A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség nyomozás megindítására utasította a nyírbátori rendőrkapitányságot a napokban Veres János pénzügyminiszter fiainak büfébotrányával összefüggésben - írta pénteken a Magyar Nemzet.
Felfüggesztette csütörtökön James Watson orvosi Nobel-díjas amerikai genetikust vezetői tisztségéből a New York-i Cold Spring Harbor laboratórium igazgató tanácsa, miután a professzor felháborodást...
Szirmai Márton Szalontüdő című rövidfilmje, amely elnyerte a Magyar filmkritikusok díját, indul az V. Zágrábi Filmfesztiválon, amely vasárnap kezdődik és egy hétig tart a horvát fővárosban.
A Béres Egészség Hungarikum Index reprezentatív felmérése szerint a megkérdezettek, azaz a magyar lakosság 41 százaléka még sosem volt rákszűrésen, 26 százalékuk pedig még tippelni sem tudott, amikor arra a kérdésre kellett volna válaszolnia, mi okozza a daganatos megbetegedéseket.
Szemünk akkor van nyugalmi helyzetben, ha körülbelül ötméteres távolságra, magunk elé lefelé nézünk. Ez a kényelmes szemtartás, ami nem jelent megerőltetést számunkra. Amikor közelebb, például a képernyőre szegezzük a tekintetünket, szemünk azonnal alkalmazkodni kezd a helyzethez.
A budapesti Iparművészeti Múzeum, a londoni és a bécsi társintézmények után Európa harmadikként alapított iparművészeti múzeuma. A múzeum szemet gyönyörködtető Üllői úti palotáját, éppen 111 éve 1896. október 25-én, a millenniumi ünnepségsorozat záró eseményeként adta át Ferenc József.
Két napig halott gyermekével élt Dominik anyja. Bár Mária azt állítja, augusztus 2-án tépte szét a pitbull Dominikot, vélhetően korábban történt a tragédia.
Jon Stewart 2010-ig aláírt a The Daily Show-hoz, és hogy-hogy nem, szerződése pont akkor jár le, amikor David Lettermané is a CBS-nél: ebből akár arra is lehet következtetni, hogy ő fogja átvenni Dave székét.
Az EUR-USD korareggel átlépte eddigi 1,4310-es abszolút csúcsát, és újat ért el 1,4319-nl. A vételi oldalon rövidtávon érdekelt európai alapok álltak. A jen és a dollár gyengeségére való tekintettel majdnem elkerülhetetlen, hogy eurót vásároljanak. A német termelöi árak szeptemberben havi szinten 0,2%-kal, éves szinten pedig 1,5%-kal emelkedtek, meghaladva ezzel a +1,8%-os elörejelzést a…
Nagy Imrét, a KISZ egykori első titkárát és Dóra Ottót, az MSZP Nógrád megyei elnökségi tagját nevezték ki nemrég igazgatósági elnöknek a honvédelmi tárca két nyereséges cégében - írta pénteken a Magyar Nemzet.
A legfrissebb jelentések szerint legkevesebb 126-an meghaltak, több mint 300-an megsebesültek csütörtök éjjel a pakisztáni Karacsiban, miután két robbanás történt az önkéntes száműzetésből hazatérő Benazir Bhutto egykori miniszterelnököt éltető több százezres tömegben - jelentette a GEO pakisztáni hírtelevízió.
A rendőrök pénteken reggel tizenhárom embert vettek őrizetbe az éjszakai, taktaharkányi családi háború résztvevői közül. Az egész éjszaka tartó kihallgatások - és több, a családtagok által előadott verzió után - tisztázódtak a lövöldözéssel és Molotov koktél dobálással tarkított harc részletei is.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete meghirdette a Burgonya Nemzetközi Évét, amely - jóllehet a kezdeményezés a kulisszák mögött némely diplomata irónikus megjegyzéseinek tárgya volt - jelentős közpénzeket szerezhet az agronómiai kutatás számára.
A harmadik Horizont Lakásbörze ma nyílik meg a Hungexpo "B" pavilonjában, a rendezvényre mintegy 100 kiállítót és 10 ezer látogatót várnak. A kiállítást eddig elsősorban a használt lakások iránt érdeklődők látogatták, azonban a szervezők tájékoztatása szerint ez alkalommal az az újépítésű lakást keresőket is megcélozták: 35 százalékkal bővül az újépítésű lakáskínálat.
Szelídnek tûnnek azok az ebek, amiket pénteken szállított el a gyepmester Monorierdôrôl. Lapunk információi szerint egy állat tépte szét a kisfiút. Az anya viselkedése még a kriminálpszichológusok számára is talány.
Az Európai Szociális Karta magyarországi érvényesüléséről tanácskozik mai ülésén az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), a szociális partnerek véleményezik az Európa Tanácsnak készülő jelentést. A most készülő jelentés a 2005-2006. évekre vonatkozik.
A hét végén gyengén nyitott a dollár, hiszen a devizát megterhelték az amerikai jelzálogpiaci krízissel kapcsolatos aggodalmak. Ennek oka a Bank of America.gyenge 3. negyedévi nyeresége állt. Az USD-JPY árfolyama október 1.-e óta elöször esett vissza 115 alá, míg az EUR-USD új abszolút csúcsot ért el 1,4319-nél. A jen profitált a befektetök kockázatkerülésének nemzetközi részvénypiaci veszteségek…
Az uniós pénzek kifizetését ellenôrzô parlamenti bizottság több tagja is olyan szerveztek alkalmazásában áll, melyeknek jelentôs pénzeket sikerült szerezniük az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázatain.
George Bush amerikai elnök csütörtökön utasította az egészségügyi és szociális minisztériumot, hogy hozzon létre egy stábot a rendkívüli helyzetek következményeinek a mind hatékonyabb felszámolására.
Pénteken kezdődik az őszi érettségi, amelyre a szaktárca adatai szerint több mint 16 ezer diák jelentkezett. Az írásbeli vizsgák november 7-ig tartanak; az emelt szintű szóbelik november 15-e és 19-e között, a középszintű vizsgák november 22. és 30. között lesznek.
Az euró bevezetése óta a legmagasabb szintre emelkedett az euró árfolyama a dollárhoz képest pénteken a korai kereskedésben: 1,4318 dollár volt az euró árfolyama. Elemzők szerint a doll...
A csontritkulás (latinul osteoporosis) világnapját 1999 óta tartják október 20-án az ENSZ egészségügyi világszervezete (WHO) indítványára, korábban június 24-én emlékeztek meg róla. Magyarországon tíz éve, 1996-ban rendezték meg először. A WHO a 2000 és 2010 közötti időszakot a Csont és Ízület Évtizedévé nyilvánította.
A csimpánzok szerelemből lopnak - állapította meg egy angol pszichológus. Kimberley Hockins, az angliai Stirling egyetem pszichológiai tanszékének tanára két éven keresztül tanulmányozta a...
Potencia- és mellnövekedést ígérő megtévesztő reklámok miatt három vállalkozásra összesen 54 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal. A három társaság a fogyasztókat megtévesztő módon hirdetéseiben azt sugallta, hogy az általuk forgalmazott étrend-kiegészítő termékeknek gyógyhatásuk van.
A hosszú hétvége előtt gyengülés várható pénteken a Budapesti Értéktőzsdén. Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője szerint folytatódhat a sávkereskedés, ami az előző napot is jellemezt...
Mintegy háromezer tengeri halat, köztük lazacokat és angolnákat költöztettek át az elmúlt napokban a stralsundi tengeri múzeumba az Északi-tenger mélységeiből.
Letartóztatták Thaiföld északi részén a világszerte körözött, pedofíliával gyanúsított kanadai férfit - jelentette be az ázsiai ország rendőrsége. A 32 éves Christopher Paul tábori lelkészként és gyermekek lelki tanácsadójaként dolgozott korábban a kanadai hadseregnél, az utóbbi öt évben pedig angoltanárként kelet-ázsiai országokban.
Düsseldorf – Óriási blama a tenisz koronázatlan német királyának! Boris Becker (39) rövidesen meg kell hogy jelenjen a düsseldorfi bíróságon, de ezúttal nem saját maga miatt. A sztárnak kislánya, Anna (7) ügyében kell a törvény előtt felelnie. A vád: gyermekmunka.
Az euró bevezetése óta a legmagasabb szintre emelkedett az euró árfolyama a dollárhoz képest pénteken a korai kereskedésben: 1,4318 dollár volt az euró árfolyama.
Néha úgy hozza az élet, hogy az is fegyvert fog, aki az élet megmentésére esküdött fel. Rozsos István 1956-ban még nem volt nemzetközi hírű sebészprofesszor, csak egy medikus a sok közül.
Az egészségügyi rendszer átalakítása nyomán elbocsátott szakdolgozók új munkahelyének megtalálása, foglalkoztatásuk elősegítése lehetőségeiről tanácskoztak az ágazat több szakmai és érdekvédő szervezetének képviselői.
Harmincnégy év alatt, az első sikeres magyarországi szervátültetés óta, 5600-an kaptak életesélyt azáltal, hogy működésképtelen létfontosságú szervük helyébe elhalt vagy élő embertársuk megfelelő szervét ültették be. A lassan már rutinműtétnek nevezhető transzplantáció azonban nem minden rászorulónak áll rendelkezésére, - az igénylő sokkal több, mint a donor.
Az USD-JPY árfolyama október 1.-e óta elöször esett vissza 115 alá. A jennek jól jött a befektetök növekvö kockázatkerülése és a carry-trade-ek ezzel kapcsolatos megszüntetése. A Bank of America gyenge negyedéves nyereségei miatt egyre inkább attól tartanak, hogy a jelzálogpiaci krízis nagyobb károkat okozhatott az összgazdaságban. Támogatás 114,50-nél található. In-GFX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 107,28 pontos csökkenéssel, 27.665,20 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,39 százalékkal gyengült.
Egy online felmérés tanúsága szerint a magyarok többnyire nem fordulnak orvoshoz merevedési zavarukkal, ami meglepő módon főként a hosszú távú kapcsolatban élőket fenyegeti.tovább
Az indonéz rendőrség erőszakkal kitelepített pénteken több tízezer lakost az ország legveszélyesebb tűzhányójának, a Jáva szigetén található Keludnak a tövéből, mert bár a tudósok figyelmeztetnek, hogy a vulkán bármelyik pillanatban kitörhet, a környező falvak népességének többsége javait féltve nem hajlandó elhagyni otthonát.
Lisszabonban péntekre virradó éjjel az Európai Unió vezetői kompromisszumra jutottak a reformszerződésről. A Hollandiában és Franciaországban 2005. tavaszán, népszavazáson elvérzett Alkotmány örökébe lépő reformszerződés biztosítja, az EU hatékonyabb működését.
Csáky Pál szerint Gyurcsány Ferenc hivatalos szlovákiai látogatását alaposan elő kell készíteni, meg kell vizsgálni a szlovák fél szándékát: valóban akar-e pozitív elmozdulást a szlovák-magyar...
Felfüggesztette csütörtökön James Watson orvosi Nobel-díjas amerikai genetikust vezetői tisztségéből a New York-i Cold Spring Harbor laboratórium igazgató tanácsa, miután a professzor felháborodást váltott ki minapi lapnyilatkozatával, amely szerint az afrikai feketék "kevésbé értelmesek", mint a fehérek.
Mit tegyen az autós, ha rossz a parkolóautomata? Becsülettel megvenné a jegyet, de nem talál a közelben mûködô automatát, és miközben keresgél, meg is büntetik. A Centrum válasza a problémára, hogy a város tele van automatákkal, jelentsék be a problémát. Ha e közben mégis megbüntetik, akkor tanúkkal kell bizonyítania, hogy valóban rossz volt az óra.
A Philadelphia Flyers magabiztosan, gólt sem kapva legyőzte a vendég New Jersey Devilst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.