2007. október 26. péntek

okt. 26
19:34
Nyolcvankettő embert állítottak elő (Alternatív Energia)
Nyolcvankettőre nőtt a pénteki engedély nélküli tüntetések során előállítottak száma - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. A távirati iroda délután arról számolt be, hogy addig hatvanhat embert állítottak elő garázdaság és jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt. Tafferner Éva este azt mondta, az újabb előállítások okai között a garázdaság már nem szerepel.
okt. 26
19:37
Nőtt Carla Del Ponte bizalma Szerbia iránt (Infostart)
Nőtt a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyészének bizalma Szerbia iránt. Carla Del Ponte pénteken, kétnapos belgrádi látogatása végén, úgy nyilatkozott, hogy határozott együttműködési készséget tapasztalt, s a közeli hetekben előrelépésre számít a délszláv háborús bűnösök elfogásában.
okt. 26
19:38
82 embert állítottak elő (HírExtra)
Nyolcvankettőre nőtt a pénteki engedély nélküli tüntetések során előállítottak száma - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. A távirati iroda délután arról számolt be, hogy addig hatvanhat embert állítottak elő garázdaság és jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt.
okt. 26
19:41
Leszbikus férgek: minden a géneken múlik (Privátbankár)
Génmanipuláció segítségével kutatók megváltoztatták egyes női férgek szexuális orientációját. Magyarul: leszbikusok lettek a kukacok. A génjeinken múlik, merre hajlunk?
okt. 26
19:44
Az MSZP több pénzt szeretne (HírExtra)
Az MSZP 2009-től a jelenlegi 2,5 milliárdról 7,5 milliárd forintra emelné a választásokon egy százaléknál nagyobb támogatást szerzett pártok éves állami támogatását - mondta pénteken Tóbiás József, a párt országgyűlési képviselője.
okt. 26
19:45
Életveszélyesek a balatoni kerékpárutak (Piac és Profit)
Addig nem szabadna újabb balatoni kerékpárút fejlesztéseket tervezni, ameddig a meglévő körút ápolatlan, balesetveszélyes és rosszul kitáblázott.
okt. 26
19:49
Már az oviban is szívnak (HírExtra)
A statisztikai adatok szerint egyre korábban próbálják ki a fiatalok a cigarettát és nem ritka a gyerekkorban elkezdett rendszeres dohányzás sem. Ezért dolgozta ki az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) az Óvodai és Iskolai Dohányzás Megelőzési Programját.
okt. 26
19:51
Pesti: Horváth a biztosítók ügynökeként viselkedik (HírTV)
Az egészségügyi miniszter a biztosítók ügynökeként viselkedik, a magánbiztosítók érdekeit képviseli a magyar társadalommal szemben - reagált Horváth Ágnes pénteki tájékoztatójára a Fidesz. Pesti Imre, a legnagyobb ellenzéki párt szakpolitikusa szerint SZDSZ-modell jött létre.
okt. 26
19:53
Elkészült a rendőrségi törvény módosításának javaslata (Infostart)
A rendőri azonosítók kérdésévek, a közterületeken való hang- és képrögzítés és a térfigyelő kamerák elhelyezésének módját is tartalmazza a kormány előterjesztése a rendőrségi törvény módosítására.
okt. 26
19:54
Péter Szabó Szilvi sorozatfüggő (HírExtra)
A Cool Star mai adásában a világpremier másnapján újra bemutatták a 24 című sorozat vadonatúj, hetedik évadjának előzetését, amelyet a Nox énekesnője, Péter-Szabó Szilvi teljes extázisban nézett végig, majd kijelentette: totál megfertőződött a 24-gyel!
okt. 26
19:57
Ötvenhatos gyermeknapló egy brüsszeli kiállításon (HírTV)
1956-os, gyermekkori naplóval képviselteti magát hazánk egy brüsszeli történelmi kiállításon.
okt. 26
20:04
Kölcsön-segítség visszajár (HírExtra)
30 tűzoltót ajánlott föl Görögország pénteken az Egyesült Államoknak, hogy segítsenek megfékezni a dél- kaliforniai erdőtüzeket. A napok óta pusztító lángokban eddig legalább kilencen vesztették életüket, és több mint 1400 ház lett a tűz martaléka.
okt. 26
20:05
RTL Klub kritika: a világ a Nagy Sómen körül forog (Spa Trend Online)
A hetvenes évek stílusában készült Fábry Sándor eheti műsora - tudhatta meg a kitartó néző a Showder "lekonferálásaiból". És persze észrevehette maga is, hiszen az évtized kedvelt táncdalait énekelték a kor híres előadói, továbbá - rajtuk kívül - akkori sztárok járulhattak a Nagy Sómen (showman - Fábry Sándor) elé. Ám a hiányérzet végig kísérte a műsort.
okt. 26
20:09
Kampány a BKV-ért (HírExtra)
Két hónapig tartó felmérést végez a BKV a közösségi közlekedés népszerűsítésének érdekében - jelentette be pénteken a BKV kommunikációs főosztályának vezetője. Zelenák Tibor hozzátette: 400 olyan háztartás utazási szokásait mérik fel, ahol a közösségi közlekedést nem, vagy csak kevésbé veszik igénybe.
okt. 26
20:10
Friss közvéleménykutatás a hídfoglalásról (Alternatív Energia)
A közönség 50%-a nem értett egyet a hídfoglalókkal, míg további 27%-uk csak a módszerüket utasítja el - derült ki a Szonda Ipsos és közszolgálati tévé híradójának gyors közvéleménykutatásából. A megkérdezettek többsége (52 %) szakszerűnek és megfelelőnek ítélte a rendőrség fellépését.
okt. 26
20:15
A kormány igent mondott a módosításra (HírExtra)
A kormány elfogadta, és hamarosan benyújtja az Országgyűlésnek a rendőrségi törvény módosításáról szóló javaslatot - mondta az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) államtitkára a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
okt. 26
20:15
Lezárták a gyalogosok elől az Erzsébet hidat (Blikk)
okt. 26
20:18
Túlteljesíti tervét az APEH (Privátbankár)
Az idén eddig 30.436 szja-val kapcsolatos vizsgálatot végzett az APEH, ebből 9.716-ból lett vagyonosodási vizsgálat, a feltárt adókülönbözet 38 milliárd forint
okt. 26
20:20
Fokozott ellenőrzés van, rendbontás nincs (HírExtra)
A fokozott ellenőrzés keretében a rendőrök késő délután többször is visszatértek a Ferenciek terére, és igazoltatták az ott csoportosuló embereket.
okt. 26
20:28
Izrael készen áll az energiafegyver bevetésére (HírTV)
Az izraeli védelmi miniszter engedélyezte, hogy leállítsák az áram- és benzinszállítást a Gázai övezetbe, hogy elejét vegyék a palesztin rakétatámadásoknak. A szankció akkor lép életbe, ha a Hamász újból rakétákkal lövi Izraelt. Az izraeli hadsereg újabb légitámadást is végrehajtott gázában: palesztin kórházi források szerint 3-an haltak meg.
okt. 26
20:29
Utolsó figyelmeztetés: Az emberiség már a saját túlélését veszélyezteti (Infostart)
Az emberiség túlélését veszélyezteti az a tempó, amellyel az elmúlt 20 évben fogyasztjuk a Föld természeti kincseit - figyelmeztet 1400 kutató az ENSZ számára készített jelentésében.
okt. 26
20:31
Magyarokat raboltak ki Szlovákiában (HírExtra)
Két magyar állampolgárt félemlítettek meg és raboltak ki Szlovákiában- értesült a Független Hírügynökség a Besztercebányai Kerületi Rendőr-főkapitányságtól. A 40 éves férfit és 21 éves élettársát a közép-szlovákiai Füleksávoly településen támadták meg még szerdán, röviddel éjfél után egy családi házban, ahol a pár ideiglenesen lakik.
okt. 26
20:33
Brutális napelemgyár épül Szingapúron (Privátbankár)
A világ legnagyobb napelemgyára épül Szingapúrban, az ott évente gyártott napenergiát hasznosító berendezések összesített áramtermelő kapacitása eléri majd a másfél gigawattot, ami háromnegyed...
okt. 26
20:36
Tisztázatlan haláleset (HírExtra)
Szombaton a torkát fájlalta, vasárnap reggel pedig meghalt egy 15 éves lány a Borsod megyei Sályon. A család állítja, nem kaptak megfelelő orvosi ellátást. Ha a lány kórházba került volna, még mindig élne. Egyelőre nem lehet tudni, felelős-e valaki a lány haláláért, a halál pontos okát a boncolás állapítja majd meg. A család mindenképpen tesz feljelentést.
okt. 26
20:41
Tartalmas színházi programok (HírExtra)
Sokszínű színházi előadássorozattal várja hétfőtől a közönséget a siófoki Kálmán Imre Kulturális Központ (KIKK); a Balaton-parti városban az ország számos jelentős színtársulatát is vendégül látják az új évadban - közölte Kiss László, a kultúrközpont igazgatója pénteken.
okt. 26
20:43
Állami bankok egymás közt (Piac és Profit)
Az EAPB (Állami Bankok Európai Szövetsége) Versenyjogi és Fejlesztéspolitikai Bizottsága Budapesten, az Eximbankban tartotta ülését.
okt. 26
20:44
Sztrájkot hirdetnek a Liga Szakszervezetek is (HírTV)
Tiltakozó akciókat, több területen ágazati sztrájkot, és tüntetést hirdet a jövő hónap végére a Liga Szakszervezetek, amiért a kormány üzleti biztosítókat akar bevonni az egészségbiztosítási rendszerbe.
okt. 26
20:46
Áttörő eredmény a szegedi bőrklinikán (Infostart)
A szegedi egyetem kutatói kidolgoztak egy olyan kezelési eljárást, amely jelentősen javíthatja a pikkelysömörös betegek életminőségét. A beavatkozás gyors, akár ambulánsan is elvégezhető.
okt. 26
20:51
A két legerősebb darfúri lázadószervezet nem vesz részt a béketárgyalásokon (Infostart)
A két legjelentősebb dárfúri lázadószervezet bejelentette pénteken, hogy nem vesz részt az ENSZ és az Afrikai Unió közvetítésével Líbiában rendezendő béketárgyalásokon, ami végleg szertefoszlatja a négy és fél éve tartó nyugat-szudáni válság gyors rendezésének reményét.
okt. 26
20:52
Ivancsuk vezet Lékóval szemben (HírExtra)
Az első nap után a világranglista második helyén álló ukrán Vaszilij Ivancsuk 2,5-1,5-re vezet Lékó Péter ellen a Munkácson zajló, tizenkét játszmából álló rapid párosmérkőzésen. Az első felvonást a magyar nagymester kezdte világossal, a felek a 84. lépésben egyeztek meg a döntetlenben.
okt. 26
20:52
Osztrák jégkorong-bajnokság: ismét pontot szerzett az Alba Volán (Metropol)
A 13. fordulóban megszerezte második pontját is az Alba Volán az osztrák jégkorong-bajnokságban.
okt. 26
20:55
Szekeres: Magyarország és Oroszország együttműködési megállapodást kötött (HírTV)
Magyarország és Oroszország honvédelmi minisztériuma kétoldalú együttműködési megállapodást kötött - közölte Szekeres Imre, honvédelmi miniszter.
okt. 26
20:57
Iraki-török tanácskozás a kurdokról (HírExtra)
Iraki és török miniszterek tárgyaltak pénteken Ankarában, hogy megbeszéljék: milyen lépéseket tegyenek az Irak északi részén bujkáló Kurd Munkáspárt (PKK) tagjai ellen. Közben egy magas rangú amerikai katonai parancsnok közölte, hogy csapatai nem terveznek semmilyen akciót a terrorista szervezetnek tekintett csoport ellen.
okt. 26
21:06
Hídfoglalás, fogócskázás és előállítás (HírTV)
A napok óta ismert forgatókönyv szerint, de hivatalos bejelentés nélkül zárta le néhány száz tüntető az Erzsébet hidat. A demonstrálók aztán egész délelőtt kergetőztek a rendőrökkel a Belvárosban. A tömegközlekedés megbénult, több kilométeres volt a dugó a belvárosban. Reggel óta 82 embert állítottak elő a rendőrök a fővárosban az Erzsébet hídi blokád miatt.
okt. 26
21:08
Újabb kedvezményes hitelek az önkormányzatoknak (HírExtra)
Az Európai Beruházási Bank (EIB) újabb 30 millió euró összegű keretmegállapodást kötött az UniCredit Bankkal Budapesten a kis- és középvállalkozások, illetve az önkormányzatok beruházásainak finanszírozására - tudatta közleményében pénteken a pénzintézet.
okt. 26
21:08
Jégkorong ob I: DAB-győzelem (Metropol)
A jégkorong ob I-ben: Miskolci Jegesmedvék - Dab.Extra.hu 2-4 (0-0, 1-0, 1-4)
okt. 26
21:08
Megemlékezés az október 26-i sortűz áldozatairól Mosonmagyaróváron (Metropol)
Az 1956. október 26-i mosonmagyaróvári sortűz áldozatairól emlékeztek meg pénteken a Gyásztéren, az egykori határőr laktanya közelében felállított emlékműnél.
okt. 26
21:10
Jégkorong ob I: kikapott az Alba Volán (Metropol)
A jégkorong ob I-ben: SC Csíkszereda-Alba Volán 6-3 (3-1, 3-0, 0-2)
okt. 26
21:13
Ingyen gyógyít (HírExtra)
Ingyen gyógyít egy mosonmagyaróvári állatorvos. A doktor olyan kutyákat, macskákat és más állatokat lát el térítésmentesen, amelyeknek gazdái nem tudják kifizetni a kezeléssel járó költségeket.
okt. 26
21:22
Elárverezik a gyilkos meteoritot (Infostart)
Árverésre bocsátják az egyetlen olyan meteoritot, amelyről biztosan tudjuk, hogy meggyilkolt egy élőlényt, amikor a Földbe csapódott.
okt. 26
21:24
Nyugalom a fővárosban (Alternatív Energia)
Nyugalom volt pénteken este nem sokkal nyolc óra előtt a Ferenciek terén, ahol több kisebb csoportban emberek beszélgettek. A téren rendőri intézkedés nem történt. Utoljára hét óra előtt igazoltattak több embert az Erzsébet híd lábánál a rendőrök, miután egy húsztagú csoport a híd járdájára vonult, majd azt tíz perc után elhagyta.
okt. 26
21:28
Daruvonulás nézés gyalogosan (HírExtra)
A daruk vonulását megfigyelő gyalogos túrával zárul vasárnap a zöldturizmus éve jegyében meghirdetett Tisza-tavi természetjáró nyolcpróba - tájékoztatta a Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Turisztikai Irodájának munkatársa pénteken az MTI-t.
okt. 26
21:32
Kiállítással emlékeznek Borislav Pekicsre (HírTV)
A Közép-európai Kulturális Intézetben kiállítás nyílt, mely a 15 évvel ezelőtt elhunyt szerb írófejedelemnek, Borislav Pekicsnek állít emléket. Borislav Pekics a versen kívül minden irodalmi műfajban otthon volt, életműve hatalmas, hagyatéka még hatalmasabb.
okt. 26
21:33
Gyorsítja Brüsszel a jogtalan állami támogatások visszafizetését (Infostart)
Megfenyegette az Európai Bizottság pénteken azokat a cégeket, amelyek brüsszeli értékelés szerint jogtalan állami támogatáshoz jutnak, hogy amennyiben azokat nem fizetik vissza gyorsan, nem juthatnak hozzá jogos pénzükhöz sem.
okt. 26
21:39
Moszkva változtatásokat szeretne (HírExtra)
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) orosz követe pénteken megerősítette, hogy Moszkva változtatásokat szeretne a választási megfigyelők munkájában. A reformtervezetről már beszámolt több nyugati lap is. A tudósítások szerint Moszkva így akarja csökkenteni a szervezet megfigyelőinek számát a decemberi orosz választásokon.
okt. 26
21:43
Ankara gyors és határozott lépéseket vár Bagdadtól a kurd lázadók ellen (Infostart)
Elégedetlen Törökország azokkal a javaslatokkal, amelyeket Bagdad képviselői fogalmaztak meg pénteken a kurd lázadók bázisainak felszámolására.
okt. 26
21:54
Putyin a kubai rakétaválsághoz hasonlította az USA terveit (HírTV)
Vlagyimir Putyin orosz államfő pénteken a kubai rakétaválsághoz hasonlította a Kelet-Európába telepítendő amerikai rakétavédelmi pajzs tervét. Az orosz elnök ugyanakkor jelezte, hogy most nincs az 1962-es válsággal egyenértékű krízis.
okt. 26
21:56
Újabb hódok telepednek le nálunk (HírExtra)
Újabb 24 hódot engedtek el pénteken a Duna-Dráva Nemzeti Park területén. A WWF Magyarország hódvisszatelepítési programjában tíz alatt már 221 állat érkezett hozzánk Németországból. A programot azért indították, mert 150 éve teljesen kipusztultak Magyarországon ezek az állatok.
okt. 26
21:59
Horn: Az SZDSZ koalícióra lépne a Fidesszel, ha nem lenne Orbán (HírTV)
Az 1 százalékos SZDSZ - hatalma megtartásáért - a Fidesszel is hajlandó lenne koalícióra lépni, ha az ellenzéki pártot nem Orbán Viktor vezeti. A liberális párt ügyvivője ezt a stop.hu internetes újságnak adott interjúban az SZDSZ lehetséges szavazóinak összetételével magyarázta.
okt. 26
22:00
A mandátumért gyilkolták meg a képviselőt? (Infostart)
Elképzelhető, hogy felesége ölte meg az egyik francia parlamenti képviselőt, hogy megszerezze annak mandátumát. A francia hatóságok most halottszemlét és boncolást terveznek.

Keresés