A biológia ma már a matematika megrendelője, mert matematikai módszerek kellenek a betegségek megértéséhez, az oltások számítógépes tervezéséhez és a gyógyszerek mellékhatásainak előre becsléséhez - mondta az InfoRádiónak a Semmelweis Egyetem Genetikai Intézetének igazgatója a Bolyai-díj kiosztója után. Falus András professzor, a Bolyai-díj kuratóriumának tagja azután nyilatkozott, hogy az idén…
Az AUD-CAD-ot 0,8841-en jegyzik, és további erösödést mutat. Miután sikerült kitörni a 4 hetes, 0,8600 és 0,8750 közti sávból, jelentös emelkedö potenciál nyílt. Ellenállás 0,8900-nél található. A devizapár eddig rendelkezik potenciállal. Támogatás 0,8800-nál van. in-GFX
Németországot ezen a héten ismét vasutassztrájk fenyegeti, miután a munkaadók és a mozdonyvezetők szakszervezete között nem született kompromisszum a béremelés kérdésében.
A fogyasztók szempontjából az utolsó helyek egyikére tette Magyarországot a zömmel az európai uniós országok egészségügyi rendszereit vizsgáló, úgynevezett Európai Egészségügyi Index, amelyet egy egészségüggyel foglalkozó svéd szervezet, a Health Consumer Powerhouse készített számos tényező figyelembevételével.
Sólyom László köztársasági elnök Kincses Gyulát az Egészségügyi Minisztérium államtitkárának, Juhász Gábort az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkárának nevezte ki a Sándor-palotában. A k...
Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter kijelentette: Magyarországon minden befektetőnek be kell tartania a tőkepiac szabályait, a jogállamiság normáit és az európai versenypiac követelményeit.
A németek 2008-ban lassabb gazdasági növekedésre számítanak, mint azt korábban jósolták: jövőre 2 százalék körüli bővülést valószínűsítenek, noha előzőleg még 2,4 százalékról szóltak az előrejelzések. A kedvezőtlenebb adatok mögött az amerikai lakáshitelpiaci válság, valamint a túl gyenge dollár és a túl erős euró áll - jelentette hétfőn az AFP hírügynökség.
Még mindig nem tudni, hogy mi miatt borult fel és zuhant több métert még július elején egy turistákat szállító busz a fővárosi Grassalkovich úton. A rendőrök szerint a sofőr hibázott, de a nyomozás még tart. A balesetben akkor 36-an sérültek meg.
A CAD-JPY-t 116,67-en jegyzik. A konszolidáció után ismét visszatárt a devizapár a szeptember 10-i emelkedö trendbe. A befektetök növekvö kockázatvállalási készsége is hozzájárul a jennel kapcsolatos kockázatvállalási készség növekedéséhez. Amíg 115,50 fölött marad az árfolyam, minimum 117,30-ig folytatódhat az erösödés. in-GFX
Az egyéni időfutamban világbajnoki ezüstérmes Bodrogi László még ebben az évben francia állampolgárságért folyamodik, ám az országúti kerékpáros a jövő évi pekingi olimpián biztos, hogy magyarként versenyez.
A köztársasági elnök Kincses Gyulát az Egészségügyi Minisztérium államtitkárának, Juhász Gábort az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkárának nevezte ki hétfőn a Sándor-palotában....
Idén Kanizsa Nemzetközi Jazzfesztivál néven tartják meg október 12-én és 13-án a több mint 30 éves múltú zenei rendezvényt, amelynek sztárja az amerikai szaxofonos, Archie Shepp lesz - közölték a szervezők hétfői tájékoztatójukon.
A vegyesen alakuló brit adatok után tovább folytatódik a GBP-JPY erösödése. Míg a fogyasztói kölcsönök augusztusban 1,0 milliárddal emelkedtek, meghaladva ezzel a +0,9 milliárdos elvárást, addig a jelzáloghitelek csalódást okoztak hiszen a várt 8,9 milliárdos érték helyett csupán 8,5 milliárddal emelkedtek a legutóbbi +8,9 milliárd után. A bankok által engedélyezett házeladások száma a brit…
A fogyasztók szempontjából az utolsó helyek egyikére tette Magyarországot a zömmel az európai uniós országok egészségügyi rendszereit vizsgáló, úgynevezett Európai Egészségügyi Index, amelyet egy...
A vasárnapi előrehozott ukrajnai választás politikai egyeztetések eredménye volt, de a társadalmi hangulat nem támogatta és nem is támogathatta a politikusok e döntését - írta hétfőn a Rosszijszkaja Gazeta című hivatalos orosz lapban Mihail Pogrebinszkij.
Vasárnap este adták át a magyar tudományos élet egyik legrangosabb díját: a Bolyai-díjat. A most negyedik alkalommal odaítélt díjjal Dr. Lovász László matematikus, az ELTE TTK Matematikai Intézet igazgatójának munkásságát méltányolta a Díjbizottság.
A kelet-kaliforniai hegyekben lévő Mono Lake nevű tó, új reményt ad a természetvédőknek - írta hétfőn az AFP francia hírügynökség. A környéknek ugyanis szokatlanul sokszínű az ökoszisztémája: a 180 négyzetkilométeres tó több tengeri madár költőhelye, ám a '90-es évekre majdnem teljesen eltűnt a föld színéről. Los Angeles és környéke ugyanis innen szerzett ivóvizet. 1994-től kezdve azonban, új…
Az állam valótlan állít, amikor azt mondja, hogy nem csökkenti az egyházi iskolák finanszírozására szánt összeget - jelentette ki a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Oktatási Bizottságának...
Az állam valótlan állít, amikor azt mondja, hogy nem csökkenti az egyházi iskolák finanszírozására szánt összeget - jelentette ki a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Oktatási Bizottságának elnöke hétfőn a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet (KPSZTI) 10 éves jubileumára szervezett ünnepségen.
Október elsejével bővült a külföldi építőipari alkalmazottakra vonatkozó németországi kvóta. Ennek értelmében mától kezdve 400-zal több magyar jelentkezőt várnak a vállalkozók, miközben a magyar fél az eddigi létszámot sem használta ki.
Az Iránnal való üzleti kapcsolatok beszüntetésére szólított fel hétfőn Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke. Lauder - akit Edgar Bronfman utódjaként idén júniusban választottak...
Kamondi Zoltán Dolina című filmjének operatőre, Medvigy Gábor a zsűri külön diplomáját kapta a Macedóniában megrendezett Manaki Brothers nemzetközi operatőr fesztiválon - tájékoztatta a Magyar Filmunió hétfőn az MTI-t. Medvigy Gábor "azért az egyedülálló világért" részesült az elismerésben, "amelynek megteremtésével, a látványterv és a helyszínek összehangolásával a film vizuális kompozícióján…
Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter meghallgatása délután várható az Országgyűlés európai uniós források elosztását vizsgáló eseti bizottsága ülésén, miután a testület fideszes elnöke éles politikai vita után döntött erről. Pelczné Gáll Ildikó azt követően zárta le a délben kezdődött ülést, hogy éles vita alakult ki a kormánypárti és az ellenzéki képviselők között: a…
Az arany ma új 27 éves csúcsot ért el 745,20-nál. Csökkent a nemesfém túlvásárolt állapota, ami az emelkedést s magyarázza. A technikai tényezök tovább emelkedö jegyzésekre utalnak. Az arany 748,07-ig rendelkezik potenciállal. A nyersolajat 81,50 dolláron jegyzik, ami szintén csúcsnak számít. Ez is támogatja a nemesfémet. in-GFX
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított szeptemberi értéke 54,2 százalék, ami 3,6 százalékponttal magasabb az augusztusinál - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezé...
"Minden nyilatkozatuk ellenére és az üzleti érdekeik tiszteletben tartása mellett nyomatékosan szeretném felhívni Bartenstein miniszter úr és Ruttensdorfer vezérigazgató úr figyelmét arra, hogy Magyarországon minden befektetőnek be kell tartania a tőkepiac szabályait, a jogállamiság normáit és az európai versenypiac követelményeit" - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter.
Megerősítette és kibővítette együttműködési megállapodását a zöldbűnözés visszaszorításában a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság.
Szeptemberben a várt szerint csökkent az EU-s feldolgozóipari aktivitás. A végleges adatok szerint a vártnak megfelelöen 54,3 pontról 54,3 pontra csökkent a beszerzési menedzserindex. Az 50 pont fölötti érték expanzióra utal, tehát az index értéke a csökkenés ellenére is robosztusnak mondható. A német index 54,9 pontról 56,0 pontra csökkent, ami majdnem megfelelt az elvárásnak. Az EUR-USD nem…
Kimutatható-e a politikusok szónoklataiból a korrupcióra való hajlam? Hogyan tárhatók fel a szövevényes cégkapcsolatok? Miképpen lehet valakit milliomossá tenni? Sebestyén György professzor: itt vagyunk és gondolkodhatunk, alkothatunk...
Három utas könnyű, egy pedig súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, amikor állványlétrák estek egy teherautóról egy buszra hétfőn Hevesben - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A...
Megszakította ülését a parlament eseti bizottsága. A testület az uniós pénzekkel való visszaélésekről számoltatta volna be Bajnai Gordon önkormányzati minisztert.
Megerősítette és kibővítette együttműködési megállapodását a zöldbűnözés visszaszorításában a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság. Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter és Bencze József országos rendőrfőkapitány hétfőn írta alá az együttműködési megállapodást, amely alapján - a várakozások szerint - jelentősen csökkenthető a környezetszennyezéssel…
Jelenti-e az emberi méltóság megsértését Mohamed képi ábrázolása, netán karikatúrája, vagy olyan művészeti alkotások létrehozása, bemutatása, kiállítása, amelyek vallási értékeken élcelődnek, vagy más módon vallási érzékenységet érintenek?
7 hetes szünet után újra megszólalt hétfő délben a Big Ben. A brit parlament óratornyának harangozószerkezetén csapágyakat cseréltek, miközben egy elektromos rendszer gondoskodott arról, hogy a mutatók ne álljanak meg. A harangokat rendszeresen, 5 évenként újítják fel.
Elhúzódik a Szerencsejáték online tendere, ugyanis az előzetes tervekkel ellentétben mégsem hirdettek szeptemberben győztest. A Kreatív Online úgy tudja, hogy döntés csak novemberben várható.
Bollók Csaba Iszka utazása és Bogdán Árpád Boldog új élet című filmje kapott meghívást a reykjavíki filmfesztiválra - tájékoztatta a Magyar Filmunió hétfőn az MTI-t.
Ahogy a dollár árfolyama egyre lejjebb kerül az euróval szemben, az amerikai turisták figyelme az eurózónán kívüli országok felé fordul: Berlin és Párizs helyett Varsó és Budapest lehet a nyerő úticél.
Az egészségügyi ágazat reformját nem lehetett tovább halogatni - mondta bemutatkozó sajtótájékoztatóján kérdés kapcsán az Egészségügyi Minisztérium hétfőn kinevezett államtitkára Budapesten. Kincses Gyula közölte: van olyan rendszer, amely egyben igazságos és hatékony.
A csokoládé kis mennyiségben fogyasztva gyógyítja, vagy legalábbis javítja a krónikus kimerültség tüneteit, állapították meg brit tudósok. A kísérlet alatt a magas kakaótartalmú étcsokoládé lényegesen jobb eredményeket mutatott, mint a fehér csoki. A Hull York-i orvosi egyetem kutatói szerint az étcsokoládé hat az agy szerotonin termelésére is.