezési helyen, Spanyolország déli részén találtak egy ásatáson.
Nem csak a szurkolók, a kiberbűnözők is várják a nagy sporteseményeket, hiszen a futball-Eb és az olimpia újabb csalási lehetőségeket nyit meg előttük: a informatikai biztonsági termékeket fejlesztő és forgalmazó ESET szakértői szerint mivel ezek a sportesemények világszerte több milliárd nézőt vonzanak, a csalók gyakran elhitetik az emberekkel, ho
Az elektromos áram továbbítása mostanáig nagymértékben a réztől függött, lévén a vörös színű fém a legjobb áramvezető. Csakhogy 2021 óta a rézkitermelés lassulni kezdett s a szakértők aggódni kezdtek a réz iránti jövőbeni kereslet kielégítésével kapcsolatban, amit főleg az elektromos autógyártás felfutása magyaráz. A fokozódó rézszükséglet miatt mi
Érmefeldobással döntötték el a június 27-re tervezett első amerikai elnökjelölti televíziós vita lebonyolításának több részletét. A CNN hírtelevízió lebonyolításában tartott 90 perces vitát illető sorsolás Joe Biden-nek kedvezett, ezért kampánystábja dönthette el, hogy a pódiumot akarja-e választani, vagy a záró felszólalás sorrendjét. Ennek alapjá
Oroszország fontolóra vette annak lehetőségét, hogy módosítsa nukleáris doktrínáját – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Hanoiban az észak-koreai és vietnami látogatása nyomán az orosz médiának tartott sajtótájékoztatóján. Putyin ezt azzal indokolta, hogy a nyugati stratégiában csökkentették a nukleáris fegyver bevetésének "küszöbét", és na
2024. áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 645 300, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 444 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 13,5, a nettó átlagkereset 13,4, a reálkereset pedig 9,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivat
Magyarország számára kulcskérdés a világgazdaság nyitottsága – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, Berlinben. Magyarország nem tud a mostani életszínvonalon élni, ha csak a tízmillió magyar gazdasági piacára számíthat – fogalmazott a kormányfő, hangsúlyozva, tragikus volna "a
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt. A GVH gyanúja szerint a vállalkozás a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek e
Ez a hétvége is kínál számtalan programlehetőséget, amiből most ötöt gyűjtöttünk össze. Sport, zene és számháború a Gyerek Szigeten A Generali Gyerek Szigeten idén június 21. és 23. között várják a családokat, a szokásokhoz híven többek között koncertekkel, bohócokkal, artistákkal, számháborúval, morzézó amatőr rádiósokkal és rengeteg kézműves prog
Nem földmozgás, hanem egy becsapódó meteorit okozhatott sokak által fölrengésnek vélt hangrobbanást az Olaszországhoz tartozó Elba szigetének térségében – közölték pénteken olasz geofizikai szakértők.
Az Internet Hotline 2023-ban 2047 bejelentést kezelt, amelynek 42 százaléka gyermekekkel szembeni szexuális bántalmazást ábrázoló tartalmakkal kapcsolatos volt. Ezen a platformon jelenthetik be, ha az interneten olyan tartalommal találkoznak, amely jogsértő vagy káros – tájékoztatott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Súlyos problémákat jelen
Elhunyt Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház művésze. A színész, operett- és operaénekes gyors lefolyású betegség következtében pénteken, 51 évesen, tragikus hirtelenséggel halt meg – közölte a Budapesti Operettszínház az MTI-vel. Mint írták, a teátrum péntekre kitűzött Az Orfeum mágusa című előadása elmarad. Vadász Zsoltot a Budapesti Operetts
Oroszország készen áll az eurázsiai biztonság kiépítéséről szóló elképzelések széles körű, globális megvitatására, mások mellett NATO-tagállamokkal is – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor Moszkvában tisztiiskolák végzőseivel találkozott. "Nemrégiben a külügyminisztérium vezetőségével folytatott megbeszélésen kifejtettem az Eurázsiáb
A korszerű, digitális megoldásokat bemutató képzést indított fogtechnikusoknak a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara a Fogtechnikusok Egyesületével együttműködve – közölte a gazdasági érdekképviselet duális képzési tanácsadója Szegeden. Iritz-Fekete Lívia újságíróknak elmondta, a kamara négy éve működik felnőttképzési intézményként. Töreksz
Miért is ne fürödhetne a szeretett eb a gazdival, ha egyszer kutyameleg van? Nyaraláskor sokunk számára okoz komoly fejtörést, kire hagyjuk a házat, ki fogja megöntözni kedvenc virágainkat, megetetni a tengerimalacot. Ha ebtulajdonosok vagyunk, akkor eleve meggondolandó, elindulhatunk-e hűséges családtagunk társaságában. Tőlünk nyugatabbra a kutyat
A német-magyar kapcsolatok szilárd alapját a gazdasági együttműködés adja – közölte az Olaf Scholz német kancellárral folytatott kétoldalú megbeszélését követően Berlinben a magyar miniszterelnök, hozzátéve: német kollégájával a gazdasági kapcsolatok további erősítésében állapodtak meg. Orbán Viktor a magyar közmédiának felidézte, a megbeszélésnek
Újabb daganattípusok esetében válhat alkalmazhatóvá egy már használt gyógyszeres terápia azzal az eljárással, melyen Timinszky Gyula dolgozik munkatársaival a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban (SZBK) – közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz tartozó intézmény honlapján. Élete során minden harmadik magyar embernél rosszindulatú daganat alakul ki, és u
Nem mindenki tanult a Titan egy éve történt katasztrófájából. További, méregdrága utazást kínáló járművek készülnek - az egyik csupa üveg, és szintén a Titanic a célállomása.
Baleset történt a PS Produkció által a Vígszínházban színre vitt Vámpírok bálja péntek esti előadásán, a megsérült színészt kórházban ápolják. A PS Produkció tájékoztatása szerint az eset körülményeit vizsgálják. A Vígszínház szerint a felelősség a bérlőt, a produkciót terheli. Sajtóinformációk szerint egy 3-5 méter magas színpadelemről zuhant le J
Megkezdte a Magyar Honvédség a területvédelmi tartalékosok nagyarányú létszámnövelését, az elindított toborzó kampányban pedig várják azokat, akik hozzá szeretnének járulni Magyarország védelméhez – mondta az MTI-nek a Magyar Honvédség Területvédelmi Erők Parancsnokságának parancsnoka a tatárszentgyörgyi lőtéren. Drót László dandártábornok a terüle
Szombaton, 64 éves korában elhunyt Kovács Péter olimpiai bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes tornász, a Kovács-szaltó névadója. Kovács halálhírét egykori klubja, a Dunaújvárosi KSE tornaszakosztálya jelentette be a közösségi oldalán. A Magyar Olimpiai Bizottság honlapja szerint a hevesi születésű Kovács Péter a helyi Vörös Meteor csapatában kezdett
Egy szép fekvésű – és ideális légáramlatokkal büszkélkedő – reptér, amely látta talán az összes magyar tervezésű vitorlázórepülőt, amelynek zöld füvét sokáig birkák tartották karban, és ahol a Malév és a mai légitársaságok több pilótájának a karrierje indult. A neve egybeforrt a magyarországi vitorlázórepüléssel, amelyet egy több mint száz évvel ez
Az Óbudai Egyetem Kiberorvosi Kompetencia Központja négy évvel ezelőtt kezdte meg működését azzal a céllal, hogy új lehetőségeket teremtsen a kiberorvoslás – elsősorban a daganatterápiák és a cukorbetegség – különböző területein. Az intézmény rektora az InfoRádióban elmondta: a kutatók munkája új értelmet adhat a kemoterápia alkalmazásának.
A foci-Eb olyan alkalom, amikor igény azért lenne rá. De akkor miért ne lépjünk eggyel tovább? Hordozható miniprojektorokat teszteltünk meccsnézős bulikhoz.
A Földközi-tenger partvidékén a homokos strandok mellett számos kultúrtörténeti kincs lapul, mely mágnesként vonzza a turistákat Európa napfényes övezetébe. A romantikus Amalfi-part A mediterrán vidék és egyben egész Olaszország egyik legszebb és legnépszerűbb tengerparti úticélja az Amalfi-part. A meredek sziklákkal kisért partok mentén számos gyö
A június eleji adatok szerint csökkent a tojás csomagolóhelyi ára, valamint a vágósertés és a vágócsirke termelői ára 2023 azonos időszakához képest – olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AK) legfrissebb összefoglalóiban. Adataik alapján a ketreces tartásból származó étkezési tojás idén a június közepéig tartó időszakban 19,3 százalékkal, a mély
A Mol Nyrt. új választottbírósági eljárást kezdeményezett a washingtoni Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) a horvát állam ellen, mert a zágrábi kormány szerinte törvénytelenül kényszerítette az INA horvát olajipari vállalatot, hogy az országban kitermelt gázt a kizárólag állami tulajdonban lévő Horvát Elektromos Műveknek
Kipróbáltuk az új Explorert, amelyben ott vannak a márka korábbi típusainak igazán szerethető tulajdonságai. Formavilága bátran bumfordi, az alapára pedig elég jó lehet ahhoz, hogy sokan válasszák benzines vagy hibridautó helyett.
Az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kapnak a húsmentes húsok és a 3D nyomtatott ételek. Számos startup kínál forradalmi alternatívákat a hagyományos ételekre, a marhahústól a libamájon át a kaviárig.
Az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kapnak a húsmentes húsok és a 3D nyomtatott ételek. Számos startup kínál forradalmi alternatívákat a hagyományos ételekre, a marhahústól a libamájon át a kaviárig.
A Semmelweis Egyetemen úgynevezett TMS-kezeléssel enyhítik a skizofrén betegek tüneteit, és egyre inkább úgy tűnik, hogy ez megoldás lehet a gyógyszerrel nehezen kezelhető problémákra is. Csak itthon még nagyon keveseknek elérhető.