A nyugat-európai és amerikai gyakorlattal ellentétben Magyarországon nem jelent biztos megélhetést, ha valaki köztársasági elnök, vagy kormányfő volt. A Figyelő összeállításából kiderül: a ciklus utáni felkérésekért ritkán fizetnek. Könyvet viszont szívesen írnak a volt vezetők.
Elismerte a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese, hogy sokszor rosszul kommunikálják a történéseket egy-egy kiemelt bűncselekmény után. Bodnár Zsolt az InfoRádióban beszélt arról is, hogy javulniuk kell a kisebb bűncselekmények felderítésében.
November 20-án jelenik meg a Star Trek: Original Series című dvd, melyen a kultikus sorozat első részeinek új, számítógépes speciális trükkökkel feldúsított változatait nézhetik majd meg a rajongók. Ám a szerencsések már egy héttel korábban ízelítőt kaphatnak...
Az Újszegedi Bioépítészeti Napokon a klímaváltozás és a fenntartható fejlődés szempontjából boncolgatták a hazai jogrendszert. Elhangzott, hogy hazánk az Európai Uniótól jó jogszabályokat vett át, de rosszul alkalmazzuk őket.
A legújabb kutatások szerint eddig jelentősen alábecsülték a hajózás szerepét az éghajlatváltozásban, ez a közlekedési ág ugyanis majdnem kétszer annyi üvegházhatású gázt bocsát ki, mint a sokat bírált légi közlekedés.
Még egy hétig lehet esélyegyenlőségi szakemberképzésre jelentkezni: az Oktatási és Kulturális Minisztérium Roma Integrációs Titkársága olyan szakértőket képez, akik a jövőben a halmozottan hátrányos helyzetű és roma tanulók integrált oktatása, együttnevelése, oktatási esélyegyenlőségének javítása érdekében folytatnak kiemelt jelentőségű munkát - közölte a szaktárca.
Imádja az életet a Harry Potter-sorozat szerzője, most, hogy befejezte a varázslótanonc kalandjairól szóló utolsó regényt. JK Rowling saját bevallása szerint egyfolytában pihen.
Egy amerikai karriercoach, Cynthia Shapiro szerint teljesen mindegy, mennyire vagyunk profik, elég néhány gyengeség, és soha nem leszünk sztárok a munkahelyünkön
Egymilliárd forintot adományoz Demján Sándor nagyvállalkozó-üzletember a nevét viselő alapítványon keresztül 26 Nyírbátor környéki, illetve 5 észak-erdélyi település halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeinek; a jótékonysági támogatási programot ma ismertetik a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban. Öt esztendőn keresztül évi 200 millió forint támogatást kaphatnak pályázaton keresztül a…
Északi szomszédunk néhány éve nagy fába vágta a fejszéjét, drasztikus adócsökkentést hajtott végre, azt is sajátos módon. Sokakat vonz a kevesebb adófizetési lehetőség, de vajon egy székhelyáthelyezés elegendő ahhoz, hogy a szlovák adórendszer szerint adózzunk? Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértőjének cikke a szlovák adórendszerről.
Az MSZP parlamenti frakcióvezetője szerint képviselőcsoportjuk életben tartja a miniszterelnök által hétfőn bejelentett népszavazási kezdeményezését. Lendvai Ildikó az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: akár zsarolásnak is nevezhető ez, de normális esetben a közélet megtisztítását célzó kérdésekről a parlamentnek kell döntenie.
Péntek hajnaltól huszonnégy órás sztrájkba léptek a mozdonyvezetők Németországban. A munkabeszüntetés komoly fennakadásokat okoz, az országban megbénult a vasúti közlekedés
Amerikai parancsnokok szerint az újjászülető, bizonytalan Oroszország olyan potenciális veszélyforrás, amely miatt nem szabad tovább csökkenteni az Európában állomásozó amerikai haderő nagyságát....
Nagy-Britanniában bemutatták a bíróságon azokat a fényképeket, amelyeket röviddel Diana végzetes balesete után készítettek a paparazzók. Az egyik szemtanú beszámolója szerint a fotósok meg sem próbáltak segíteni a súlyosan sérült walesi hercegnőnek.
A jelenlegi pénzügyminiszter 50 százalékos tulajdonosa és ügyvezetője volt annak a cégnek, amely hamis számlák alapján igényelt vissza áfát a kilencvenes évek elején. Az adócsalási ügy nyomozati és perirataiban mégsem bukkan fel Veres János neve. A cég másik vezetőjét, Kabai Károlyt adócsalás és más bűncselekmények miatt jogerősen három és fél év börtönbüntetésre ítélték.
Az alapnyugdíjak emelésére adott utasítást a kormánynak a választások közeledtével Vlagyimir Putyin orosz elnök a tervezettnél nagyobb inflációra hivatkozva. Putyin a televízióban - Vi...
Egy szegedi általános iskolás kisfiút és óvodás húgát követte hazáig egy férfi, a lakásba is utánuk ment, a megszólaló kapucsengő riasztotta meg - tájékoztatta az esetet vizsgáló Csongrád Megyei...
A magyar sörgyártókat is érinti a mezőgazdasági termékek világpiacán tapasztalható áremelkedés, mivel nagy mennyiségben használnak fel elsősorban árpát és komlót, de búzát és kukoricát is.
Tizenkilenc feltételezett lázadó, valamint tizenöt polgári személy vesztette életét csütörtökön Irakban az al-Kaida terrorhálózat iraki szárnyának vezetői ellen irányuló rajtaütésben - közölték...
Hétvégére erős lehűlést jósolnak a meteorológusok, emiatt a Budapesti Távhőszolgáltató (Főtáv) Zrt. péntek délután beindítja a távfűtést a főváros több mint 240 ezer háztartásában - mondta el a Független Hírügynökségnek csütörtökön a Főtáv szóvivője.
Nem fogunk fázni: a mai naptól, azaz három nappal a fűtési idény hivatalos kezdete előtt, beindítja a távfűtést Budapesten a Főtáv Zrt. - közölte tegnap este társaság
Pénteken hajnali 2 órától sztrájkolnak Németországban a mozdonyvezetők. A Deutsche Bahn AG illetékese az ARD közszolgálati televizió hírműsorában úgy fogalmazott: "nehéz napra számít".
Ma délelőtt kezdődik Budapesten a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) kétnapos, tisztújító közgyűlése. Az első nap Eötvös Pál elnök beszámolójával veszi kezdetét, ahogy ekkor...
Egy mobiltelefonnal rögzített felvétel szerint több alkalommal parlamenti padtársa helyett is megnyomta a szavazógombot Kispál Ferenc fideszes országgyűlési képviselő, még júniusban - írta a pénteki Népszabadság. A lap birtokába jutott képsor tanúsága szerint a parlament egyik júniusi ülésnapján a képviselő, miután felhangzik a frakcióvezetők utasítása a szavazásra, megnyomja saját szavazógombját,…
Ötmillió forintra bírságolta a Gazdaság Versenyhivatal (GVH) a Brirtish Airways légitársaságot, mert megtévesztően reklámozta repülőjegyeit. A cég több hirdetésében nem tüntette ugyanis fel, hogy az akciós jegyárak nem tartalmazzák a járulékos költségeket - olvasható a GVH pénteki közleményében.
A diszkont légitársaságok is megérzik a gazdaság teljesítményének lassulását, illetve a reáljövedelmek csökkenését: az év első nyolc hónapjában 1,3 százalékkal csökkent a forgalmuk Ferihegyen a tavalyihoz képest.
Kényszerrel táplálták az al-Kaida terrorhálózat éhségsztrájkoló tagjait egy szigorúan őrzött amerikai börtönben - jelentette a CBS amerikai televízió. A CBS vasárnap adásba kerülő, előzetesen...
Péntek hajnaltól huszonnégy órás sztrájkba léptek a mozdonyvezetők Németországban. A munkabeszüntetés már a kora reggeli órákban komoly fennakadásokat okozott, az ország legtöbb pontján megbénult a vasúti közlekedés. Több nagyvárosban, mindenekelőtt Berlinben, Frankfurtban, Hamburgban és Stuttgartban nem közlekedett a városi vasút, az úgynevezett S-Bahn sem, mindenekelőtt a munkavállalókat és a…
A Népszabadság cikke szerint a kormánypártok az Új Vásárhelyi-tervnek nevezett Tisza-szabályozási és vidékfejlesztési program befejezésének jelentős elhalasztására készülnek.
Pénzhiány miatt elpusztult 6 ősfa a világon egyedülálló bükkábrányi leletből. A környezetvédelmi minisztérium augusztus elején azt ígérte, gondoskodik a 16 darab - 7-8 millió éves ősfa megmentéséről, pénz hiányában azonban csak 4 mocsáriciprustörzset tudtak elszállítani a szakemberek a miskolci Herman Ottó Múzeumba. A szaktárca sajtóosztálya szerint amikor a Bükki Nemzeti Park átvette a területet…
Péntek hajnaltól huszonnégy órás sztrájkba léptek a mozdonyvezetők Németországban.A munkabeszüntetés már a kora reggeli órákban komoly fennakadásokat okozott, az ország legtöbb pontján megbénult a...
Öt éve legalacsonyabb hiánnyal zárt az amerikai szövetségi költségvetés. Az idei költségvetési év szeptember 30-án zárult. A 12 havi deficit 162,83 milliárd dollár (28,6 trilli...
Az eddigi legnagyobb kutatást kezdték meg Észak-Kaliforniában földönkívüli élet után. A tudósok abban bíznak, hogy 2025-re értelmes lények nyomára bukkannak.
Heten meghaltak, amikor lezuhant egy kisgép a kolumbiai főváros, Bogotá nyugati peremterületén, heten meghaltak - közölték a tűzoltók. A halálos áldozatok közül öt a repülőgépen utazott, a...
Az eddigi gyermekfelügyeleti előírások szigorát enyhítve egy kaliforniai bíró engedélyezte, hogy Britney Spears amerikai popsztár hetente egy éjszakát gyermekeivel együtt tölthessen, bár ezt csak...
A britek leginkább a frissen vágott fű illatát kedvelik, de a fokhagymáét is nagyon szeretik, jobban, mint az épp kisült kenyérét. Egy közelmúltban végzett felmérés során egy...
Engedélyezték a Los Angeles-i hajléktalanok számára, hogy éjszakánként a járdán aludjanak, ha nem torlaszolják el a bejárati ajtókat és kocsibejárókat. Az engedélyt a város és polgárjogvédő...
Hatszáz gárdistát - köztük először nőket is - avatnak október 21-én a budapesti Hősök terén, a Magyar Gárda rendezvényén. Ez több mint tízszerese annak, ahányan a Jobbik alapította szervezet augusztus 25-i "zászlóbontásán" esküt tettek - írja a Népszava.
Mivel a hétvégére erős lehűlés várható, a Főtáv már ma délután beindítja a távfűtést a főváros több mint 240 ezer háztartásában - számolt be az RTL Klub híradója. A hivatalos fűtési szezon egyébként csak a jövő hétfőn kezdődne, ezért a szolgáltatást lemondhatják, akik még nem szeretnének fűtést. Több mint 100 ezer budapesti lakásban már egy hónapja fűtenek. A meteorológusok előrejelzése szerint a…
A gazdasági tárcához fordult több nagy hazai cég, mert nagyberuházások, és ezzel együtt többezer tervezett új munkahely létesítése kerül veszélybe a drasztikus villamosenergia áremeléssel. Erről a Borsodchem vezérigazgatója nyilatkozott a Financial Times-nak.
Fogamzóképes napjaikon jóval több borravalót kapnak a mulatók tácosnői, mint fogamzásgátlót szedő kolléganőik, vagy azok, akik ugyan nem szednek pirulát, ám épp nincsenek termékeny napjaikban -...
Az afrikai országok 1990 és 2005 között nagyjából annyi pénzt háborúztak el - 284 billió dollárt -, mint amennyi anyagi segélyben részesültek ezen időszakban - mutatta ki az Oxfam International angliai központú nemzetközi segélyszervezet. Az Afrika hiányzó billiói (Africa,s Missing Billions) című jelentés becslése szerint az adott időszakban 23 véres konfliktus dúlt Afrikában, s ezek évente…
Egy amerikai karriercoach, Cynthia Shapiro szerint teljesen mindegy, mennyire vagyunk profik, elég néhány gyengeség, és soha nem leszünk sztárok a munkahelyünkön
Újabb madárinfluenza-gócot találtak Vietnam déli részén, Cha Vinh megyében, két hónap leforgása alatt most először - közölte pénteken a helyi sajtó. Az állategészségügyi intézet adatai szerint...
Közös közleményt adott ki csütörtök este a Ferencvárosi Torna Club és a Fradi Szurkolók Szövetsége (FSZSZ). A közlemény szerint a két szervezet képviselői a Fradi-család egységének érdekében túllépnek az elmúlt hónapok szurkolókat és a Ferencvárost egyaránt sújtó tévedésein, vélt és valós sérelmein - olvasható a klub honlapján.