Moldvai csángó népzenét játszó magyarországi zenekarok muzsikája, táncház, néprajzi előadások, filmvetítések és kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket október 19. és 28. között Budapesten a "Tündérkertben", a XII. kerületi Művelődési Központban - közölte Székely Zoltán programszervező az MTI-vel.
Vasárnapra virradóra két balesetben négy személy vesztette életét az ország útjain - tájékoztatta az MTI-t Dobson Tibor országos katasztrófavédelmi szóvivő. Előbb az M1-es autópályán...
A világ vezető bankjai 80 milliárd dolláros pénzügyi alap létrehozatalát tervezik azzal a céllal, hogy a pénzből visszavásárolják a "bennragadt" jelzáloghiteleket, s ezzel megakadályozzák a...
Tizenháromra emelkedett vasárnapra virradóra a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszkban (Dnyepropetrovszkban) az előző napi gázrobbanás halálos áldozatainak száma. A detonáció egy nyolcemeletes...
Nemzetközi módszertan alapján elszámolhatósági rangsort készítettek a Magyarországon működő nagyvállalatokról - a győztes idén is a Magyar Telekom lett.
Tizenkét embert tapostak halálra Indiában vasárnap egy vallási ünnepen. A tragédia Gudzsarát államban történt egy hindu fesztiválon, amikor több ezer hívő egy dombtetőn lévő szentélyhez...
Észak-Korea szögesdrótos kerítést épít első atomkísérletének színhelye körül az ország észak-keleti részén fekvő Kildzsu város közelében - közölte vasárnap a Yonhap dél-koreai hírügynökség. A hírügynökség meg nem nevezett hírszerzési forrásokra hivatkozott. A jelentés szerint az észak-koreai hatóságok megerősítették a Pongjeri nukleáris létesítménynél dolgozó személyzetet is. Dél-koreai és…
A rap-műfaj egyik legnagyobb díjának gálaestjén hiába várták szombaton este Atlantában a rendezők az est fő esélyesét: T.I. a rendőrség vendégszeretetét élvezte. A BET Hip-Hop Awards díjra...
A Heti Válasz által kirobbantott székház botrány Nyakó Istvánt is reagálásra ösztönözte. A lap szerint csupa valótlanságot sikerült állítania. Az alábbi összeállítás ezt igekszik alátámasztani.
Nem sorolja majd a legjobban sikerült versenyei közé Talmácsi Gábor az Ausztrál Nagydíjat, hiszen egyetlen pontra olvadt az előnye a gyorsaságimotoros-vb 125 kcm-es géposztályának összetett pontversenyében.
Magyarország jelenlegi válságából, melyhez az elmúlt öt év gazdasági, politikai hibasorozata vezetett pusztán gazdasági eszközökkel nem tud kilábalni, nemzetstratégiai fordulatra van szükség - jelentette ki Matolcsy György fideszes országgyűlési képviselő szombaton Szegeden.
Hogy a városháza urai is megértsék: hol a közlekedési stratégia? Hol a végrehajtásához szükséges pénz? Hol az elkerülő út, ahol azok az autók, kamionok, tehergépjárművek közlekednének, amelyeknek egyébként eszük ágában sem lenne behajtani a városba? A dugódíjból, még ha Demszky felállítja a bicikliseknek ígért zuhanyzóit is, akkor sem jön össze…
Németországnak évente 20 milliárd euró kárt okoz az ipari kémkedés a belügyminisztérium adatai szerint. A tárca szakállamtitkára a berlini BZ lapnak elmondta, hogy elsősorban az ázsiai országok...
Nem sorolja majd a legjobban sikerült versenyei közé Talmácsi Gábor az Ausztrál Nagydíjat, hiszen egyetlen pontra olvadt az előnye a gyorsaságimotoros-vb 125 kcm-es géposztályának összetett pontversenyében. A 23 körös versenyt a cseh Lukas Pesek (Derbi) nyerte, megszerezvén ezzel idei második futamgyőzelmét.
Lovász László Wolf- és Bolyai-díjas matematikus szerint, mivel nincs matematikai Nobel-díj, a tudományág kevesebb figyelmet kap. Másrészről viszont a díjazás nem gyakorol nyomást a matematikusokra.
Hétfőn várhatóan meghosszabbítják az interpellációk, az azonnali kérdések és a kérdések időkeretét. Ennek oka, hogy a következő héten, október 24-én a politikai vitanapon nem lesz interpellációs...
Csak hónapokkal a botrány kirobbanása után indít vizsgálatot az MSZP etikai bizottsága a maffia-bűncselekménnyel gyanúsított szocialista Zuschlag János és társai ügyében. Az etikai bizottság arról is döntött: a sorozatos csalási botrányok után és a Weiszenberger ügy miatt feloszlatják az MSZP kiskunhalasi szervezetét.
A MÁV Cargo az elmúlt héten megújította az együttműködési szerződést a szerbiai és a montenegrói vasutakkal, valamint a montenegrói Bar kikötőjével - közölte Rácz Gábor, a MÁV Cargo szóvivője az...
Legalább hat német turista - közöttük egy tízéves kisfiú - és két thaiföldi idegenvezetőjük lelte halálát egy barlangban a hirtelen beáramló barlangvíz fogságába kerülve - közölte vasárnap a thaiföldi rendőrség.
A palacsintás gyilkos ügyében jogerős döntés várható a Fővárosi Ítélőtáblán kedden; a férfit első fokon 12 év fegyházra ítélték, mert erős nyugtatót tett élettársa két gyermekének palacsintájába....
Csalódott a volt miniszterelnök, mert nem ilyen országot képzelt el, amikor Magyarország belépett az Európai Unióba. Medgyessy Péter szerint a politikusoknak nem kellene csodálkozni azon, hogy a fiatal utódaik olyanok, mint Zuschlag János, hiszen ezt a mintát látták.
Nyolcadik alkalommal rendezik meg az Internet Hungary konferenciát október 16-án és 17-én Tihanyban. Az elhangzó 20 előadás és 10 fórum mellett az idén is bejelentés várható az Internet...
John Howard ausztrál kormányfő vasárnap november 24-re tűzte ki a sorsdöntőnek ígérkező általános választásokat. A voksolás eldöntheti azt, hogy Howard pártja 11 évi kormányzás után tovább...
Mintegy 12 milliárd forintos beruházással épült kombinált ciklusú erőművet avatnak ma Nyíregyházán; a beruházó E.ON csoport létesítményét Veres János pénzügyminiszter és Konrad Kreuzer, az E.ON...
A Kubát 1989-tól 2000-ig sújtó gazdasági válság hatalmas szenvedéseket okozott az embereknek, ám a rettenetes időszaknak jelentős egészségügyi előnyei is voltak - mutatták ki amerikai kutatók....
Újabb ellenzékieket tartóztattak le Mianmarban - közölte vasárnap az Amnesty International. A nemzetközi emberi jogi szervezet szerint szombat óta összesen hat személyt vettek őrizetbe a...
Négyen vesztették életüket abban a légi balesetben, amely a hét végén történt Ausztriában. Egy kisrepülőgép szombat késő délután egy görgőkomp drótkötelének ütközött Spitz közelében, majd a...
Két halálos baleset is történt vasárnap hajnalban az országban. Tatabánya mellett az M1-es autópályán egy autó ütközött a korlátnak, hárman meghaltak. Szintén halálos baleset történt Dunabogdány belterületén ahol egy autó előbb villanyoszlopnak, majd házfalnak csapódott és kitépett egy gázcsonkot is.
Rádióaktivitásáért kapott felfüggesztett börtönt egy 82 éves néni és 75 esztendős öccse Nagy-Britanniában: olyan erővel bömböltették rádiójukat, hogy szomszédaik beperelték őket. Emellett...
Legkevesebb 21 ember meghalt, több mint húszan pedig megsérültek Kolumbiában, miután sziklaomlás történt egy illegális, külszíni aranybányában az ország délnyugati részén szombaton. A tragédia akkor történt, amikor a környék lakói felfedeztek egy lelőhelyet, és a legalapvetőbb biztonsági intézkedések nélkül nekiálltak kitermelni a nemesfémet.
Amerikai bírálat a Kremlnek. Condoleeza Rice külügyminiszter szerint a Kreml túlzott hatalmat gyakorol Oroszország felett, ami veszélyezteti a demokráciát.
A Fidesz újra felszólította Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy ha komolyan gondolja a közélet megtisztításáért tett lépéseit, váljon meg pénzügyminiszterétől.
Négy órán keresztül tárgyalt egymással Havannában Fidel Castro kubai és Hugo Chavez venezuelai elnök szombaton. Ez volt Chavez hetedik látogatása Kubában a több mint egy éve betegeskedő Castrónál. A kommunista vezér állapota továbbra is államtitok.
A Fidesz ismételten felszólítja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy ha komolyan gondolja a közélet megtisztításáért tett lépéseit, váljon meg pénzügyminiszterétől - mondta Balsai István...
Legkevesebb kilenc ember meghalt, nyolcan eltűntek a szombati ítéletidőben Tunézia fővárosában és környékén. Az özönvízszerű esőzés következtében a folyók kiléptek medrükből, az ország északi részén utakat öntöttek el, több települést elvágva így a külvilágtól.
A közel-keleti békekonferencia előkészületeinek szentelt négynapos közel-keleti körútja első állomására, Tel-Avivba érkezett vasárnap Condoleezza Rice. Időközben már megkezdődött az izraeli és...
Nem lesznek többé ugyanazok a török-amerikai kapcsolatok, ha az amerikai képviselőház külügyi bizottságának az örmény népirtásról szóló határozatát elfogadja a kongresszus - figyelmeztetett a török hadsereg főparancsnoka. Yasar Büyükanit tábornok a Milliyet című napilapban vasárnap megjelent interjújában úgy vélekedett, hogy egy ilyen határozatot nem tudnának megértetni a török közvéleménnyel.
Továbbra is a pénzügyminiszter menesztését követeli a Fidesz Gyurcsány Ferenctől. Nem töltheti be Kossuth Lajos helyét a pénzügyminiszteri székben az a személy, aki a privát szférában 55 millió forint áfát igényelt vissza jogtalanul - fogalmazott Balsai István.
Véres lábnyomot találtak a rendőrök abban a Praia de Luz-i apartmanban, ahonnan még májusban eltűnt a négyéves Madeleine McCann. A nyom megegyezik azzal, amelyre korábban a McCann család által bérelt autóban bukkantak. Ez tovább erősítheti a rendőrség elképzelését, amely szerint a szülőknek is közük van az ügyhöz.
A Nyugat-Balkánon kezd hétfőn hivatalos látogatást Sólyom László köztársasági elnök. Útjának első állomása Szarajevó, Bosznia és Hercegovina fővárosa. A Boszniában eltöltendő csaknem két...
A környezet károsításával kapcsolatos bűnözés visszaszorítására megerősítik a zöld hatóságot, s a meglévő 1300-as ellenőr létszámot 450 fővel bővítik - jelentette be Fodor Gábor szombaton a Pest megyei Tápiószecsőn, ahol újabb incidensbe keveredett a helyi roma kisebbségi képviselővel.
A közel-keleti békekonferencia előkészületeinek szentelt négynapos közel-keleti körútja első állomására, Tel-Avivba érkezett vasárnap Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter, aki megérkezése után úgy nyilatkozott, hogy útja során nem vár áttörést a tárgyalásokon. Időközben már megkezdődött az izraeli és palesztin tárgyalódelegációk találkozója, amelyen kidolgoznák az egyesült államokbeli…
Várhatóan hétfőn, vagy kedden dönt az Alkotmánybíróság a Fidesz és a KDNP tandíjról, vizitdíjról és kórházi napidíjról szóló népszavazási kezdeményezéséről. Az alkotmánybírák azokról a kifogásokról döntenek, amelyek az OVB aláírásgyűjtő-íveket hitelesítő határozatát támadják.
A Európai Bizottság 17 tagországra kiterjedő vizsgálata szerint az Európai Unió országaiban repülőjegy értékesítő cégek százai megtévesztik a vásárlókat. Az internetes ajánlatokban...
Lovász László Wolf- és Bolyai-díjas matematikus szerint, mivel nincs matematikai Nobel-díj, a tudományág kevesebb figyelmet kap. Másrészről viszont a díjazás nem gyakorol nyomást a matematikusokra.
A Fidesz ismételten felszólítja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy ha komolyan gondolja a közélet megtisztításáért tett lépéseit, váljon meg pénzügyminiszterétől - mondta Balsai István vasárnap Budapesten.