Jövő január elsejétől a gépkocsi üzembentartójának objektív felelőssége lesz a szabálysértések elkövetésénél, akkor is, ha más vezette az autót és ezt el is ismeri.
Ha nem lesz rendkívüli hideg, akkor télre lesz elegendő szálláshelyük a hajléktalanoknak - mondta a szaktárca munkatársa az Országgyűlés szociális bizottságának ülésén csütörtökön. Az országban mintegy 20-30 ezer hajléktalan van, közülük hatezren élnek az utcán, a felük a fővárosban.
Kurdok és velük rokonszenvezők ezrei vonultak csütörtökön utcára Észak-Irak városaiban, hogy így tiltakozzanak a török parlament döntése ellen. Az ankarai törvényhozás szerdán felhatalmazta a...
Teherán szerint a lélektani hadviselés részét alkotja George Bush amerikai elnök szerdai kijelentése, miszerint világháborús kockázattal jár, ha Irán atomfegyverhez jut. Bush azt mondt...
Kamatos kamattal kell visszafizetnie azoknak a támogatást, akikről utólag kiderül, hogy nem lett volna joguk pályázni az államháztartási és az európai uniós forrásokra - mondta Varju László, az...
A múlt héten 28 ezerrel 337 ezerre nőtt a munkanélküli segélyért először folyamodók száma az Egyesült Államokban. A Dow Jones Newswires által megkérdezett szakértők az...
A francia elnöki pár, Cécilia és Nicolas Sarkozy közös megegyezéssel elválik - jelentette be csütörtökön közleményben az elnöki hivatal. Az alig 15-szavas közlemény leszögezi: egyikük sem...
Az október 13-i héten 309.000-röl 337.000-re emelkedett az 1. amerikai munkanélküli segélykérelmek száma, meghaladva ezzel a 315.000-es elörejelzést. A regisztrált munkanélküliek száma ezzel 0,7%-kal 2,534 millióra emelkedett. 16.00 órakor teszik közzé a szeptemberi elöremutató indikátorokat, ahol +0,3%-os értékkel számolnak a legutóbbi -0,6% után. A gyenge adatok után is a régi abszolút csúcs…
Jövő január elsejétől a gépkocsi üzembentartójának objektív felelőssége lesz a szabálysértések elkövetésénél, akkor is, ha más vezette az autót és ezt el is ismeri - közölte Kondorosi Ferenc az "Új...
Összeülhet az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok Kovács Katalin-Janics Natasa sikerpáros. Felkészülésüket azonban nem korábbi edzőjük Fábiánné Rozsnyói Katalin irányítja - ez a megállapodás született azon a megbeszélésen, ahol Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke tárgyalt az érintettekkel.
A XI. kerületi Fidesz szerint nemcsak önkormányzati, hanem állami telkek is kerültek áron alul a Kopaszi-gát térségét fejlesztő - Leisztinger Tamás vállalkozó többségi tulajdonában álló - céghez az elmúlt években. Schneller Domokos helyi fideszes képviselő elmondta: várják, hogy az ügyészségen korábban elkezdett vizsgálathoz csatolják kiegészítésként ennek a két teleknek az ügyét is.
Külső szakértők segítségével készíti el menetrendtervét - az úgynevezett paraméterkönyvet - a Budapesti Közlekedési Vállalat - közölte a BKV Zrt az MTI-vel. A közlemény szerint a vállalat...
Bodó Imrét, Tiszasziget polgármesterét jelöli a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) az országgyűlési képviselői mandátumáról lemondott Kispál Ferenc helyére a Fidesz-frakcióba. Kispál Ferenc, aki a Fidesz Csongrád megyei területi listájáról jutott be az Országgyűlésbe, múlt héten pénteken közölte, lemond mandátumáról, miután a Népszabadság nyilvánosságra hozta, hogy egy…
A hosszú hétvégén a hegyeshalmi, a záhonyi és a röszkei határátkelőknél lehet félórás várakozási időre számítani - mondta az InfoRádiónak Szekeres Tibor, a Határőrség kommunikációs osztályának vezetője.
A Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai tömbje két ütemben 95 aktív ágyat és 430 ezer ember ellátását vette át a megszűnő Országos Neurológiai és Pszichiátriai Intézettől. Az áprilisban kezdődött folyamat most fejeződött be a teljesen felújított klinikai és kutatási mentálhigéniás osztály átadásával.
Az euró újabb rekordot döntött a dollárral szemben: csütörtökön 1,4305 dollárt adtak egy euróért. Ennek oka az amerikai gazdaságban várható kamatláb csökkenés. A korábbi, október elsejei rekord 1.4283 volt. FH
Megkezdte tevékenységét a Kútvölgyi Kórház pszichiátriai osztálya, amely az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Központ (OPNI) 61 aktív kórházi ágyának átvételével létesült - jelentette be...
Az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes tagjai Veres János meghallgatását kezdeményezik a testületben, a pénzügyminiszter korábbi cégügyeivel kapcsolatban - mondta Balsai István, az ellenzéki párt parlamenti képviselője. A Fidesz arra kíváncsi, mi történt a pénzügyminiszter egykori cégénél abban az időszakban, amikor ő látta el az ügyvezetői teendőket. Balsai István csütörtöki…
Nyitva az út a 110 dolláros olajár felé - áll az egyik vezető londoni befektetési ház elemzésében. A Barclays Capital szerint amint sikerült túljutni a 80 dolláros határon, már nemigen maradt semmi, ami az árak útjába állhatna.
Az AUD-CHF-et 1,0419-en jegyzik, és sorozatban 4. napja korrigál. A devizapár ezzel célba vette az augusztusba közepe óta tartó emelkedö trendet, mely 1,0325-nél fut, és töretlennek mondható. Ha 1,0395 alá megy az árfolyam, megközelíthetik az emelkedö trendvonalat. Ha a G7-es találkozón szóba kerül a gyenge jen, az a franknak is jól jöhet. In-GFX
A XIII. kerületi TV13 televízió számára keres közbeszerzési eljáráson műsorkészítőt a kerület önkormányzata által működtetett Angyalföldi Média Közalapítvány (AMK). A nyílt tenderen közszolgálati műsorok előállítására lehet pályázni – írja a Közbeszerzési Értesítő.
Két, az úttest szélén tartózkodó személyt gázolt halálra egy személygépkocsi csütörtökön kora délután a 46-os főúton, Mezőtúr külterületén, amikor egy kamiont akart megelőzni - közölte a rendőrség...
Január elsejétől a gépkocsi üzembentartóját terheli a felelősség a szabálysértések elbírálásakor, akkor is, ha más vezette az autót. Erről az új közbiztonsági program végrehajtásáért felelős kormánybiztos beszélt a kormányszóvivői tájékoztatón. Magyar György ügyvéd az InfoRádiónak korábban azt mondta: az objektív felelősség elvének bevezetése alapjaiban rengetné meg a szabálysértési jogot.
Bodó Imrét, Tiszasziget polgármesterét jelöli a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) az országgyűlési képviselői mandátumáról lemondott Kispál Ferenc helyére a...
Akár a magyar piacot is felélénkítheti, hogy egyre csökkennek az adatok tárolási költségei, mivel a cégek egyre jobb módszereket keresnek azok szervezésére és tárolására.
Az Ipolytarnóc-Balassagyarmat vasútvonalon megszűnik a személyszállítást, a teherforgalmat a szlovák vasutaknak adnák át - jelentette ki Szécsényben egy polgármesterek körében szervezett fórumon Singlár Zsolt, az Észak-magyarországi Regionális Közlekedésszervezési Központ vezetője. A vasútmentő demonstrációvá alakult egyeztetésen a polgármesterek közös állásfoglalást hoztak a vonal megmentésére.
Terhelő vallomást tett önmagára és társaira is az a fiatal, akit zárkatársuk halálának ügyében hallgatott ki a rendőrség. Az eset október 13-án történt Tökölön, a Büntetésvégrehajtási Intézetben, ahol egy 19 éves fiatalembert találtak holtan az egyik zárkában, ahol négy társával töltötte jogerős börtönbüntetését. Az igazságügyi orvosszakértő által megtörtént a holtest vizsgálata, aki…
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt gyanúsítottként hallgatják ki annak a 19 éves fiatalkorú férfinak a zárkatársait, akit múlt szombaton holtan találtak meg a tököli Fiatalkorúak...
A hónap végén terjeszti az Országgyűlés elé a kormány a több-biztosítós rendszerről szóló törvényjavaslatot - közölte Budai Bernadett. A kormányszóvivő ismertetése szerint a kabinet szerdai...
Január 1-jétől megszűnik az állami múzeumok állandó kiállításainak ingyenessége, ugyanakkor számos kedvezmény lép életbe, vagy változatlan marad - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.
Csütörtök délután megnyílt az Erzsébet híd pesti hídfőjénél a Reneszánsz Panoptikum. A korhű jelmezekbe öltöztetett viaszbábukat bemutató állandó kiállításon egyelőre 29 figurát láthat a közönség. Az év végéig pedig, újabb tíz viaszbábuval gazdagodik a panoptikum - tájékoztatott Palotás Erika, a kiállítóhely ügyvezetője.
Az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes tagjai Veres János meghallgatását kezdeményezik a testületben, a pénzügyminiszter korábbi cégügyeivel kapcsolatban - mondta Balsai István, az...
Október végén várhatóan tizennégy társaság teszi közzé a 2008. évre vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifáját. Ezzel kezdetét veszi a kampány, amikor az autósok eldönthetik, hogy ugyanannál, vagy más biztosítónál kötik meg a biztosításukat.
A költségvetési bizottság fideszes tagjai Veres János pénzügyminiszter bizottsági meghallgatását kezdeményezik a tárcavezető egyik volt cégének áfa-csalási ügye miatt - jelentette be Balsai István. A fideszes képviselő szerint a pénzügyminiszternek a bizottság előtt kell tisztáznia, hogy mi történt az 1990-es évek elején a Bogát-Ferr Kft.-ben.
„A Golden Drum reklámversenyre az interaktív kategóriában nevezett magyar munkák az erős középmezőnybe tartoznak, és leginkább a ‹csomagolás› miatt nem született magyar siker" – véli Tóth Krisztián, a Carnation kreatívigazgatója, aki a kategória egyik zsűritagja volt.
Élelmiszerbiztonsági kockázatot nem jelentett a gyöngyösi vágóhídon talált BSE-kórral fertőzött szarvasmarha. Ezért nem hozták nyilvánosságra, a több mint egy hónapja történt esetet. A fogyasztók nem találkozhattak a fertőzött állat húsával vagy az abból készült termékkel, hiszen a levágott marhát, közvetlenül a vágás után megsemmisítették - mondta Bognár Lajos, a helyettes országos főállatorvos.
Szeptemberben az éves szinten várt 6,8% helyett csupán 5,2%-kal emelkedett a lengyel ipari termelés. Az elözö havi értéket 9,0%-ról 8,9%-ra módosították. A termelöi árak a várakozásoknak megfelelöen 2,0%-os emelkedést mutattak az elözö havi +1,7% után. Egy piaci megfigyelö szerint az ipari termelés aggodalomra adhat okot a lengyel Jegybanknak, mivel gyengébben alakult, mint a 9,5%-kal emelkedö…
A betegek alkotmányos jogát sérti a kormányzat, ha nem oldja meg a megszűnő vagy átalakuló kórházakban az adatok, szövettani minták és eredmények dokumentálását - derül ki az adatvédelmi ombudsman állásfoglalásából. Péterfalvi Attila szerint a páciensek adatkezeléséről szóló jogi szabályozás és a gyakorlati megvalósítás is hagy kívánnivalót maga után.
A „Hostess is ember!” címmel jutott el szerkesztőségünkhöz egy névtelen levél, melyben a Kizsákmányolt Hostessek Szövetségének (KIHOSSZ) nevezett szervezet tiltakozása szerepelt. A Sensation Event rendezvényszervező ügynökséget bíráló levélben az állítólagos „szövetség” szerette volna „a közvélemény és a marketingszakma figyelmét ráirányítani a rendezvényszakmában elharapózni látszó módszerek…
Az arany az elmúlt 4 napban új 27 éves csúcsot ért el. Az ezüst már nem profitálhat ebböl az eseményböl, és ismét igyekszik megközelíteni a 14 dolláros értéket. Technikailag az a döntö, hogy sikerül-e átlépni az elmúlt 3 hét kettös csúcsát. Egy elemzö szerint hamarosan tovább folytatódhat az ezüst emelkedö trendje, és 14,01-re emelkedhet. Ha napi szinten átlépik az értéket, nyeresgekre lehet…
Mire figyelnek a patikákban vásárlók, hogyan viselkednek, mit vesznek észre a várakozás során és a vásárlás időpontjában? A GfK elemzéséből kiderült, hogy amennyiben a kiszolgálás sorszámhúzással történik, a várakozók kevésbé türelmetlenek, mint a sorban állók, bár az ő figyelmüket is elkerüli a helyiségben kihelyezett plakátok.