Szerdán hajnalban gyors profitkivételben ismét olcsóbb lett a kőolaj a szabadpiacon, de reggelre az árveszteség már eltűnt, enyhe áremelkedés kezdődött. Szeptemberi határozata szerint az OPEC november...
Budatétényben folytatódik szerdán a fővárosi útfelújítási program. A XXII. kerületi Jókai utca kap új aszfaltszőnyeget a Nagytétényi út és a Bajcsy-Zsilinszky utca között. Útlezárásokra és sebességkorlátozásra október 20-ig kell számítania az autósoknak
A stabilitás érdekében kiveszi a pártpolitikai küzdelmek területéről a nyugdíjrendszer paramétereinek meghatározását, és egy létrehozandó társadalombiztosítási tanács kezébe adja.
A FIFA stratégiai bizottságának legutóbbi ülésén a résztvevők támogatták a szervezet játékvezetői bizottságának döntését, mely szerint a decemberi klubvilágbajnokságon két további asszisztens segíti majd a bírók munkáját.
Fegyveres támadók elrabolták kedd este a dél-iraki Bászra nemzetközi repülőterének igazgatóját - közölték biztonsági forrásból. A tájékoztatás szerint Abdel Razak Kasszemet a légikikötő közelében fekvő lakóövezetből, saját háza elől hurcolták el az emberrablók.
Öt ember vettek őrizetbe Franciaországban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy vasárnapra virradóra Párizsban betörtek a d'Orsay (dorszé) múzeumba, és megrongáltak egy Monet (moné) képet - jelentette be a francia kulturális miniszter, Christine Albanel.
Nagymama lett Camilla hercegnő, a brit trónörökös, Károly herceg felesége - jelentette be a királyi udvar. A Clarence House, Károly herceg londoni hivatala szóvivője útján tudatta, hogy Sara Buys - Camilla fiának, Tom Parker Bowlesnek a felesége - kedden leánygyermeknek adott életét. A csöppség a Lola keresztnevet kapta.
Folyamatban vannak a tárgyalások, Ukrajnában a legutóbbi parlamenti választásokon nyertes pártok és tömörülések között. A Julia Timosenko tömörülés és a Mi Ukrajnánk – Népi Önvédelmi Párt ismét kifejezte abbéli szándékát, hogy „Narancsos” koalíciót alakítsanak.
A Fed legutóbbi ülési jegyzökönyvének tegnapi közzététele után tovább emelkedett az EUR-USD árfolyama 1,41 fölött. A Fed idén maximum 25 bázisponttal csökkenti alapkamatát. A piac pont erre számított. Tehát valamivel tisztább lett a kép a Fed irányvonalát illetöen. A legutóbbi kamatcsökkentést egy kamatcsökkentési ciklus elsö lépéseként foghatjuk fel, amelyet egy valószínüleg kevésbé agresszív…
Óriáslepkék ezrei lepték el az utóbbi két hétben két ausztrál fővárost, Canberrát és Sydneyt. Az öt centis nagyságot is elérő, úgynevezett bogong molyok ellen az őslakosoktól ellesett módszerrel védekeznek az ausztrálok: megsütik és megeszik a fehérjében gazdag rovarokat.
Kiss Ramóna nagyon szeret rosszfiúkkal forgatni, hiszen gyermekkorában mindig a balhés srácok érdekelték. A színésznô ma már csak a kamerák elôtt szereti a veszélyes figurákat.
Ma ismét tárgyalja a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriumi elnöksége a közszolgálati médium új székháza felszerelésének beszerzésére kiírandó pályázat szövegét. A testület már vagy fél tucatszor foglalkozott a témával, de először csak a múlt héten jutott döntéshozatalig az ügy, ám akkor nem kapott többséget a szöveg.
Szolnokon építi fel magyarországi vagongyárát a svájci Stadler – értesült a Népszabadság. Korábban Székesfehérvár tűnt esélyesnek azután, hogy a svájci cég bejelentette: magyarországi megrendeléseinek kielégítésére üzemet építene.
Csaknem hétszáz kilogrammot nyom az az óriástök, amely elvitte a pálmát a 34. nemzetközi tökbajnokságon. A kaliforniai Half Moon Bay-en rendezett megmérettetésen csaknem nyolcvan töktermesztő versengett a győzelemért - olvasható a San Francisco Chronicle honlapján.
Gaál István Kossuth-díjas filmrendezőtől ma vesznek végső búcsút Budapesten, a Farkasréti temetőben. A Magyar Mozgókép Mestere, Balázs Béla-díjas, érdemes művész életének 75. évében, szeptember 25-én hunyt el.
Augusztusban 2,6%-kal emelkedett a francia ipari termelés, meghaladva ezzel a +1,2%-os elörejelzést. Legutóbb még +3,3%-os értékröl adtak számot. A feldolgozóipari termelés is meggyözöen alakult, hiszen a várt 1,5% helyett 3,1%-os erösödést mutatott a legutóbbi +3,9% után. Lehetséges, hogy az EUR-JPY további 200 pipes emelkedö potenciálra tesz szert. A DAX október végén új abszolút csúcsot érhet…
Van, akinek a vágott szem tetszik, van, akinek a nagy, kerek. Van, aki a fitos orrot szereti, mások az egyenest. De hogyan írható le a szépségideál? És mi a szexi megjelenés kritériuma? A kutatók most ezt derítették ki.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 133,36 pontos emelkedéssel, 27.837,46 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,48 százalékkal erősödött.
Egyre biztosabbnak látszik, hogy a decembertől életbe lépő MÁV-menetrenddel vasúti járatok szűnhetnek meg- írja a Magyar Nemzet. A menetrendváltozásról folyó legfelsőbb szintű egyeztetések körül ugyanakkor minden jel szerint nagy a kapkodás- olvasható a napilap keddi számában.
Egy brit asszonyság 1,3 millió fontos nyereséget köszönhet feledékenységének. Janet Baddick, 49 éves brauntoni gyógyszerész mindig a családtagok életkorát és a fontos családi események dátumait játszotta meg a lottón.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán utasította Kóka János gazdasági és közlekedési minisztert, hogy a Garamhegyi Ábel GKM-államtitkár gyorshajtása ügyében érintett munkatársat függessze fel és indítson vizsgálatot - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő.
A "Copa do Brasil de Futebol Feminino" nevű sorozatra 18-22 csapat nevezését várják. Az indulók először saját tartományukban vesznek részt a selejtezőkön, majd a legjobb nyolc együttes jut be az országos döntőbe.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 133,36 pontos emelkedéssel, 27.837,46 ponton nyitott szedán. A keddi záró értékéhez képest 0,48 százalékkal erősödött.
A nyitáskor tették közzé a francia ipari termelést, mely a várt 1,2% helyett 2,6%-kal emelkedett a legutóbbi +3,3% után. A feldolgozóipari termelés is meggyözöen alakult, hiszen a várt 1,5% helyett 3,1%-os erösödést mutatott a legutóbbi +3,9% után. 09.30 órakor teszik közzé az augusztusi svéd ipari termelést, amelynél +3,7%-os értékre számítanak az elözö havi +5,2% után, valamint a beérkezett…
Az előzetesen tervezett határidők megtartásával az Engel Csoport szeptember 28-án megkezdte a Városrét első épületének, az Amarillisz Kertnek az átadását. A lakók már költözködnek. A lakások és az üzletek közel 90%-át már értékesítették. A házat fiatalos lakóközösség veszi birtokba, a beköltözők zöme 25 és 35 év közötti. Az Amarillisz Kert, a Városrét első lakóépülete a következő néhány hétben…
Személyre szabott "információs pultokat" állít fel kocsijaiban a Tokiót és környékét ellátó hatalmas hálózatot működtető JR East japán vasúttársaság, ezek egyebek mellett felébresztik az utast a kívánt állomásnál.
Az idei év első kilenc hónapjában 2006 hasonló időszakához képest 24 százalékkal nőtt a cégek fizetésképtelenségi mutatója. A leginkább kockázatos iparágaknak változatlanul az építőipar, valamint a kis- és nagykereskedelem minősülnek.
Várhidi Péter kiegyensúlyozott. A Málta elleni szombati, a Szusza-stadionban rendezendô Eb-selejtezô elôtt faarccal fogadta, amikor szembesítettük egy ténnyel: az általa vezetett magyar futballválogatott idehaza még száz százalékos. Hét gólt lôtt, egyet kapott. A kapitány úgy vélte, a szigetországiak együttese erôs, de marad a 100 százalék.
Hat másik gyerekkel aludt egy szobában Madeleine McCann eltűnése éjszakáján - állítják a portugál nyomozók, akiknek az irányítását az ország második számú rendőre vette át. Miután találtak bizonyítékokat arra, ki lehet a feltételezett emberrabló, minden brit turistától DNS-mintát és ujjlenyomatot kérnek.
Több mint ezer eurónál jár az a jótékony célú árverés, amely a női világbajnokságon aranyérmes Simone Laudehr futballcipőjéért zajlik. A kínai vb-döntőben a brazilok ellen 2-0-ás győzelmet arató német válogatott második gólját szerző játékos lábbelije jelenleg 1010 eurót (248 ezer forint) ér.
Meghalt egy 27 éves kerékpáros nő, amikor szerdán reggel elgázolta egy vonat a XV. kerületben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Hujber Éva. Kavalecz Imre, a MÁV...
Tejellátás miatt magyarázkodás, beszerezhetetlennek tűnő banán, üres csokis pult. Mintha a 80-as éveket idéznénk meg, pedig a hét elején csak szokásos árösszehasonlító körútján járt a Privátbankár Kosarasa
Az ügyemben a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) ügyelete telefonált a rendőrségre, de nem volt fenyegetés - mondta Garamhegyi Ábel, a GKM államtitkára azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Nemzet szerdán azt állította: az államtitkár gyorshajtási ügyében egy ezredes próbált meg eljárni. A lap információja szerint Garamhegyi Ábelt hétfőn késő este Szentendrén kapták gyorshajtáson a rendőrök,…
Harminc év börtön fenyeget egy fánktolvajt az Egyesült Államokban. Az illető, bizonyos Scott Masters a vád szerint a melegítőfelsője alá dugott egy fánkot egy boltban a Minnesota állambeli Farmingtonban.
Az ügyemben a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) ügyelete telefonált a rendőrségre, de nem volt fenyegetés - mondta Garamhegyi Ábel, a GKM államtitkára azzal kapcsolatban, hogy a Magyar...
Pár hónappal a kelet-és közép-európai országok tervezett schengeni csatlakozása előtt az övezet valamennyi jövőbeni tagállamának még problémái vannak határai védelmében vagy a vízumkiadásban - tűnik ki abból a bizalmas jelentésből, amelyet a Financial Times Deutschland (FTD) című német lap szerdán ismertetett. A portugál uniós elnökség által készített beszámoló Magyarország vonatkozásában azt…
Egy brit felmérés szerint a szigetországban élő nők 80 százaléka nem a megfelelő méretű melltartót hordja. Erről pedig leginkább a hírességek tehetnek.
Kilenc, a hatvanas években egymásra talált költő találkozik újra az "Eötvös kollegisták voltak..." című rendezvénysorozat eseményein, az első beszélgetést Költők forradalma címmel október 25-én tartják a Budai Vigadó épületében - közölte az intézmény az MTI-vel.
Éjszaka megérkezett hazánkba az a 28 kubai menekült, akiknek Magyarország amerikai kérésre menedékjogot adott. A külföldieket az egyik befogadóállomásra szállították, de azt nem tudni, melyikre.
Nemzetközi konferencia kezdődik ma Budapesten a városok kritikus infrastruktúrájának védelméről; a rendezvény szervezője a Fővárosi Önkormányzat városrendészeti bizottsága és az Európai Fórum a Városi Biztonságért (EFUS) nevű szervezet.
Több mint két éve lejárt a pilótaengedélye Colin McRae-nek, aki szeptember közepén zuhant le helikopterével. A járművön a korábbi ralivilágbajnokon és ötéves kisfián kívül két barátjuk utazott.
Uli Hoeness, a Bayern München menedzsere - ha úgy tetszik: sportigazgatója - szerint klubja jelenleg erősebb, mint a világbajnoki bronzérmes német válogatott, amely pedig immár 15 mérkőzés óta veretlen, s legutóbbi 25 mérkőzéséből mindössze kettőt veszített el, mindkétszer az olaszok ellen.