A Magyar Telekom (MT) lett az első idén is a hazai cégek elszámoltathatósági rangsorában - derül ki az Accountability Rating Hungary (ARH) felméréséből. Az ARH 66 vállalatot értékelt stratégia, vállalatirányítás, teljesítménymenedzsment, érintettek bevonása, nyilvános közzététel és tanúsítás illetve hitelesítés alapján.
A tiszai ciánszennyezés miatt indított kártérítési per legutóbbi tárgyalási napján sem vett részt a romániai alperes cég képviselője a Fővárosi Bíróságon. Az eljárást januárban folytatják.
Költészeti maratonnal várják a szervezők az érdeklődőket a Merlin Színházban, hétfőtől vasárnapig. A 9. Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztiválon 23 előadóest, 18 vers-és világzenei koncert, 37 performance, valamint a 6 mozgásszínházi előadás várja a hallgatóságot minden nap kora délutántól késő estig.
Nem volt homoszexuális, csak annak tettette magát a szolgálatával járó vizsgálódások során - állítja a hivatalából felfüggesztett vatikáni főpap, akinek közeledési kísérletét egy fiatal férfihoz...
A politikai reformok folytatása mellett szólt Hu Csin-tao államfő, egyben pártelnök a Kínai Kommunista Párt kongresszusát megnyitó hétfői beszédében, de leszögezte, hogy az átalakítás irányítását továbbra is a párt irányítja erős kézzel.
A nemzetközi befektetők szemében felértékelődtek a felzárkózó piacok, a pénzpiaci alapok és a nyersanyagok a nem elsőrendű válság terjedése óta, állapította meg az EPFR Global legújabb felmérése.
Az AUD-USD ma 0,9069-nél majdnem új 23 éves csúcsot ért el. Töretlennek mondható az emelkedö trend, mióta támogatás található 0,8770-nél. Ha siekrül átlépni a 0,9070-es értéket, a 0,9310-es érték lesz a cél. Csak akkor romlanak a kedvezö kilátások, ha 0,8953 alá megy az árfolyam. In-GFX
A beststolenekből lesznek a bestsellerek, mármint a leglopottabb könyvekből a legvásároltabbak - állítható a frankfurti könyvvásár sokéves tapasztalatai alapján. A tézis olyannyira igaz, hogy...
A Károly Róbert Főiskola, a Magyar Vöröskereszt gyöngyösi Területi Szervezete és a Bugát Pál Kórház Kht. az őszi és a tavaszi félévekben kiszállásos véradást szervez a főiskolán, október 16-17-én, 9.00-15.00 között az aulában.
A Cartier és a Tiffany után az olasz Bulgari ékszergyártó cég is bejelentette, hogy nem vásárol többé mianmari drágakövet. A milánói luxuscég eddig sem közvetlenül Mianmarból, hanem a...
A Budapesti Műszaki Főiskola Kandó Kálmán Villmosmérnöki Kar jelképének számító, hosszú évek óta a főiskola épülete előtt álló mozdonyt ma éjjel, október 15-én fél 12-kor elszállítják a Magyar Vasúttörténeti Parkba. A szerelvény gondos őrzéséért köszönetét fejezte ki a Közlekedési Múzeum a Budapesti Műszaki Főiskolának.
A DCLG-ár-index szerint augusztusban éves szinten 11,4%-kal emelkedtek a brit ingatlanárak a legutóbbi +12,4% után. A GBP-USD ma a dollár veszteségeire való tekintettel erösödést mutat. Ellenállás 2,0392-nél és 2,0436-nál, míg támogatás 2,0277-nél található. In-GFX
A Doing Business 2008 Konferencián a Világbank által készített versenyképességi rangsort értékelték a meghívott előadók. A listán Magyarország a vizsgált 176 ország közül a 45.-dik helyen végzett. A konferencián a gazdasági miniszter kiállt a kisadók tervezett összevonása mellett.
Az OTP Lakástakarékpénztár (OTP LTP) Zrt. tízéves fennállása alatt közel egymillió lakás-előtakarékossági szerződést kötött - jelentette be a lakástakarék alapításának tízéves évfordulója alkalmából t...
Hétfő délelőtt új rekordokat ért el a kőolaj ára a szabadpiacon. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta a legközelebbi, novemberi határidőre hétfő délelőtt...
Az InfoRádiót megkereső hallgatók szerint nem adnak számlát a papok az esküvőkről, a temetésekről és a misékről, pedig a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által meghirdetett zéró tolerancia bizonyára rájuk is vonatkozik.
Megjelent a jövő év februárjában induló képzéseket tartalmazó felsőoktatási felvételi tájékoztató; a képzésekre november 15-ig lehet jelentkezni. Országszerte 50 felsőoktatási intézmény...
Moszkva környékén 263 településen csaknem 40 ezer ember maradt áram nélkül, miután a vasárnapi hóesésben részben a hó súlya, részben az erős szél miatt kidőlt fák els...
A Hír Televízió a Kontraszt című műsorának vendége volt Battonya szocialista polgármestere, Karsai József. Az MSZP- frakció tagja szerint jelenleg a párt nem demokratikusan működik. Elmondása szerint hamarosan az önkormányzatok nyakába fog szakadni egy megszigorító Draskovics-csomag.
Folyamatosságot ígért az orosz-német kapcsolatokban a küszöbönálló oroszországi parlamenti, majd az azt követő elnökválasztás utáni időszakra hétfőn Vlagyimir Putyin orosz államfő. Az elnök a...
Az M43-as főközlekedési út mielőbbi megépítéséért, a 43-as út karbantartási és útjavítási munkálatainak soron kívüli elvégzéséért petíciót adott át hétfőn a makói képviselőtestület Fidesz-frakciója a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) bejáratánál a tárca képviselőjének.
Berlinben a családügyi miniszter visszavonta azt a javaslatát, miszerint teremtsenek törvényes keretet arra, hogy kiskorúak próbavásárlásával ellenőrizzék a 18 éven aluliakra vonatkozó kereskedelmi rendelkezések betartását. Azonban sok politikus most mégis a miniszter mellé állt.
Fideszes javaslatra az Országgyűlés turisztikai bizottsága következő, csütörtöki ülésén napirendre veszi az MSZP székház-ügyét - az indítványt a testület ülésén a szocialista képviselők is támogatták.
Jelenleg is aktív honvéd ezredes az a férfi, aki egy hete megpróbálta eltussoltatni a rendőrségen Garamhegyi Ábel államtitkár gyorshajtását. Az ügyben ezért a katonai ügyészség folytathatja le a vizsgálatot - mondta a Hír Televíziónak, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.
Az EUR-GBP ismét gyorsan közeledik a 0,7030-as éves csúcs felé, melynek átlépése esetén erös vételi jelet adhatnak ki. A legutóbbi konszolidáció lezárult. Mind a heti,- Mind pedig a havi MACD vételeken áll. A napi MACD hamarosan vételi jelet adhat ki. Ez megerösítené a fölérendelt jelet. Egy elemzö szerint kiválóak a chart-technikai kilátások. A 0,6985-ös napi csúcs átlépése után megközelíthetik…
Folyamatosságot ígért az orosz-német kapcsolatokban a küszöbönálló oroszországi parlamenti, majd az azt követő elnökválasztás utáni időszakra hétfőn Vlagyimir Putyin orosz államfő. Az elnök a Wiesbadenben zajló, Szentpétervári Párbeszéd elnevezésű, orosz-német fórum záróülésén szólalt fel, hangoztatva, hogy országa érdekelt a Németországgal való együttműködés szorosabbra fűzésében. A közös…
Kerekasztal-beszélgetést szervez a Szent István Egyetemen (SZIE) működő Közösségi Tanulás és Önkéntes Központ (KÖTÖK) A felsőoktatási intézmények és a helyi szereplők együttműködésének erősítése címmel október 30-án, délelőtt 9-13 óra között a gödöllői kampuszon.
Egyelőre kérdéses, hogy mikor tudják elszállítani a Miskolc melletti tanyán vasárnap reggelre elpusztult 11 lovat. Az állatok elvitele ugyanis 400 ezer forintba kerülne, erre pedig a tulajdonosnak nincs pénze.
Vasárnap este ért véget az 59. Frankfurti Könyvvásár, amelyen Magyarországot saját pavilon, valamint számos kiadó és író személyesen is képviselt. A rendezvényen a magyar pavilon programjában részt vett Grecsó Krisztián költő, író is, aki az InfoRádiónak elmondta: furcsa volt élő áruként szerepelni.
Az EUR-JPY még 100 pipes potenciállal rendelkezik. Hamarosan tesztelhetik a 168,94-es csúcsot. A világtözsdék erösödést mutatnak, a DAX hamarosan csúcsot érhet el, és a befektetök kockázatvállalási készsége nö. A negyedéves jelentés elött további erösödés várható a tözsdéken, ami ismét jen-eladásokra ösztönözheti a carry-trade-ereket. Ráadásul ismét normálisnak mondható a részvény-, és…
Az ügyészség indítványozta Zuschlag János előzetes letartóztatásának 60 nappal történő meghosszabbítását - közölte Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyész-helyettese az MTI-vel hétfőn.
Az SZDSZ arra kéri a szocialistákat, vonják vissza az Országgyűlésnek a nap folyamán benyújtott törvényjavaslataikat; a liberális párt koalíciós egyeztetést tart célszerűnek.
Megtévesztette a fogyasztókat, ezért 18 millió forint bírságot kell fizetnie az OTP Életjáradék Zrt.-nek - tájékoztatott hétfőn a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A vállalkozás reklámokban, szórólapokon és saját honlapján is megtévesztő állításokat tett közzé az OTP Életjáradék konstrukcióról - ígéretei nem pontosan fedték a valóságot, illetve lényeges körülményeket hallgatott el.
A minőség és a tudatosság az egészséges táplálkozás nyitja – vallja Kaldeneker György, aki arról mesélt nekünk, hogyan működik mindez az ő konyhájában, milyen alapanyagokat használ, és mik a kedvenc zöldfűszerei.tovább
Miután a SARB 50 bázisponttal 10,5%-ra emelte alapkamatát, még nagyobb kereslet mutatkozott a randra, mint befektetési devizára. Az erösödö világtözsdék és a részvény-, valamint devizapiaci csekély volatilitás miatt nött a rand kereslete. Ráadásul a dollár gyengének mutatkozik, az aranyat pedig magasan jegyzik, amiböl a rand is profitál. Az USD-ZAR-t 6,7795-nél 16 hónapos minimumon jegyzik. Ha…
A Fidesz szerint még a fagykárenyhítés előlegét sem fizette ki az agrártárca a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyümölcstermelőknek a vállalt október 15-ei határidőre.
Nem támogatja az SZDSZ a hétfői parlamenti ülésen annak az öt törvényjavaslatnak a sürgősségi tárgyalását, amit MSZP és a kormány nyújtott be a közélet megtisztításával, így a többi között a képviselői összeférhetetlenséggel és a pártfinanszírozással kapcsolatban.
Moszkva és Berlin együttműködésének erősítéséről beszélt Németországban az orosz államfő. Vlagyimir Putyin hangsúlyozta: az oroszországi választások kimenetelétől függetlenül a két ország kapcsolatában nem lesz változás.
A múlt évi 22. hellyel szemben a 23. helyen végzett Budapest az idén Európa legvonzóbb üzleti célpontjainak rangsorában - hangzott el a felmérést bemutató sajtótájékoztatón. A lista 500 vezető európai nagyvállalat felsővezetőinek megkérdezése alapján készül és 33 európai nagyvárost hasonlít össze különböző szempontok alapján.
Az amerikai Leonid Hurwicz, Eric Maskin és Roger Myerson kapta az idei közgazdasági Nobel-díjat - jelentette be hétfőn Stockholmban a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.
Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdától a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból. A Mol legutóbb egy...
A szakszervezetek elutasítják a kormány koncepcióját az egészségbiztosítás reformjáról - mondta Pataky Péter, a munkavállalói oldal soros elnöke az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) hétfői ülésén. Borsik János, az Autonómok elnöke szerint megszűnik a nemzeti kockázatközösség.
Magyarország balkáni kapcsolatainak szorosabbra fűzéséről tárgyalt hétfőn Szarajevóban, Bosznia és Hercegovina fővárosában Sólyom László köztársasági elnök. A háromnapos nyugat-balkáni...
Szülei szerint nem kapott szakszerű elsősegélyt egy esés miatt megsérült kisgyermek a Fővárosi Állatkertben. Az édesapa, Tarr Dániel először a HVG szerkesztőségi blogjában panaszolta el az esetet, majd annak nyomán az InfoRádió Fórum című műsorában is elmondta a történetet.
Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdától a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból. A Mol legutóbb egy hete...