Grönland gazdasági fejlődése szempontjából talán jó a globális felmelegedéssel járó olvadás, ám a helyi állatvilág és az őslakosok esetén korántsem pozitív a helyzet - mutatta ki egy jelentés
Fegyelmi eljárást indított a közelmúltban a János kórházban történt liftleállások miatt a fővárosi önkormányzat egészségügyi bizottsága az intézmény főigazgatója ellen.
Csütörtökön indult a BKV pótdíjfizetési kampánya. Az adósoknak most 20 százalékkal kevesebbet kell visszafizetniük, ha egy összegben leróják tartozásukat. A bliccelőknek egy hónapjuk van a befizetésre, utána már adósságkezelő cégek fogják behajtani a pénzeket.
A BBC vezetése csütörtökön közölte: 2500 munkahelyet megszüntetnek és eladják londoni televíziós központjukat a takarékosság jegyében. A brit közszolgálati tévé- és rádiótársaság 2 milliárd font...
Bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette a jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének vádja alól Kemecse polgármesterét, a Fidesz megyei alelnökét a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság csütörtökön Nyíregyházán.
A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) az adóhatósággal közösen szigorított ellenőrzéseket végez a takarmánytermékek felvásárlásához, az uniós kiviteléhez kapcsolódó esetleges jogsértések felderítése érdekében, közölte Sipos Jenő, a VPOP szóvivője.
Gyurcsány Ferenc a közélet megtisztítását célzó csomagjának egyik tervezett intézkedése, hogy megtiltanák az állami infrastruktúra (pl.: kocsi, telefon, internet) kampánycélra való használatát. Minek számít egy hídavatáson elmondott beszéd? Ki fizeti Gyurcsány védelmét egy korteskörúton? – többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Bors.
A rendőrség arányosan, következetesen és törvényesen fog fellépni azokkal szemben, akik az október 23-ai ünnep megzavarására készülnek - jelentette ki Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya.
Megszüntette a Bukarest és Budapest közötti repülőgépjáratait a Wizz Air lengyel-magyar fapados légitársaság. Októbertől Romániában már csak Marosvásárhelyről szállnak fel a magyar fővárosba tartó gépek.
A két zaklatott életű sztárocska közös anyagot készít, melyen Amy Winehouse énekesi adottságai mellett gitártehetségét is megmutatja, írja a Femalefirst.
A Kádár-rendszerben rendkívül tudatos történethamisítás zajlott. Az új idők mai dokumentációja szerint a rendszerváltozást a „demokratikus ellenzék” és a reformszocialisták” csinálták, a demokratafórum-mozgalomról már szó sem esik.
A fogyasztóvédelemmel foglalkozó civil szervezetek támogatási rendszerének átalakítását javasolja jelentéstervezetében az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottsága - mondta Alexa György, a testület szocialista elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Temess el meztelenül! Tedd a mobilomat a koporsóba! Házi kedvencem hamvaival vigyetek a krematóriumba! A műfogsorommal együtt temess el! Bizonyosodj meg arról, hogy valóban meghaltam!
A Határőrség szerint nem kell nagyobb torlódásra számítani a határátkelőknél a következő hosszú hétvégén. Az előrejelzések szerint legfeljebb időnként lehet több a várakozási idő fél óránál.
Az SZDSZ arra kéri a Fideszt, csak a népszavazás kiírásához szükséges számú aláírást gyűjtse össze, a vonatkozó szabályok pontos betartása mellett. Ezt Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője közölte csütörtökön az MTI-vel.
Erőteljes magyar tőkekivitel valósul meg a közép-kelet-európai, illetve a dél-európai államokba, a magyar tőkeexport 75-80 százaléka ebbe a térségbe irányul.
Húsz százalék kedvezményt kap az az utas, aki az elmúlt öt évben összegyűlt pótdíjait rendezi - közölte a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) csütörtökön az MTI-vel.
A közel-keleti és észak-afrikai régióra koncentráló Dubai Lynx Awards elindítása után a Cannes Lions szervezői újabb nemzetközi reklámfesztivált szerveznek az Egyesült Arab Emirátusokban. Az első Dubai International Advertising Festival immár három napos programsorozatban versenyezteti a régió kreatívjait.
A rendőrség arányosan, következetesen és törvényesen fog fellépni azokkal szemben, akik az október 23-ai ünnep megzavarására készülnek - jelentette Budapest rendőrfőkapitánya. Tóth Gábor...
A portugál rendőrök egy sor esélyt elmulasztottak arra, hogy megtalálják a május elején eltűnt Madeleine McCannt - állítja öt brit bűnügyi nyomozó is, miközben a vizsgálat ismét a kislány édesanyjára koncentrál. A nyomozók megpróbálják percről-percre rekonstruálni az asszony minden egyes lépését - különösen azt a másfél órát, amelyet szerintük az anya egyedül töltött a gyermekeivel a családi…
Húsz százalék kedvezményt kap az az utas, aki az elmúlt öt évben összegyűlt pótdíjait rendezi - közölte a Budapesti Közlekedési Vállalat. A közlekedési vállalat célja, hogy a bliccelés ...
Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) úgy döntött, négy új szakembert kér fel, hogy csatlakozzon a szövetség elnökségéhez. A felkérést először Kozák Ákos, a Gfk Hungária ügyvezetője fogadta el.
Bűnbánó bliccelők jelentkezését várja a BKV. A társaságnak összesen 1 millió 600 ezer utas tartozik pótdíjjal, zömében 20 ezer és 100 ezer forint közötti összegekkel. Aki most fizet, 20 százalék kedvezményt kap, januártól viszont profi behajtók veszik át a követelésállományt.
Egy hét múlva derül ki, hogy a Katonai Ügyészség indít-e eljárást és ha igen, mi miatt az ellen az ezredes ellen, aki megpróbálta eltussolni Garamhegyi Ábel gyorshajtási ügyét. Az érintett férfi egyébként 15 éve teljesít szolgálatot a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnál.
Bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette a jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének vádja alól Kemecse polgármesterét, a Fidesz megyei alelnökét a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság...
A rendőrségnek vannak olyan információi, hogy provokációkra és köztörvényes bűncselekményekre készülnek egyes csoportok az október 23-hoz kapcsolódó ünnepi rendezvényeken. Ettől függetlenül a rendőrség alapjában véve arra készül, hogy az emberek békésen fognak ünnepelni.
Nyolcévi önkéntes száműzetés után megérkezett Pakisztánba csütörtökön Benazir Bhutto ellenzéki politikus, egykori miniszterelnök. A Dubajból érkező politikus asszonyt több tízezer támogatója...
Franciaországban gyakorlatilag leállt a vasúti forgalom csütörtökön, a vasút és az energetikai szektor egész napos országos sztrájkja miatt. Mivel a párizsi metró, az RER (az ottani "HÉV") és a buszok sem mennek, a francia fővárosba bevezető utakon hajnalban.
Meghalt egy idős asszony, akit a vonat gázolt el csütörtökön reggel Ecseren. A baleset nyolc órakor történt a pest megyei település vasútállomásán. A Pest megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint az áldozat figyelmetlenül lépett a sínekre.
Ma csökkent az EUR-CHF árfolyama, és tesztelte a tegnapi 1,6713-as napi minimumot. Az SNB-elnök, Jean Pierre Roth kommentárjai, és a vártnál kedvezöbben alakuló kereskedelmi mérleg jól jöttek a franknak. Roth azt nyilatkozta, hogy lehetségesek a további kamatemelések, ha a gyenge frank miatt fokozódik az infláció. Helytelen feltételezni, hogy az SNB mostanában változatlanul hagyja alapkamatát.…
A magyar jogrend nem felel meg az Európai Unió jogi normáinak, amit bizonyít, hogy Magyarországon képtelenek betiltani az olyan szerveződéseket, mint amilyen a Magyar Gárda, amelynek ha lennének...
Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint az egészségügyi intézmények átalakításával összefüggésben súlyos sérelem fenyegeti a betegek információs önrendelkezési jogát - a biztos vizsgálatának eredményét összegző dokumentumot irodája csütörtökön juttatta el az MTI-nek.
Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint az egészségügyi intézmények átalakításával összefüggésben súlyos sérelem fenyegeti a betegek információs önrendelkezési jogát - a biztos vizsgálatának eredményét összegző dokumentumot irodája csütörtökön juttatta el az MTI-nek.
A Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) nem fizetett a korábbi, a II. kerületi Vérmező utcai ingatlanért bérleti díjat az idei évtől - jelentette ki Róna Iván, a turisztikai marketingszervezet...
Skardelli György építész szerint életveszélyes megoldásokat is javasol a beruházó a metróépítés kapcsán, a Kálvin tér felszíni rendezésénél. Az Ybl-díjas építész ezért kiszáll a tervezésből és az építésből, ha a tervek módosulnak.
Októberre - önkormányzatok nélkül - 31,9 milliárd forint államháztartási hiányt prognosztizál a Pénzügyminisztérium. Az év egészére 1479,9 milliárd pénzforgalmi hiányt vár a szaktárca.
A rendőrség alapjában véve arra készül, hogy az emberek békésen fognak ünnepelni, de vannak olyan információik, hogy provokációkra és köztörvényes bűncselekményekre készülnek egyes csoportok - mondta el Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya csütörtöki tájékoztatóján.
Bár Grand Prix eddig a németekhez és az osztrákokhoz került Portorozsban, a díjak számát tekintve a tavalyi Golden Drumhoz hasonlóan a román ügynökségek idén is tarolnak. A közép-kelet-európai kreatívok közül a románok toronymagasan vezetnek a megszerzett hét díjjal, majd három-három elismeréssel a lengyelek és a csehek következnek.
A művelődési házban tanítanak Tordason a szerdai iskolatűz után, megvárva amíg. Befejeződik az általános iskola épületében a takarítás, a festés és a megrongálódott helyiségek felújítása - mondta el a polgármester csütörtökön az MTI-nek.
A művelődési házban tanítanak Tordason a szerdai iskolatűz után, megvárva amíg befejeződik az általános iskola épületében a takarítás, a festés és a megrongálódott helyiségek felújítása - mondta...
A jövőben erősebb jogokat és hatáskört kell a békéltető testületek kezébe adni, mert ezeknek a szervezeteknek az erősítésével lehet a leghatásosabban ösztönözni a vállalkozásokat a szabályok betartására.
Egyeseknek tetszik, másoknak nem, van, aki szereti, akad, aki egyenesen gyűlöli Paris Hiltont. Ízlések és pofonok változóak. Egy dolgot azonban még a szőke botrányhősnő sem tud kivédeni – lehet szegény, vagy gazdag, híres, vagy ismeretlen -: az öregedést.
Október végén várhatóan tizennégy társaság teszi közzé a 2008. évre vonatkozó kgfb tarifáját. Ezzel kezdetét veszi az a kampány, amelynek keretében az autósok eldönthetik, hogy ugyanannál vagy pedig más biztosítónál kötik-e meg ezt a biztosításukat.
Óva intett Vlagyimir Putyin attól, hogy bárki rátegye a kezét más országok természeti kincseire. Az államfő élő televíziós adásban válaszolt a nézők kérdéseire.