Katolikus egyházi vezetők szerint aggályos, hogy a kormány az egészségbiztosítás átalakításánál nem veszi figyelembe a társadalmi szolidaritás elvének fontosságát. Egy keddi konferencián egyházi képviselők, egészségügyi szakértők és szakpolitikusok cseréltek eszmét az egészségügyi reform fő kérdéseiről.
Eddig 103 budapesti rendezvényt jelentettek be a rendőrségre október 21. és 23. közé - mondta az országos főkapitány a honvédelmi és rendészeti bizottság keddi kihelyezett ülésén a Rendészeti Biztonsági Szolgálat központjában. Ezek közül egy demonstrációt tiltottak meg.
A 3,5 millió magyar internetfelhasználó a világháló adta lehetőségek alig tíz százalékát használja ki, mondta rádiónknak a kedden kezdődött Internet Hungary konferencia főszervezője, Csermely Ákos. Nem véletlenül lett az idei tanácskozás mottója: Digitális értetlenség – Digitális éretlenség. Andor Attila interjúja
Váratlan bejelentést tett a Forma-1-es Ferrari csapat néhány nappal a szezonzáró Brazil Nagydíj előtt: Felipe Massa 2008 végén lejáró szerződését 2010-ig meghosszabították.
Válaszlépést helyezett kilátásba kedden a török miniszterelnök Amerikával szemben. Recep Tayyip Erdogan azt kifogásolja, hogy az Egyesült Államok szenátusa szavazni fog arról határozatról, amely népirtásként ismeri el az első világháború után örmények ellen elkövetett vérengzéseket. Hogy pontosan milyen válaszlépést tervez Ankara, arról a kormányfő nem beszélt.
Uniós közpénzek diszkó-technikára. Majdnem 25 millió forintot kapott egy kiskunhalasi cég, hogy új fény és hangtechnikai berendezésekkel tegye versenyképesebbé az általa üzemeltetett szórakozóhelyet. Bajnai Gordon nem hallott a hírTV-ben múlt hét pénteken nyilvánosságra hozott ügyről, de vizsgálatot ígért.
A szerzői jogokkal védett tartalmak kiszűrésére és automatikus eltávolítására alkalmas filtert mutatott be a YouTube videomegosztó portál. Ez az alkalmazás több millió felhasználót érinthet.
Az ipari termelés augusztusban a felülvizsgált adatok szerint is 9,5 százalékkal nőtt egy év alatt. A hagyományosan jól teljesítő járműipar, továbbá a szórakoztató-elektronikai és híradástechnikai gépgyártás mellé kezd felzárkózni a gumi- és műanyaggyártás. Az egyébként siralmas adatokat produkáló könnyűipari ágazatok közül tartósan kiemelkedik növekvő termelésével a bőr- és táskaipar. Bodnár…
A Magyar Telekom is pályázik a szlovén Telekom Slovenije 49 százalékára. A Raiffeisen Bank elemzője rádiónknak azt mondta: magasra kúszhat fel a vételár, miután szakmai érdeklődők mellett pénzügyi befektetők is pályáznak a szlovén társaságra. Blahó Levente szerint ezzel együtt is tökéletesen illeszkedne a Magyar Telekom terjeszkedési stratégiájába a szlovén vállalat megszerzése. Andor Attila…
Pettkó András (MDF) az általános vita végén azt hangsúlyozta: fontolják meg a képviselők az MDF javaslatát az egykulcsos adórendszer bevezetéséről. Kékesi Tibor (MSZP) megjegyezte, hogy az általános vitát személyeskedő elemek tarkították.
Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban (GKM) már korábban eldöntötték, mely járatokra nem rendelik meg a szolgáltatást a MÁV-tól. A 21 vonalat körülbelül 700 kilométer hosszan érintő megszüntetésről az érintett önkormányzatok semmilyen értesítést sem kaptak.
Apja és anyja közösen temették el az augusztus eleje óta eltűnése miatt keresett monorierdei kisfiút. Takács Dominikot állítólag baleset érte. A Független Hírügynökség információi szerint a holttestet az anya beismerő vallomása alapján kedden megtalálták a rendőrök a család házához közeli erdőben elásva.
Átfogó adócsökkentés a gazdaság jelenlegi helyzetében nem hajtható végre - mondta a Fidesz alelnöke. Varga Mihály szerint azonban célzott adócsökkentésre szükség van az élőmunka-terhek csökkentésére, a munkahelyteremtés és a beruházások ösztönzésére.
Az álmok fontos lenyomatai az ember életének, tükröződik bennük az egyén környezetéhez, tágabban a létezéshez való viszonya, kifejeződnek a vágyai. Heves Andrea pszichológussal arról beszélgettem, mire figyelmeztethetik a felnőtteket a kamaszgyerekek, különös tekintettel a hátrányos helyzetű fiatalok álmai.
Szélsőséges csoportok az október 23-ai nemzeti ünnep megzavarására készülnek. Erről számolt be a Nemzetbiztonsági Hivatal megbízott főigazgatója és az országos rendőrfőkapitány a nemzetbiztonsági kabinet ülésén.
Szerdán rajtol el a női kosárlabda NB I hetvenedik idénye, amelynek az UNIQA Biztosító révén névszponzora is lesz. A 2007/2008-as női szezonnak - melynek egyes találkozóit közvetíti a Magyar Televízió - 13 csapat vág neki, a Diósgyőr és a Kecskemét pénzügyi nehézségek miatt nem kapott rajtengedélyt, az újonc pedig a Szombathely lesz.
Gyorshajtáson érték Gusztos Pétert, az SZDSZ frakcióvezető-helyettesét az M1-es autópályán, ahol egy 100 km/órás sebességkorlátozást jelző táblánál 155 km/órával mérték be. A politikus a Független Hírügynökségnek azt mondta: önként lemondott mentelmi jogáról. Az országgyűlési képviselő az SZDSZ-frakció autóját vezette.
Lesz magyar-szlovák informális kormányfői találkozó a hétvégi lisszaboni EU-csúcson - mondta Göncz Kinga külügyminiszter. Nem lehet nem találkozni, megszakítani a párbeszédet. Egészen egyértelműen el kell mondanunk, mi az, ami elfogadható és mi az, ami nem. Alapvető követelmény az Európai Unióban, hogy bármilyen konfliktusban a párbeszéd mentén lehet az ügyeket elintézni - jelentette ki a…
Britney Spears háromnegyed órát töltött hétfő este a rendőrségen, mert ujjnyomatot vettek tőle, és lefotózták a közelgő bírósági tárgyalása előtt. A tárgyalás első napját október 25-ére tűzték ki. Britney Spears ellen a vád: cserbenhagyás és érvényes jogosítvány nélküli vezetés.
Az állami tulajdonban lévő kínai CITIC bankcsoport részesedést kíván vásárolni a jelzálogpiaci válság miatt súlyos pénzzavarba került amerikai Bear Sterns befektetési bankban ...
Nem lesz sokáig tartható a biztosítási alapú rendszer az egészségügyben, a népesség elöregedése miatt az adóalapú finanszírozást kellene előtérbe helyezni - véli a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Informatikai Intézetének igazgatója. Jávor András hangsúlyozza: ez nem jelentené az adóterhek növekedését, pusztán átcsoportosításról lenne szó. A Nemzeti Egészségügyi Tanács állásfoglalása szerint a…
A vezető kínai számítógépgyártó Lenovo Group Ltd nemzetközi terjeszkedésének többféle lehetőségét, így a vállalat-felvásárlásokat is mérlegeli. "Különféle lehetőségekről gondolkodunk a...
Ásatást kezdtek a szegedi Dóm téren az egykori Dömötör-templom pontos helyének megállapítása érdekében a Móra Ferenc Múzeum régészei - közölte az intézmény sajtóreferense kedden az MTI-vel. Az ország egyik legszebb terének háromszáz négyzetméteres elkerített területén folyó régészeti munka egy jövendőbeli fejlesztést megelőző ásatás - mondta Medgyesi Konstantin.
A szélsőséges csoportok az október 23-ai ünnep megzavarására készülnek, és mivel érzik, hogy tervezett akcióik ellentétben vannak a lakosságnak a rend megszilárdítására irányuló óhajával, ezért látványos, a médiafigyelmet megragadó akciókat terveznek - hangzott el a nemzetbiztonsági kabinet keddi ülésén.
Az idei év első 9 hónapjában lezajlott munkaügyi ellenőrzések összesített adatai szerint több mint 62 ezer feketén foglalkoztatott embert találtak a munkaügyi ellenőrök - mondta az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke.
A mannheimi Európai Gazdaságkutató Központ (ZEW) hat hónapra előre tekintő németországi konjunktúra- és üzleti hangulatmutatója, mintegy háromszáz intézményi befektető és közgazdász véleménye alapján,...
Minden eddiginél nagyobb kutatást kezdtek a chicagói egyetem kutatói a homoszexualitás genetikai alapjainak feltárására. Ha ugyanis sikerül feltárni a homoszexualitás genetikai meghatározottságát, a kutatók és a résztvevők szerint a társadalom elfogadóbbá válhat a másság iránt.
Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési Központ igazgatója nem ért egyet azzal az amerikai állásponttal, hogy az emberiség elveszíti a csatát az AIDS-szel szemben. Richard Holbrook, a Globális Üzleti Koalíció az AIDS ellen elnöke egy cikkben azt írta: a járvány minden erőfeszítés ellenére megállíthatatlan, az AIDS elleni vakcina kifejlesztése pedig elakadt.
Koltai Róbert új filmje az elővetítéseken kiemelkedő sikert ért el, Csongrád városában négy nap és nyolc mozielőadás alatt 1800-an voltak rá kíváncsiak. Ez egyedülálló teljesítmény:ennyi idő alatt, ennyi néző még egy filmet sem nézett meg a helyi moziban.
Elsősorban a 60-as évek stílusa ihlette az idei őszi-téli frizuradivatot, de nyomot hagytak rajta a 80-as évek hajviseletének jellegzetességei is - mondta el Wienfried Löwel kreatív igazgató a nürnbergi Bayern Hair 2007 fodrászati szakkiállítást és vásárt beharangozó sajtóértekezletén.
Szélsőséges csoportok az október 23-ai ünnep megzavarására készülnek, és látványos, a médiafigyelmet megragadó akciókat terveznek - hangzott el a nemzetbiztonsági kabinet ülése után. A rendőség új védőfelszereléseket és járműveket szerzett be, egyebek mellett három vízágyút. Ezekre összesen 3,2 milliárd forintot költöttek.
A brit kormány azt fontolgatja, hogy betiltja a friss tej fogyasztását. A cél a károsanyag-kibocsátás csökkentése, márpedig a tartós tej nem igényel hűtést. Tóth Gábor élelmiszermérnök szerint jó az ötlet, ugyanis a tartós tejekben ugyanúgy megvannak a hasznos anyagok, mint a friss tejben, és veszélytelenebbek is az egészségre.
Már 1992 óta teljesít vezényléssel szolgálatot a gazdasági tárcánál az az ezredes, aki a szaktárca államtitkárának érdekében megpróbálta a rendőrséget rávenni: vegyék ki a rendszerből Garamhegyi Ábel államtitkár gyorshajtását. Az ügyben a Budapesti Katonai Ügyészség folytat vizsgálatot.
Tavaly decemberi milánói botránya óta először alakítja ismét Radames szerepét Verdi Aida című operájában Roberto Alagna, a világhírű francia tenor, méghozzá ezúttal a New York-i Metropolitan színpadán. Kedd estére hirdették meg fellépését - a sztár a hirtelen megbetegedett Marco Bertitől vette át a szerepet.
Volna ok örülni annak, hogy a közszolgálati televízióban egy végiggondolt, korszerű, nem igénytelen műveltségi vetélkedő indul, ami ráadásul nézhető is. Bár örömünk nem felhőtlen. Nem fér a fejembe miért kapkodnak Gundel Takács Gábor után a televíziók? Ami a "táskanyitogatós játék" vásári kikiáltójaként nem tűnt fel, most - egy műveltségi vetélkedő kapcsán - fájóan hiányzik: a műsorvezető…
Minden hetedik nő fogyaszt kokaint vagy speedet, hogy fogyjon - derült ki egy brit felmérésből. Sokan vannak olyanok is, akik fogyasztó tablettáktól és hashajtóktól remélnek karcsúbb alakot.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében szerdán összesen 85 milliárd forint értékben jelennek meg kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatok - hangzott el a Magyar Rektori Konferencia ülésén.
Az Oroszországba irányuló magyar agrárexport értéke ez év végére elérheti, vagy akár meg is haladhatja a 300 millió dollárt, szemben a tavalyi mintegy 280 millió dollárral - mondta Benedek Fülöp szaká...
Tiltáson innen és túl címmel a Kádár-kori irodalmi csoportosulásokat mutatja be a Szépírók Társasága ez évi, kétnapos őszi fesztiválja, amely október 27-én kezdődik meg Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban - közölték a szervezők az MTI-vel.
Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) fegyelmi bizottsága úgy döntött, több szektort is bezárat a milánói San Siro Stadionban az Internazionale soron következő hazai mérkőzésén a szurkolók Napoli elleni összecsapáson tanúsított magatartása miatt.
Feldühítette az amerikai fegyverlobbit Kalifornia kormányzója: Arnold Schwarzenegger támogatja azt a törvényjavaslatot, amely szerint minden, az államban gyártott és eladott félautomata fegyverhez használatos töltényt meg kell jelölni.
Elképzelhető, hogy nem lesz ügyelet november elsejétől a Pécsi Tudományegyetem baleseti sebészeti és fül-orr-gégészeti klinikáin, miután az orvosok nem tudtak megegyezni a munkáltató egyetem vezetésével az önként vállalt túlmunkára vonatkozó díjazásról - közölte az orvosok jogi képviselője az MTI-vel kedden.
A macedón kormány szerdára gyásznapot hirdetett, mert kedden kora reggel Horvátországban autóbalesetben meghalt a 26 éves Tose Proeszki, az egyik legnépszerűbb popénekes otthon és a volt Jugoszlávia országaiban.
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott 1-0-s vereséget szenvedett hazai pályán Fehéroroszországtól. A mieink ugyan jobban kezdték a meccset, ám utána a vendéggárda fölénybe került, és végül megérdemelten nyert.
Újabb két pontot emelkedett a harmadik negyedévben a kis és középvállalkozói (kkv) szektor várakozásait mutató K and H kkv bizalmi index, értéke azonban az egy éve tartó erősödés ellenére továbbra is a negatív sávban mozog, mínusz 42 pont.