A dohányzás bekapcsol bizonyos géneket, s emiatt még a leszokás után is tüdőrák vagy egyéb betegség alakulhat ki - mutatták ki kanadai kutatók. A Brit Columbia kanadai szövetségi tartományban...
Három fővárosi kerületbe nevezett ki új rendőrkapitányt hétfőn és kedden a budapesti rendőrfőkapitány javaslatára az országos rendőrfőkapitány. Hétfőtől az V. és X. kerületi, keddtől a XVII. kerületi kapitányságnak van új vezetője.
Öt és félmillió forintért kelt el a Swarowski-kristályokkal díszített Tejút című szobor a TehénParádé 2007 kedd este, a Four Seasons Gresham Palotában megrendezett árverésén. A több mint 15...
Kedden jelent meg Mick Jagger első válogatásalbuma, melyet kizárólag szólólemezeiből állított össze a Rolling Stones énekese. A BBC brit közszolgálati médium honlapja ennek kapcsán lehetőséget adott olvasóinak arra, hogy kérdezzenek a rocklegendától. Válogatásunk első részében Mick Jagger a Stonest és saját karrierjét érintő kérdésekre válaszol, a többi között bejelenti, hogy biztos benne: lesznek…
Nem tett semmit egy 13 éves angol tenisztehetség anyja, miután orális szexen kapta lányát és annak edzőnőjét, csak tíz hónappal később, amikor a gyerek eredményei romlani kezdtek - hangzott el egy liverpooli bírósági meghallgatáson.
Gépkocsi robbant fel kedd este a Hamász palesztin szélsőséges mozgalom biztonsági szolgálatának egyik gázai központjánál, a detonációban négy ember életét vesztette és ketten megsebesültek. A...
Karsai József Battonya szocialista polgármestere szerint nem tudja átverni az MSZP frakción a miniszterelnök összeférhetetlenségi javaslatát. Karsai szerint a miniszterelnöki pozíció inkább összeférhetetlen a pártelnökséggel, mint a polgármesterség a képviselőséggel.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár Mahátma Gandhi eszméit idézte föl példaként az erőszakmentesség első világnapján, amelyet kedden, a legendás indiai politikus születésének évfordulóján tartottak meg...
Betétdíj előírását javasolja a Magyar Demokrata Fórum a műanyag palackokra, alumínium dobozokra és üvegekre. Bár a szelektív hulladékgyűjtés drága, mégis számos településen működik, csak Budapesten több mint 600 helyen.
Egyelőre nem nézhette meg a Hír Televízió a lebukott szocialista kistérségi megbízott nyertes pályázatait. Bajnai Gordon, területfejlesztési miniszter továbbra is tagadja, hogy Weiszenberger László uniós pályázati pénzeken osztozott volna egy minisztériummal. Arra viszont a tárcavezető két napja nem válaszol, hogy milyen 2006-os pályázatok megcsapolására utalhatott az azóta már felfüggesztett…
Hugo Chávez venezuelai államfő mindig képes valamilyen felettébb meghökkentő lépésre. A baloldali vezető ezúttal saját CD-t adott ki, amelyen személyesen venezuelai népdalokat énekel. Honfitársai számára nem jelentett nagyobb meglepetést Chávez újabb húzása, hiszen vasárnapi televíziós műsorában is előszeretettel csillogtatta énektudását. A CD-ket egyébként országszerte ingyen osztogatják…
Egyre több magyar történész, nyelvész vallja és bizonyítja, hogy a régmúlt időkben a nyugati gyepüket, így a zalai részeket is határvédelemre telepített népesség, talán éppen székelyek, illetve székely-magyarok védték.
A Barcelona 2-0-ra nyert a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek második fordulójában, így száz százalékosan az E csoport élén áll. A Manchester United legyőzte a Romát, míg az Arsenal a Steaua otthonában diadalmaskodott. Az Inter Ibrahimovic duplájával múlta felül a PSV-t, a Sevilla pedig fölényes sikerrel feledtette az elmúlt hetek vereségeit.
Az újraegyesült német főváros egyik jelképe, a Potsdamer Platz rövidesen gazdát cserél: a két, alighanem legmarkánsabb beruházó, a Daimler-Chrysler és a Sony eladja ott álló ingatlanát, amelyeknek az értéke együttesen meghaladja a kétmilliárd eurót.
A Katona József Színház produkciója, A karnevál utolsó éjszakája kapta a 2006-2007-es évad legjobb előadásának díját a színházi kritikusoktól, a darabot Zsámbéki Gábor rendezte - közölte Vajda Márta, a Magyar Színházi Társaság ügyvezető titkára. A színházi kritikusok 28. alkalommal ítélték oda elismeréseiket.
Igor Sztravinszkij Magyarországon még be nem mutatott műve is szerepel a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok szerda esti koncertjének programjában a Zeneakadémián, amellyel az orosz zeneszerző születésének 125. évfordulója előtt tisztelegnek.