Húszezren voltak kíváncsiak idén a World Press Photo kiállításra a budapesti Néprajzi Múzeumban. Ez háromezerrel több, mint amennyien tavaly látták a sajtófotó tárlatot.
Az Európai Unióban nem megengedett, hogy a tüntetők "mocskos zsidónak" nevezzék Gyurcsány Ferencet, bárki bárhogyan is vélekedik a magyar miniszterelnökről - mondta szerdán az Európai Parlament (EP) strasbourgi ülésén Martin Schultz, a szocialista EP-frakció vezetője. "Lehet Gyurcsányt szeretni vagy nem szeretni, ez akkor is fasiszta megnyilvánulás, és el kell utasítani" - mondta a német…
Az Európai Unió engedélyt adott négy genetikailag módosított termény (GMO) importjára és a 27 tagú unió piacán történő forgalmazására, felhasználására. Az Európai Bizottság erről szóló közleménye szer...
Bond-lányok koszorújában próbált felejteni a magára hagyott Roger Moore. Múltjának egy sötét titka miatt ugyanis jóideig nem akarja látni kedvese, Christina Tholstrup.
Eladják azt a festményt, amelyre négy évvel ezelőtt bukkant rá egy nő New Yorkban, egy szemétkupacon. A kép akár az egymillió dollárt (176 millió forintot) is elérheti azon a novemberi aukción, amelyen áruba bocsátják.
Árverésre bocsátja Ernesto "Che" Guevara néhány hajfürtjét csütörtökön Dallasban egy volt CIA-ügynök, aki 40 évvel ezelőtt részt vett a forradalmár tőrbe csalásában, majd kivégzésében. Az aukció híre már korábban felháborodást váltott ki a világban, tiltakozott mások mellett Aleide March, "Che" özvegye is.
A világhírű hongkongi színész, Jackie Chan egy dalban népszerűsíti a jövő évi pekingi olimpiát. A filmsztár a napokban énekelte fel a "Készen állunk" című nótát, amely arra hivatott, hogy az augusztus 8-i rajtig hátralévő időben "színesítse" a visszaszámlálást.
Hozzávalók a tésztához: 70 dkg liszt 20 dkg margarin 20 dkg porcukor 2 dl tej 3 tojás sárgája 1 csomag sütőpor csipetnyi só. A töltelékhez: 15 dkg margarin 20 dkg porcukor 1 dl rum 4 evőkanál baracklekvár 2 evőkanál kakaó fél dl tej fél csomag vaníliáscukor A mázhoz: fényes csokimáz
A hétvégén zárult Lakásbörzének több mint hétezer látogatója volt. Az ilyen típusú vásárok a legjobb alkalmak arra, hogy egy helyen gyűjtsék be az információkat azok, akik fővárosba, esetleg annak környékére szeretnének költözni.
Az Európai Unióban nem megengedett, hogy a tüntetők "mocskos zsidónak" nevezzék Gyurcsány Ferencet, bárki bárhogyan is vélekedik a magyar miniszterelnökről - mondta az Európai Parlame...
Húszezren voltak kíváncsiak idén a World Press Photo kiállításra a budapesti Néprajzi Múzeumban. Ez háromezerrel több, mint amennyien tavaly látták a sajtfotó tárlatot.
Szeptemberben 7,2%-kal, azaz a várt 6,9%-nál nagyobb mértékben emelkedtek a dél-afrikai fogyasztói árak a legutóbbi +6,7% után. A SARB aggódik, mivel az élelmiszerek és az olajipari termékek emelkedö árai az inflációs elvárások emelkedéséhez vezetnek. Ennek megelözése érdekében a SARB 10,5%-ra emelte alapkamatát, és hangsúlyozta, hogy további lépések várhatók. Az USD-ZAR árfolyama ennek hatására…
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) visszahívja delegáltjait az Országos Etikai Tanácsból (OET), mivel nem egységes a kamarai etikai ítélkezés szabályozása - jelentette be a MOK és az MGYK elnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten. Szabó Sándor, az OET elnöke elmondta: év eleje óta, mióta eltörölték a kötelező kamarai tagságot, nincs egységes kamarai etikai…
Zelles Sándor vezérigazgató úr tájékoztatása szerint a KVI által a Magyar Állam tulajdonában és a Sportfolió Sportlétesítményeket Kezelő, Hasznosító és Fejlesztésszervező Kht. vagyonkezelésében álló sporttelep, közismert nevén: Fradi-pálya megnevezésű ingatlanok értékesítésére kiírt nyilvános pályázatra 2007. október 24. 10 óráig két ajánlat érkezett.
Súlyos betegség után elhunyt Séra Miklós a magyar kajakválogatott volt edzője. A szakember pályafutását 1972-ben kezdte, mindkét sportágban szakedzői diplomát szerzett. Tanítványai számtalan olimpiai-, világ- és Európa bajnoki címet nyertek, köztük van a kétszeres olimpiai bajnok és olimpiai ezüstérmes Horváth Gábor a legeredményesebb. Séra Miklóst a Magyar Kajak-Kenu Szövetség saját halottjának…
Az euróövezeti szolgáltatások Reuters kezelte beszerzőmenedzser-mutatója, kétezer cég megkérdezése alapján, előzetes becslés szerint októberre 55,6 pontra emelkedett a szeptemberi 54,2 pontról - amely...
Az Európai Unióban a tüntetők nem nevezhetnek "mocskos zsidónak" egy miniszterelnököt - mondta az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője az október 22-23-ai demonstrációkra utalva.
Interaktív kiállítást nyitottak meg Salgótarjánban szerdán a kábítószerekről; a látogatókat hat termen vezetik keresztül, hogy két óra alatt átélhessék, milyen érzés a drogok színes, majd beszűkülő világába helyezkedni.
Hat férfit tartóztattak le a spanyol hatóságok, akik a gyanú szerint iszlám harcosokat toboroztak, hogy Irakba küldjék őket- közölte szerdán a madridi belügyminisztérium.
Tabajdi Csaba, az MSZP EP Delegáció vezetője, a Mezőgazdasági Bizottság főtagja kedden késő este szólalt fel a mezőgazdasági árak emelkedéséről a szocialista frakció által kezdeményezett az Európai Parlament plenáris vitájában.
A Magyar Villamos Művek Zrt. leányvállalata, az MVM Trade csütörtökön 1.100 megawattóra kapacitást kínál eladásra a teljes piacnyitás évére, 2008-ra. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára szerint Közép-Kelet-Európa legnagyobb aukciója lesz a meghirdetett esemény. Garamhelyi Ábel a várható áramárakról nem nyilatkozott.
Útjára bocsátották az első Hold körüli pályára tervezett kínai szondát, a középnyugat-kínai Szecsuán tartományban lévő hszicsangi (Xichang) műholdkilövő állomásról helyi idő szerint e...
Mona Lisa hiányzó szemöldökének és szempilláinak titkát kutatja egy francia feltaláló. Pascal Cotte párizsi mérnöknek nagy felbontóképességű digitális szkennerrel sikerült a festmény mélyére hatolnia, és feltárni a firenzei kereskedőfeleség XVI. képmásának múltját. Cotte szerint a Leonardo da Vinci festményén látható hölgynek eredetileg volt szemöldöke és szempillája is: az általa készített 240…
Akár egy orgazmussal is felérhet, ha valakinek sikerül kipróbálnia egy igazi extrém sportot. Legalábbis ezt állítják azok, akik már túl vannak a "beavatáson”, akár egy kiadós raftingtúra keretében, vagy egy mások számára óriásinak minősített szikla megmászásával. Nem kell más hozzá, csak egy jó nagy adag bátorság, no és nem mellékesen nem árt, ha a pénztárcánk is bírja követni az igényeinket.…
Holtan találtak egy ázsiai kisfiút az oroszországi Domodedevo reptér közelében. A feltételezések szerint potyautas volt, aki a futóművön utazott, de megfagyott és leszállás közben leesett.
Összesen 53 embert állított elő a rendőrség a keddi utcai megmozdulásokkal összefüggésben, akikkel szemben szabálysértési eljárás indul - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette: a rendőri készültséget továbbra is fenntartják. Tarjányi Péter rendőrségi szakértő szerint nemcsak az új felszerelések, hanem a jobb felkészültség miatt lépett fel magabiztosabban a rendőrség az…
Oszama bin Laden önmérsékletre inti az iraki lázadókat egy hangfelvételen - jelentette be a Fehér Ház szóvivője kedden, titkosszolgálati elemzésekre hivatkozva. Bin Laden összefogásra és hibáik beismerésére kérte követőit egy hétfőn nyilvánosságra hozott felvételen.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 51. évfordulóján a politikai pártok magatartása és a rendőrség fellépése volt a témája a szerdai napirend előtti felszólalásoknak a parlamentben. Dávid Ibolya (MDF) szerint a miniszterelnök október 23-án, a Nagy Imre Érdemrendek átadásakor mondott beszédében saját hibáit az ország hibájának, saját bűneit az ország bűneinek állította be. Kiemelte: a Fidesz…
A magyar szélsőjobboldaliak ismét menetelnek címmel számolt be a Neue Zürcher Zeitung az ötvenhatos megemlékezéseket kísérő eseményekről. Röviden ismertetve a hétfőn és kedden történteket - összehasonlításképpen kitérve a tavalyi súlyos kihágásokra és erőszakos túlkapásokra is - a tekintélyes svájci lap prágai székhelyű közép-európai tudósítója azt írta, hogy a szélsőjobboldaliak azért ünneplik…
Betonfalnak ütközött, majd kigyulladt egy személyautó Borsodban, a 26-os számú főúton a sajóbábonyi elágazásnál szerdán, az autóban ülő négy személy megsérült - tudatta a rendőrség. Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a helyszínelés idejére félpályás útlezárásra számíthatnak az arra közlekedők. A Miskolc felől érkező forgalmat várhatóan még egy órán…
Elrendelte a nyomozást a mezőkövesdi városi ügyészség a szomolyai kaptárkövek megrongálásának ügyében. A bogácsi rendőrségen természetkárosítás miatt nyomoznak - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Kövecses Zsolt, Szomolya jegyzője.
Az USD-CAD árfolyama ma összeszedte magát kedden elért 0,9625-ös 33 éves minimumáról 0,9709-ig. További gyengülés mutatkozik. A CAD-index korrekciójának elsö jeleire való tekintettel 0,9575-ig eshet az árfolyam. In-GFX
Átlagosan 92 százalékkal drágul az önkormányzati lakások lakbére január elsejétől Szombathelyen, ugyanakkor kétszeresére növelték a szociálisan rászorulók lakbértámogatását is - közölte szerdán sajtótájékoztatón Czeglédy Csaba, Szombathely szocialista alpolgármestere.
Firtl Mátyás: Sopron, elsősorban az akkori egyetemi ifjúságnak köszönhetően 1956-ban igent mondott a szabadság-ra. Tette ezt a nemzetért – és nem a nemzet ellen. Sopron igent mondott az új életre – de nem oltott ki életet. Sopron igent mondott igazságra – de nem az öncélú igazság-érvényesítésre. forradalom oldalára.
A Facebook népszerű társasasági weboldal használói könnyen válhatnak visszaélés áldozataivá - hívta fel szerdán az "ismerôsgyűjtôk" figyelmét a BBC brit rádió és tévé fogyasztóvédő mìsora. A Facebookon megadott személyes adatok alapján ugyanis könnyedén megszerezhető a felhasználók bankszámlaszáma is.
Két pályázat érkezett az FTC hat plusz kéthektáros Üllői úti ingatlan-együttesének értékesítésére, amelyet immár negyedszer írt ki a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI).
Betonfalnak ütközött, majd kigyulladt egy személyautó Borsodban, a 26-os számú főúton a sajóbábonyi elágazásnál szerdán, az autóban ülő négy személy megsérült - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség.
Akkor is lesz úgynevezett karácsonyi nyugdíj Szlovákiában, ha ehhez el kell adni a pozsonyi kormányhivatal épületét telekkel együtt. Ezt a szlovák munkaügyi miniszter Viera Tomanová szerint, maga Robert Fico szlovák kormányfő jelentette ki.
Biztos, hogy méreg - de pontosan még nem tudni, hogy milyen - okozta a két hete Miskolcon elpusztult 11 ló halálát. A vizsgálatok során a fertőzést mind a debreceni, mind a budapesti laboratóriumban kizárták.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) visszahívja delegáltjait az Országos Etikai Tanácsból (OET), mivel nem egységes a kamarai etikai ítélkezés szabályozása -...
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 51. évfordulóján a politikai pártok magatartása és a rendőrség fellépése volt a témája a szerdai napirend előtti felszólalásoknak a parlamentben.