A Szabadság téren tüntető tömeg egy része elindult az Operaházhoz, ahol ma este megkezdődnek az állami ünnep kiemelt rendezvényei. A helyszínt már délután lezárta a rendőrség. Megkezdődött a hajsza a Belvárosban. Helyszíni tudósítás a tüntetésekről.
Új kórházi informatikai rendszert adtak át kedden a budapesti Bethesda Gyermekkórházban. A 130 millió forintos beruházás eredményeként a kórház két telephelyén megújult a vonalas telefonos és vezeték nélküli hálózat, új betegirányító rendszert építettek ki.
Miénk a város, miénk az utca, halál az izraeli vízágyúkra, szavakkal szólította fel a lakhelyelhagyási tilalom alatt álló Budaházy György a Magyar Önvédelmi Mozgalom rendezésében összegyűlt mintegy kétezer embert hétfőn este a fővárosi Szabadság téren.
A Központi Statisztikai Hivatal szerint Magyarországon mintegy 2,8 millió a 45-65 év közötti nők száma, akiknek kétévente rendszeresen járniuk kellene emlővizsgálatra. A tapasztalatok szerint a nők mindössze 40 százaléka vesz részt szűrésen.
Miénk a város, miénk az utca, halál az izraeli vízágyúkra, szavakkal szólította fel a lakhelyelhagyási tilalom alatt álló Budaházy György a Magyar Önvédelmi Mozgalom rendezésében összegyűlt mintegy kétezer embert hétfőn este a fővárosi Szabadság téren. Az államellenes bűncselekménnyel gyanúsított diósdi férfi arcát kendővel eltakarva úgy fogalmazott: "köpök rá, hogy lakhelyelhagyási tilalom alatt…
Molotov koktélt dobtak a vízágyúra a tüntetők a Nagymező utcában, a rendőrök vízágyúval válaszoltak.Egy vízágyú ki is gyulladt. Autókat fordítanak keresztbe blokádként, hogy a vízágyú ne tudja őket megközelíteni - számolt be az MTV tudósítója az m1 híradóban. Előzőleg arról is hírt adtak, hogy az Operaház előtt egyelőre nyugalom van - bár a tüntetők elindultak arrafelé -, de könnygáz maró szagát…
Negatív lett a doppingvétséggel gyanúsított kerékpáros, Iban Mayo B próbája, jelentette be hétfőn a spanyol szövetség (RFEC). A Saunier Duval ibériai bringását a júliusi Tour de France-on ellenőrizték és az A próba szerint az eritropoetin (EPO) nevű vérdoppingot használta.
Autókat gyújtottak fel a tüntetők, folyamatosan keresztbe fordítják az autókat, és megpróbálják azokat felgyújtani. A Bajcsy-Zsilinszky útnál farkasszemet néznek a rendőrökkel. Egy ideig feltartották a rendőri sorfalat a tüntetők a Nagymező utca környékén, egy barikádot felgyújtottak, az útvonalukat felborított virágosládák, eloltott kukák szegélyezik az MTV beszámolója szerint. Tudósítójuk…
Összecsaptak a rendőrök a tüntetőkkel a Nagymező utcánál, könnygázgránátot vetettek be a demonstrálók ellen, akik viszont molotov koktélt dobtak az ugyancsak ott lévő vízágyúra. A tüntetők ezt megelőzően mintegy kétezren vonultak a Szabadság térről az Operaház közelébe.
Összecsaptak a rendőrök a tüntetőkkel a Nagymező utcánál, könnygázgránátot vetettek be a demonstrálók ellen, akik viszont molotov koktélt dobtak az ugyancsak ott lévő vízágyúra - jelentették az MTI helyszíni tudósítói hétfőn este. A tüntetők ezt megelőzően "Mocskos zsidók, Gyurcsány takarodj és Fegyverbe!" szavakat skandálva mintegy kétezren vonultak a Szabadság térről az Operaház közelébe. Az…
Zichy Jenő utcában a tüntetők parkoló autókkal zárták el az utat este nyolckor, néhány perccel azelőtt, hogy megkezdődött az október 23-ai díszelőadás az Operaházban. A demonstrálók egy rendőrt megdobtak Molotov-koktéllal, akinek védőruhája meggyulladt. Társai oltották el a lángoló ruhát.
A kaposvári születésű mártír miniszterelnök, Nagy Imre tiszteletére emlékülést tartott hétfőn Kaposváron a Magyar Szocialista Párt (MSZP) az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján, majd megkoszorúzták Nagy Imre szobrát, a róla elnevezett parkban.
A rendőrök kiszorították a tüntetőket a Nagymező utcából a Bajcsy-Zsilinszky útra, s közben folyamatosan lövik könnygázgránáttal őket. A tüntetők Molotov-koktéllal megtámadták a Bajcsy-Zsiliszky út és az Alkotmány utca sarkán lévő vízágyút, s az meg is gyulladt.
A Zichy Jenő utcában a tüntetők parkoló autókkal zárták el az utat hétfőn este nyolckor - jelentették az MTI helyszínen lévő tudósítói, néhány perccel azelőtt, hogy megkezdődik meg az október 23-ai díszelőadás az Operaházban. A demonstrálók egy rendőrt megdobtak Molotov-koktéllal, akinek védőruhája meggyulladt. Társai oltották el a lángoló ruhát. A Molotov-koktélokkal dobálják a vízágyukat is, és…
A rendőrök kiszorították a tüntetőket a Nagymező utcából a Bajcsy-Zsilinszky útra, s közben folyamatosan lövik könnygázgránáttal őket - jelentették az MTI helyszínen lévő tudósítói. A tüntetők Molotov-koktéllal megtámadták a Bajcsy-Zsiliszky út és az Alkotmány utca sarkán lévő vízágyút, s az meg is gyulladt. A rendőrök helikopterről is figyelik a tüntetőket.
Hidegek a radiátorok a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatak több mint száz távfűtéses lakásában, a hőmérséklet a belvárosi lakásokban nem éri el a 17-18 fokot - tudta meg az MTI hétfőn. Szoták Csaba az RFV Sárospatak Kft. ügyvezetője a fűtési probléma kapcsán közölte: a hiba elhárítása a sárospataki távhő új vezérlő rendszerének hangolásával oldható meg, amire legkorábban szerdán kerülhet sor.…
A közlekedési tárca vezetőjéhez intézett nyílt levélben tiltakozik a Tokaji Többcélú Kistérségi Társulás elnöke amiatt, hogy a jövőben kevesebb vonat közlekedik majd a térségben, holott a korábban megtartott kistérségi menetrend egyeztetésen a MÁV-START Zrt. képviselője teljesen az ellenkezőjét mondta ennek - közölte Májer János elnök, aki az MTI-hez is eljuttatta levelét.
A vasárnapi választások előzetes eredményei alapján Lengyelország a populizmus helyett a józan és felelős politizálásra, a konfliktuskeresés helyett az európai együttműködésre, a kirekesztés helyett a toleranciára szavazott.
Az első pukkantásra a tüntetők nagy része elszaladt - így jellemezte az eseményeket helyszíni tudósítónk, aki jelenleg az Anrássy úton van. Ide egyébként csak kevésen juthatnak be jelenleg, azok, akik igazolják, hogy, hogy itt laknak, akik az Operaházban nyolc órakor kezdődött ünnepi megemlékezésre érkeztek, illetve akik előzőleg akreditáltatták magukat arra, hogy itt tartózkodhassanak.
A tüntetők egy része a Nyugati tér irányába, másik részük pedig a Hold utca irányába vonul. A támadás közben megsérült a Reuters brit hírügynökség fotósa, akihez mentőt hívtak. A Rebisz közleménye szerint a rendőrség az Andrássy úton rendőri csapaterőt alkalmaz.
Pozsonyban a legfőbb ügyészségen kihallgatták Malina Hedvig egyik lehetséges támadóját, akiről a nyáron egy férfi a sajtóban úgy nyilatkozott, hogy tudomása szerint ő volt az egyik bőrfejű, aki tavaly augusztusban bántalmazta Nyitrán az egyetemistát, mert az magyarul beszélt.
Közel 250 ezer embert kellett kitelepíteni hétfőn a dél-kaliforniai San Diego megyéből az erős sivatagi szél által táplált bozóttüzek miatt. A San Diego környéki Poway településen ki kellett üríteni egy kórházat és egy szanatóriumot, a két szomszédos intézményből iskolabuszokkal és mentőautókkal vittek el százakat.
Tabajdi Csaba, az MSZP EP delegáció vezetője napirend előtti felszólalásában az Európai Parlamentben, Strasbourgban megemlékezett 56'-ról, beszélt a sztálinizmusró, hitlerizmusról, összehasonlította Nyugat-Európát az Únióhoz újonnan csatlakozott országokkal.
A Szabadság térre indult mintegy száz demonstráló közül a rendőrök 20-30 embert a Vécsey utcába szorítottak és ott könnygázgránátokat lőttek rájuk. Az MTI fotósának információja szerint a Reuters fotósát üvegpalackkal dobták fejbe a tüntetők, a sebét össze kellett kapcsolni. A Vécsey utcában lévő tüntetőket és újságírókat sorba állítva igazoltatják és a náluk lévő táskákat, illetve hátizsákokat…
A Szabadság térre indult mintegy száz demonstráló közül a rendőrök 20-30 embert a Vécsey utcába szorítottak és ott könnygázgránátokat lőttek rájuk hétfőn este negyed kilenc után a fővárosban. A Reuters fotósát üvegpalackkal dobták fejbe a tüntetők, a sebét össze kellett kapcsolni.
Ünnepélyes keretek között erősítette meg hétfőn Békéscsaba és Székelyudvarhely együttműködési megállapodását a két város polgármestere, Vantara Gyula és Szász Jenő a békési megyeszékhelyen. Vantara Gyula, elmondta: a két település kapcsolata 17 éves múltra tekint vissza.
Kettévált a tüntetők tömege a fővárosban. Egy részük a Nyugati tér irányába, másik részük pedig a Hold utca irányába vonul - jelentették az MTI helyszínen lévő tudósítói. A támadás közben megsérült a Reuters brit hírügynökség fotósa, akihez mentőt hívtak. A Rebisz közleményt adott ki, amely szerint a rendőrség Budapesten 19 óra 46 perctől az Andrássy úton a megbomlott közrend helyreállítása…
A demonstrálók egy kis cvsopotja a Széna tér felé indult, többen az Oktogon irányába hagyták el a helyszínt. A Margit híd pesti hídfője és a Nyugati tér között leállt a villamosközlekedés.
A tüntetők egy részét a Nyugati térre szorították a rendőrök, a demonstrálók egy kis cvsopotja a Széna tér felé indult, többen az Oktogon irányába hagyták el a helyszínt. A Margit híd pesti hídfője és a Nyugati tér között leállt a villamosközlekedés. A rendőrök a Nyugati téren felszólították az újságírókat, hogy hagyják el a helyszínt. Azokat a tüntetőket, akik fekete ruhát viselnek, a rendőrség…
Hidegek a radiátorok a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatak több mint száz távfűtéses lakásában, a hőmérséklet a belvárosi lakásokban nem éri el a 17-18 fokot. A hiba elhárítása a sárospataki távhő új vezérlő rendszerének hangolásával oldható meg
Hétfőn Pozsonyban a legfőbb ügyészségen kihallgatták Malina Hedvig egyik lehetséges támadóját, akiről a nyáron egy férfi a sajtóban úgy nyilatkozott, hogy tudomása szerint ő volt az egyik bőrfejű, aki tavaly augusztusban bántalmazta Nyitrán az egyetemistát, mert magyarul beszélt. A Rebert B. nevű bőrfejűt most először hallgatták ki az ügyben, ami ellentmondásban áll a rendőrségnek azzal a korábbi…
Erőik egyesítésére és a megosztottság elkerülésére szólította fel az iraki lázadókat Oszama bin Laden, az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat bujkáló vezére egy új hangfelvételen, amelyet az al-Dzsazíra arab hírtelevízió tett közzé hétfőn. "Az iszlám nemzet érdekei előbbre valóak egy-egy csoport érdekeinél" - mondja a felvételen beszélő férfi, akinek hangja hasonlít az al-Kaida vezérének…
Gyurcsány Ferenc szerint 1956 a szabadság kiáltása, egy jobb élet, egy igazabb Magyarország kiáltása volt, de a kiáltó szó bennakadt, és évtizedek kellettek, mire jött egy új nemzedék, amely folytatta apái küzdelmét és új, szabad, demokratikus Magyarországot teremtett.
5 sérültet láttak el eddig a mentők, folyamatban van a kórházba szállításuk, ellátásuk. Súlyos sérülttel nem találkoztak - mondta el Győrfi Pál a mentőszolgálat szóvivője a Klubrádióban. A Reuters fotósa sem sérült meg súlyosan, őt fejbe dobták egy üveggel. Több rendőr is könnyebben megsérült,zúzódásos sérüléseik vannak.
A 600 ezer dollár összdíjazású fedettpályás linzi női tenisztorna első fordulójában, a 16 közé jutásért: Meusburger (osztrák)-Klaffner (osztrák) 6:7 (2-7), 6:4, 6:3 A. Bondarenko (ukrán)-Müller (német) 6:3, 6:0
Gyurcsány Ferenc szerint 1956 a szabadság kiáltása, egy jobb élet, egy igazabb Magyarország kiáltása volt, de a kiáltó szó bennakadt, és évtizedek kellettek, mire jött egy új nemzedék, amely folytatta apái küzdelmét és új, szabad, demokratikus Magyarországot teremtett. A miniszterelnök erről az operaházban, az ünnepi gálán beszélt hétfő este Budapesten Az elmúlt években sokat tettünk azért, hogy…
A Népszabadság és a Népszava fotóriporterét is megsebesítették a tüntetők üvegekkel a Reuters fotósa mellett. Az Alkotmány utca és a Bajcsy-Zsilinszky utca sarkán a rendőrök sorfalat alkottak és vízágyúval zárták el az utat.
A rendőröknek sikerült kiszorítania a tüntetőket a Nagymező utcából Bajcsy-Zsilinszky útra - tájékoztatott a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója. Úgy tűnik, eredményes volt az oszlatás, a több ezer demonstráló közül már csak alig több mint 100-at látni az úton. A helyszíni tudósító szerint ez annak lehet a következménye, hogy a mostani könnygáz jóval erősebb, mint a tavaly.
Hétfőn Pozsonyban a legfőbb ügyészségen kihallgatták Malina Hedvig egyik lehetséges támadóját, akiről a nyáron egy férfi a sajtóban úgy nyilatkozott, hogy tudomása szerint ő volt az egyik bőrfejű, aki tavaly augusztusban bántalmazta.
Őrizetbe vették elfogták Toroczkai Lászlót, a Hatvannégy Vármegye Mozgalom vezetőjét, akinek vezetésével a tüntetők fél nyolc körül elindultak a Szabadság téri rendezvény után az Operaház felé. Ezek után kezdődtek a zavargások, az összecsapások a rendőrökkel. Elterjedt, hogy a lakhelyelhagyási tilalom alatt lévő Budaházy Györgyöt is elfogták, de ezt a rendőrség cáfolta - számolt be az m1…
A rendőrség valóban bevetett könnygázt és vízágyút a tömegoszlatás során, azt azonban határozottan cáfolom, hogy gumilövedéket használt volna - nyilatkozta az RTL Klub híradójának Garamvölgyi László. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója elmondta: jelenleg egy kerekedelmi televízió közvetítő kocsiját szabadítják ki a rendőrök a demonstrálók gyűrűjéből.
Több százan tüntettek a felmelegedés és a háború ellen hétfőn Washingtonban a Világbank (WB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) őszi tanácskozásának idején; a rendőrség bilincsbe verve távolított el több tucat tüntetőt, aki a forgalmat akadályozta.
Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek megerősítette: előállították Toroczkay Lászlót. A rendőrség hétfőn este fél 9-ig három embert állított elő, közöttük volt a Hatvannégy Vármegye ifjúsági mozgalom tiszteletbeli elnöke is.