Az első malajziai űrhajós egy orosz és egy amerikai kollégája társaságában elindult szerdán délután a bajkonuri űrrepülőtérről a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé. Az orosz Szojuz TMA-11 űrhajó...
A parlamenti pártoknak a népszavazás-dömping helyett dolgozniuk kellene - hangsúlyozta Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke szerdán az MTI-nek küldött közleményében. "A Magyar Demokrata Fórum úgy véli, a parlamenti pártoknak ideje lenne befejezniük ezt a paródiát, és a hatalomhajhász népszavazási-dömping helyett ismét felvenni a munkát, amiért az adófizetők pénzéből fizetésüket kapják. E…
Nem a miniszterelnök érdekeltségébe tartozik az a Motim nevű cég, amely nyert az Új Magyarország Fejlesztési Terv egyik pályázatán. Erről Gyurcsány Ferenc miniszterelnök írt internetes naplójában.
Öngyilkos merénylő szerdán autóba rejtett pokolgéppel két embert rántott magával a halálba az Irak északi részén fekvő Ninive tartomány Horszábád városában a Maszúd Barzani kurd elnök vezette Kurdisztáni Demokratikus Párt (KDP) helyi irodája előtt.
Ismét pozitívba fordult a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, a hétfői és keddi mínusz zárás után 0,31 százalékot erősödött az index szerdán. A BUX így 86,41 pontos erősödéssel 27.790,51 pont...
A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint az új egészségbiztosítási rendszer átalakításáról készült koncepció szakmai véleményezésre alkalmatlan, ezért a tárcának vissza kell vonnia. Éger István az InfoRádióban elmondta: rövidesen bemutatják azt a szakmai anyagot, amely alternatívát nyújthat a jelenlegi biztosítási rendszer megerősítésére. Hangsúlyozta: csakis az egybiztosítós modell biztosíthatja a…
Az öt parlamenti párt megállapodott arról, hogy népszavazás helyett egyelőre ötpárti tárgyalásokkal próbálják a politikai közbizalom visszaállításához szükséges javaslatokat elkészíteni. Ez az ötpárti tárgyaláson részt vevő politikusok nyilatkozataiból derült ki szerdán a megbeszélést követő sajtótájékoztatón az Országházban.
Az Európai Unió tagállamai nem tudtak megállapodni szerdán arról, hogy engedélyezzék-e vagy sem génmódosított burgonya használatát állattápként. Az eredeti javaslat lehetővé tette volna, hogy 0,9 százalékban jelen legyen az élelmiszerpiacon a génmanipulált krumpli, úgy hogy az állatok takarmányként fogyaszthatták volna el, hazánk az engedélyezés ellen szavazott.
A fővárosi szocialisták mindent megtesznek azért, hogy már januárban bevezessék Budapesten a környezetet jelentősen szennyező nehézgépjárművek közlekedését korlátozó szabályozási javaslatukat, amelyet szeptemberben hoztak nyilvánosságra - közölte a párt budapesti elnöke szerdán. Burány Sándor elmondta, hogy az általuk kezdeményezett szerda délutáni kerekasztal-tanácskozáson, amelyen közlekedési,…
Nem a miniszterelnök érdekeltségébe tartozik az a Motim nevű cég, amely nyert az Új Magyarország Fejlesztési Terv egyik pályázatán. Erről Gyurcsány Ferenc miniszterelnök írt internetes naplójában....
A kormány nem döntött, hanem tájékoztatást hallgatott meg a miniszterelnök köztisztasági csomagjáról, amellyel kapcsolatosan az érintett tárcáknál zajlik a jogalkotási folyamat - közölte Budai Bernadett szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, kérdésre válaszolva. Egyelőre minden érintett szaktárcánál zajlik a kodifikációs folyamat, illetve a frakciókban, a pártok között is - tette hozzá a…
Miniszteri keretéből 15 millió forintot adott a Duna Televízió egyes műsorainak angol nyelvű feliratozására, ötmilliót a külföldi magyar kulturális intézetek programjainak bemutatására a szaktárca vezetője; ezt maga Hiller István mondta el a közszolgálati médiumban tartott szerdai sajtótájékoztatón.
Az ügyészség szerint szándékosan fertőzte meg két barátnőjét egy HIV fertőzött fővárosi férfi még évekkel ezelőtt. Az ügyet hamarosan tárgyalják a Budai Központi Kerületi Bíróságon.
Valóban érkezett hivatalos megkeresés a szlovák féltől egy Robert Fico-Gyurcsány Ferenc találkozóra, azonban nem tartalmaz pontos időpontot és helyszínt - mondta a kormányszóvivő szerdán újságírói kérdésre válaszolva.
Az első helyen kiemelt Jelena Jankovic az első fordulóban búcsúzott a 200 ezer dollár összdíjazású bangkoki keménypályás női tenisztornán. A világranglistán harmadik szerb játékos sérülés miatt feladta mérkőzését a kínai Jen (Yan) ellen.
Eddigi sérültjei mellett további három labdarúgójára nem számíthat a német válogatott a következő két Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén. Három középpályás - Tim Borowski hát-, Bernd Schneider térd-, Roberto Hilbert pedig bokasérülése miatt - kénytelen kihagyni a szombati, írországi, és a jövő szerdán a csehek ellen esedékes hazai kvalifikációs összecsapást.
Nagyított íveken is lehet aláírásokat gyűjteni a népszavazási kezdeményezések során az Országos Választási Bizottság (OVB) szerda esti ülésén kialakított álláspontja szerint. A testület azt...
Nagyított íveken is lehet aláírásokat gyűjteni a népszavazási kezdeményezések során az Országos Választási Bizottság (OVB) szerda esti ülésén kialakított álláspontja szerint. A testület azt követően vette napirendre az ügyet, hogy Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója azzal a kérdéssel fordult hozzájuk: milyen technikákkal sokszorosítható a hitelesített aláírásgyűjtő ív? Ez a kérdés…
Szocialista székházbotrányról ír csütörtökön megjelenő számában a Heti Válasz; az MTI-hez szerdán eljuttatott cikk szerint a Magyar Turizmus Zrt. jogcím nélkül utal ki 200 millió forintot a Vérmező úti pártközpont tulajdonosának.
Rendőrökkel lakoltattak ki szerdán egy kolostort a kelet-lengyelországi Lublin közelében. A rendházat ugyanis a felettes egyházi hatóságok feloszlatták, de az apácák nem voltak hajlandók engedelmeskedni. A 65 nővér kilakoltatását 150 rendőr hajtotta végre.
Világszerte egy évtized alatt mintegy 200 millió ember volt érintettje valamilyen katasztrófának; az ember felelősségét is szem előtt kell tartani a katasztrófák elkerüléséhez - hangoztatta beszédében Tatár Attila altábornagy, a katasztrófavédelem főigazgatója szerdán Budapesten.
Első ízben jelent meg egy jéghegy a Dél-afrikai Köztársaság partjainál, a víz fölött 25x25 méter terjedelmű tömbre egy halászhajó legénysége lett figyelmes. Dél-afrikai tengerészek korábban soha nem találkoztak ilyen jelenséggel, amit ezért rendkívüli eseménynek minősítettek. Véleményüket a helyi ökológusok is osztják. "Az a tény, hogy az Antarktisz jégtakarójának egy darabja eljutott a…
Az egész világon tapasztalható rohamos gazdasági fejlődés miatt már most, a jósoltnál egy évtizeddel korábban elérte a veszélyes küszöböt a széndioxid-kibocsátás mértéke - állítja egy ausztrál klímakutató. Tim Flannery azt mondja, hogy az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Bizottságának új jelentése szerint az üvegházhatású gázok már elérték a veszélyes szintet.
Első ízben jelent meg egy jéghegy a Dél-afrikai Köztársaság partjainál, a víz fölött 25x25 méter terjedelmű tömbre egy halászhajó legénysége lett figyelmes. Dél-afrikai tengerészek kor...
A Boeing Co. bejelentette, hogy legalább fél évvel elhalasztja új, 787 Dreamliner repülőgépeinek első szállítását, mivel a gyártás során technikai nehézségek merültek fel. A Boeing cégn...
A Fidesz szóvivője a miniszterelnök kabinetfőnökének írt levelében annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a szocialisták nagy bajban vannak, országlásuk a végéhez közeledik.
Az MSZP frakciója szombati ülésén alakítja ki végleges álláspontját a miniszterelnök köztisztasági csomagjának egyes pontjairól, de amit lehet, ötpárti konszenzussal szeretne az Országgyűlés elé terjeszteni - mondta az MTI megkeresésére Lendvai Ildikó szerdán.
A rendőrök elfogták ugyan azt a férfit, akit szabadságvesztés letöltésének elmulasztása miatt köröztek, ő azonban már a fogházba szállítás közben megszökött Zalaegerszegen. Csizmazia Péter közölte: a férfit szerdára virradó éjszaka éppen a zalaegerszegi Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították a rendőrök, amikor megszökött tőlük.
A gondola információi szerint hétfőn búcsút inthet saját frakciója Gyurcsány Ferencnek. A képviselők konstruktív bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a miniszterelnök ellen, a kérdés most már csak az, ki lesz az utód?
November elsejétől többek között a magyarok is szabadon vállalhatnak munkát Luxemburgban - tájékoztatta az MTI-t a Külügyminisztérium szóvivője. Szelestey Lajos hangsúlyozta: a magyar kormány üdvözli a luxemburgi elhatározást, amely példaértékű más, a munkaerő szabad áramlását még korlátozó tagállam számára.
Zlinszky János volt alkotmánybíró és Bencze Izabella, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság volt vezérigazgató-helyettese beadványban kéri az alkotmánybíróságtól a vagyontörvény megsemmisítését.
Több forrásra van szüksége a drámai ügyhátralék leküzdéséhez a Fővárosi és a Pest Megyei Bíróságnak - mondta Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Hozzátette: a gazdasági ügyek száma folyamatosan nő, míg a bírók száma stagnál.
Várhatóan áprilisban mutatják be a hazai mozik Almási Tamás Puskás Ferencről szóló dokumentumfilmjét. Almási Tamás elmondta, hogy a film szerkezetének több mint felét már felépítették, de szeretnének még interjút készíteni Abedi Pelével, Zinedine Zidane-nal, valamint Diego Maradonával, továbbá az archív anyagokat is össze kell még gyűjteni.
A növények kommunikálnak egymással, hogy továbbítani tudják a fontos információkat, hasonlóan az emberekhez és állatokhoz – állítja egy friss kutatás. Ha baj van, beindul a riadólánc: egy levél önfeláldozása elég ahhoz, hogy a hernyók elvonuljanak
A magyar húsiparnak a sertés ágazatban érdekelt szereplői összefogtak azért, hogy az elmúlt hónapok húsbotrányai után ráirányítsák a figyelmet a magyar sertéshús megbízhatóságára. Ennek érdekében reklámkampányt indítottak, melynek arca Koltai Róbert színművész.
A világon először hajtottak végre sikeresen olyan tüdőátültetést, amelynél a beteg és a donor vércsoportja nem azonos - jelentették be hamburgi orvosok.
Túl provokatívnak tartottak és ezért az orosz hatóságok visszavontak több műalkotást egy, a jövő héten kezdődő franciaországi kiállításról. A képek között van olyan is, amelyen két rendőr csókolódzik, illetve egymás fenekét simogatják.
Nem tudhatja meg a közvélemény, hogy a leleplezett kiskunhalasi kistérségi megbízott, Weiszenberger László hány hazai vagy uniós pályázatban segített, így azt sem, hogy hány pályázatot fölözhetett le. A területfejlesztési miniszter, Bajnai Gordon közlése szerint a kistérségi megbízottaknak nem az volt a dolguk, hogy pályázatokat írjanak és nyújtsanak be, így nyilvántartás sincs róluk.
Megerősítették a popdíva terhességét, a hírt azonban még mindig nem az érintettek, hanem Marc Anthony volt felesége közölte. Férje volt felesége erősítette meg Jennifer Lopez terhességét. A FemaleFirst beszámolója szerint Marc Anthony egykori neje, Dayanara Torres elárulta, hogy a házaspár első közös gyermekét várja.
Szerda hajnalban megérkeztek Magyarországra a kubai menekültek. A huszonnyolc férfit, nőt és gyermeket az Egyesült Államok azért nem fogadhatta be, mert egy korábbi kubai-amerikai migrációs megállapodás értelmében az államokban illegális bevándorlóknak minősültek volna.
"A közeli kapcsolatok negatív aspektusai összefüggésbe hozhatók a koronáriás szívbetegségekkel." Vajon tényleg "megszakadhat-e a szív" a párkapcsolat poklában, ahogy azt a románcok írják vagy a szerelmes filmek mutatják? Brit kutatóorvosok frissen megjelent tanulmánya igazolni látszik a romantikus elméletet.
Pakisztánban januárban lesznek a parlamenti és tartományi választások, amelyeken az államfő célja szerint a mérsékeltek szállnak szembe az erősödő vallási szélsőségesekkel. Saukat Aziz miniszterelnök szerdán jelentette be, hogy január elején ügyvezető kormány alakul a választások megszervezésére.
A Fidesz parlamenti frakciója támogatja a párt elnökségének azt a döntését, hogy egyelőre nem nyújtják be népszavazási kezdeményezésüket - jelentette be a képviselőcsoport vezetője a szerda esti Fidesz-KDNP frakcióülést követő sajtótájékoztatón, Budapesten. Navracsics Tibor közölte: a frakció döntése szerint nem nyújtják be a népszavazási kezdeményezést, mert egyelőre a parlamenti eszközöket, az…
Éles belső bírálat érte Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt egy a legfelsőbb vezetéshez tartozó politikus részéről, aki a szemére vetette, hogy egyre több ország fordul Teherán ellen, és a gazdaság...
Észtországot és Lettországot bírálta egy szerdai tanácskozáson Vlagyimir Putyin orosz elnök, mondván, hogy elnézőek a fasizmus iránt, és az Európai Uniót ez hidegen hagyja. Putyin a Kremlben...
A vasfüggönyön túli módit, a dolgozó nők divatját, a szocialista jó ízlést mutatja be a Kirakat: Divat a szocializmusban című tárlat, amely a Budapesti Történeti Múzeumban (BTM) csütörtöktől látogatható - közölte az intézmény az MTI-vel.