2007. október 19. péntek

okt. 19
11:28
Autós gázolt biciklist: a sofőr halt meg (HírTV)
Csütörtökön este egy autós elgázolt egy biciklist a 67-es úton, Szigetvár és Kaposvár között. A baleset azért történt, mert a gépkocsi vezetője - az elsődleges megállapítások szerint - nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette járművét, aminek következtében későn vette észre az út szélén haladó kerékpárost – mondta Takátsy Zoltán a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság sajtórefer...
okt. 19
11:28
Megtalálták az öngyilkos merénylő leszakadt fejét (HírExtra)
A pakisztáni rendőrség megtalálta a több mint 130 ember halálát okozó karacsi öngyilkos merénylet feltételezett elkövetőjének a robbanás által leszakított fejét. "Biztosak vagyunk benne, hogy az öngyilkos merénylő fejéről van szó" - jelentette ki pénteken a helyi bűnügyi rendőrség egyik tisztje nyugati tudósítók előtt.
okt. 19
11:28
Meghosszabbították Zuschlag előzetes letartóztatását (Gondola)
Három hónappal, 2008. január 21-ig meghosszabbította a Szegedi Városi Bíróság a különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsított Zuschlag János előzetes letartóztatását - tájékoztatott a Csongrád Megyei Bíróság szóvivője.
okt. 19
11:33
A Vörös szőnyeg és a tisztesség (HírExtra)
Beszélgetés a tisztességről, politikusokról itthon és az unióban, népszavazásról, nőkről és civilekről dr. Lévai Katalinnal, az MSZP Európai Parlamenti képviselőjével, volt esélyegyenlőségi miniszterrel.
okt. 19
11:33
Film shortlist - a magyaroknak nem kell tovább izgulniuk (Kreatív Online)
Egyetlen magyar televíziós szpot sem szerepel a portorozsi reklámverseny döntőjében. A Golden Drum reklámfesztivál legrangosabb kategóriájában 63 televíziós szpot jutott a shortlistre. A győzteseket az október 19-i díjátadó gálán hirdetik ki.
okt. 19
11:33
Módosított ünnepi menetrend a MÁV-nál (Gondola)
Módosított közlekedési rendben járnak a vonatok október 23-án, a nemzeti ünnep, valamint a közelgő kegyeleti ünnepek idején - közölte a MÁV. A vasúttársaság a vonatok közlekedési rendjét az...
okt. 19
11:33
Meleg honlapon hirdetett a hadsereg (Blikk)
„Sam bácsinak szüksége van rátok!” - ezzel a felhívással toborzott katonákat a Pentagon egy homoszexuálisok számára üzemeltetett honlapon - mint kiderült, véletlenül.
okt. 19
11:33
A 2007-10-19 nap előrejelzései (HírTV)
Az utolsó frissítés időpontja: 2007-10-19 10:32:00
okt. 19
11:35
Házigazda nélküli EB-t! (HírExtra)
Röpke egy hónap alatt tízezer aláírás gyűlt össze azon a petíción, amelyben osztrák focirajongók arra kérik nemzeti válogatottjukat, hogy inkább ne kergesse a labdát a 2008-as Európa-bajnokságon a szégyen elkerülése végett.
okt. 19
11:35
EUR-GBP Emelkedö brit szolgáltatási index (HírTV)
Augusztusban 1,0%-kal emelkedett a brit szolgáltatási index, meghaladva ezzel a +0,9%-os elörejelzést az elözö havi +1,0% után. A technikai elemzések arra engednek következtetni, hogy konszolidációra kerülhet sor a devizapárnál. Míg a Stochastik emelkedést mutat, a MACD továbbra is lefelé mutat. Ellenállás 0,6998-nál és 0,7007-nél, míg támogatás 0,6959-nél és 0,6943-nál található. In-GFX
okt. 19
11:37
Nem ismétlődhetnek meg a tavaly őszi zavargások (HírExtra)
Az MSZP nem hagyja, hogy megismétlődjenek a 2006. őszén történt zavargások. Ezt Burány Sándor, a párt budapesti tanácsának elnöke közölte az MTI-vel, arra reagálva, hogy péntekre virradóra betörték két budapesti MSZP-iroda ablakát, és az egyikben tüzet is gyújtottak.
okt. 19
11:39
Nemi erőszakkal gyanúsítanak amerikai katonákat (Index)
A négy katona egy 19 éves japán lányt erőszakolhatott meg egy autóban Hirosimában.
okt. 19
11:39
Szónoki fordulat volt a harmadik világháború (HírExtra)
Csupán szónoki fordulat volt George Bush amerikai elnöknek az a kijelentése, hogy ha Irán atomfegyverhez jut, az a harmadik világháborúhoz vezethet - közölte a washingtoni Fehér Ház.
okt. 19
11:39
Megtalálták a német harckocsizó holttestét (HírTV)
A német hadsereg múlt héten eltűnt katonájára bukkant az Elba folyóban horgászva egy ember - erősítette meg a hírt pénteken a Bundeswehr.
okt. 19
11:39
Indonéziában felborult egy hajó, meghalt legkevesebb 31 utasa (Gondola)
Legkevesebb harmincegyen életüket vesztették az indonéziai Celebesz (Sulawesi) szigeténél egy hajószerencsétlenségben - közölték pénteken hivatalosan. Helyi idő szerint csütörtök este...
okt. 19
11:40
Mi a közös Sennában és Hamiltonban? (Infostart)
Lewis Hamilton, a Forma-1-es világbajnoki cím első számú várományosa mégsem megy ki példaképe, Ayrton Senna sírjához Sao Paulóban. A brazil világbajnok testvére szerint pedig sok közös van Sennában és a brit tehetségben.
okt. 19
11:41
Előtérbe kerül a szélenergia (Piac és Profit)
Lengyelországban egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a szélenergiával termelt elektromos áram előállítására. Jövőre újabb 19 szélturbina kezd működni.
okt. 19
11:41
Megtalálták állítólag a karacsi öngyilkos merénylő leszakadt fejét (Kripto Akadémia)
A pakisztáni rendőrség megtalálta a több mint 130 ember halálát okozó karacsi öngyilkos merénylet feltételezett elkövetőjének a robbanás által leszakított fejét. "Biztosak vagyunk benne, hogy az öngyilkos merénylő fejéről van szó" - jelentette ki pénteken a helyi bűnügyi rendőrség egyik tisztje nyugati tudósítók előtt. Bemutatták a fejet a helyi televíziókban is, remélve, hogy a nézők…
okt. 19
11:41
A hajszál átmérőjének ezredenél is kisebb a nanorádió (Index)
A világ legkisebb rádiója nem a zenehallgatást, hanem az adatátvitelt és a kémkedést forradalmasíthatja.
okt. 19
11:41
Bomba robbant a bevásárlóközpontban: 8 halott (HírExtra)
Nyolcan meghaltak, mikor bomba robbant egy manilai bevásárlóközpontban pénteken. Legalább 70-en megsérültek.
okt. 19
11:44
Drogügy: Elôzetes letartóztatásba került a két focista (BorsOnline)
Siófok és Nyíregyháza nem érti. Megdöbbenéssel fogadták az ottani NB I-es futballisták, Lipcsei Roland és Máté Gábor ôrizetbe vételét. A megítélés vegyes, a fiúk fônökei bíznak a játékosokban, a lakosok már bizonytalanabbak.
okt. 19
11:44
Recept: Rakott cikória (Mindmegette)
Hozzávalók 4 személyre: 4 db cikória só 5 dkg vaj 2 evőkanál finomliszt 5 dl tej csipetnyi reszelt szerecsendió 5 dkg reszelt sajt 4 szelet szendvicskenyér
okt. 19
11:44
Soros bírálta az elnököt (HírExtra)
Élesen bírálta Soros György George Bush amerikai elnöknek azt a legutóbbi nyilatkozatát, amelyben egy harmadik világháború lehetőségét helyezte kilátásba az iráni atomprogram kapcsán.
okt. 19
11:44
Csökkent az Ecostat Ingatlanbarométere (Gondola)
Az Ecostat Ingatlanbarométer 2007 harmadik negyedévi értéke 46,2 százalék, ami a második negyedéves értékhez képest 3,4 százalékpontos csökkenés - derül ki a gazdaságkutató intézet pénteken...
okt. 19
11:45
Mi a közös Sennában és Hamiltonban? (Infostart)
Lewis Hamilton, a Forma-1-es világbajnoki cím első számú várományosa mégsem megy ki példaképe, Ayrton Senna sírjához Sao Paulóban. A brazil világbajnok testvére szerint pedig sok közös van Sennában és a brit tehetségben.
okt. 19
11:46
Recept: Avokádó rákkal töltve (Mindmegette)
Hozzávalók 4 személyre: 2 tojássárgája 2 dl olaj 1 púpozott mokkáskanál porcukor 1 csapott kiskanál mustár pár csepp citromlé késhegynyi só 1 kis doboz aprórák-konzerv 2 db avokádó
okt. 19
11:46
MSZP: Magyarország nem engedheti, hogy bárki erőszakkal fenyegesse a demokráciát (Alternatív Energia)
Az MSZP nem hagyja, hogy megismétlődjenek a 2006. őszén történt zavargások. Ezt Burány Sándor, a párt budapesti tanácsának elnöke közölte, arra reagálva, hogy péntekre virradóra betörték két budapesti MSZP-iroda ablakát, és az egyikben tüzet is gyújtottak.
okt. 19
11:46
Ünnepi menetrend (HírExtra)
Módosított közlekedési rendben járnak a vonatok október 23-án, a nemzeti ünnep, valamint a közelgő kegyeleti ünnepek idején - közölte a MÁV. A vasúttársaság a vonatok közlekedési rendjét az ünnepek alatt a munkarendváltozásokhoz igazította.
okt. 19
11:47
GPS a mentőkbe! (Privátbankár)
Az év végéig összesen száz GPS-készüléket adományoz az Egalité egyesület az Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ). A megállapodás aláírását követően az Egalité Közéleti és Érdekvédelmi Egyesület alelnöke,...
okt. 19
11:48
Recept: Kelbimbókrémleves III. (Mindmegette)
Hozzávalók 6 személyre: 1 csomag fagyasztott kelbimbó, 2 db húsleveskocka, 2 dl tejszín, 1 púpozott evőkanál liszt, 2 szelet toast kenyér, 10 dkg reszelt sajt
okt. 19
11:49
Héjahiány: pengeélen a magyar alapkamat (Privátbankár)
Továbbra is szélsőségesek az álláspontok a Monetáris Tanácsban az alapkamat jövőbeli szintjét illetően, noha 2008-ra már az 5 százalékos pénzromlásssal is szembe kell néznie
okt. 19
11:50
Meleg honlapon toboroztak (HírExtra)
"Sam bácsinak szüksége van rátok!" - ezzel a felhívással toborzott katonákat a Pentagon egy homoszexuálisok számára üzemeltetett honlapon - mint szerdán kiderült, véletlenül.
okt. 19
11:50
Hogyan kergessük az őrületbe az anyukákat? (Index)
Nem szimpatikus az a nagyszájú, okoskodó anyuka a szomszéd lépcsőházból? Bosszút állnánk esetleg, amiért a gyerekünkre szóltak a játszótéren? Vagy csak unatkozunk és rosszalkodni akarunk egy kicsit? Gonosz tippek ráérő pszichopata anyukáknak.
okt. 19
11:50
Közszolgálati feladatok - kultúraközvetítés és társadalmi összetartás (Kreatív Online)
A Szonda Ipsosnak a közszolgálati értékek megítélésére vonatkozó kutatásából az derült ki, hogy a válaszadók többsége szerint a közszolgálati televízió legfontosabb feladata az országon belüli társadalmi csoportok közötti párbeszéd támogatása, a kisebbségek helyzetének bemutatása és a kultúraközvetítés. A hazai tévénézők szerint a Magyar Televízió (MTV) képviseli leginkább a közösségi értékeket.
okt. 19
11:50
Fico: a Gyurcsánnyal folytatott lisszaboni megbeszélés egy volt a sok közül (Gondola)
Robert Fico szlovák kormányfő a TASR hírügynökségnek pénteken azt nyilatkozta, hogy a Gyurcsány Ferenccel lezajlott csütörtök esti lisszaboni megbeszélése egy volt csupán az ottani informális...
okt. 19
11:50
Nyílt nap lesz Dunaújvárosban (HírTV)
Nyílt napot rendez a Dunaújvárosi Főiskola november 5-én 14 órától, hogy a februárban induló képzésekre jelentkezők is időben tájékozódhassanak az intézmény kínálatáról, infrastrukturális adottságairól, szolgáltatásairól. A februárban induló képzések jelentkezési határideje november 15-e.
okt. 19
11:52
A közvélemény támogatja Gyurcsányt (HírExtra)
A miniszterelnök hétpontos, a közélet megtisztítását célzó javaslatcsomagja számíthat a közvélemény támogatására - derült ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézetnek az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményéből.
okt. 19
11:52
Lopják a meteoritot Peruban (Index)
Nagy keletje van a perui Carancasban szeptember 15-én leesett meteoritnak.
okt. 19
11:52
Lezuhant egy magánhelikopter Romániában (HírTV)
Lezuhant, majd a földbe csapódást követően lángra lobbant egy magánhelikopter Dél-Romániában. A Robinson 44 típusú gép fedélzetén ketten voltak, egyikük sem élte túl a balesetet.
okt. 19
11:52
Settenkednek a borászok? (Privátbankár)
A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított több Bács-Kiskun megyei borászati vállalkozás ellen: feltételezésük szerint a borászok áregyeztetést folytattak a fehér szőlő felvásárlása során
okt. 19
11:55
Bankkártya és életbiztosítás egyben (HírExtra)
A világon egyedülálló pénzügyi szolgáltatást dolgozott ki az Aviva életbiztosító és a UniCredit Bank: bankkártyával azonnal hozzáférhető életbiztosítást - jelentette be a két társaság pénteken.
okt. 19
11:55
Az ORTT kalauz készített a betelefonálós játékokhoz (Gondola)
A tévés betelefonálós játékokhoz szóló, a részvétel "elemi szabályait" és az esetleges "megtévesztést" szolgáló jelenségeket bemutató kalauzt tett közzé honlapján az Országos Rádió és Televízió...
okt. 19
11:56
Németországot perelik a holokauszt-túlélők gyermekei (Infostart)
Berlinben a kormány szóvivője megerősítette, hogy a holokausztot túlélők leszármazottjai közül többen csoportosan pert indítottak Németország ellen, jóvátételt követelve gyermekkoruk idején elszenvedett lelki sérelmekért.
okt. 19
11:56
Visszavonták a magánnyugdíjpénztári javaslatot (Adózóna)
Visszavonta Szabó Lajos (MSZP) Gegesy Ferenccel (SZDSZ) az adótörvényekhez benyújtott közös módosító indítványát, amely 2010 végéig lehetővé tenné az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépést azok számára, akik 2008. január 1-jén vagy azt megelőzően betöltik az 50. életévet és önként léptek be korábban valamelyik magánnyugdíjpénztárba.
okt. 19
11:57
Magyar zenész Berlinben (HírExtra)
Szombaton este a német fővárosban ad koncertet Tolcsvay László. Az 57 esztendős énekes, gitáros, zeneszerző a berlini Collegium Hungaricum nagytermében lép a közönség elé.
okt. 19
12:00
Biciklissel ütközött és meghalt (HírExtra)
Csütörtökön este egy autós elgázolt egy biciklist a 67-es úton, Szigetvár és Kaposvár között. A baleset azért történt, mert a gépkocsi vezetője - az elsődleges megállapítások szerint - nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette járművét, aminek következtében későn vette észre az út szélén haladó kerékpárost.
okt. 19
12:01
Emelkedett az ukrajnai gázrobbanás áldozatainak száma (HírTV)
Huszonegyre emelkedett a múlt heti ukrajnai gázrobbanás halálos áldozatainak száma, az áldozatok között hét gyermek van. A pénteki adatok szerint négy embert még mindig eltűntként tartanak nyilván, 17-et kórházban ápolnak.
okt. 19
12:01
Kártérítési pert indított az Il Ferro ellen a károsultak egy része (Gondola)
Kártérítési pert indított az Il Ferro ellen több mint száz károsult, amiért az autóreklámmal foglalkozó cég február óta nem fizet; a keresetlevelet - amelyben a felperesek azt szeretnék elérni,...
okt. 19
12:06
Közvélemény-kutatás: nagy többség Gyurcsány javaslatai mögött (Infostart)
A miniszterelnök hétpontos, a közélet megtisztítását célzó javaslatcsomagja számíthat a közvélemény támogatására - derült ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézetnek felméréséből.
okt. 19
12:06
A népnek bejött a tisztasági csomag (Index)
Az ellenzékiek szerint is fontos ügyeket vetett fel Gyurcsány, csak nem hiszik el, hogy bármi változna.

Keresés