Az éhező gyerekeknek nyújtott nemzetközi segélyek nem tartalmaznak megfelelő tápértékű élelmiszert - figyelmeztetnek az afrikai rászorultakkal foglalkozó orvosok. Szerintük a Világélelmezési Program és az UNICEF élelmezési szabványai rosszak.
A terhességgel kapcsolatban számos tévhit terjeng az emberek között. A brit nemzeti egészségkutató központ most megpróbált pontot tenni egy vitás ügy végére, bár lehet, hogy csak újabb vitákat gerjesztett, amikor kutatási eredményekre hivatkozva bejelentette: naponta egy kis pohár bor sem a magzatnak, sem az anyának nem árt.
Míg a szocialisták oktatási munkacsoportja szerint erőszakkal nem lehet egy osztályba ültetni a roma és nem roma diákokat, addig Demszky Gábor megszüntetné a szegregációt a fővárosi iskolákban. A főpolgármesternek a roma kultúra népszerűsítésére is van ötlete, Demszky egy a millenárishoz hasonló méretű roma kultúrközpontot álmodott meg.
Az igazságügyi és rendészeti miniszternek fenntartásai vannak a lobbitörvénnyel kapcsolatban; Takács Albert csütörtökön este egy budapesti fórumon arról beszélt, hogy a jogszabály nem váltotta be a...
Átlagosan négy fontot, vagyis 1400 forintot fizettek be a rajongók a Radiohead együttes "becsületkasszájába", hogy letölthessék az együttes új albumát. Sokan csatlakozni kívánnak a kezdeményezéshez, de vannak olyan előadók, akik attól tartanak, hogy jelentősen csökkennek a bevételeik.
Nagy-Britanniában már megjelent a piacon az a különleges készítmény, amelyet évente csak egyszer kell alkalmazni a betegen, mégis sikeresen segít megelőzni a csontritkulást. Az ára azonban olyan borsos, hogy nem sokakon fog segíteni a jövőben.
Már kétszer látszott győztesnek a nyíregyházi női röplabdacsapat a szlovén bajnok Nova Gorica elleni Közép-európai Ligában lejátszott mérkőzésen, ám a házigazdának végül alaposan meg kellett szenvednie a sikerért. A magyar bajnoki címvédő rövid időn belül harmadik döntő játszmás mérkőzését vívta a sorozatban, ezek közül most sikerült az elsőt megnyernie. Betonút-NRK-Nyíregyháza - Nova G...
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem kötelező erejű nyilatkozatban mély sajnálkozását fejezte ki a mianmari békés tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszak miatt, és a politikai foglyok mielőbbi...
Megkínzott szerzetesek, összevert járókelők, a sokktól megnémult asszonyok, az éjszaka elhurcoltak sikolyai - a Burmából menekültek vallomásaiból egyértelműen kiderül, hogy a katonai junta szisztematikus fizikai erőszakkal és lelki terrorral áll bosszút a szeptemberi tüntetésekért.
A Magyar Nemzet 2007. október 10-i számának "Az EU tud a botrányokról" című cikke azt sugallja, hogy az uniós pénzek felhasználásának ellenőrzése hazánkban nem kellően szigorú. Bajnai Gordon miniszter és a Nemzeti Fejlesztési Ügynöksség szerint ezzel ellentétben az uniós támogatások odaítélésének és elköltésének szabályosságát egymásra épülő és egymást is ellenőrző, garanciákkal körülbástyázott…
Hatalmas felháborodást váltott ki a brit parlament dolgozói körében az a döntés, amelynek értelmében ezentúl a képviselőknek nem kell sorba állniuk a büfében és a lifteknél.
Az ENSZ felmérése szerint kétszázezer ember éhezik ma Magyarországon. Míg a világ más országaiban a termőföld hiánya vagy az állati fertőzések miatt nem jutnak elég élelemhez az emberek, Magyarországon az éhezés legfőbb oka a munkanélküliségből fakadó szegénység.
Pontosan annyi pénzt emésztettek fel a háborúk Afrikában, mint amennyit a kontinens segélyként kapott az elmúlt 15 évben - számították ki civil szervezetek.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hivatalos nyilatkozatban ítélte el csütörtökön a burmai vérengzést és a politikai foglyok, köztük Aung San Suu Kyi szabadon engedésére szólította fel a katonai rezsimet.
Az Európai Parlament (EP) jelentést fogadott el csütörtökön a Mexikóban és Közép-Amerikában meggyilkolt nőkről. Az évek óta újra és újra előforduló, mindmáig kiderítetlen gyilkosságok ügyére széles körben úgy tekintenek, hogy a női méltóságot semmibe vevő patriarchális társadalom akadályozza a tettesek kézre kerítését. A vitában, amely - a témát kiterjesztve, általában a nők elleni erőszakról is…
Információink szerint 170 500 forint jutalmat kapott az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumtól Weiszenberger László szocialista önkormányzati képviselő, volt kiskunhalasi kistérségi megbízott.
Az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint vannak olyan megnyilvánulások, olyan "tartalmak", amelyek már nem férnek bele a szólásszabadság kategóriájába, és amelyeknek ezért nincs helyük a demokráciában. Takács Albert csütörtökön este a Közgázon tartott Tárcatükör rendezvényen beszélt erről; a fórumon szó volt a melegházasságról, a rendőrség arculatáról és a Zuschlag-ügyről is. A…
"Soha nem boncoltam olyan embert, akinek a szervezetében ilyen sok lett volna a kokain" - vallotta a patológus Gottfried von Bismarck gróf halottkémi tárgyalásán. A Vaskancellár ükunokája kétnapos folyamatos kábítószerezés után, júniusban vesztette életét.
John Howard ausztrál miniszterelnök népszavazást írna ki az aboriginesek és kultúrájuk alkotmányban való megjelenésének kérdésében, ha pártja megnyerné az idei parlamenti választásokat. Az ország történelmében szégyenfoltnak számít, hogy évtizedekig szinte lábbal tiporták az aboriginesek jogait, így a lépés egyfajta bocsánatkérés lenne az őslakosok leszármazottai számára.
Valamennyi kábítószer, így a heroin legalizálását javasolta egy csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében Észak-Wales rendőrfőnöke. Richard Brunstrom szerint ugyanis a rendőrség most olyan háborút vív a kábítószerek ellen, amelyet "nem lehet megnyerni".
A sepsiszentgyörgyi házigazda 12 idei halálos kimenetelű medvés találkozóról beszélt. Köztük két amerikai állampolgár is volt, akiket egy turistacsapat által felbőszített medve tépett szét. (Fotózták, kővel dobálták.)
Botrányba fulladt a miniszterelnök szekszárdi látogatása. Verekedés, tojásdobálás, dühödt tüntetők az utcán és jórészt idősökből álló közönség a Sportcsarnokban - az esemény gyorsmérlege, de ez még mind semmi: Gyurcsány Ferenc azt ígérte, élhető, fejlődő európai országgá alakítják az országot a szocialisták.