2007. október 13. szombat

okt. 13
16:36
Feloszlatják a kiskunhalasi szervezetet (Blikk)
okt. 13
16:37
Az MSZP etikai bizottsága a kiskunhalasi szervezet feloszlatásáról döntött (Alternatív Energia)
Az MSZP országos etikai és egyeztető bizottsága - egyetértve a párt országos elnöksége javaslatával - úgy döntött, feloszlatja a kiskunhalasi szervezetet - közölte a testült szombati ülése után az etikai bizottság elnöke. Az MSZP országos etikai és egyeztető bizottsága megtárgyalta a párt országos elnökségének javaslatát és "elfogadva az elnökség érveit, úgy döntött, feloszlatja a szervezetet és…
okt. 13
16:38
Sólyom: Emlékezni kell az elhurcoltakra - ebesi képekkel (Infostart)
A múlt minél teljesebb megismerésének fontosságát hangsúlyozta a kitelepítésekkel összefüggésben a köztársasági elnök. Sólyom László erről a Hajdú-Bihar megyei Ebesen beszélt, ahol emlékművet avattak a kommunista diktatúra magyarországi munkatáboraiban elhunyt áldozatoknak.
okt. 13
16:39
Először többségben a külföldi vevők (Piac és Profit)
A külföldi vevők étvágya a határokon átnyúló ingatlanbefektetések iránt egyre nő - hangzott el a CB Richard Ellis (CBRE) idei éves Európai Befektetési Konferenciáján. A vezető európai befektetők több mint 70 százaléka nyilatkozta azt, hogy határokon átnyúló befektetéseik nőttek 2007. során.
okt. 13
16:46
Feloszlatják az MSZP kiskunhalasi szervezetét (Gondola)
Az MSZP országos etikai és egyeztető bizottsága - egyetértve a párt országos elnöksége javaslatával - úgy döntött, feloszlatja a kiskunhalasi szervezetet - közölte a testült szombati ülése után az...
okt. 13
16:48
Visszaszorítják a környezetkárosító bűnözést (Alternatív Energia)
A környezet károsításával kapcsolatos bűnözés visszaszorítására megerősítik a zöld hatóságot, s a meglévő 1300-as ellenőr létszámot 450 fővel bővítik - jelentette be Fodor Gábor szombaton a Pest megyei Tápiószecsőn egy illegális hulladéklerakónál tartott hatósági szemle alkalmából. A környezetvédelmi tárca vezetője elmondta, hogy becslés szerint jelenleg hozzávetőleg 10 ezer, a tápioszecsőihez…
okt. 13
16:51
Felavatták Sármelléken a legnagyobb magyarországi készételgyárat (Gondola)
Magyarország legnagyobb készételgyárát avatták fel szombaton Sármelléken. A Star Menü Kft. jelenleg napi 120 ezer adagos kapacitását két éven belül 700-800 ezer adagra emelik - mondta el a...
okt. 13
16:52
Szex robotokkal: hamarosan kipróbálhatja (Privátbankár)
egy kutató szerint 2050 körül Massachusetts állam lehet az első, ahol engedélyezik az emberek és robotok közti házasságot. Öt éven belül sor kerülhet az első ember-robot aktusra
okt. 13
16:58
Mianmarban őrizetbe vettek négy ellenzéki vezetőt (Kripto Akadémia)
Őrizetbe vettek négy ellenzéki vezetőt szombaton Mianmarban (Burmában), miközben folytatódnak a demokráciát követelő tüntetők elleni megtorlások - közölte az Amnesty International (AI) jogvédő szervezet. A letartóztatottak közül hárman a 88-as Generáció elnevezésű csoport vezetői - közölte az AI. A 88-as Generáció olyan ellenzéki vezetőket tömörít, akik részt vettek az 1988-as demokráciapárti…
okt. 13
16:59
2011.01.01.: fél évet kapnának a képviselők, hogy válasszanak tisztségeik közül (Alternatív Energia)
Az MSZP-frakció azt a változatot szavazta meg a képviselőcsoport szombati zárt ülésén, hogy 2011. január elsejétől lépjen életbe az a szabályozás: a parlamenti képviselő ne lehessen egyben polgármester is - értesült az MTI. A frakció zárt ülésén több változatról szavazhattak a képviselők, a végleges döntés szerint 2011. január 1-től számítva hat hónapja van a képviselőknek arra, hogy eldöntsék,…
okt. 13
17:02
Mianmarban őrizetbe vettek négy ellenzéki vezetőt (Gondola)
Őrizetbe vettek négy ellenzéki vezetőt szombaton Mianmarban (Burmában), miközben folytatódnak a demokráciát követelő tüntetők elleni megtorlások - közölte az Amnesty International (AI) jogvédő...
okt. 13
17:15
Fodor Gábor, a zöld kommandós (Infostart)
Az illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében 2010-ig csaknem 450 dolgozóval növelik az illetékes hatóságok létszámát - jelentette be a környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Fodor Gábor az úgynevezett Zöld Kommandó Tápiószecsőn tartott akcióján beszélt erről.
okt. 13
17:26
Az MSZP-frakció népszavazást kezdeményez a köztisztasági javaslatokról (Infostart)
Hétfőn benyújtja az MSZP-frakció az Országgyűlésnek a politika megtisztulását célzó javaslatait, és ezzel egy időben ezekről népszavazást kezdeményez - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szocialista képviselőcsoport zárt ülése után.
okt. 13
17:28
Hangot adtott fenntartásaiknak a Professzorok Batthyány Köre (HírTV)
Az MSZP társadalompolitikai tagozatát sem győzte meg a héten nyilvánosságra került egészségbiztosítási tervezet. A Professzorok Batthyány Körének konferenciáján elhangzott: a részleges privatizáció nem oldja meg az egészségügy problémáit. A résztvevő civil szervezetek inkább a jelenlegi egységes és országos biztosítási rendszert modernizálnák.
okt. 13
17:30
Népszavazást kezdeményez az MSZP a köztisztasági javaslatokról (Alternatív Energia)
Hétfőn benyújtja az MSZP-frakció az Országgyűlésnek a politika megtisztulását célzó javaslatait, és ezzel egy időben ezekről népszavazást kezdeményez - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szocialista képviselőcsoport zárt ülése után szombaton Budapesten. Hozzátette: a törvénymódosítási javaslatokat a szocialisták eljuttatják a többi parlamenti pártnak is. Ez most már nem rajtunk áll, a…
okt. 13
17:33
RMDSZ: kisebb, saját identitással rendelkező régiók kellenek (Gondola)
Romániának a jelenleginél kisebb méretű, működőképesebb fejlesztési régiókra van szüksége, olyanokra, amelyek versenyképesek a többi régióhoz viszonyítva, meghatározott identitással és...
okt. 13
17:35
Először ülésezett Budapesten a Nemzetközi Mauthausen Bizottság (Alternatív Energia)
Történetében először ülésezett Budapesten a Nemzetközi Mauthausen Bizottság szombaton a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban; Gyurcsány Ferenc levélben üdvözölte a résztvevőket - mondta a sajtótájékoztatón Szita Szabolcs, a szervezet főtitkára. A kormányfő levelében kiemelte: "Magyarországon az elmúlt időszakban több olyan nyugtalanító és elszomorító esemény történt, ami rávilágít az emlékezés…
okt. 13
17:35
Megerősíti a zöld hatóságot a miniszter (Gondola)
A környezet károsításával kapcsolatos bűnözés visszaszorítására megerősítik a zöld hatóságot, és a meglévő 1300-as ellenőr létszámot 450 fővel bővítik - jelentette be Fodor Gábor szombaton a Pest...
okt. 13
17:39
Sólyom: Megbízható tudás kell a közelmúltról (HírTV)
Tudnunk kell, hogyan történt a magyarok kitelepítése Szlovákiából közvetlenül a hortobágyi táborok létrehozása előtt, megbízható tudásra van szükségünk a közelmúltról, a kommunista uralom kezdeti szakaszának jellegéről – mondta Sólyom László köztársasági elnök.
okt. 13
17:41
Videó: A világ 2055-ben (Piac és Profit)
Szélenergia hasznosítás, ivóvizet kibocsátó autók, az alternatív energiából meggazdagodott emberek. A képeken látható fikció a földet egyre inkább sújtó viharokat, áradásokat, tűzvészeket váltja, ha egyszer mindenki megérti: csak egy Földünk van...
okt. 13
17:44
Kétgólos siker Málta ellen (Infostart)
A magyar labdarúgó-válogatott az újpesti Szusza Ferenc Stadionban 2-0-ra nyert a Málta elleni Európa-bajnoki selejtezőn. Feczesin Róbert egy fejesgóllal szerzett vezetést, Tőzsér Dániel pedig egy remek szabadrúgásgóllal állította be a végeredményt.
okt. 13
17:44
Konferencia az egészségbiztosítási rendszer reformjáról (Gondola)
A Magyarországon bevezetni kívánt profitorientált biztosítási rendszer nem hozza majd meg a kormányzat által várt változásokat - mondta a Semmelweis Egyetem (SE) Menedzserképző Központjának...
okt. 13
17:45
Kórházba került a thaiföldi uralkodó (Kripto Akadémia)
Kórházba szállították Thaiföld befolyásos uralkodóját, a 79 éves Bhumibol Aduljadedzs (IX. Ráma) királyt szombaton, miután zsibbadást érzett testének jobb oldalán - közölte a királyi palota. A királyt a bangkoki Sziriadzs kórházba szállították, ahol "kisebb agyi vérkeringési zavart" állapítottak meg nála. Bhumibol a világ leghosszabb ideje hivatalban lévő uralkodója, az utóbbi években…
okt. 13
17:46
Gyurcsány Ferenc nem válik meg pénzügyminiszterétől (Alternatív Energia)
A Fidesz azt követeli a kormányfőtől, hogy váljon meg Veres János pénzügyminisztertől, akinek egyik cége, legalábbis Balsai István állítása szerint, még az 1990-es években fiktív számlák alapján igényelt vissza mintegy 55 millió forint áfát. A fideszes országgyűlési képviselő erről szombati budapesti sajtótájékoztatóján beszélt. Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatón nemmel válaszolt a…
okt. 13
17:46
Hétfőn benyújtja népszavazási kezdeményezéseit az MSZP (Gondola)
Hétfőn benyújtja az MSZP-frakció az Országgyűlésnek a politika megtisztulását célzó javaslatait, és ezzel egy időben ezekről népszavazást kezdeményez - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök...
okt. 13
17:49
Hatvan éves a Totófogadás (HírTV)
Hazánk egyik legnépszerűbb szerencsejátéka az első évben az 1948-as olimpiára való felkészülést segítette. A jubileumot kispályás labdarúgó tornával ünnepelte a Szerencsejáték Zrt.
okt. 13
17:51
Gyorshajtáson érték Lázár János fideszes képviselőt (Alternatív Energia)
Gyorshajtás miatt állították meg a rendőrök Lázár János fideszes képviselőt még pénteken; ezt a politikus maga mondta szombaton. Hódmezővásárhely polgármesterét Budapest belterületén mérték be a rendőrök egy olyan helyen, ahol a sebességet 40 kilométerre korlátozták. Mint a politikus közölte, az igazoltatás során azonnal elismerte a szabálysértést, és lemondott mentelmi jogáról.
okt. 13
17:59
Gyorshajtáson érték Lázár János fideszes képviselőt (Blikk)
okt. 13
18:00
Gyorshajtáson érték Lázár János fideszes képviselőt (Gondola)
Gyorshajtás miatt állították meg a rendőrök Lázár János fideszes képviselőt még pénteken; ezt a politikus maga mondta szombaton az MTI-nek. Hódmezővásárhely polgármesterét Budapest...
okt. 13
18:00
Blokádőrségeket toboroz a Rendszerváltó Fórum (HírTV)
Aktivistákat toboroz szombaton a Kossuth téren a Rendszerváltó Fórum azokba az úgy nevezett blokádőrségekbe, amelyeket október 20-24-e között a 11 minisztérium, a Képviselői Irodaház valamint a Miniszterelnöki Hivatal épülete elé kívánnak felállítani.
okt. 13
18:10
Fodor: Zéró tolerancia a zöld bűnözéssel szemben (HírTV)
Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter is ott volt azon szombati akción, amikor a Zöld Kommandó lecsapott egy tápiószecsői illegális hulladéklerakóra. Az akció után a miniszter elmondta: zéró toleranciát hirdetett a zöld bűnözéssel szemben. Ennek érdekében 2010-ig 450 fővel emelik a zöldhatóságok létszámát.
okt. 13
18:11
Ukrajnában a jövő hétre halasztották a koalíciós megállapodás benyújtását (Kripto Akadémia)
Az érintett ukrán politikai vezetők a jövő hétre halasztották szombaton a 2004. évi "narancsszínű forradalomban" részt vett erők közötti koalíciós megállapodás benyújtását. Julija Timosenko volt kormányfőhöz közel álló illetékesek közölték: készülnek a dokumentumok, a jövő héten be kívánják nyújtani azokat az elnöknek. A "narancsszínűek" közül a Julija Timosenko Tömbje (BJuT) kapta a legtöbb…
okt. 13
18:16
Újabb radarellenes tüntetés Pécsett (Gondola)
A Tubesre tervezett NATO-radarállomás megépítése ellen demonstráltak civilek Pécsett szombaton. A két pécsi radarellenes szervezet, a Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM) és az Istenkúti...
okt. 13
18:17
Az MSZP-frakció javaslatai a köztisztasági csomag pontjaihoz (Alternatív Energia)
Az MSZP frakciója azt javasolja: 2011. január 1-től a polgármesterek, a megyei közgyűlési elnökök, a főpolgármester és helyettesei ne lehessenek egyben parlamenti képviselők is. Ezt Lendvai Ildikó, a képviselőcsoport vezetője közölte a frakcióülést követő szombati budapesti sajtótájékoztatón. "Elfogadtuk azt a szabályt, hogy 2010 végétől a polgármesterek, megyei közgyűlési elnökök és a…
okt. 13
18:23
Radarellenes tüntetés Pécsett (Alternatív Energia)
A Tubesre tervezett NATO-radarállomás megépítése ellen demonstráltak civilek Pécsett szombaton. A két pécsi radarellenes szervezet, a Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM) és az Istenkúti Közösségért Egyesület "Fegyvertelen erők napja" elnevezésű rendezvényéhez ezúttal a Greenpeace és a Humanista Mozgalom, s az amerikai rakétavédelmi rendszer kiépítését ellenző cseh aktivisták is csatlakoztak.
okt. 13
18:26
Kétgólos győzelmet arattunk Málta ellen (+képriport) (HírTV)
A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 2-0-ra verte Málta együttesét Európa-bajnoki selejtezőn. Várhidi Péter együttese Feczesin Róbert révén szerzett vezetést, majd a második félidőben Tőzsér Dániel gyönyörű szabadrúgásgóllal állította be a végeredményt.
okt. 13
18:37
Újabb bírálat a Fehér Háznak (HírTV)
Katasztrofális bukásnak nevezte az iraki háborút az iraki koalíciós erők volt főparancsnoka. Ricardo Sanchez nyugállományba vonult altábornagy szerint George Bush elnök katonai vezetése hozzá nem értő és korrupt, iraki stratégiájuk pedig csak az elkerülhetetlen vereség elodázására elegendő.
okt. 13
18:48
Matolcsy: nemzetstratégiai fordulatra van szükség (Gondola)
Magyarország jelenlegi válságából, melyhez az elmúlt öt év gazdasági, politikai hibasorozata vezetett pusztán gazdasági eszközökkel nem tud kilábalni, nemzetstratégiai fordulatra van szükség -...
okt. 13
18:48
Nemzetközi szervezetek is tiltakoznak a NATO-radar ellen (+képriport) (HírTV)
Nemzetközi környezetvédő szervezetek is tiltakoznak már a Tubesre tervezett NATO-radar építése ellen. Szombaton délután lezárták Pécs belvárosának egyik utcáját, ahol 250-300-an demonstráltak. A tüntetésen a Greenpeace, és a cseh Ne Základnám mozgalom tagjai is jelen voltak.
okt. 13
18:55
Matolcsy: nemzetstratégiai fordulatra van szükség (Alternatív Energia)
Magyarország jelenlegi válságából, melyhez az elmúlt öt év gazdasági, politikai hibasorozata vezetett pusztán gazdasági eszközökkel nem tud kilábalni, nemzetstratégiai fordulatra van szükség - jelentette ki Matolcsy György fideszes országgyűlési képviselő szombaton Szegeden. Ma már Magyarországon nem elég a költségvetés helyzetét orvosolni, a gazdasági növekedést újraindítani, a munkanélküliség…
okt. 13
19:00
A Fidesz szerint Veres Jánossal hiteltelen az MSZP köztisztasági csomagja (Alternatív Energia)
Az MSZP frakciója azt javasolja: 2011. január 1-től a polgármesterek, a megyei közgyűlési elnökök, a főpolgármester és helyettesei ne lehessenek egyben parlamenti képviselők is. Ezt Lendvai Ildikó, a képviselőcsoport vezetője közölte a frakcióülést követő szombati budapesti sajtótájékoztatón. A Fidesz szerint felesleges és hiteltelen a szocialisták és Gyurcsány Ferenc közélet-kifehérítő csomagja…
okt. 13
19:16
Autóval ütközött egy kisrepülő Horvátországban (HírTV)
Leszállás közben lecsúszott a kifutópályáról, majd egy autóval ütközött egy kisrepülőgép szombaton Horvátországban, közölte az ország közlekedésügyi minisztériuma. A balesetben csak a gép pilótája sérült meg könnyebben.
okt. 13
19:22
Lemondott mentelmi jogáról a gyorshajtó fideszes képviselő (Infostart)
Gyorshajtás miatt állították meg a rendőrök Lázár János fideszes képviselőt még pénteken. Ezt a politikus maga ismerte el.
okt. 13
19:27
Gyurcsánynénak nevezték Dávid Ibolyát (+videó) (HírTV)
Gyurcsánynének nevezte Dávid Ibolyát az a több tucat tüntető, akik az MDF elnökének budai háza előtt követelték a politikusnő lemondását.
okt. 13
19:32
Egy izraeli ezredes szerint 1982-ben kivégezték Aribert Heimet (Gondola)
Aribert Heim náci orvost a Bagoly nevű titkos amerikai szervezet megtalálta és 1982-ben kivégezte - írja most megjelenő önéletírásában (Sem feledés, sem megbocsátás. Hajtóvadászat az utolsó náci...
okt. 13
19:32
Egy izraeli ezredes szerint 1982-ben kivégezték Aribert Heimet (Kripto Akadémia)
Aribert Heim náci orvost a Bagoly nevű titkos amerikai szervezet megtalálta és 1982-ben kivégezte - írja most megjelenő önéletírásában (Sem feledés, sem megbocsátás. Hajtóvadászat az utolsó náci után) Danny Baz izraeli ezredes. Ausztria tavaly 50 ezer euró jutalmat ígért annak, aki információval segíti Heim megtalálását és elfogását.A "halál orvosaként" is emlegetett Aribert Heimet a mauthauseni…
okt. 13
19:43
Egyesülnek a gyógyszer-nagykerek (Piac és Profit)
A Richter Gedeon Nyrt. és az Egis Nyrt. úgy döntött, hogy a Medimpex Gyógyszer-nagykereskedelmi Zrt.-ben birtokolt 50-50%-os tulajdonrészüket felajánlják megvételre Magyarország meghatározó gyógyszer-nagykereskedőjének, a Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt.-nek. A Hungaropharma igazgatósága jóváhagyta a Medimpex Gyógyszer-nagykereskedelmi Zrt. akvizícióját.
okt. 13
19:43
Őrizetbe vételek Egyiptomban a ramadánt lezáró ünnepen (Kripto Akadémia)
Egyiptomban őrizetbe vették a Muzulmán Testvériség tucatnyi tagját, miután összecsapás tört ki a biztonsági erők és az ellenzéki szervezet tagjai között a Nílus-delta egyik falujában a muzulmán böjti hónapot lezáró ünnepen - közölte a rendőrség és a szervezet. A rendőrök könnygázzal támadtak az imádkozókra.
okt. 13
19:45
Gyurcsány Ferenc meghívásáról tájékoztatta pártja vezetését Robert Fico (Kripto Akadémia)
Már elküldte Budapestre a Gyurcsány Ferencet hivatalos szlovákiai látogatásra invitáló meghívóját Robert Fico szlovák kormányfő. Fico a meghívásról szombaton Besztercebányán (Bánska Bystrica) tájékoztatta pártja, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) országos vezetését, és azt mondta: arra vár, hogy a magyar miniszterelnök közölje, mely időpontot tartja alkalmasnak arra, hogy eleget tegyen a…
okt. 13
19:48
Egyiptomban őrizetbe vették a Muzulmán Testvériség több tagját (Gondola)
Egyiptomban őrizetbe vették a Muzulmán Testvériség tucatnyi tagját, miután összecsapás tört ki a biztonsági erők és az ellenzéki szervezet tagjai között a Nílus-delta egyik falujában a muzulmán...

Keresés