Gyorshajtáson érték Gusztos Pétert; a szabad demokrata képviselő ezt maga közölte kedden az MTI-vel. A liberális politikust még szeptember 19-én fényképezték le az M1-es autópályán, Budapest közelében.
Újjászületett Nemecsek grundja Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című regénye megjelenésének századik évfordulója tiszteletére a Józsefvárosban; az ünnepélyes megnyitóra kedden került sor.
A magyar rendszerváltás legnagyobb baja, hogy nem volt igazán katartikus pillanata, "nincs startpont, és nehéz új startpontot teremteni" - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Budapesten, a Bajza szalonban tartott keddi kerekasztal-beszélgetésen, amely a Bibó szakkollégium történetét elevenítette fel. Az egyebek mellett a Fidesz megalakulásának is otthont adó Bibó szakkollégium múltjáról Orbán…
Kedden kora este a magyar labdarúgó-válogatott megérkezett Lódzba, a Lengyelország elleni szerdai barátságos mérkőzés helyszínére. A magyar szövetség (MLSZ) honlapja szerint a csapat elfoglalta szálláshelyét, Várhidi Péter szövetségi kapitány 18:30-tól tart edzést.
Budapest JövőKép'56 címmel csaknem száz képzőművészeti alkotásból álló, hatszáz méter hosszú, fotó alapú szabadtéri installáció látható október 21-től október 23-ig Budapesten - tájékoztatták a szervezők kedden az MTI-t.
Lugosi Lugo László és Nagy Balázs Tükörképek című fotókiállítása csütörtökön nyílik meg a szófiai Magyar Kulturális Intézetben. A két fotográfus a Ludwig Rohbock metszetei nyomán készült XXI. századi képek, idősíkok és művészeti ágak kettős fénytörésében láttatja a hajdani Magyarország jellegzetes épületeit, tájait.