Vasárnap éjfélig lehet szavazni a Kisalföld hét csodájára. Az egyedülálló versengést a helyi lap hirdette. A jelenlegi állás szerint a mosonszentmiklósi templom és a fertőrákosi Mithras-szentély vezet.
Olaszliszkán az egy évvel ezelőtt a településen meggyilkolt Szögi Lajos tiszavasvári tanárra emlékeztek vasárnap. A rendőrség fokozott ellenőrzést tartott mind a községben, mind pedig az odavezető utakon. Rendzavarás nem történt.
"Kit ölsz meg ma?" címmel október 12-én, pénteken indult a világhálón az első magyar kollektív bűnügyi regény, a wikikrimi. Bódis Kriszta, Garaczi László, Háy János, Karafiáth Orsolya, Kukorelly Endre, Márton László, Németh Gábor és Podmaniczky Szilárd indítják egy-egy epizóddal a történetet, majd az utolsó rész közlése után a krimiklub.hu megnyitja a honlapot az internetezők előtt, akik így…
Meglepte a szlovák államfőt, hogy az Egyesült Államok volt elnöke a napokban Budapesten "tudatlanságát és hozzá nem értését bizonyítva", avatatlanul mondott kisebbségpárti véleményt a Benes-dekrétumokról. Ivan Gasparovics erről egy rádióműsorban beszélt.
Rászorulóknak gyűjtöttek élelmiszert szociális munkások szombaton Oroszlányban, a nagyobb üzletek előtt. Az adományokat vasárnap délelőtt számolták össze, így kiderült, hogy azokból több mint 40 család körülményein tudnak segíteni.
Vasárnap ünnepelte 80. születésnapját Roger Moore, aki megragadta az alkalmat és versenyt hirdetett az életéről szóló könyv kiadási jogára, tudta meg a Sunday Express című brit vasárnapi lap.
Túlélőre akadtak a mentőegységek abban a thaiföldi barlangban, amelyet szombaton elöntött az özönvízszerű monszuneső. A 17 éves brit nő csak kisebb sérüléseket szenvedett, valószínűleg annak köszönheti életét, hogy a nagy sebességgel betörő víz feldobta a barlang egy magasabban fekvő részére.
Két ember meghalt, ketten pedig megsérültek, amikor vasárnap délután két személyautó karambolozott, a 49-es főút Mátészalka és Kocsord közötti szakaszán.
Laptopot nyerhetnek a győri egyetemre jelentkező diákok, és díjazzák a legmagasabb pontszámú felvételizőt, valamint a legtávolabbról érkező hallgatót is. A Széchenyi István Egyetem a következő tanévtől új szakokkal is bővíti képzési kínálatát.
Az országban egyedülálló módon felnőtteknek szóló bérletet adott ki az idei évadban a győri Vaskakas Bábszínház. A bérletben báboperett, táncos-bábos revü és egy Ingmar Bergmann emlékére készült előadás szerepel.
Olaszliszkán a tavaly meggyilkolt Szögi Lajos tiszavasvári tanárra emlékeztek vasárnap, a rendőrség fokozott ellenőrzést tartott mind a községben, mind pedig az odavezető utakon, rendzavarás nem...
Meddig lesz még kerékbe törve? Mire számítsanak az időskori bentlakásos intézmények lakói?" Álprogram az elbocsátott közszolgálati dolgozóknak. Nyomasztó teherviselés. Miért taszította szociális válságba Magyarországot a szocialista kormány? A rokkantak országa.
A Fidesz ismételten felszólítja Gyurcsány Ferencet, hogy ha valóban komolyan gondolja a politika megtisztítását, váljon meg pénzügyminiszterétől. Ezt Balsai István a párt országgyűlési képviselője mondta vasárnapi sajtótájékoztatóján.
A vendéglátó Domino-Honvéd férfi vízilabdacsapata százszázalékos teljesítménnyel, csoportgyőztesként jutott tovább a legjobb 16 közé az Euroligában, miután a vasárnapi zárófordulóban kilenc góllal verte a szerb Crvena zvezdát a kupasorozat 2. selejtezőkörében, a Kőér utcában.
Az október 23-i megemlékezések előtt két napot ülésezik az Országgyűlés. Aligha Gyurcsány Ferenc emlékezik meg az évfordulóról. Megkezdik az általános forgalmi adóról szóló törvényjavaslat vitáját, folytatják „az egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat” tárgyalását.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) tudott arról, hogy a magyar kormány 56 millió forint támogatást szán a csángó oktatás támogatására 2007-ben. A Miniszterelnöki Hivatal által működtetett honlapon is megjelent a támogatás, az MCSMSZ eddig még nem kapott hivatalos értesítést róla.
Két Hajdú-Bihar megyei településen polgármestert választanak vasárnap, míg Várpalotán egy elhunyt önkormányzati képviselő utódjáról döntenek. A Hajdú-Bihar megyei Bakonszegen délelőtt 11 óráig a választásra jogosultak több mint negyede adta le voksát - mondta a Független Hírügynökségnek a település jegyzője.
A szlovák Kosicétől is vereséget szenvedett, így nyeretlenül zárt a címvédő Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapata a Krasznai Kupáért kiírt soproni felkészülési tornán.
Két ember meghalt, kettő pedig megsérült, amikor személygépkocsik ütköztek a 49-es számú főút Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán vasárnap - közölte a térségi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A magyar rock-rajongók szívesen ferdítették el annak idején kedvenceik nevét, vagy egyes slágerek címeit. Így lett a Spencer Davis Group Gimme Some Lovin,-jából "Kiviszem a lovam", a Creedence Clearwater Revivalból pedig egyszerűen "Kredenc". A kaliforniai négyes 40 éve indult.
Ebben a mai rohanó világban szinte példátlan, amit Bátorfi Csilla véghezvitt: több mint két évtizeden keresztül ott volt a világelitben, s ezen idô alatt kilenc Európa-bajnoki aranyérmet szerzett, van négy vb-bronzérme, a sydneyi olimpiáról egy negyedik helyezése. A magyar asztalitenisz történetének egyik legendás alakját a héten, nagyszabású gála keretében búcsúztatták el az aktív versenyzéstôl.
Szülővárosa, gyermekkorának és legfontosabb műveinek színtere Danzig (ma: Gdansk, Lengyelország), ahol apjának kis fűszerüzlete volt. 1944 őszén, 17 évesen besorozták a Waffen-SS egyik páncélos hadosztályába, a háború végén amerikai hadifogságba került, ahonnan 1946 elején szabadult.
Bírálták a demokrácia és a sajtószabadság oroszországi helyzetét a Wiesbadenben zajló, úgynevezett Szentpétervári Párbeszéd nevű fórum német felszólalói vasárnap. A tanácskozás munkájában a...
Moszkvában vasárnap reggel óta sűrűn hull a hó: hol hatalmas, hol kisebb pelyhekben, de megállás nélkül. délutánra már csak az utcák voltak feketék: a háztetőket és az álló autókat néhány centis fehér takaró borította, mivel a hőmérséklet 0 és plusz 2 Celsius-fok között alakult.
Fennállásának 1000. évfordulóját ünnepli Volokovaja, egy Szmolenszk közelében lévő falucska. A település korát a szmolenszki egyetem kutatói állapították meg az itt talált agyagcserepek, köből épített tűzhelyek alapján. Úgy tűnik, Volokovaja akkoriban erődített település volt.
Nagyszerű magyar sikerrel ért véget vasárnap a kis kör a díjlovagló Világkupa magyarországi fordulójában: a kaposvári Lovas Akadémián rendezett 20., jubileumi viadalon már csak a legjobbak mutatták be zenés gyakorlatukat, s a monori Kafka Zsófia a pénteki és a szombati második hely után ezúttal mindenkit maga mögé utasított.
A háztetőket és az álló autókat már néhány centis fehér takaró borítja. A nyár egyébként szokatlanul forró volt Oroszországban, naponta dőltek meg az évszázados melegrekordok. A jóval 30 fok...
Moszkvában vasárnap reggel óta sűrűn hull a hó: hol hatalmas, hol kisebb pelyhekben, de megállás nélkül, délutánra már csak az utcák voltak feketék: a háztetőket és az álló autókat néhány centis fehér takaró borította, mivel a hőmérséklet 0 és plusz 2 Celsius-fok között tartotta magát.
Sorrendben az újságok, rádió és tévé reklámjaiban bíznak leginkább a magyarok, a hagyományos médiumok közül. Az Internet-használók számára ugyanakkor hitelesebbek a más fogyasztóktól e-mailben kapott információk, az online hírlevelek és a márkák honlapjai. Leghatékonyabb reklám azonban a szájpropaganda Magyarországon is, világszerte is. Többek között ezt tárta fel a Nielsen piackutató intézet 47…
Hatalmas torlódást okozott a hét végén az ausztriai Tauern-hegység alatt átmenő alagútnál egy szlovén autószállító jármű, amelynek épp akkor fogyott el az üzemanyaga, amikor már mélyen bent járt a hosszú, nagy forgalmú tunelban.
Az SZDSZ tartalmában teljes egészében támogatja a közélet megtisztítását célzó nyolc pontos javaslatot, de nem értenek egyet azzal, hogy erről népszavazást tartsanak - jelentette be a párt Országos Tanácsának döntését Kóka János pártelnök a testület vasárnapi ülése után.
Mintegy kétezer óvodást és kisiskolást várnak hétfőn Sopronba; a 16 Győr-Moson-Sopron megyei településről érkező gyerekek az ország legnagyobb kórusát alkotják, Guinness-rekordkísérletként együtt énekelnek hétfőn délelőtt a főtéren.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter arra sürgette vasárnap az ENSZ-főtitkár mianmari különmegbízottját, Ibrahim Gambarit, hogy mihamarabb térjen vissza az ázsiai országba, ahol az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet tudomása szerint letartóztattak újabb hat ellenzékit.
Ivan Gasparovic szlovák államfőt saját elmondása szerint meglepte, hogy az Egyesült Államok volt elnöke a napokban Budapesten "tudatlanságát és hozzá nem értését bizonyítva", avatatlanul mondott kisebbségpárti véleményt a Benes-dekrétumokról.
Egy elszabadult strucc miatt rövid időre megbénult Szeged közelében a Sándorfalvára vezető közút forgalma vasárnap délelőtt. Az emberek először az ijedségtől majd a meglepetéstől megálltak az úton, csak óvatosan merték kikerülni a láthatóan magabiztos állatot.
Lassan beköszönt a hideg idő, ami a hajléktalanok ellátásában a főszezon kezdetét jelenti. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat már most elkezdi a felkészülést erre az időszakra, hogy télen senki se maradjon az utcán, fedél nélkül Budapesten.
Megtiltják a mesterségesen megtermékenyített anyáknak az ikerszülést - tudta meg a Sunday Times című brit vasárnapi lap internetes kiadása. A brit Emberi Megtermékenyítési és Embriológiai Hatóság (HFEA) szerint az ikreknél nagyobb a fejlődési rendell ...
A harmadik helyen végzett a Brendon-UPC-ZF-Eger férfi vízilabdacsapata az Euroliga G betűjelű csoportjában, Olaszországban, így nem került fel a 16 csapatos főtáblára. Gerendás György edző együttese a LEN-kupában folytathatja.
Olaszliszkán az egy évvel ezelőtt a településen meggyilkolt Szögi Lajos tiszavasvári tanárra emlékeztek vasárnap, a rendőrség fokozott ellenőrzést tartott mind a községben, mind pedig az odavezető utakon, rendzavarás nem történt.
A rettegett kardfogú tigrisnek a közhiedelemmel szemben gyenge volt a harapása - állítják ausztrál tudósok. A kardfogú macskák (köznapi nevükön kardfogú tigrisek) a macskafélék egyik kihalt alcsaládját (Machairodontinae) alkotják.
Fokozott rendőrségi ellenőrzés mellett emlékeztek Olaszliszkán az egy éve meggyilkolt Szögi Lajosra. A 44 évesen elhunyt férfire hozzátartozói, kollégái, tanítványai emlékeztek vasárnap a községben a tiszteletére állított emlékműnél, virágot helyeztek el, és mécsest gyújtottak.
A franciaországi Vichy adhat otthont a 2011-es olimpiai kvalifikációs síkvízi kajak-kenu világbajnokságnak - döntött guatemalavárosi ülésén a nemzetközi szövetség (ICF) kongresszusa.
Egy elszabadult strucc miatt rövid időre megbénult Szeged közelében a Sándorfalvára vezető közút forgalma vasárnap délelőtt. Az emberek először az ijedségtől majd a meglepetéstől megálltak az úton, csak óvatosan merték kikerülni a láthatóan magabiztos állatot.
A második hely birtokosaként fejezte be szereplését a házigazda Pécs férfi vízilabdacsapata a LEN Kupa G jelű selejtezőcsoportjában, ahonnan az orosz Dinamo Moszkva társaságában lépett tovább a következő fordulóba.
Az alábbiakban felsorolt szervezetek felszólítják az Egészségügyi Minisztériumot, hogy azonnal vonja vissza a 2007. október 8.-án közzétett "AZ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI RENDSZER ÁTALAKÍTÁSA: AZ ÚJ EGÉSZSÉGPÉNZTÁRI RENDSZER" című tervezetét!
Egy 44 éves férfi meg akarta támadni vasárnap a német államfőt a Frankfurti Könyvvásáron, meg is ragadta Horst Köhler hajtókáját, de az elnök testőrei lefogták az illetőt. A frankfurti...
Férjét méltatta, és Hillary Clintont, a demokraták másik lehetséges elnökjelöltjét figyelmeztette Michelle Obama egy nagy-britanniai kampánylátogatáson: nem hagyja, hogy a volt elnök felesége átgyalogoljon rajtuk.
Megtiltják a mesterségesen megtermékenyített anyáknak az ikerszülést - tudta meg a Sunday Times című brit vasárnapi lap internetes kiadása. A brit Emberi Megtermékenyítési és Embriológiai Hatóság (HFEA) szerint az ikreknél nagyobb a fejlődési rendellenességek esélye, ezért javasolja, hogy csak egy megtermékenyített embriót juttassanak vissza az anyaméhbe.
Vasárnap ünnepelte 80. születésnapját Roger Moore, aki megragadta az alkalmat és versenyt hirdetett az életéről szóló könyv kiadási jogára, tudta meg a Sunday Express című brit vasárnapi lap.