2007. október 21. vasárnap

okt. 21
19:29
Megöltek a majmok egy indiai politikust (Blikk)
okt. 21
19:29
A szlovákiai református egyház is támogatja Tőkést (HírTV)
A szlovákiai református egyház is támogatja Tőkés László püspököt az európai parlamenti választásokon, amit a II. partiumi-felvidéki találkozón elfogadott nyilatkozatban rögzítettek. A II. Partiumi-felvidéki találkozóra a nagyváradi Lóránntffy Zsuzsanna Egyházi Központban került sor október 20-án szombaton.
okt. 21
19:34
Jótékony cégek: őszinte törődés, vagy PR-kampány? (Privátbankár)
Felmérést végzett a Magyar Adományozói Fórum: melyik cég adja a legtöbb pénzt jótékonysági célra? A legtöbbet önfeláldozó vállalat, adományozói TOP20 lista, és mit kell tenni egy ilyen különdíjért - itt megtudhatja
okt. 21
19:34
Nem hatásos a traffipax (HírExtra)
Nem lett kevesebb a gyorshajtó az M1-es autópályán azután, hogy megduplázták a fix traffipaxokat. Az első 4 doboz megjelenés után jelentősen csökkent a száguldozók száma, az újabb 4 azonban nem hozott változást, pont ugyanannyi fotó készül, mint korábban. Az autópálya-rendőrség vezetője szerint ez azért van, mert még ki lehet bújni a büntetés alól.
okt. 21
19:34
Houdini nyomában járt Merlini a Mátrában (Gondola)
Minden idők legnagyobb szabadulóművésze, Houdini nyomában járva, fejjel lefelé lógva szabadult ki egy kényszerzubbonyból David Merlini szabadulóművész vasárnap a Mátrafüred-Sástói Adrenalin...
okt. 21
19:40
Hat ember gyilkosát keresik Kanadában (HírTV)
Hat ember gyilkosát keresi a kanadai rendőrség, az áldozatokat egy Vancouver külvárosában lévő lakásban találták meg a hét végén.
okt. 21
19:42
Mindenkit szeretünk, ha jobban megismerjük - kivéve a briteket (Infostart)
A különböző európai népek annál jobban kedvelik, minél jobban megismerik a másikat. Kivételt csak a britek jelentenek: őket annál jobban utálják, minél jobban megismerik a többiek - derült ki egy felmérésből.
okt. 21
19:43
Töltik a kolbászt és a pálinkát is... (Piac és Profit)
Idén tizenegyedik alkalommal rendezik meg Békéscsabán a kolbászfesztivált. A rendezvényt évről évre közel hetvenezren keresik fel, amelynek a térség szállásadói igencsak örülnek.
okt. 21
19:45
Tesztelhetjük ereink állapotát (HírExtra)
Heteken belül a patikákba, rendelőkbe kerülnek az érsebész szakma által összeállított önellenőrző tesztlapok. A rövid kérdéssort kitöltve bárki megtudhatja, érdemes-e szakorvoshoz fordulnia. A szakemberek ezzel elsősorban az alsó végtagok érszűkületének veszélyeire és a megelőzési módokra kívánják felhívni a figyelmet. Magyarországon 1 millió embert érint a betegség.
okt. 21
19:45
Újabb kínos pofonba szaladt bele a Milan (HírTV)
Vasárnap délután két olyan együttes lépett pályára, amelyet az év végi bajnoki címre is esélyesnek tartanak. A Milan az Empolit, a Fiorentina a Sienát fogadta, s míg a firenzeiek érvényesítették a papírformát, addig a milánói piros-feketék újabb kínos vereséget szenvedtek.
okt. 21
19:51
Januárban indul a Budapest-Bamako rali (HírExtra)
Lezárult a nevezés a januárban induló Budapest-Bamako futamra. A sivatagi ralira 150 csapat nevezett be, köztük olyanok is, amelyek busszal akarják megtenni a 8000 kilométernél is hosszabb távot. A versenyzőknek ezúttal például Chuck Norrist kell majd keresniük Afrikában, de arra is szakítanak időt, hogy segítsenek és kutat fúrjanak egy elmaradott falu lakóinak.
okt. 21
19:51
A lengyelországi választáson a részvétel 10%-kal magasabb, mint 2005-ben (Gondola)
A lengyelországi előre hozott parlamenti választásokon vasárnap délután fél hatig a PBS DGA közvélemény-kutató intézet jelentése szerint a részvétel elérte a 41,7 százalékot - jelentette a TVN24...
okt. 21
19:55
Szili: A történelmi sebeket közös erővel gyógyítani kell (Infostart)
Békességet vár az október 23-ai ünnepen az Országgyűlés elnöke, Szili Katalin.
okt. 21
19:56
Kimi Räikkönen az új világbajnok! (Infostart)
Négy nappal 28. születésnapja után Kimi Räikkönen megszerezte pályafutása első Forma-1-es világbajnoki címét. A Ferrari finn pilótája megnyerte a szezonzáró Brazil Nagydíjat csapattársa, Felipe Massa előtt, a spanyol Fernando Alonso (McLaren-Mercedes) a harmadik lett. Az angol Lewis Hamilton a hetedik helyen ért célba.
okt. 21
19:56
Hallucinogén teát ittak (HírExtra)
Már egyik diáklány sincs kórházban azok közül, akik hallucinogén teát ittak Siófok. Hatan lettek rosszul a főzettől, amelyet egy dísznövény virágjából készítettek. Négyen már szombaton hazamehettek, két lányt vasárnap engedtek ki a siófoki kórházból. A 16-17 éves lányokat az egyik siófoki középiskolából vitte el a mentő péntek délelőtt, szédültek, szájszárazságra panaszkodtak.
okt. 21
19:56
Kimi világbajnok (HírTV)
Kimi Raikonnen, a Ferrari finn pilótája nyerte a Forma-1-es világbajnokságot, miután első helyen végzett a Brazil Nagydíj vasárnapi futamán.
okt. 21
19:58
Szili: a magyar nép békeszerető (Alternatív Energia)
Békességet vár az október 23-i ünnepen Szili Katalin; a házelnök ezt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gömörszőlősön mondta. Az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott: a magyar nép békeszerető, ezért nem tart rendbontástól.
okt. 21
20:01
Óriási adósságot hagyott Pavarotti (HírExtra)
Tizennyolcmillió eurónyi adósságot hagyott maga után a szeptember elején elhunyt Luciano Pavarotti egy olasz napilap szerint. A néhai tenor egy bolognai bankban vezetett számlája tizenegymillió eurós mínuszban van, ehhez jön még hétmillió euró visszafizetetlen kölcsön - írta a La Republica hétvégi számában.
okt. 21
20:01
Markó: magyarországi csorbát nem lehet erdélyi köszörűvel kiköszörülni (Gondola)
Magyarországi választási csorbát nem lehet erdélyi köszörűvel kiköszörülni - hangsúlyozta vasárnap Nagyváradon Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. A szövetség...
okt. 21
20:07
Nem emelkednek a díjak (HírExtra)
Nem emelkednek az autópálya-díjak egy gépjármű-kategóriában sem 2008-ban, erre a főutakon az idén bevezetett, a teherautók számára kötelező úthasználati díj ad lehetőséget - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter az M3-as autópálya mellett tartott sajtótájékoztatón vasárnap.
okt. 21
20:07
Emlékezzünk 1956 hőseire (HírTV)
A Hír Televízió 2007 október 23-án 15 órától élőben közvetíti a Fidesz ünnepi megemlékezését az Astoriától. Az eseményen beszédet Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke.
okt. 21
20:13
Magyarok is felszállnak a Superjumbóval (HírExtra)
Magyarok is foglaltak már helyet a Superjumbóra. A világ legnagyobb, pár napja átadott utasszállító repülőgépének próbajáratára egy magyar férfinek sikerült két jegyet vennie internetes árverésen, a turistaosztályra. November elején egy 200 fős magyar csoportotot utaztat egy cég az óriásgéppel - köztük már lesznek, akik az első osztály kényelmét is kipróbálhatják.
okt. 21
20:13
Romániában Basescu a legnépszerűbb (HírTV)
A Demokrata Párt (PD) kapná a legtöbb szavazatot (42 százalék), ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat - adta közzé az INSOMAR közvéleménykutató intézet az október 10-17 között végzett felmérés eredményeit.
okt. 21
20:14
MSZP TPT: az egészségügyi reform helyrehozhatatlan következményekkel járhat! (Alternatív Energia)
A Magyar Szocialista Párt Társadalompolitikai Tagozata (MSZP TPT) elutasította a kormány egészségügyi reformtervét, így a társadalombiztosítás privatizálására irányuló koncepciót - közölte a Népszavával a szervezet. A közlemény szerint a TPT ügyvivő testülete azt javasolja hogy, az MSZP frakciója mindaddig ne tárgyalja a törvényjavaslatot, amíg a hatásvizsgálatokat is magában foglaló szakmai és…
okt. 21
20:18
Férfi röplabda NB I-es ligabajnokság: eredmények (Metropol)
A férfi röplabda NB I-es ligabajnokság kiemelt csoportjának vasárnapi mérkőzésein: Csepel-Dág KSE 3-2 (24, -24, -19, 23, 13)
okt. 21
20:23
Megszűnik a matrica (HírExtra)
Január elsejétől már nem kell matricát ragasztani az autósoknak a járművek szélvédőjére, ha felhajtanak valamelyik autópályára. Megszűntetik ugyanis a hagyományos vinyettát, helyette elektronikus úton, a rendszám alapján ellenőrzik majd, hogy fizettek-e az úthasználatért sms-ben, az interneten vagy valamelyik benzinkúton.
okt. 21
20:23
Megszűnik az autópálya-matrica (HírTV)
Januártól megszünteti az autópálya-matricát a közlekedési tárca, helyette elektronikusan, a rendszám alapján ellenőrzik a díjfizetést.
okt. 21
20:23
Az MSZP Társadalompolitikai Tagozata elutasítja az egészségügyi reform tervét (Metropol)
A Magyar Szocialista Párt Társadalompolitikai Tagozata (MSZP TPT) elutasította a kormány egészségügyi reformtervét, így a társadalombiztosítás privatizálására irányuló koncepciót - közölte a szervezet vasárnap este.
okt. 21
20:29
Mourinho Olaszország felé venné az irányt (Infostart)
José Mourinho egyértelműen kijelentette: nem akar az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya lenni.
okt. 21
20:29
Újra keresik a hegymászót (HírExtra)
Tovább keresik a szombat délután eltűnt magyar hegymászót Ausztriában. A férfit lavina temette maga alá a stájerországi Hochschwab környékén. A rossz idő és a másfél méteres hó miatt a mentőalakulatok helikoptere vasárnap délelőtt nem tudott leszállni a környéken.
okt. 21
20:33
300 ezer aláírást gyűjtött a Fidesz és a KDNP - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Nem tart rendbontástól az október 23-ai ünnepen az Országgyűlés elnöke. Kérdésenként körülbelül 300 ezer aláírást gyűjtött a Fidesz és a KDNP a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazási kezdeményezésekhez 48 óra alatt. A finn Kimi Räikkönen megszerezte pályafutása első Forma-1-es világbajnoki címét A nap legfontosabb hírei, 2007. október 21-én, vasárnap.
okt. 21
20:35
A konzervatív Peterle szerzett előnyt a szlovén elnökválasztáson (Gondola)
A konzervatív néppárti Lojze Peterle szerzett előnyt a Szlovéniában vasárnap tartott elnökválasztáson, de második fordulóra is szükség lesz - közölték az urnáktól távozókat megkérdező...
okt. 21
20:40
Nancy Reagan ruhái (Gondola)
Nancy Reagan: egy First Lady stílusa és ruhái címmel novemberben Kaliforniában kiállítják Ronald Reagan néhai amerikai elnök feleségének ruhatárát. A legnagyobb divattervezők, Valentino,...
okt. 21
20:51
Fegyvercsempészekkel csaptak össze (HírExtra)
Iráni területen csaptak össze több ízben fegyvercsempészekkel, sőt a Forradalmi Gárda különleges erőivel is a brit hadsereg kommandós alakulatai - írta a The Sunday Times. A vezető vasárnapi brit lap név nélkül idézett katonai forrásai szerint az SAS, a brit haderő hírhedt kommandója "titkos határháborút" vív az Irakba fegyvereket csempésző iráni milíciákkal.
okt. 21
20:57
Mindkét őr lőtt (HírExtra)
Mindkét természetvédelmi őr adott le lövést a fatolvajra szombaton a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Fonyban, a rendőrség emberölés gyanúja miatt indított nyomozást, és a falopás miatt is vizsgálat kezdődött - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája az MTI-t vasárnap.
okt. 21
21:02
Elfeledett lágerek nyomában (HírExtra)
Az MTV "Sírjaik hol domborulnak?" című műsora és a Háborús Keresőszolgálat internetes portál forgatócsoportja október közepén egy hétig kutatta egykori magyar fogolytáborok és -temetők nyomait a dél-ukrajnai Donyec-medencében.
okt. 21
21:02
Az MSZP Társadalompolitikai Tagozata elutasítja az egészségügyi reform tervét (Gondola)
A Magyar Szocialista Párt Társadalompolitikai Tagozata (MSZP TPT) elutasította a kormány egészségügyi reformtervét, így a társadalombiztosítás privatizálására irányuló koncepciót - közölte a...
okt. 21
21:02
Jégkorong ob I: Miskolcon nyert a Dunaújváros (Metropol)
A jégkorong ob I-ben: Miskolci Jegesmedvék - Dab.Extra.hu 1-4 (0-1, 0-2, 1-1)
okt. 21
21:03
A barátnő megdöbbentő vallomása: "Diana halálakor is Károlyt szerette" (Infostart)
Dianának esze ágában sem volt feleségül menni sem Dodi Fayedhez, sem pedig Hasnat Khan szívsebészhez, élete egyetlen és igazi szerelme ugyanis a volt férje, Károly herceg volt. A meglepő vallomást a hercegnő egyik legközelebbi és legjobb barátnője, Lana Marks tette, aki még ma sem tudja megbocsátani, hogy elmondta közös olaszországi hétvégéjüket, ezért Diana Párizsba utazott, ahol életét…
okt. 21
21:03
Anettka miért nem volt képernyőn? (Spa Trend Online)
Sokféle kabarénak mutatkozó jelentetet lehet látni a különböző csatornákon, szerencse, hogy van egy, amelyik címe szerint is "Tiszta kabaré". A 100 éves születésnapját ünneplő műfaj régi - helyenként ósdi, helyenként ma is aktuális - jelenetei, sanzonjai kerülnek színre. Ami igazán vonzóvá teszi ezt a Verebes István rendezte sorozatot, számtalan alig, vagy egyáltalán nem látott fiatal színész…
okt. 21
21:04
Távlovas és távhajtó ob: Ódor negyedszer bajnok (Metropol)
Ódor Enikő negyedszer lett magyar bajnok Izsákon, a távlovas és távhajtó ob ötödik, utolsó fordulója után.
okt. 21
21:06
Anthony Hamilton: "Jövőre ismét megpróbáljuk!" (Infostart)
Anthony Hamilton nem bosszankodott azt követően, hogy fia az utolsó két futamon elveszítette a Forma-1-es világbajnoki címet.
okt. 21
21:07
Nagy csatában verték a vendéget (HírExtra)
A férfi kosárlabda NB I vasárnapi mérkőzésén az Atomerőmű nagy csatában verte a vendég Albacompot.
okt. 21
21:07
Szili Katalin békességet vár az október 23-i ünnepen (Gondola)
Békességet vár az október 23-i ünnepen Szili Katalin; a házelnök ezt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gömörszőlősön mondta az MTI-nek vasárnap. Az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott: a magyar...
okt. 21
21:18
Bogár őrzi a helyét (HírExtra)
A lengyel Jaroslaw Janicki győzött a Bécs-Pozsony-Budapest szupermaraton harmadik szakaszán. Másodikként az orosz Anatolij Kruglikov ért célba, mögötte Bogár János minimális hátránnyal harmadikként teljesítette a 64 kilométeres távot. Újabb sikerével Janicki tovább növelte előnyét.
okt. 21
21:18
A jobboldali-populista SVP győzött a svájci parlamenti választáson (Gondola)
Az előrejelzéseket valóra váltva a jobboldali-populista Svájci Néppárt (SVP) szerezte a legtöbb szavazatot a vasárnap megtartott svájci parlamenti választáson, győzelme azonban nem elég ahhoz, hogy...
okt. 21
21:29
Átadták a leghosszabb hidat (HírExtra)
Németország leghosszabb hídját avatták fel a hét végén, amely az észak-német Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományt - azaz a szárazföldet - köti össze az idegenforgalmáról nevezetes, Balti-tengeri Rügen-szigetével. A hidat felavató Angela Merkel kancellár kétszeresen is büszke lehet az új közúti csodára.
okt. 21
21:40
Hogyan próbálta megmenteni házasságát az elnök? (Infostart)
Nicolas Sarkozy mindent megpróbált, hogy megmentse 11 éves házasságát, ám erőfeszítései kudarcot vallottak.
okt. 21
21:40
Három érmet szerzett a csapat (HírExtra)
Egy-egy arany-, ezüst-, és bronzérmet szerzett a magyar válogatott a dániai Veljében rendezett női ökölvívó Európa-bajnokságon.
okt. 21
21:57
Már látogathatók az emlékpontok (HírExtra)
Budapest több pontján már vasárnap is látogathatóak voltak azok a szabadtéri installációk és kiállítások, emlékpontok, amelyeket az 1956-os forradalom és szabadságharc 51. évfordulója alkalmából állítottak fel.

Keresés