Öngyilkos merénylő megölte hétfőn egy iraki törzsi rendőrségi alakulat hat tagját egy Bagdadtól 80 kilométerre északra, Balad város mellett lévő ellenőrzőpontnál - jelentették a hatóságok. A halálos áldozatokon kívül sok sérültje is van a merényletnek. A szóban forgó törzsi rendőrséget Szaláheddín tartomány szunnita arab törzseinek szövetsége, a Szaláheddíni Ébredés Tanácsa hozta létre az al-Kaida…
Életre keltek azok a közösségek, amelyek helyben döntik el térségük további fejlődését. A sikeres stratégiát megalkotók 140 milliárd forintnyi forrásért versenyeznek.
Ma további nyereségekre tett szert az AUD-JPY, és jó esély van rá, hogy 107,72-re emelkedik árfolyama. A 106,65-ös ellenállás átlépésével 107,00-ig nyílt emelkedö potenciál. Támogatás 106,00-nál található. Az arany továbbra is erösnek mutatkozik. Ez jól jön az ausztrál dollárnak is. In-GFX
Továbbra is a 20. helyen áll Szávay Ágnes, a legfrissebb WTA világranglistán. A magyar teniszező sérülése miatt csaknem három hete nem lépett pályára, a mögötte állók azonban nem tudták megelőzni.
Az új pártelnök éles kormányellenes támadásaival és merész alkotmányügyi tervek vázolásával ért véget az ellenzéki Portugál Szociáldemokrata Párt (PSD) XXX. kongresszusa.
Az EUR-USD-t 1,4235-ön jegyzik, és átmenetileg napi csúcsot ért el 1,4246-nál. Az érték átlépése esetén elérhetö közelségbe kerülhet az 1,4281-es abszolút csúcs. Többnyire nem vették figyelembe a kedvezö amerikai adatokat, míg a rossz hírek ól jöttek az eurónak. Nincs szükség ahhoz adatokra, hogy nyomás alá kerüljön a dollár. Ez is azt mutatja, mennyire gyenge a deviza. 14.30 órakor teszik…
Az amerikai Leonid Hurwicz, Eric Maskin és Roger Myerson kapta az idei közgazdasági Nobel-díjat a mechanizmustervezés elméletét megalapozó munkásságáért - jelentette be Stockholmban a Svéd Királyi Tud...
Több mint tíz kiló heroint találtak és foglaltak le a pénzügyőrök egy Szerbiából érkező autóbuszban, a speciálisan csempészetre kialakított rejtekhelyen - közölte Nagy János altábornagy, a vám- és...
Augusztusban 8,8 milliárdról 32,7 milliárdra nött a cseh kereskedelmi mérleg deficitje, miközben csupán 9 milliárdos hiánnyal számoltak. A magas deficit oka abban keresendö, hogy a külföldi vállalkozások a szokás szerint 3. negyedévben kifizetett osztalékokat egyre inkább kivitték az országból. Ennek hatására 19,358-ra emelkedett az USD-CZK árfolyama, majd ismét visszaesett. Ellenállás…
Tarthatatlan az orvosok szerint a gyógyszerfelírási büntetési rendszer. Szerintük ezzel, a gyógykezelésbe avatkozik be a minisztérium, miközben a betegek sem értik, miért kell megszokott gyógyszereiket lecserélni.
Nyitottabb társadalmat, és reformokat ígért hétfőn a Kína Kommunista Párt 17. kongresszusa megnyitásakor tartott több mint kétórás beszédében Hu Csin-tao kínai államfő és pártfőtitkár.
Az amerikai Leonid Hurwicz, Eric Maskin és Roger Myerson kapta az idei közgazdasági Nobel-díjat - jelentette be hétfőn Stockholmban a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. A díj azt a munkájukat...
A jen ismét nagy eladási nyomás alá került a föbb devizákkal szemben. Az EUR-JPY egyre inkább megközelíti a csúcsot. A dollár is tovább erösödött a jennel szemben. A magas kamatú devizákkal szemben is gyengének mutatkozik a japán deviza. Ennek oka az erösödö világtözsdékben, és a csekély piaci volatilitásban keresendö, amely miatt a carry traderek jent adnak el. Az EUR-USD-t 1,4230-on jegyzik.…
Magyarország mélyen elkötelezett az Európai Unió reformszerződésének véglegesítése és annak vezérelvei mellett - hangsúlyozta hétfőn Pozsonyban Bajnai Gordon, a magyar kormány önkormányzati és...
Ígéret maradt a fagykárenyhítés, az agrárkormányzat a vállalt október 15-ei határidőre nem fizette ki a gyümölcstermelőknek még az előleget sem - közölték a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei sajtótájékoztatóján hétfőn Nyíregyházán.
Az OTP Életjáradék Zrt. megtévesztette a fogyasztókat az "OTP Életjáradék” konstrukcióról adott egyes tájékoztatásaival, a jogsértésért 18 millió forint bírságot kell fizetnie &...
A kormányzati negyed közbeszerzésével kapcsolatos versenypárbeszéd az eredetileg tervezetthez képest egy hetet csúszik, kedden az előzetes árajánlat tárgyalásával indul - nyilatkozta a kormányzati...
Csaknem harminc luxusautót foglaltak le a napokban a vámosok egy összehangolt razziában: a járműveket Magyarországra behozató autókereskedő ugyanis, nem fizette be utánuk a több mint félmilliárd forintnyi adót.
Két cápatámadás okozott súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket hétfőn Ausztrália keleti partvidékén. Egy 52 éves nőt Byron Bay tengerparti üdülőhely közelében támadott meg egy két és fél...
Luxusautók behozatalával összefüggő adócsalásra szakosodott bűnözői csoportot derített fel a vám- és pénzügyőrség a múlt héten szerdán; az elkövetők 169 jármű után nem fizették meg a félmilliárd forint áfát.
Öngyilkos merénylőket toborzó szélsőséges iszlám hálózat tagjainak pere kezdődött hétfőn Brüsszelben. A vádlottak padján hat férfi ül terrorista szervezkedés vádjával. Egy iszlám hitre áttért belga nőt rávettek arra, hogy 2005-ben Irakban öngyilkos merényletet hajtson végre. A merényletben csak az elkövető, a 38 éves Muriel Degauque vesztette életét.
Lengyelország arra figyelmeztetett, hogy meg fogja akadályozni Oroszország belépését a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO), ha Moszkva nem törli a lengyel húsra és hústermékekre elrendelt impo...
Az SZDSZ arra kéri a szocialistákat, vonják vissza az Országgyűlésnek a nap folyamán benyújtott törvényjavaslataikat; a liberális párt koalíciós egyeztetést tart célszerűnek a közélet tisztaságát célzó törvénycsomagról. Erről Eörsi Mátyás, a kisebbik koalíciós párt frakcióvezetője beszélt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Franciaországban több mint 200 ezren - köztük kormánypárti és ellenzéki politikusok - írták alá hétfőig az SOS Racisme (SOS Rasszizmus) civil szervezet petícióját, amely az új bevándorlási törvénytervezet DNS-vizsgálatot előíró passzusának visszavonását követeli. A jogszabály a családegyesítés keretében érkező bevándorlók számára írná elő a DNS-vizsgálatot. A francia nemzetgyűlés és szenátus…
A szakszervezetek elutasították az egészségbiztosítás reformjára vonatkozó kormányzati javaslatot, a munkáltatói érdekképviseletek viszont késznek mutatkoztak a további szakmai munkára az Országos...
A Fidesz és a KDNP az OVB-hez fordult népszavazási kérdéseinek hitelesítése érdekében, mivel a kormány az ötpárti tárgyalásokat figyelmen kívül hagyva benyújtotta népszavazási kérdéseit.
A Fidesz és a KDNP az Országos Választási Bizottsághoz fordult népszavazási kérdéseinek hitelesítése érdekében, mivel a kormány az ötpárti tárgyalásokat figyelmen kívül hagyva benyújtotta...
Luxusautók behozatalával kapcsolatos adócsalásra szakosodott bűnözői csoportot derített fel a vám- és pénzügyőrség a múlt héten szerdán; az elkövetők 169 jármű után nem fizették meg a félmilli...
A versenyképesség, a turisztikai érdekek, illetve az éjszakai repülőtéri zajhatások csökkentésének igénye áll szemben egymással, ezek között kell megtalálni az egyensúlyt a hamarosan kormány elé...
Lehet népszavazást tartani a felsőoktatási tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj megszüntetéséről az Alkotmánybíróság hétfői határozatai szerint. Az Ab helybenhagyta ...
Hadbíróság elé került William Steele alezredes, a bagdadi repülőtér közelében létrehozott amerikai börtön, a Camp Cropper volt parancsnoka. Ebben a börtönben őrizték Szaddám Huszein volt iraki...
A 2008. évre beterjesztett költségvetési törvényjavaslat teljesíthető, de számtalan feszültségforrást tartalmaz - jelentette ki Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a hétfői budapesti...
Fogyasztóvédelmi kampányt indított Magyarországon az Európai Bizottság (EB), a tévés és online hirdetések a fogyasztók jogait ismerteti. Az EB tenderen választott kreatív-, pr-és médiaügynökséget, valamint szakmai partnert.
Az Alkotmánybíróság helybenhagyta az Országos Választási Bizottság határozatát, amelyben megtagadta a Magyarok Világszövetsége által benyújtott országos népszavazás aláírásgyűjtő ívének hitelesítését.
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) adatai szerint az idén az első háromnegyed évben összesen 130.477 személygépkocsit adtak el az egyesület tagjai, 7,7 százalékkal kevesebbet, mint az...
Szeptemberben 2,3%-kal emelkedtek a lengyel fogyasztói árak, miközben csupán 1,9%-os plusszal számoltak a legutóbbi +1,5% után. Az órabérek +9,5%-kal elmaradtak a 10,8%-os elörejelzéstöl. Legutóbb még +2,5%-os értékröl adtak számot. A foglalkoztatás 0,2%-kal emelkedett, elmaradva ezzel a +0,4%-os várakozástól. A fizetési mérleg deficitje 1,43 milliárdról 637 millióra csökkent, miközben -1,13…
Jelentősen emeli az áram és a gáz árát január 1-jétől Németország vezető közüzemi szolgáltatója, az E.ON is. Az E.ON előtt már több cég jelezte áremelési szándékát. A csoporthoz tartoz...
Demszky Gábor főpolgármester indítványára várhatóan az év végén kezdődik a Szilágyi Erzsébet fasorban a 18-as, az 56-os és az 59-es villamos pályáját érintő felújítás - közölte az SZDSZ és az MSZP...
Az Alkotmánybíróság 2007. október 15-én helybenhagyta az Országos Választási Bizottság (OVB) ama határozatait, amelyek hitelesítették a Fidesz és a KDNP képzési hozzájárulást (felsőoktatási tandíjat), vizitdíjat és kórházi napidíjat érintő népszavazási kezdeményezése aláírásgyűjtő ívének mintapéldányait.
Londoni értesülés szerint "drákói" szabályokat fog követelni a most már rendkívüli mennyiségű tőkével rendelkező szuverén vagyonalapok ellenőrzésére az amerikai kormány a hét vezető ipari hatalom (G7) e héten Washingtonban esedékes pénzügyminiszteri és jegybanki értekezletén.