A Magyar Iparszövetség elégedetlen a jövő évi adóváltoztatásokkal, ugyanis a kormány nem csökkenti a vállalatok terheit – derült ki a szervezet vállalkozói fórumán. Vadász György ügyvezető társelnök úgy véli, hogy egy vagyoni típusú adó bevezetése mellett mindenképpen szükség lett volna a fogyasztási adóterhek emelésére. A Pénzügyminisztérium főosztályvezetője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy 2008…
Miután új 18,5 éves csúcsot ért el, az AUD-USD árfolyama a nyereség-kivétek miatt visszaesett 0,89 alá. ennek ellenére tartósan kedvezöek a devizapár kilátásai, és a továbbiakban nem kizárt az erösödés. A 0,8947-es csúcs nincs messze a 0,8950-es értéktöl, és az elemzök szerint az ausztrál dollár elérheti az amerikai dollár paritását. A cél a 0,9653-as érték. in-GFX
A román lej évek óta nem veszített annyit értékéből az euróval szemben, mint az előző három hónapban. Az ICEG Európai Központ tudományos munkatársa ezt elsősorban a folyó fizetési mérleg folyamatosan növekvő hiányával, illetve a gyorsuló inflációval indokolta. Bilek Péter úgy véli, hogy a lej gyengülésében emellett szerepet játszik, hogy az előző évek szigorú költségvetési tervezetei után…
Az indiai zsidó közösség tiltakozásának hatására a mumbai székhelyű lakberendezési cég hétfőn leállította a NAZI márkanéven piacra dobott ágyneműgarnitúrájának reklámkampányát és visszavonta a...
Néhány héten belül Magyarországon is megjelenik olcsó laptopjával egy tajvani cég. A távol-keleti vállalat az EeePC-ként ismertté vált termékcsaládnak a közepes árkategóriájú, vagyis 70 ezer forintos változatát dobja nálunk piacra.
A jegybank elnöke szerint évente 3-4 milliárd forintot spórolhat meg az állam az 1 és 2 forintosok bevonásával. Az érméket jövő év márciusáig lehet használni a boltokban, ezután készpénzes vásárlásnál a kereskedőknek a számla végösszegét kerekíteniük kell. A jegybank elnöke szerint az érméket azért vonják ki a forgalomból, mert vásárlóerejük csekély, emellett a gyártás költségei lényegesen…
Az európai nyitás óta felgyorsult az arany zuhanórepülése. A nemesfém a 747,75-ös csúcs elérése óta több mint 17 dollárt vesztett. A veszteségek hátterében a dollár erösödése áll, ami miatt nyerség-kivétekre került sor az arany-longoknál. A következö fontos támogatás 730-nál, majd 726,50-nél található. in-GFX
A magyar külpolitika a jövőben láthatóbban jelen kíván lenni a világ minden részén; Magyarország ennek jegyében is pályázik az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) nem állandó tagsági helyére 2012-2013-ban - mondta Göncz Kinga külügyminiszter hétfőn New Yorkban a világszervezet közgyűlésének 62. ülésszakán.
A Takarékbank elemzője kizártnak tartja, hogy a magyar állam megvásárolja a Mol részvényeinek 25 százalékát, ahogy azt az osztrák gazdasági miniszter javasolta. Martin Bartenstein szerint ezzel a lépéssel el lehetne érni, hogy az OMV és a Mol összeolvadása egyenlő felek egyesülése legyen. Tapaszti Attila elemző úgy véli, hogy a magyar költségvetésre túlságosan nagy terhet róna a 790 milliárd…
A megszorítások után jövőre az önkormányzatok hitelfelvételét is korlátozná a kormány. A pénzügyminisztérium szerint erre azért van szükség, mert a települések eladósodása veszélyezteti a konvergenciaprogram végrehajtását.
Külföldről támogatott "politikai opportunisták" felelősek a mianmari külügyminiszter szerint az ázsiai országban az elmúlt időszakban kirobbant zavargásokért. U Nyan Win az ENSZ közgyűlésén elmondott beszédében arra intette a nemzetközi közösséget, óvakodjon olyan lépések megtételétől, amelyekkel csak olajat öntene a tűzre.
Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a keddre virradó éjszakán Ausztriában az Egyesült Államok bécsi nagykövetsége ellen hétfőn megkísérelt, de meghiúsított merénylettel összefüggésben. A...
A dollár erösödése és az arany nyereség-kivétei miatt ma gyengült az ezüst, és 13,30-ra esett vissza árfolyama, ahol támogatással találta szembe magát. Ha nem tartja magát a 13,25-ös érték, jelentös csökkenö potenciál nyílhat. in-GFX
Tegnap óta már közraktárjegyek segítségével is lehet gabonával kereskedni a budapesti tőzsdén. A rendszer használatát segíti, hogy beindult a gabonet névre keresztelt internetes felület, ahol nyomon lehet követni, milyen mennyiségű, minőségű és árú gabonakészletek állnak rendelkezésre az országban és külföldön. A szakértők szerint az egész Európában egyedülálló újításnak köszönhetően háttérbe…
Magyarországon jelen van a kutatás-fejlesztést támogató összes ösztönző, mégsem állnak össze egy egységes rendszerré – mondta el a tudományos élet kiemelkedő képviselőit jutalmazó Bolyai-díj átadása kapcsán Szabó Gábor egyetemi tanár. A fizikus a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában hozzátette: az innováció erősítésére sok esetben csak a multinacionális cégek tudnak elég pénzt fordítani, míg…
A spanyol válogatott nagy csatában legyőzte a francia együttest a női kosárlabda Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában, s ezzel továbbra is az F csoport élén áll.
Gwen Stefani lesz a Hewlett-Packard (HP) globális kampányának arca. A 300 millió dolláros kampányt a Publicis csoport készíti a vállalatnak - írja a BrandRepublic.
Egy tolólapos traktorral ütközött frontálisan kedden kora reggel egy motoros a 41-es főúton, Rohod közelében. A motort egy férfi vezette, ő és a mögötte ülő felesége azonnal meghaltak. Mint a Független Hírügynökség korábban hírül adta, a motoros előzés közben került a szemből érkező traktor elé.
Félmilliárd forint címzett támogatást vont vissza a kormányzat Pécstől, mert egy-két évvel ezelőtt elnyert pályázati pénzt nem használtak fel egy tornacsarnok megépítéséhez. Az építmény még a tervek szintjén sem létezik. A szocialista fellegvárnak számító város hiába levelezett a kormánnyal.
A hónap közepéig, október 15-ig lehet nevezni a Gyermekszem Filmfesztiválra, az alkotásokat november 16-tól vetítik Budapesten, a Millenárison - tudatta a rendezvény főszervezője. A Gyerekszem Filmfesztivál, amelynek fővédnöke Demszky Gábor főpolgármester, ahhoz szeretné hozzásegíteni a gyerekeket, hogy a film nyelvén is kifejezhessék érzéseiket, gondolataikat, világukat - közölte Grosch Nándor. A…
Pokolgéprobbanás történt kedden a törökországi Izmirben egy bevásárlóközpont előtt, két ember megsebesült, egyikük súlyosan - jelentette az Anadolu török hírügynökség és a rendőrség szóvivője.
Tegnap új részvényekkel bővült a BUX, illetve a kisebb forgalmú papírokat tartalmazó BUMIX kosár. A tőzsde vezetése egy adott részvény forgalma, a társaság vagyoni helyzete és kapitalizációja alapján dönt arról minden félévben, hogyan változtassa meg a kosarak összetételét. A Cashline elemzője szerint a felülvizsgálat mindig okozhat árfolyam elmozdulást az egyes papíroknál, ha valamelyik részvény…
Újabb 24 embert kellett elküldeni a nógrád megyei súlyponti kórházból. Az intézményben 4 hónapja megszorító intézkedéseket kellett bevezetni, hogy csökkentsék a fél milliárd forint fölé emelkedő adósságállományt.
Burmában (Mianmar) tárgyal Ibrahim Gambari, az ENSZ különmegbízottja, miután hajlandó volt őt fogadni az ország egyik vezetője.A múlt héten brutálisan levert békés tüntetések áldozatainak száma valószínűleg nagyságrendekkel nagyobb, a katonai rezsim által közölteknél.
A szlovákiai magyar párt vezetőivel is tárgyal Sólyom László keddi révkomáromi látogatása során. A köztársasági elnök a helyi önkormányzat és a Palatinus Polgári Társulás meghívására utazik a dél-szlovákiai magyarlakta határvárosba. Útjára elkíséri felesége, Sólyom Erzsébet asszony is.
Putyin lesz Putyin utóda - állapította meg az Izvesztyija című moszkvai lep keddi számában azzal kapcsolatban, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő hétfőn vállalta az Egységes Oroszország párt választási listájának első helyét és kijelentette: reálisnak tartja, hogy miniszterelnök legyen. Putyin e döntésével - az utóbbi hetekben már nem először - halomra döntötte a parlamenti és az elnökválasztás…
Megemelte a Német Felsőoktatási Csereszolgálat ösztöndíjainak összegét tekintettel az utóbbi évek emelkedő létfenntartási költségeire - közölte a német nagykövetség az MTI-vel.
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV) a Wallis Befektetési Zrt. egyetlen, minimumár alatti, ezért érvénytelen ajánlatával eredménytelennek nyilvánította az Autókut Autóipari Kutató és Fej...
A tőzsde a nagybefektetőké. A nagyok ugyanis tudják, hogy a tőzsdén hosszútávon kockázat nélkül is lehet pénzt keresni. A recept egyszerű: egy kicsit át kell verni a kisbefektetőket
Iraki látogatásra érkezett kedden Gordon Brown brit miniszterelnök - jelentették tudósítók a helyszínről. Brownnak ez az első iraki útja. Nagy-Britannia csökkenteni szeretné katonai jelenlétét az arab országban, és folyik annak tanulmányozása, hogy ezt milyen feltételekkel tehetné meg.
Az év első hét hónapjában az ország exportja folyó áron 12, importja 9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A mérleghiány 155 milliárd forint volt, ez 261 milliárddal kisebb, mint 2006 hasonló időszakában - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal kedden nyilvánosságra hozott jelentéséből.
Megjelent Bruce Spingsteen, a Boss (Főnök) pályafutásának 22. sorlemeze, egy éven belül harmadik albuma, a Magic. A korong azért is figyelmet érdemel, mert hosszú évek óta most dolgozott először együtt kísérőzenekarával, az E Street Banddel. (A nyáron közös turnét is bejelentettek. A vadonatúj stúdiólemez az első szakvélemények szerint igazi rocklemez, hamisítatlan Springsteen-hangzással. Elsőként…
Kedden este 6-kor árverezik el a július 30. és szeptember 16. között megrendezett TehénParádé alkotásait Budapesten, a Gresham Palotában. A jótékonysági aukció bevételéből a krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatását szervező Bátor Tábor Alapítványt támogatják a szervezők.
Az EUR-USD az 1,4185-ös támogatást teszteli. Ez az érték, illetve az 1,4115-ös érték sakkban tarthatja a devizapár veszteségeit. Lehetséges, hogy konszolidációra kerül sor 1,4185 és 1,4280 között, mielött ismét megközelíthetnék a felsö oldalt, és az 1,45 fölötti 1992-es csúcsot. Érdemes a vételekre spekulálni stoppal 1,4055-nél. A cél az 1,4525-ös érték. in-GFX
Kedden délután rendezik a tandíjellenes tüntetést a Pécsi Tudományegyetem (PTE) hallgatói. Szabó Gábor, a helyi HÖK elnöke korábban elmondta: több érdekképviseletetet, egyebek mellett a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetét és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét (PDSZ) is megkeresték, hogy mondjanak beszédet a rendezvényen.
Megkezdte működését a www.burostop.hu internetes honlap, ahol egy helyen találhatóak meg a kormány bürokráciacsökkentő, ügyintézést egyszerűsítő programjával kapcsolatos jogszabályok, tanulmányok és szakértői javaslatok - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő kedden. A honlapon bárki megfogalmazhat konkrét javaslatokat azzal kapcsolatban, miként lehetne gyorsabbá, hatékonyabbá és ügyfélközpontúbbá…
A Microsoft újabb 5 hónappal, 2008. június 30-ig meghosszabbította a Windows XP elérhetőségét OEM-ek (rendszerépítő partnerek) részére és kiskereskedelmi forgalomban történő eladásra, a vásárlók és partnerek részéről érkező visszajelzésekre válaszul.
Idén is összeállt a magyar turisztikai piac több szereplője, hogy külföldi országokban népszerűsítsék Budapestet. A Budapest Winter Invasion (BWI) reklámkampánya a tavalyi kreatívötletre épül, amely azzal érzékelteti a főváros vonzerejét, hogy Magyarországon mindenki hosszabb ideig marad, mint tervezte.
Futball-akadémiát alapít a spanyol Real Madrid Bali szigetén - jelentették be indonéz illetékesek kedden reggel. A 220 diákot foglalkoztató intézmény még az idén megnyithatja kapuit.
A Fidesz-frakció is támogatja azt az SZDSZ-es törvényjavaslatot, amely 30 százalékra növelné a női képviselők arányát a parlamentben, így zöld jelzést kaphat az elképzelés az Országgyűlésben - írja a Magyar Nemzet. Jelenleg 11 százalék a női képviselők aránya.
Az észak-koreai atomfegyverzet leszereléséről folytatott hatoldalú tárgyalásokon született megállapodás-tervezet határidőt szab az Egyesült Államoknak arra, hogy levegye Észak-Koreát a terrorizmust támogató országok amerikai listájáról - állította kedden Phenjan főtárgyalója. Kim Kje Gvan a pekingi repülőtéren nyilatkozott erről újságíróknak, mielőtt felszállt a Phenjanba induló gépre Csun Jung…
A Béres Gyógyszergyár reklámügynökséget választott a Béres Csepp 2007-es és 2008-as imázsfeladataira. A munkákkal megbízott ügynökség első munkája a Természeti értékeink elnevezésű kampány, amely október 1-jén indult.
Az emberi jogokra és a holokausztra is kiterjedő pódiumbeszélgetésre hívta meg egy iráni egyetem George W. Bush amerikai elnököt egy héttel azután, hogy Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök előadást tartott a New York-i Columbia Egyetemen.
Kevesebb pénz jut jövőre a gázár-kompenzációra - a kormány az idei 110 milliárd forinttal szemben már csak 81 milliárdot fordítana a rászorulók támogatására. A csökkenést korábban az úgynevezett potyautasok kiszűrésével magyarázták.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter ellenzi, hogy Irakot bármilyen módon felosszák - olvasható a New York Post amerikai napilap keddi számában megjelent interjúban. Az amerikai szenátus a múlt héten olyan határozatot hagyott jóvá, amely az arab ország szövetségi régiókra osztását javasolja. "A decentralizáció és a föderalizmus elve valóban szerepel az iraki alkotmányban, de az országot nem…
Az indiai zsidó közösség tiltakozásának hatására a mumbai székhelyű lakberendezési cég hétfőn leállította a NAZI márkanéven piacra dobott ágyneműgarnitúrájának reklámkampányát és visszavonta a rossz emlékű márkanevet is.