2007. október 12. péntek

okt. 12
12:30
Megemelné az államtitkárok fizetését a kormány (HírTV)
Felzárkóztatná az államtitkárok fizetését a kormány - tudta meg a Népszabadság. A laphoz került előterjesztés szerint tíz százalék fölötti éves keresetemelés várható a vezetők körében.
okt. 12
12:30
Felragyogott Roger Moore csillaga (Gondola)
Három nappal nyolcvanadik születésnapja előtt csillagot kapott Sir Roger Moore a hollywoodi Hírességek sétányán, méghozzá - 007-es ügynöki múltja miatt - a 7007-es házszám előtt. A brit...
okt. 12
12:31
A török kormányfő cáfolja washingtoni nagykövetük hazahívását (Kripto Akadémia)
A török kormányfő pénteken cáfolta, hogy hazahívták volna washingtoni nagykövetüket, Nabi Sensöyt. Recep Tayyip Erdogan a török hírtelevízióban kijelentette: olvasta a sajtóban az erről szóló híreket, de "erről szó sincs". Csütörtökön Levent Bilman török külügyi szóvivőre hivatkozva közölték, hogy Ankara konzultációra hazahívta washingtoni nagykövetét.
okt. 12
12:32
Két embert ölt meg jogosítvány nélkül, forgalomból kivont autóval (Alternatív Energia)
Nem volt jogosítványa annak a sofőrnek, aki a jelenlegi vizsgálat adatai szerint két ember halálával és három súlyos sérülésével végződött közúti balesetet okozott csütörtökön a 41-es számú főút Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán - közölte a rendőrség pénteken. Az 57 éves mándoki lakos nem rendelkezett jogosítvánnyal, ráadásul egy forgalomból már kivont személygépkocsival közlekedett a főút…
okt. 12
12:32
Saját nyugdíjkoncepciót dolgozott ki a KDNP (HírTV)
Saját nyugdíjkoncepciót dolgozott ki a Kereszténydemokrata Néppárt. A törvénytervezetet a jövő héten nyújtja be az Országgyűlés elé az ellenzéki párt. A jelenlegi nyugdíjrendszer legnagyobb problémája, hogy a pártok szavazatvásárlásra használják azt - mondta Harrach Péter országgyűlési képviselő.
okt. 12
12:32
Hétvégén itt a fagy! (Infostart)
Délután hidegfront éri el az országot, emiatt a hétvégén szeles, esős idő várható. Hétfőn lesz a leghidegebb, akkor hajnalban akár mínusz 3 fokot is mutathatnak a hőmérők. Szerdán ugyan ismét melegszik a levegő, de csütörtökön újabb hidegfront érkezik Magyarország fölé. Továbbra is marad tehát a változékony őszi időjárás.
okt. 12
12:34
A KDNP átfogó nyugdíjkoncepciót készített (Alternatív Energia)
Átfogó nyugdíjkoncepciót készített a KDNP; a parlamenthez benyújtott javaslat olyan stabil, hosszú távú, áttekinthető nyugdíjrendszert tartalmaz, amely megoldás többek között a kedvezőtlen demográfiai és foglalkoztatási tendenciákra - közölte Semjén Zsolt, az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. A több száz oldalas, könyv formájában elkészített,…
okt. 12
12:36
Tiltakozást válthat ki a GKM légiközlekedési javaslata (Gondola)
A magyarországi légiközlekedési iparág, valamint a turizmus képviselőinek közös tiltakozását válthatja ki, ha a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) nem változtat javaslatán, amellyel tovább...
okt. 12
12:37
Öt traffipaxot szerelnek az M0-ás körgyűrűre (Alternatív Energia)
Az M0-ás körgyűrű biztonságosabbá tétele érdekében 4-5 hónapon belül öt fix telepítésű traffipaxot helyeznek üzembe, sűrítik a rendőrség és a Közlekedési Hatóság ellenőrzéseit, valamint megvizsgálják, mely szakaszokon vezessenek be előzési tilalmat - jelentette be a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kabinetfőnöke és az országos rendőrfőkapitány-helyettes pénteken. Az autóút egyik pihenőjében…
okt. 12
12:38
Fix traffipaxok vadásznak majd az M0-áson (Infostart)
Négy-öt hónapon belül öt fix telepítésű traffipaxot helyeznek üzembe az M0-ás körgyűrűn az útszakasz biztonságosabbá tétele érdekében.
okt. 12
12:38
Megegyezett az FTC és FSZSZ (Gondola)
Közlemény A Ferencvárosi Torna Club vezetésének és a Ferencváros Szurkolók Szövetségének jelenlévő képviselői a Fradi-család egységének érdekében túllépnek az elmúlt hónapok szurkolókat...
okt. 12
12:38
Milliárdok a kicsiknek (Piac és Profit)
Újabb 556 kkv nyert 34,73 milliárd forintot az ÚMFT keretében, amiből 140 milliárdnyi beruházást valósítanak meg Magyarországon.
okt. 12
12:50
Kovács beszólt: politikai alapon privatizálnak! (Privátbankár)
Jelenleg nincs Magyarországon privatizációs kényszer, így az állami vagyon hasznosítását szakmai alapokon lehetne végezni - közölte az ÁSZ elnöke.
okt. 12
12:52
Szegénységcsökkentési programok Afrikában - tanfolyam a SZIE-n (HírTV)
Szegénységcsökkentési programok Afrikában - a 10. Európai Fejlesztési Alap forrásainak hasznosítása címmel indít felkészítő tanfolyamot a Szent István Egyetem november 9-11. között a Külügyminisztérium támogatásával. A képzés célja, hogy a szegénység csökkentésére indított Nemzetközi Fejlesztési Programokba Magyarország is bekapcsolódjon.
okt. 12
12:54
Már ma beindítja a távfűtést a Főtáv (Infostart)
A Főtáv még pénteken beindítja a távfűtést, ugyanis hétvégére jelentős lehűlés várható. Mivel a hivatalos fűtési szezon csak október 15-én kezdődik, aki nem igényli a szolgáltatást, az a közös képviselőn keresztül lemondhatja - mondta el a Főtáv Zrt. szóvivője, Balog Róbert.
okt. 12
12:56
Több tanárt, vagy több digitális táblát? (Infostart)
Várhatóan tavaszig meghirdetik az iskolai digitális táblákra vonatkozó pályázatokat; a hétéves uniós tervezési időszakban a tantermek 40 százalékát kívánja a kormányzat ilyen eszközökkel felszerelni.
okt. 12
13:00
Lemondott mandátumáról a fideszes képviselő (Infostart)
Közleményben jelentette be, hogy lemond képviselői mandátumáról Kispál Ferenc. A Fidesz országgyűlési képviselője azután döntött így, hogy a Népszabadság azt állította: egy mobiltelefonnal rögzített felvétel szerint még júniusban több alkalommal parlamenti padtársa helyett is megnyomta a szavazógombot. A Fidesz frakcióigazgatója korábban az InfoRádiónak azt mondta: bizonyítékok bemutatása nélkül…
okt. 12
13:04
Ágh: Ne költsenek pénzt a digitális táblákra! (HírTV)
A kormánynak végre be kell látnia, hogy milyen nagy problémák vannak az oktatásban: amikor iskolákat zárnak be, és 30 milliárdot vonnak ki a közoktatásból, akkor nem lehet az ebből befolyó pénzt digitális táblákra fordítani - jelentette ki Ágh Péter pénteki reagálásán.
okt. 12
13:09
Háromévesen lett menyasszony (Blikk)
Unokatestvérével jegyezték el szülei az afgán kislányt, de ha nem szeretik meg egymást, elválhatnak
okt. 12
13:09
NATO konferenciát tartottak az EKF-en (HírTV)
Az Eszterházy Károly Főiskola (EKF) Politológia Tanszéke október 11-én NATO és Oroszország együttműködése címmel rendezett szakmai konferenciát.
okt. 12
13:11
Condoleezza Rice Moszkvában tárgyal (HírTV)
Lengyelországban és Csehországban megépülnek az amerikai rakétavédelmi létesítmények - jelentette ki Moszkvában az amerikai külügyminiszter.
okt. 12
13:14
Parkban takarít a rapsztár (Blikk)
okt. 12
13:20
Tüntetők dobálták meg Gyurcsányt Szekszárdon (videó) (HírTV)
Tekintse meg a nap legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül.
okt. 12
13:22
AUD/USD Korrekcióra számíthatunk? (HírTV)
Továbbra is a 0,90-es érték felett áll a jegyzés. Elemzők szerint érdemes odafigyelni a devizapárra. Ezeket a magasságokat az ausztrál dollár már nem fogja sokáig bírni erővel. Számos elemző szerint 0,9075 alatt délnek fordulhat a devizapár, ami egy 0,8750-8675 felé mutató korrekciót eredményezhet. (OT/GFX)
okt. 12
13:24
Szent-Iványi: káros és felelőtlen a Fidesz erdélyi politizálása (Kripto Akadémia)
Az SZDSZ álláspontja szerint káros és felelőtlen a Fidesz, illetve Orbán Viktor pártelnök megosztó politikája a romániai európai parlamenti (EP) választás előtt, ami azzal a beláthatatlan következménnyel járhat, hogy európai képviselet nélkül marad a romániai magyarság. Szent-Iványi István liberális EP-képviselő, a kisebbik koalíciós párt külügyi kabinetjének vezetője ezt pénteken mondta…
okt. 12
13:25
Elaludt a piros lámpánál a nyugdíjas sofőr (Blikk)
Rendőrt hívtak egy svájci nyugdíjashoz, aki a volán mögött elaludt a piros lámpánál.
okt. 12
13:26
Cigistop gyerekkel autózás közben (Kripto Akadémia)
Kaliforniában jövő évtől tilos lesz autóban dohányozni, ha gyerek is ül a kocsiban. Akár 100 dollárra is megbüntethetik majd a Csendes-óceán partján fekvő államban azokat a felnőtteket, akiket rajtakapnak. A rendeletet Arnold Schwarzenegger kormányzó írta alá, a cél, megakadályozni a gyerekek passzív dohányzását.
okt. 12
13:29
Rómának nem tetszik az új mandátumszám (Privátbankár)
Olaszország fontolóra vette, hogy vétót emel az Európai Parlament mandátumainak új elosztása ellen, amelyet csütörtökön hagyott jóvá a strasbourgi székhelyű szervezet.
okt. 12
13:30
Felülvizsgálják a CIA belső ellenőrének munkáját (Kripto Akadémia)
Felülvizsgálatnak veti alá az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) a 2001. szeptember 11-i támadások kezelésében hibákat megállapító belső ellenőrének munkáját - vált ismertté az amerikai sajtóból. A rendkívül szokatlan lépésről hírt adó két tekintélyes napilap, a The New York Times és a Los Angeles Times értékelése szerint a felülvizsgálat elrendelése felveti a gyanút, hogy Michael Hayden…
okt. 12
13:30
Roma kárpótlás: csalásba keveredett vezetők (HírTV)
Roma vezetőket és kisebbségi önkormányzati képviselőket is csalással gyanúsítanak a roma holokauszt kárpótlási ügyeiben. 12 megyében és Budapesten is vádemeléssel zárultak a nyomozások.
okt. 12
13:30
Gyerek mellett tilos a dohányzás a kocsiban (Blikk)
okt. 12
13:31
Kovács és Molterer az adóalap kiszámítási módszerek harmonizálása mellett (Adózóna)
Az Európai Unió lisszaboni fejlesztési stratégiája megvalósításának, a versenyképesség fokozásának egyik lényeges eleme az adóalap kiszámítási módszerének uniós szintű egységesítése - hangoztatta közös álláspontként pénteken Bécsben Kovács László EU-biztos és Wilhelm Molterer osztrák alkancellár, pénzügyminiszter.
okt. 12
13:31
A Fidesz burkolt pártfinanszírozást gyanít az MSZP székházügyében (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint az MSZP-székház ügyében felmerül a burkolt pártfinanszírozás gyanúja, hiszen a szocialisták jóval olcsóbban kapták meg az irodákat, mint amennyiért a Magyar Turizmus Zrt. 2002-ben bérbe vette azokat. Erről a Fidesz frakcióigazgatója beszélt pénteken Budapesten. Egy állami hivatal évi 70 millió forint összeget fizetett azoknak az irodáknak a bérléséért, amelyekért ma az MSZP 46,5…
okt. 12
13:33
Az MSZP továbbra is az oktatás integráció mellett (Alternatív Energia)
Az MSZP oktatási munkacsoportja továbbra is az integrált oktatás híve - mondta Tatai-Tóth András pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, kérdésre válaszolva. A kormánypárti politikus ugyanakkor elismerte, hogy pontatlanul, félreérthetően fogalmazott korábban a témában. A szocialista politikus kifejtette: a különböző társadalmi rétegből származó gyermekeket együtt kell nevelni. Az Országgyűlés…
okt. 12
13:35
Kovács és Molterer az adóalap kiszámítási módszerének harmonizálása mellett (Gondola)
Az Európai Unió lisszaboni fejlesztési stratégiája megvalósításának, a versenyképesség fokozásának egyik lényeges eleme az adóalap kiszámítási módszerének uniós szintű egységesítése - hangoztatta...
okt. 12
13:35
"A Földet fenyegető valódi vészhelyzet előtt állunk" (Kripto Akadémia)
Al Gore volt amerikai alelnök megtiszteltetésnek nevezte pénteken, hogy - az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Bizottságával (IPCC) megosztva - ő kaphatta meg az idei Nobel-békedíjat a globális felmelegedéssel kapcsolatos munkájáért, s azt mondta, a klímaváltozás erkölcsi és nem politikai ügy. "A Földet fenyegető valódi vészhelyzet előtt állunk. A klímaválság nem politikai ügy, ez az egész…
okt. 12
13:36
3 év börtön a kéményseprők volt vezetőjének (Alternatív Energia)
Sikkasztás miatt jogerősen háromévi letöltendő börtön büntetésre ítélte a Vas Megyei Bíróság pénteken Kocsis Lászlót, a Vas Megyei Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Vállalat volt igazgatóját, a vádlottat három évre eltiltották a közügyek gyakorlásától is, valamint pénzbírsággal is sújtották. A vádlottat korábban a Szombathelyi Városi Bíróság hűtlen kezelésben találta bűnösnek, és egy évi…
okt. 12
13:37
Hatalmas, eltemetett völgyhidat találtak Nógrád megyében - kép (Infostart)
Egy hatalmas, eltemetett völgyhidat találtak Nógrád megyében - hangzott el a 48. Hídmérnöki Konferencián.
okt. 12
13:40
Mégis bűzlik valami szeptember 11-e körül? (Privátbankár)
Felülvizsgálatnak veti alá az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) a 2001. szeptember 11-i támadások kezelésében hibákat megállapító belső ellenőrének munkáját.
okt. 12
13:42
100 milliós kártérítés elutasítva az olaszliszkai ügyben (Alternatív Energia)
Első fokon elutasította a bíróság azt a keresetet, amelyben százmillió forint nem vagyoni kártérítés és egymilliárd forint közérdekű bírság kiszabását indítványozta az olaszliszkai gyilkosság egyik gyanúsítottja, mert az ügyészség és a bíróság több esetben a lincselés szót használta a bűncselekménnyel kapcsolatban - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szóvivője pénteken.
okt. 12
13:43
Mit tehetnénk az iparűzési adóval? (Piac és Profit)
Miután nem túl nagy meglepetésre az Európai Bíróság nem találta a közösségi joggal ellentétesnek a magyar iparűzési adót, felmerül a kérdés: hogyan ítéljük meg ezt, a cégekre és az önkormányzatokra nézve egyaránt elavult, nem hatékony és a versenyképésséget rontó adófajtát?
okt. 12
13:46
SZDSZ: káros és felelőtlen a Fidesz erdélyi politizálása (Gondola)
Az SZDSZ álláspontja szerint káros és felelőtlen a Fidesz, illetve Orbán Viktor pártelnök megosztó politikája a romániai európai parlamenti (EP) választás előtt, ami azzal a beláthatatlan...
okt. 12
13:46
"Hidak felégetésével is jár Schengen bővítése" (Kripto Akadémia)
Kevés cselekedet tűnhet ellentétesebbnek az európai álommal, mint a szomszédokhoz vezető hidak lerombolása, de például Szlovénia mégis éppen ezt teszi Horvátországgal közös határán, a schengeni térség keleti kiterjesztésének előkészületei jegyében - írta a The Economist. A tekintélyes londoni gazdasági-politikai hetilap pénteken megjelent legújabb számának elemzése szerint - amely a "Hidak…
okt. 12
13:50
A Magosz egy darab állami földet sem adna (Privátbankár)
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) földeladási tilalmat léptetne életbe az állami földekre, mivel még nem történt meg Magyarországon a birtokrendezés.
okt. 12
13:51
A Hamász óva inti Abbászt az Izraelnek teendő engedményektől (Gondola)
Iszmáíl Haníje, a Hamász palesztin iszlamista szervezet egyik vezetője óva intette pénteken Mahmúd Abbász palesztin elnököt attól, hogy engedményeket tegyen Izraelnek a novemberre tervezett...
okt. 12
13:51
52 aranyérmet nyertünk a XII. Nyári Speciális Olimpián (HírTV)
Hétfőn reggel érkeznek meg a XII. Nyári Speciális Olimpia magyar versenyzői Sanghajból. Az idei kínai rendezvényen rekordszámú, azaz 21 sportágban versenyeztek egymással a speciális olimpikonok, és 13 500 érmet osztottak ki.
okt. 12
13:52
Rakétavédelmi rendszert telepített az USA Japánba (Privátbankár)
Az amerikai hadsereg - most első ízben - mobil rakétafelderítő rendszert telepített Japánba, hogy megvédje a távol-keleti országot egy esetleges észak-koreai rakétatámadással ...
okt. 12
13:53
Gyurcsány: meg kell vizsgálni az atomenergia-termelés bővítését (Infostart)
Más források mellett a nukleárisenergia-termelés bővítésének lehetőségét is meg kell vizsgálniuk a hazai szakembereknek - mondta a miniszterelnök az Első Regionális Energia Fórumon. Soros György üzletember a rendezvényen arról beszélt, hogy a fosszilis energiaforrások szűkössége és azok rossz területi elhelyezkedése jelenti a legnagyobb gondot.
okt. 12
13:56
OKM – rendezvényszervezőt bízott meg (Kreatív Online)
Rendezvényszervezési feladatokat adott az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) egy ügynökségnek - írja a Közbeszerzési Értesítő. A tárca tendert írt ki a feladatokra, a pályázatra két ajánlat érkezett.
okt. 12
13:56
Vizsgálat indul a CIA-nál a 2001. szeptember 11-én történtek miatt (Gondola)
Felülvizsgálatnak veti alá az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) a 2001. szeptember 11-i támadások kezelésében hibákat megállapító belső ellenőrének munkáját - vált ismertté az amerikai...

Keresés