Több mint 89 ezer új okosmérőt telepít szolgáltatási területén az MVM csoport két áramhálózati elosztó társasága több mint 5 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással. A projektet bemutató budapesti sajtótájékoztatón Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára elmondt
Kihirdették a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Művészeti Ösztöndíjprogramjának idei nyerteseit. A hároméves művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjra csaknem tízszeres túljelentkezéssel több mint 900 művész adta be pályázatát – közölte az MMA kedden az MTI-vel. A képzőművészet kategóriában 17, a film- és fotóművészet kategóriában 14, az építőművés
A Csendes-óceán meleg éghajlati mintázata a globális felmelegedést és más tényezőket is figyelembe véve a mögöttünk hagyott 12 hónapban az eddigi legmelegebb évet eredményezte – de úgy tűnik, még az idei sem lesz hűvösebb. Az El Niño (a kifejezés értelme: fiúgyermek, mely itt a gyermek Jézusra utal) jelenség, amelynek kialakulásával, jellemzőivel m
A második világháború után a szövetségeseknek jó ötletnek tűnt, hogy a német fegyvereket, lőszereket és vegyi fegyvereket egyszerűen a tengerbe szórják, de azóta természetesen kiderült, hogy ez rendkívül veszélyes.
Továbbra sem a felhasználók száma, de nem is a kissé elkommercializálódó szolgáltatás, vagy a fiatalok elfordulása rontotta a Meta (Facebook) megítélését, de a mesterséges intelligencia fejlesztésekbe öntött hatalmas összeg elgondolkodtatta a befektetőket. A cég részvényei nagyot zuhantak egy riport nyomán, majd gyorsan visszakorrigáltak, de azért
Közegészségügyi válsághelyzetet hirdetett az Egyesült Államok tiszti főorvosa a fegyveres erőszak terjedése miatt. Vivek Murthy hivatalos figyelmeztetést tett közzé, amiben arra hívja fel a figyelmet, hogy a lőfegyverekkel elkövetett emberölések száma az elmúlt évtizedben, míg a lőfegyverrel végrehajtott öngyilkosságoké az elmúlt két évtizedben fol
A bíró 10 millió dolláros óvadékot állapított meg arra a venezuelai férfira kedden, aki a vád szerint társával bántalmazott és meggyilkolt egy 12 éves lányt Houstonban. Az illegálisan az Egyesült államokba érkezett 22 éves Jose Martinez-Rangel bírósági meghallgatását tartották, feltételezett tettestársa, a 26 éves Jose Pena Ramos pedig hétfőn jelen
Alain Berset-t, a svájci államszövetség korábbi elnökét, volt belügyminisztert választotta a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács következő főtitkárának nyári ülésszakán az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE). Alain Berset ötéves megbízatása 2024. szeptember 18-án kezdődik. A leköszönő főtitkár, korábbi horvát külügym
Több ezer babaváró hiteles van már most is bajban, az ötéves türelmi idő letelte után pedig a sokszorosára nőhet a számuk júliustól kezdődően. A fizetési problémás babaváró kölcsönök kiváltása, átalakítása eddig sem volt könnyű, és még csak most válhat sok ilyen hitel magas kamatozásúvá az adósok számára – írja a Bank360.hu. Hamarosan elérkezik az
Elmerültünk az összegyurcsányozás történetében, nem kicsit, nagyon. Menet közben viszont elkövettünk egy böszmeséget: véletlenül beneveztük az év szava versenybe.
Minden készen áll arra, hogy Horvátország 2025. január elsejétől bevezesse a sorkatonai szolgálatot, már csak politikai jóváhagyásra van szükség – jelentette be Ivan Anusic védelmi miniszter a horvát közszolgálati televíziónak nyilatkozva. A tárcavezető részt vett a Horvát Tábornoki Gyűlés ülésén, azt követően pedig a sajtónak úgy nyilatkozott: a k
A NATO döntéshozó szerve, az Észak-atlanti Tanács úgy határozott, hogy Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnököt nevezi ki a NATO következő főtitkárának. A témáról kiadott hivatalos brüsszeli közlemény szerint Mark Rutte október 1-től tölti be főtitkári tisztségét, amikor Jens Stoltenberg mandátuma a szövetség élén eltöltött tíz év után lejár.
A Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke, Grósz Jenő szeptembertől a Lidl anyavállalatánál régiós igazgatói pozíciót tölt majd be, utódja Szlavikovics Zita lesz, aki jelenleg a Lidl Szlovákia igazgatóságának elnöke – közölte a vállalat az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Grósz Jenő 2004-ben kezdte karrierjét a Lidl Magyarországnál, amelyet 13 éve
A helyzet további eszkalálódásának veszélyére figyelmeztette az Ukrajnába irányuló, folytatódó amerikai fegyverszállítással kapcsolatban Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter amerikai hivatali partnerét, Lloyd Austint – közölte a moszkvai katonai tárca. A két miniszter amerikai kezdeményezésre beszélt telefonon egymással, és megvitatta az Ukrajn
A hazai vállalatok közel kétharmada már használja vagy gondolkodik a mesterséges intelligencia (MI) bevezetésén, miközben 29 százalékuk érdemben még nem is foglalkozott a területtel – derül ki az EY 53 országban, köztük Magyarországon összesen 5464 munkavállaló és igazgatósági tag bevonásával készült nemzetközi kutatásból. A magyar cégek 20 százalé
Az Északi-tenger partvidékén egy olyan teljesen újszerű gát építését képzelik el, amely Nyugat-Európa "alföldjeinek" tiszta energiával való ellátását tenné lehetővé, máshol pedig olyan szivattyús vízierőműveket terveznek, melyek működését mesterséges intelligenciával támogatnák. Mindezt uniós kutatások segítségével, ahogy erről a Horizon, az EU kut
Felépítenék 2031-re azon nemzetközi óriásrepülőteret Varsó és Lódz város között, amelyet az előző kormány stratégiai beruházásként vett tervbe – jelentette be sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő. Hozzátette, hogy az új repülőtér mellett fejlesztik a már meglévő regionális reptereket, bővítik az autópálya-hálózatot és fejlesztik a vonatk
A Rovinjban található Agli Amici lett Horvátország első étterme, amely két Michelin-csillaggal büszkélkedhet, az egycsillagos éttermek száma pedig kilencről tízre emelkedett az országban – írta a Vecernji List című horvát napilap. A zágrábi Dubravkin put első alkalommal kapott Michelin-csillagot. További kilenc étterem – a szintén zágrábi Noel, a s
A beszélgetésen Kapu Tibor és Cserényi Gyula az űrhajósok kiválasztásának menetéről, a kiképzés folyamatairól és részleteiről tartottak beszámolót a közönségnek.
450 évvel ezelőtt, 1574. június 27-én halt meg a művészettörténet szülő- és a reneszánsz keresztapja Giorgio Vasari. A maga korában a legnagyobb képzőművészek között tartották számon, az utókor azonban hátrébb sorolja őt. Kevesen ismernék ma a nevét és kevesen tudnák, mi az a reneszánsz, ha nem írta volna meg hatalmas jelentőségű és terjedelmű művé
Az adópolitika, a bevándorlás és az EU-hoz fűződő viszony állt a jövő heti nagy-britanniai parlamenti választások előtti utolsó televíziós vita középpontjában. A BBC televízió által rendezett, késő estébe nyúló 75 perces vitaműsorban Rishi Sunak konzervatív párti miniszterelnök és Sir Keir Starmer, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője
A kastélytörvénnyel a kormány célja az volt, hogy magántőkét vonjon be a kastélyok hosszú távú és fenntartható működtetésébe – tájékoztatta Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) építési államtitkára az MTI-t. Az elmúlt évtizedekben a mai Magyarország területén működő 1500 kastély, kúria nagy része eltűnt, elbontásra került, maj
A kutatási-tudományos projektek végrehajtása mellett a fiatalok inspirációja kiemelt feladata a magyar űrhajósprogramnak, de az országnak is nagy nemzeti büszkeséget jelent – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) űrkutatásért felelős miniszteri biztosa Nyíregyházán, kerekasztal-beszélgetésen. Ferencz Orsolya – a Kapu Tibor kutató
Továbbra is Bécs nyújtja a legjobb életminőséget a világ nagyvárosai közül, Budapest a lenagyobb ütemben javuló városok között van és a lista felső ötödébe került az Economist Intelligence Unit (EIU) szerdán Londonban bemutatott idei globális rangsora szerint. A világ egyik legnagyobb elemző és előrejelző intézete az idén is 173 nagyváros életminős
Először nyerte el magyar táncművész a balettvilág egyik legrangosabb elismerésének számító Benois de la Danse-díjat: Balázsi Ármin a legjobb férfi táncos díját kapta megosztva Artyemij Beljakovval, a moszkvai Bolsoj vezető táncosával – tájékoztatta a Magyar Állami Operaház az MTI-t. A közlemény szerint a magyar balettművészt az elmúlt évadban A Pyg
Franciaország is támogatja a magyar EU-elnökség programját, amelynek középpontjában az európai gazdaság megerősítése áll – közölte a magyar miniszterelnök Párizsban, miután Emmanuel Macron francia elnökkel tárgyalt. Orbán Viktor a találkozó után a közmédiának adott interjújában emlékeztetett, európai tárgyalássorozatának harmadik állomásaként, Berl
Donald Tusk lengyel miniszterelnök észt, lett és litván kollégájával együtt felhívással fordult az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnökéhez, kérve az EU Oroszországgal és Fehéroroszországgal közös külső határai megerősítésének támogatását. A négy miniszterelnök a PAP lengyel hírügynökség által megszerzett, az EU csütörtökön kezdődő csúcstal
Négy embert vettek őrizetbe, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt; a bűnbanda félmilliárd forintnyi kárt okozott a költségvetésnek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel. Azt írták, a szombathelyi pénzügyi nyomozók irányításával felszámoltak egy olyan hierarchikusa
Világszerte százmilliókhoz juthat el a Budapestet népszerűsítő legújabb turisztikai reklámfilm, a hatásai máris mérhetők az előfoglalási adatokban – mondta az M1 aktuális csatorna műsorában a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója. Könnyid László szerint a nemzetközi hírű véleményformálók közreműködésével készült videó nem csak az idege
Már elérhető az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. honlapján az Otthonfelújítási program keretében támogatott építési termékek, valamint hő- és melegvíztermelő berendezések listája – jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Hétfőtől, július 1-jétől nyújtható be kölcsönkérelem az
Az előzetes adatok szerint 2024 májusában 6284 gyermek született, és 9501 ember halt meg; 2023 májusához képest a születések száma 11, a halálozásoké 6,2 százalékkal csökkent, míg a házasságkötéseké 1,2 százalékkal nőtt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI-vel. A közlemény szerint májusában 6284 gyermek született, 11 százalékkal,
4 hónapja halmozódik az Ötöslottó főnyereménye, ez alatt az időszak alatt közel 360 játékos vált milliomossá 4 találatával. Amennyiben szombaton valaki egyedül ikszel telitalálatost, az Ötöslottó eddigi történetének hetedik legnagyobb nyereményét kapja meg. Legutóbb 2024. március 2-án volt telitalálatos az Ötöslottón, így már 17. hete halmozódik a
Július 1-től lehet igényelni az 1990 végéig épült egy- vagy többlakásos családi házak energetikai korszerűsítésére az otthonfelújítási támogatást, amelyre összesen 108 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre. A maximálisan igénybe vehető 6 millió forintos kamatmentes hitel költséghatékony kihasználásához érdemes néhány szempontra odafigyeln
Július elején ismertetik azt az új uniós akciótervet, melynek keretében vállalkozások és háztartások is igényelhetnek támogatást új és akár használt elektromos autók vásárlására is. A money.hu és a Használtautó.hu szakértője utánajárt, hogy melyek a jelenleg legfelkapottabb villanyautók a piacon és milyen változást hozhat a finanszírozásban egy új
Magyarország nem tudja támogatni az Európai Bizottság elnökasszonya mandátumának meghosszabbítását, mert a jogállamiság eszközét, ami egy fontos európai érték, pártalapon és politikai alapon használta, és használja Magyarországgal szemben – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben. Orbán Viktor a kétnapos EU-csúcsra érkezve
A héten öt új film jön a mozikba, amelyeknek bemutatjuk az előzeteseit. Blue Lock The Movie – Episode Nagi A 2018-as foci-világbajnokságon a japán csapat csak a 16. helyezést érte el. A helyi futballszövetség alkalmaz egy titokzatos, kiismerhetetlen mestert, akinek egyetlen feladatot ad: egy mindenki elől elzárt helyen neveljen a csapat számára egy
A Kínai Kommunista Párt kizárta Vej Fong-ho és Li Sang-fu korábbi védelmi minisztereket a pártfegyelem és egyes törvények súlyos megsértése miatt.. Az állami médiában ismertetett pártjelentésből az derül ki, hogy a Li Sang-fu elleni vizsgálatok eredménye szerint a volt miniszter súlyosan megsértette a politikai és szervezeti fegyelmet, tisztségét k
Hollandiában idén közel 600 csecsemő fertőződött meg szamárköhögéssel, közülük öt belehalt a baktérium által okozott megbetegedésbe – jelentette be a holland közegészségügyi intézet (RIVM). Az intézet már májusban riasztást adott ki, mert a szamárköhögéses megbetegedések száma Hollandiában elérte az elmúlt 10 év legmagasabb szintjét. Frissített jel
Nyilvánosságra hozták a 2022. évi PISA-vizsgálat pénzügyi műveltégre vonatkozó nemzetközi jelentését, a hazai eredmények a vizsgálatban részt vevő OECD-országok átlagába illeszkednek – közölte az Oktatási Hivatal (OH) az MTI-vel. Azt írták, a pénzügyiműveltség-mérés 2012 óta opcionális része a PISA-vizsgálatnak, Magyarország először vett részt benn
Újabb mérföldkőhöz érkezett a magyarországi e–kereskedelem: néhány hónappal a piacralépését követően nagyobb sebességre kapcsol a fizz.hu. Többek között saját, magyar nyelvű ügyfélszolgálatot és OTP-s áruhitelt kínálnak a magyar vásárlóknak és kereskedőpartnereiknek. Céljuk pedig nem kevesebb, mint hogy néhány éven belül a hazai e-kereskedelem egyi