Tajvan határozottan elutasította hétfőn Hu Csin-tao kínai elnök felhívását a sziget és az anyaország békés újraegyesítésére, s "értelmetlennek" nevezte a pártfőtitkár javaslatát. "Nem vagyunk...
Egy nemrégiben kiadott MNB-műhelytanulmány szerint az adóelkerülés miatt a magyar GDP negyedének-harmadának megfelelő adóalap tűnik el évente. A tanulmány szerint az adófizetési morálon az adócsökkentés nem segít. A hvg.hu által megkérdezett szakértők egyike az élőmunka terheinek csökkentésében látná a megoldást. Az evát viszont a tanulmány készítői és adószakértők is megszüntetnék.
Érdemi ötpárti egyeztetés nélkül nyújtja be az MSZP a közélet tisztaságát célzó törvényjavaslatait az Országgyűlésnek - hangsúlyozta Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese hétfőn a kérdésről tartott újabb ötpárti egyeztetés után az MTI-nek.
Nem értenek egyet a polgármesteri összeférhetetlenség szabályozásával a szocialista települési vezetők és azt kérik a kormányfőtől, hogy vegye ki 8 pontos "tisztasági csomagjából" azt a pontot, ami megtiltaná, hogy polgármester országgyűlési képviselő lehessen - jelentette ki hétfőn Molnár Gyula (MSZP) Budapest XI. kerületének polgármestere, miután társaival egyeztetett a miniszterelnökkel.
Az MSZP-frakció polgármester tagjai jelenlegi formájában elfogadhatatlannak tartják a polgármesteri összeférhetetlenségre vonatkozó javaslatot - mondta Molnár Gyula, az MSZP országgyűlési...
Lehet népszavazást tartani a felsőoktatási tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj megszüntetéséről az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői határozatai szerint - közölte a testület az MTI-vel.
Gyurcsány Ferenc szerint a hangulatkeltés miatt elveszhet az elmúlt 15 év legjobb lehetősége arra, hogy a pártok megállapodjanak a magyar politikai élet rossz kompromisszumainak feloldásáról.
Az ENSZ Élelmezési Világszervezetének felmérései szerint Európában 35 millióan éheznek - mondta az InfoRádiónak a FAO Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének Európai igazgatója. Maria Kadleciková hozzátette: a klímaváltozás éhínséget és menekültáradatot indíthat el, és ha nem sikerül gyors és hatékony ellenlépéseket tenni, akkor a világ ezt a csatát elveszíti. A FAO európai igazgatója az…
Lehet népszavazást tartani a felsőoktatási tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj megszüntetéséről az Alkotmánybíróság hétfői határozatai szerint. Az Ab helybenhagyta az Országos Választási...
Gyurcsány Ferenc szerint a hangulatkeltés miatt elveszhet az elmúlt 15 év legjobb lehetősége arra, hogy a pártok megállapodjanak a magyar politikai élet rossz kompromisszumainak feloldásáról. A...
A kormányzati negyed közbeszerzésével kapcsolatos versenypárbeszéd az eredetileg tervezetthez képest egy hetet csúszik, kedden az előzetes árajánlat tárgyalásával indul - nyilatkozta az MTI-nek Láng Balázs, a kormányzati negyed projekt kommunikációs vezetője hétfőn.
A Nyugati téri felüljáró és a Ferdinánd híd elbontását, a kiskörúti és a 14-es villamosvonal meghosszabbítását javasolja az a kormányzati negyed építésével kapcsolatban készült szakmai anyag, amit a napokban tárgyaltak meg a gazdasági minisztérium és a főváros vezető szakemberei.
Valóságos háborúba torkollott a Togo-Mali labdarúgó Afrika Kupa selejtezőmérkőzés, amelynek végén sok embert kellett kórházba szállítani. Több, Európában játszó mali klasszis is megsérült.
Levélben kér tájékoztatást Szili Katalintól, az Országgyűlés elnökétől az előző parlamenti ciklusban felállított, a holokauszt roma áldozatainak nemzetközi és hazai kárpótlását vizsgáló...
Nem találta diszkriminatívnak a román államfőnek az örményekkel kapcsolatosan tett rosszmájú megjegyzését hétfőn a román Országos Diszkriminációellenes Tanács.
Egyre nyomasztóbb a politikai és médiaosztály bűnlajstroma: hová lett a Magyarországra áramló 61,2 milliárd dollárnyi működő tőke. A baloldali politikai rezsimek annyi pénzt tüntettek el eddig, amennyit most az EU-ból várnak.
Szeptemberben a várt 0,2% helyett 0,4%-kal emelkedtek a kanadai elöremutató indikátorok. Legutóbb még +0,3%-os értékröl adtak számot. A CAD-JPY-t 121,15-ön jegyzik. Továbbra is töretlen a szeptemberi emelkedö trend. A következö ellenállás 121,25-nél található. Az érték átlépése esetén a 122,00-es érték a cél. In-GFX
A szakmát belülről még jól ismerő embereknek az a véleménye -, hogy a minőség legfontosabb garanciája a kiváló, a jó pedagógus, akit ha túlterhelünk, ha agyonnyomunk, akkor a színvonal nem fog javulni. A generális óraszámemelés éppen a hátrányos helyzetű gyerekek esélyeit rontja tovább, differenciálatlanul.
A kanadai dollár körüli kedvezö hangulat miatt ma új 30 éves minimumot ért el az USD-CAD 0,9705-nél. Egy elemzö szerint további visszaesés várható. A korábbi támogatások ellenállásként funkcionálhatnak. Ellenállás 0,9781-nél, támogatás pedig 0,9697-nél található. Hosszútávon 0,9625-re eshet vissza az árfolyam. A cél a 0,9575-ös érték. in-GFX
Ólmot tartalmaz a rúzsok többsége és gyakran a drágább márkát használó fogyasztók mérgezik magukat inkább a veszélyes nehézfémmel - mutatta ki egy amerikai civil szervezet. A Campaign for Safe...
A Fehér Bot Napján, hétfőn, három kiállítás is nyílt a Vakok Állami Intézetében Budapesten. Az egyik tárlaton tíz neves művész, közéleti személyiség arc-maszkját nézhetik meg és tapinthatják meg az érdeklődők, a másik kiállításon népművészeti tárgyak, a harmadik tárlaton pedig, az intézet lakóinak saját készítésű munkáit állították ki. A kiállításokhoz kapcsolódva hirdette meg az intézet a…
Már a Mannesmann cégnek a brit Vodafonba történt beolvasztása idején felmerült Berlinben az a terv, hogy a stratégiai fontosságú vállalatok külföldi cégekkel történő fúzióját csak előzetes engedély esetén tegyék lehetővé. A terv megvalósítását most a gazdasági minisztérium vette kezébe.
A német E.ON energiavállalat 4,1 milliárd euróért megvásárolja az orosz OGK-4 áramtermelő körülbelül 70 százalékát az orosz UES elektromos művektől. Az erről szóló megállapodást hétfőn aláírták a...
A város szempontjából fontos munkák elvégzésével dolgozhatják le hátralékukat a Nógrád megyei Rétságon azok a vállalkozók, akik nem tudták rendezni a helyi iparűzési adóból származó tartozásukat - mondta az MTI-nek a polgármester.
Várhatóan október végére készül el az a jogszabály, amely rendezi az otthonszülések szakmai és finanszírozási kérdéseit- nyilatkozták hétfőn az Egészségügyi Minisztérium sajtóosztályától.
Az Európai Bizottság arra szólítja fel a tagországokat, hogy könnyítsék meg a nyilvánosság számára a tőzsdén jegyzett vállalatok pénzügyi adataihoz való hozzáférést. Charlie McCreevy, a belső...
Egy saját használatra készült összeállításból készített egy site-ot a Sanoma Budapest. Az internetező nőkről szóló, kutatási adatokat közlő honlap információit elsősorban a hirdetőknek és a médiaügynökségeknek szánja a több női lapot is gondozó kiadó. Szávuly Krisztián internet-lapigazgató elmondta: felmérések alapján Magyarországon bizonyos korcsoportokban az internetre újonnan belépők között…
Az aranyat 758,85 dolláron jegyzik, és 759,60-nál újabb 30 éves csúcsot ért el. A nemesfém ezzel profitál a dollár gyengeségéböl. A következö támogatás 748,20-nál, míg ellenállás 784,00-nél és 790,00-nél található. Ezzel további emelkedö potenciál nyílik. In-GFX
A Holcim Nyergesújfalu Ipari Parkba tervezett új cementgyára első fokon megkapta a környezethasználati engedélyt. Mindez jelentős mérföldkő a mintegy 70 milliárdos beruházás engedélyeztetési folyamatában. A határozat jogerőre emelkedése alapfeltétele annak, hogy építési engedélyt kérhessen a Holcim az új cementgyár megépítésére.
Egy hárommázsás páncélszekrényt vittek el a benne őrzött harminchét millió forintos értékkel együtt Szigetváron azok a betörők, akiket a napokban fogott el a rendőrség - közölte a baranyai rendőrség sajtóreferense hétfőn Pécsett sajtótájékoztatón.
Az ellene tervezett állítólagos merénylet hírét figyelmen kívül hagyva, az eredeti terveknek megfelelően elutazik Iránba Vlagyimir Putyin. Mindezt maga az orosz államfő erősítette meg Wiesbadenben.
A nap folyamán a miniszterelnök elé kerül a kormány Gripen-bizottságának jelentése - nyilatkozta a Honvédelmi Minisztérium államtitkára az MTI-nek. Vadai Ágnes közölte: az utolsó simításokat végzik...
A szakszervezetek elutasították az egészségbiztosítás reformjára vonatkozó szakmai javaslatot, a munkáltatói érdekképviseletek viszont késznek mutatkoztak a további szakmai munkára
Annak ellenére, hogy még a szocialista frakcióban sem támogatja mindenki Gyurcsány Ferenc tisztasági csomagját - a kormányfő nem vonja azt vissza. Ma délután az Országos Választási Bizottságnak már is be is nyújtották a népszavazási kérdéseket, amelynek megfogalmazáskor - a kormányfő szerint - figyelembe vették az ellenzék javaslatait is.
Egyes amerikai cégeknél olyan mennyiségű e-mailt kapnak az alkalmazottak, hogy nem tudnak válaszolni rájuk. Az új jelenséget "e-mail csődnek" nevezték el, és egyre több vállalat védekezik azzal, hogy bizonyos napokon megtiltják az elektronikus levelezést.
Az amerikai kormányzat az izraeli-palesztin konfliktus lezárását tekinti az egyik legfontosabb feladatának - jelentette ki hétfőn közel-keleti útján Condoleezza Rice izraeli külügyminiszter....
Több európai parlamenti képviselő versenyjogi vizsgálatot kezdeményezett az Európai Bizottságnál a szuper-, és hipermarketek tevékenységéről. Hegyi Gyula szocialista politikus az InfoRádiónak azt mondta: a nagy áruházláncok sok esetben irreálisan alacsony beszállítói árakat kényszerítenek a termelőkre, tisztességtelen körülményeket teremtenek a kereskedelemben és a foglalkoztatásban. Az Országos…
Egy miskolci család tagjai látták el heroinnal a kábítószerfüggőket a borsodi megyeszékhelyen; a rendőrség őrizetbe vette őket, és kezdeményezi előzetes letartóztatásba helyezésüket - közölte...
Tíz kilogramm cigarettás kartonba csomagolt heroint találtak a vámosok szombaton Tompánál. A drogcsempészek egy szerb turistabuszba csempészve akarták Magyarországra hozni a kábítószert.
Az OTP Életjáradékra 18 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert a vállalkozás a reklámokban megtévesztő információkat adott. A hivatal a lakásbiztosítással, a karbantartással, a gondozással és a közös költséggel kapcsolatos közléseket találta jogsértőnek. A pénzintézet nem fizeti ki a bírságot, fellebbez a döntés ellen.
Az ezüstnél április óta elöször tesztelhetik komolyabban a 14 dolláros értéket. A nemesfém profitál az arany emelkedö árfolyamából. A MACD ismét vételi jelet adott ki, ráadásul még alig került túlvásárolt helyzetbe a nemesfém. Ellenállás 14,11-nél található. Az érték átlépése esetén vételi jelet adhatnak ki, és a 14,74-es érték lehet a cél. Támogatás 13,75-nél van. In-GFX
Egy hárommázsás páncélszekrényt vittek el a benne őrzött harminchét millió forint értékkel együtt Szigetváron azok a betörők, akiket a napokban fogott el a rendőrség - közölte a baranyai rendőrség...