A világ villanykörtéinek 70 százalékát termelő Kína a hagyományos volfrámszálas izzók helyett fokozatosan energiatakarékos fényforrások gyártására tér át.
Ike Turner elvált tizenötödik feleségétôl. Tina Turner brutális exférje mindegyik feleségét terrorizálta, az utolsóval azonban meggyûlt a baja: Audrey meg akarta ôt mérgezni.
Az ősz eleji politikai aktivitásnövekedés inkább a Fidesznek kedvezett, szeptember közepén az összes megkérdezett 31 százaléka támogatná a nagyobbik ellenzéki pártot, eközben az MSZP támogatottsága egy százalékponttal bővült, így jelenleg 18 százalékon áll - olvasható a Századvég legfrissebb, az MTI-hez kedden eljuttatott felmérésében.
Általános vitára alkalmasnak találta az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottsága az egyes adótörvényekre illetve az általános forgalmi adóra vonatkozó törvénymódosítási javaslatokat keddi ülésén. A kormánypárti képviselők támogatták az általános vitára való alkalmasságot, az ellenzékiek nem. A bizottság a két törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságáról…
Összhang címmel vak és látó muzsikusok közös koncertet adnak október 14-én, a fehér bot napjának előestéjén Budapesten, a Művészetek Palotájában - közölték a szervezők kedden, fővárosi sajtótájékoztatójukon. A hangversenyen többek között Mozart, Beethoven, Brahms, Debussy, Rahmanyinov, Weiner, Gershwin, Fauré művei csendülnek fel.
Gaál István Kossuth-díjas filmrendezőtől október 10-én, szerdán 12 órakor vesznek végső búcsút Budapesten, a Farkasréti temetőben - tudatta a Magyar Filmművészek Szövetsége kedden az MTI-vel.
Az európai egészségügyi rendszereket vizsgáló svéd felmérés szerint Magyarországon a hiányos tájékoztatás és a betegek tehetetlensége magyarázza az ellátórendszer rossz minőségét. Bodnár Ágnes betegjogi képviselő úgy véli: probléma, hogy az orvosok idő hiányában nem adnak információt a pácienseknek, a betegek pedig nem mernek kérdezni, nem ismerik a jogaikat. Holott a tájékoztatás elmulasztásával…
A Fehér tenyér című, Hajdu Szabolcs film nyitja meg kedd este Marseille-ben a "Találkozások a magyar filmművészettel" címmel rendezett kéthetes vetítéssorozatot. A franciaországi városban huszonkét alkotáson keresztül mutatkozik be a magyar filmművészet a 70-es évektől az ezredfordulóig -adta hírül a Magyar Filmunió.
A román központú IKO Media Grouphoz tartozó IKO Kábeltévé tíz új, saját gyártású műsorokat is bemutató csatornát vezet be az év végén a magyar piacon. A döntés hátteréről és a csatornákról a Kreatív Online Kökény Tamást, az IKO Romania S.R.L. ügyvezető igazgatóját kérdezte.
Az egri Zsinagóga Galériában mutatják be október 26. és január 27. között Pákh Imre amerikai műgyűjtő Munkácsy-kollekciójának darabjait - közölték a rendezők keddi, Egerben tartott sajtótájékoztatójukon.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség őrizetbe vette Katus Ferencet, akit a Zuschlag János és társai ellen folyó bűnügyben előzőleg gyanúsítottként hallgatott ki - közölte Szabó Ferenc megyei főügyész-hely...
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) kész arra az egyeztetésre, amelyet Bencze József altábornagy, országos rendőrfőkapitány kezdeményezett a szeptember 22-i Nyíregyháza-Debrecen Soproni Liga-mérkőzéssel kapcsolatos rendőri intézkedéseket követően - közölte Kisteleki István, az MLSZ elnöke kedden az MTI-vel.
Kedden a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség őrizetbe vette Katus Ferencet, akit a Zuschlag János és társai ellen folyó bűnügyben előzőleg gyanúsítottként hallgatott ki - közölte Szabó Ferenc megyei főügyész-helyettes.
Egy ember meghalt, négyen pedig megsérültek, amikor pár órás eltéréssel felrobbant két bomba kedden a nyugat törökországi Izmir városában. Egyelőre még nem lehet tudni, hogy ki a felelős a merényletért.
Elutazott Mianmarból kedden az ENSZ különmegbízottja, miután befejezte tárgyalásait a mianmari junta vezetőjével, és másodszor is találkozott Aung Szan Szú Kji (Aung San Suu Kyi) ellenzéki vezetővel.
Több tanulmány is utal arra, hogy a magas zsírtartalmú étrend hosszabb távon elősegítheti az emlőrák kialakulását - mondta Somogyi Gyöngyi, A rák ellen, az emberért, a holnapért Társadalmi Alapítvány dietetikus munkatársa.
Legkevesebb négy ember meghalt és 36-an megsérültek kedden Moszkva délkeleti részén, ahol egy felsőoktatási intézmény épületében tűz ütött ki - jelentette a rendkívüli helyzetek minisztériumának az illetékese.Figyelmeztetett arra is, hogy a sebesültek számáról érkező adatok folyamatosan változnak. A lángok egy államigazgatási és cégvezetőket képző főiskolán csaptak fel, egy négyemeletes épület két…
Lazítani! címmel Hofi Géza dalaiból ad koncertet a Cotton Club Singers október 18-án és 19-én a fővárosi Thália Színházban - mondta el László Boldizsár, a zenekar vezetője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Az együttes tagjai kukásautón érkeztek a sajtótájékoztató helyszínére, a Thália Színház elé, ahol utcaseprő jelmezben, a seprűre erősített mikrofonnal a kezükben adták elő a Próbálj meg…
Kedden a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség őrizetbe vette Katus Ferencet, akit a Zuschlag János és társai ellen folyó bűnügyben előzőleg gyanúsítottként hallgatott ki - közölte Szabó Ferenc megyei főügyész-helyettes. Az ügyészség javasolni fogja K. Ferenc előzetes letartóztatását - mondta a megyei vádhatóság helyettes-vezetője. Szabó Ferenc a kihallgatásról nem közölt részleteket. Katus Ferenc,…
Maga az érintett és a Magyar Asztalitenisz Szövetség vezetői is nagyon várják már a jövő kedd estét, amikor a Körcsarnokban – a világbajnok kínai női válogatott vendégszereplésével – egy gála keretében elbúcsúztatják Bátorfi Csillát, aki több mint húsz éven át volt a nemzeti csapat tagja.
A Bolgár Nemzeti Bank októberben tovább emelte az irányadó kamatot az infláció elleni harc jegyében. A bank 0,15 százalékpontot szigorított az előző hónaphoz képest, ezzel a kamat
Az egykori Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkára szerint Szilvásy György a titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszterként szólította fel őt a múlt héten tett állításainak visszavonására, különben egy Topolánszky Ákost terhelő közleményt ad ki. Szilvásy György ezúttal is cáfolta Topolánszky Ákos mondatait.
Maga az érintett és a Magyar Asztalitenisz Szövetség vezetői is nagyon várják már a jövő kedd estét, amikor a Körcsarnokban - a világbajnok kínai női válogatott vendégszereplésével - egy gála keretében elbúcsúztatják Bátorfi Csillát, aki több mint húsz éven át volt a nemzeti csapat tagja.
Az Aréna Plázában olyan kávézót nyit október végén a Tchibo Budapest, ahol például gyerekjátékokat, ruházati cikkeket és mp3 lejátszókat is árusítanak. A márka nevét viselő üzlet debütálásával kapcsolatos pr-teendőket a Double Decker végzi, amelynek új ügyfele a kávégyártó.
Megmentett az indiai légierő több mint száz hegymászót, köztük orosz, ausztrál és német állampolgárokat, akik még a múlt héten jutottak bajba a Himalája észak-indiai szakaszán - közölték az indiai hatóságok kedden. Egy indiai hegymászó meghalt, négy orosz és négy indiai kihűlt, illetve hegyibetegségben szenved. A többiek állapota a körülményekhez képest jó - nyilatkozott a légierő egyik…
Megkezdődött kedden a Fővárosi Bíróságon annak a szülész-nőgyógyásznak a pere, akit azzal vádolnak, hogy 2003-ban a MÁV Kórház ügyeletes orvosaként mulasztásokat követett el és ezzel veszélyeztetett két szülő nőt. Az egyik nő meghalt, a másiknak el kellett távolítani a méhét. Az orvost egy rendbeli, foglalkozás körében elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó gondatlan veszélyeztetéssel és egy…
Több tanulmány is utal arra, hogy a magas zsírtartalmú étrend hosszabb távon elősegítheti az emlőrák kialakulását - mondta az MTI-nek Somogyi Gyöngyi, A rák ellen, az emberért, a holnapért Társadalmi Alapítvány dietetikus munkatársa.
Alapesetben 6500 forintért kaphatunk egy pár rendszámtáblát az autónkra. Az egyediségért viszont komolyan zsebbe kell nyúlnunk, és még a fantáziánknak is határt szabnak.
Meztelenre kellett vetkőznie az osztály előtt egy hétéves indiai kislánynak, mert nem volt meg a házi feladata. A tanárnőtt letartóztatta a rendőrség, de szabadon is engedték.
Kedden a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség őrizetbe vette Katus Ferencet, akit a Zuschlag János és társai ellen folyó bűnügyben előzőleg gyanúsítottként hallgatott ki - közölte az MTI-vel Szabó Ferenc megyei főügyész-helyettes. Az ügyészség javasolni fogja K. Ferenc előzetes letartóztatását - mondta a megyei vádhatóság helyettes-vezetője.
Reális az a kilátás, hogy az érintett kelet- és közép-európai EU-tagállamok már karácsony előtt teljes jogú tagjai lesznek a határellenőrzés nélküli közlekedést biztosító schengeni övezetnek - szögezte le Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter az EU-tagországokból érkezett kollégáival Lisszabonban hétfőn és kedden folytatott informális találkozót követően.
Két előadással vendégszerepel a jövő héten a Szlovén Nemzeti Színház a fővárosi Katona József Színházban - tájékoztatta Wéber Edina, a teátrum sajtóreferense az MTI-t kedden.
A CIB Bank Zrt. szeptember 27-én megtartott rendkívüli közgyűlésén a részvényesek döntöttek a CIB Bank Zrt. és az Inter-Európa Bank Zrt. egyesüléséről, valamint arról, hogy az...
Majtényi László úgy véli, a pártok a kampányfinanszírozásban 10 millió forintból 9 millióval nem tudnak elszámolni, de az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet alapítója szerint még ennél is több lehet a korrupciós pénz. A volt adatvédelmi biztos hozzátette, hogy az Állami Számvevőszék nem megfelelő módon ellenőrzi a kampánypénzek elszámolását.
Orbán Viktor szerint az egészségügyben nem reform, hanem "zuschlagosítás" és rombolás zajlik; a Fidesz elnöke a saját internetes honlapján megjelent videóinterjúban arról is beszélt, hogy nem a biztosítási rendszer átalakításában, hanem a járulékfizetés fokozatos kiszélesítésében látja az egészségügyi rendszer problémáinak megoldását.
A nyereségekkel zárt 6 nap után konszolidációra került sor az EUR-JPY-nál. a devizapárt 163,98-on jegyzik, és ezzel még mindig a tegnapi minimum fölött áll árfolyama. Ahhoz, hogy töretlen maradjon az emelkedés, legkésöbb 163,50-nél véget kell, hogy érjen a korrekció. A részvénypiaci jegyzések emelkedése miatt megnött a carry trade-erek kockázatvállalási készsége. Izgalommal várják az EKB…
Kedd délelőtt 21 illegális bevándorlóra bukkant a német rendőrség egy litván rendszámú kamionban . A Hannover-Langenhagen-i repülőtér kitoloncolásra várók börtönében szállásolták el a migránsokat.
Továbbra sem tud megállapodni Alessandro Del Piero és a Juventus, így előfordulhat, hogy a világhírű labdarúgó elhagyja a klubot. Erről Alessio Secco, a torinói csapat sportigazgatója beszélt. "Van rizikója, hogy Del Pierót elveszítjük, de mindent megteszünk azért, hogy maradásra bírjuk. A tárgyalás részleteit egyik fél sem hozza nyilvánosságra".
Kimi Räikkönen nem adja fel és a végsőkig harcolni kíván az 58. Formula-1-es világbajnokság megnyeréséért, de tudja, sorsa már mások kezében van. A Ferrari finn versenyzője ígéri, a hétvégi Kínai Nagydíjon és a szezonzáró brazíliai futamon is mindent megtesz a sikerért.
Miközben a politikusok egy része és aktivisták keresik a módját, hogyan tudnák leszoktatni a világot a fosszilis tüzelőanyagokról, az Egyesült Államokban elakadt az egyik alternatív megoldásnak tartott bioetanol terjedése. A New York Times terjedelmes cikket közölt a témáról, amelyből kiderül, nagyon sok gazda termeli az alapanyagot, de komoly gondok vannak a terjesztéssel.
A színházi törvény koncepció-tervezete szerint bevezetnék a szakmai szervezetek nyilvántartásba vételét, új finanszírozási modell lépne életbe és létrehoznák az Előadóművészeti Tanácsot. A 20 oldalas munkaanyag a színházak, valamint a zenei és a táncművészeti intézmények működéséről, állami támogatásáról és sajátos munkajogi szabályairól szól.
A BMW tovább folytatja modellpalettájának bővítését, ennek szellemében az 1-es sorozat nyitott verzióban is elérhető lesz. A vászontetős kisautó motorikusan nem szolgál nagy újdonsággal, viszont megkapja a kupéban is megtalálható 306 lóerős dupla turbós benzinmotort.
A rendőrség és a határőrség integrációjával nem csökken a biztonság a külső határokon - jelentette ki Bencze József országos rendőrfőkapitány kedden Hódmezővásárhelyen. A határőrség és a rendőrség integrációja, valamint Magyarország a schengeni övezethez történő csatlakozása egy időpontban fog bekövetkezni.