2007. október 26. péntek

okt. 26
4:45
Zöldebb és pénzt is hoz... (Piac és Profit)
Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter adta át a 2007-es év Környezeti Megtakarítás Díjait október 25-én a Hotel Gellértben. A díj évente kerül kiosztásra Magyarországon működő vállalatok között, és olyan intézkedéseket ismer el, amik egyszerre óvják a környezetet és hoznak gazdasági hasznot a cégeknek. Az idei év nyertesei az Állami Autópálya Kezelő, a Samsung, a Holcim Hungária, valamint a Print…
okt. 26
6:49
Egy órával többet alhatunk vasárnap (Privátbankár)
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, ekkor hajnali három órakor kettő órára kell visszaállítani az órákat. A MÁV belföldi közlekedését, a Volán, illetve a Malév járatainak menetrendjét nem érinti az óraigazítás.
okt. 26
7:08
A Föld sorsa a következő 40 éven múlik (Privátbankár)
Milliók egészsége és jóléte kerülhet veszélybe, ha a jelenlegi ütemben folytatódik a Föld véges erőforrásainak kiaknázása és a természeti környezet rombolása - figyelmeztetett az ENSZ egy csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében.
okt. 26
7:21
Belehúzott az olaj ára (Privátbankár)
Csütörtökön három dollárt meghaladó emelkedéssel történelmi csúcson zárt a kőolaj ára Londonban és New Yorkban. Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésé...
okt. 26
7:23
Bush most odatette magát (Privátbankár)
Az amerikai szövetségi kormányzat nem feledkezik meg a kaliforniai tűzvész áldozatairól - mondta George Bush elnök az Egyesült Államok nyugati parti államában, a katasztrófa által leginkább sújtott Sa...
okt. 26
7:27
Megpróbált megszökni az ex-bankelnök (Privátbankár)
Egy pénzintézet és egy faktoráló cég sérelmére elkövetett félmilliárdos csalással gyanúsítja a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) O. Nagy Imrét, az Ybl Bank 1992-es csődje miatt annak idején...
okt. 26
7:39
A Föld sorsa a következő 40 éven múlik (Privátbankár)
Milliók egészsége és jóléte kerülhet veszélybe, ha a jelenlegi ütemben folytatódik a Föld véges erőforrásainak kiaknázása és a természeti környezet rombolása - figyelmeztetett az ENSZ
okt. 26
7:45
A magyar a sor végén kullog, de egészségesebb (Piac és Profit)
A közép-kelet-európai régióban az ICEG European Center kutatóintézet előrejelzése szerint 2007-08-ban enyhe lassulás várható, amint a gazdaságok a potenciális növekedési ütemükhöz alkalmazkodnak, illetve az EU importkereslete mérséklődik.
okt. 26
7:52
Orbán vagyonosodását vizsgálja az APEH (Privátbankár)
Vagyonosodási vizsgálatot rendelt el az adóhatóság Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével, és Kubatov Gábor pártigazgatóval szemben - közölte Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.
okt. 26
7:54
40 milliárd gépbeszerzésekre (Privátbankár)
A gépbeszerzések támogatására közel 40 milliárd forint támogatást folyósít majd a közeljövőben a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) - közölte Soproni Horváth Lajos, az MV...
okt. 26
7:58
Sokkal jobb a Leopard, mint a Vista? (Privátbankár)
Az Apple pénteken megjelenő új operációs rendszere, a Leopard gyorsabb és könnyebben kezelhető, mint a Microsoft Vistája - írta a The Wall Street Journal.
okt. 26
8:04
Az EBRD nem akar minket kituszkolni (Privátbankár)
Magyarország ki akarja használni a 2010-ig még lehetséges együttműködést az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal - mondta a bank londoni székhelyén Veres János pénzügyminiszter
okt. 26
8:29
Hídblokád: három sáv járható, de hatalmas a dugó (Privátbankár)
Néhány perc alatt részlegesen helyreállították a forgalmat a budapesti Erzsébet hídon, ahol reggel nyolc óra után pár perccel néhány tüntető megpróbálta leállítani a forgalmat. ...
okt. 26
8:29
Miről faggathatja Orbánt az APEH? (Adózóna)
A vagyonosodási vizsgálat a legtöbb emberben riadalmat kelt – talán nem is alaptalanul. Korábban már közöltük a vizsgálat menetét, illetve a kérdőívet, most pedig a kérdéseket vettük górcső alá. Az Adózóna által megkeresett szakértők a kérdőív néhány elemét aggályosnak vélik. Itt megtudhatja, mely kérdésekre kell, melyekre lehet és melyekre nem muszáj válaszolni.
okt. 26
8:41
Repülő hálószoba (Privátbankár)
Szingapúrban felszállt, Sidney repülőterén landolt a gép, majd megtette a hét és félórás utat visszafelé is, eseménymentesen... Márványi Péter jegyzete
okt. 26
8:53
Törvényt sértett a Nap-kelte (Privátbankár)
Burkolt reklám közlése miatt nyolcszázezer forintos bírsággal sújtotta a Magyar Televíziót (MTV), egy újabb esetben pedig hatósági vizsgálatot rendelt el a médiahatóság - tudható meg az Országos Rádió...
okt. 26
9:05
Újra járnak a német vonatok (Privátbankár)
A hajnali és a kora reggeli közlekedésben is jelentős fennakadásokat okozott a mozdonyvezetők sztrájkja Németországban, amely péntek reggel 8 órakor ért véget. A munkabeszüntetés csütö...
okt. 26
9:17
Megbénult az Astoria - káosz a belvárosban (Privátbankár)
Megkezdték a tüntetők kiszorítását az Astoriánál délelőtt tíz órakor. A rendőrök felszólították a mintegy három-négyszáz főnyi tüntetőt, hogy hagyják el a helyszínt. A Deák tér felől is jelentős rendőri erők érkeztek.
okt. 26
9:36
Csúcson az olajár - megint (Privátbankár)
Pénteken tovább drágult a kőolaj a szabadpiacon, az amerikai referenciafajta reggel 92,00 dolláros, az északi-tengeri Brent 89,20 dolláros, új csúcsra hágott a legközelebbi határidőre...
okt. 26
9:38
Fizetős parkolás: így, vagy úgy, de a többség a zsebébe nyúl (Privátbankár)
Becsületes a Privátbankár olvasóinak többsége. Legalábbis ez derül ki annak a kérdőívnek az eredményéből, amelyet nemrég helyeztünk el oldalunkon. A nem reprezentatív számok szerint a válaszadók 55...
okt. 26
9:42
Hátrányos helyzetűeket támogatnak (Piac és Profit)
Félszáz megváltozott munkaképességű embernek tudnak majd munkát biztosítani egy angyalföldi foglalkoztatóban.
okt. 26
9:44
Nyitás előtt a legnagyobb pláza (Piac és Profit)
November 15-én nyitja meg kapuit a Keletitől nem messze a kétszázezer négyzetméteres Arena Plaza bevásárlóközpont.
okt. 26
10:13
Parkolóügy: miniszteri segítséget kér az MDF (Privátbankár)
Az MDF elnöke levelet írt az igazságügyi és rendészeti miniszternek, amelyben azt kérte: a lehető leghamarabb kezdeményezzen átfogó vizsgálatot "a fővárosi parkolóbotrány" ügyében
okt. 26
10:32
Csúcsokra ébredtünk (Privátbankár)
Tőzsdevilág - Világtőzsde. Állandó szakértőnk a Hamilton Tőzsdeügynökség.
okt. 26
10:44
Bénult belváros, tüntetők az utcákon (Piac és Profit)
A radikális Kuruc.info online médium pénteken a taxisblokád 17. évfordulójára emlékezve blokádot hirdetett az Erzsébet-hídra. Reggel nyolc óra után pár száz ember időlegesen megállította a forgalmat a hídon, a rendőrség több száz rohamrendőrrel a belvárosi kis utcákba szorította a tüntetőket, akik újra és újra visszaszivárogva az úttestre állva akadályozzák a belváros forgalmát.
okt. 26
10:44
Járai: Nagy árat fizetünk a hiánycsökkentésért (Privátbankár)
Járai Zsigmond volt jegybankelnök szerint a konvergencia program 2009-2010-es vállalásai nem lesznek tarthatók, ha a költségvetés szerkezetét nem alakítja át a kormány, és nem hoz döntést a strukturális reformokról. Az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere erről A pénz beszél című könyvének bemutatóján nyilatkozott a Gazdasági Rádiónak. A volt jegybankelnök azt mondta, ha még tagja lenne a…
okt. 26
10:46
Lemondtunk a luxuscikkekről (Privátbankár)
Mérséklődött a kiskereskedelmi forgalom idén az első nyolc hónapban, a visszaesés 2,2 százalékos. Elsősorban azon áruk forgalma csökkent, melyek vásárlása elhalasztható. Így a luxus és élvezeti cikkeknél, továbbá az ipartermékeknél volt nagyobb visszaesés. Az Ecostat becslése szerint jövőre már nem csökken a kiskereskedelmi forgalom, sőt, csekély mértékű növekedés valószínűsíthető. Adamecz…
okt. 26
10:48
Miért stagnál a munkanélküliség? (Privátbankár)
Elsősorban az ipar felszívó erejének köszönhető, hogy a mindössze 2 százalékos gazdasági növekedés mellett az elmúlt egy évben kis mértékben, de csökkent a munkanélküliek száma Magyarországon – így értékelte a KSH legújabb adatait a munkaerőpiacról Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója. A statisztikai hivatal a július-szeptemberi időszakban 7,2 százalékos munkanélküliségi rátát mért, egy éve…
okt. 26
10:50
Ellenszélben nem könnyű bioetanolt gyártani (Privátbankár)
Az élelmiszeripar és az olajtársaságok ellenérdekeltsége miatt egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a bioetanolban Magyarországon üzleti lehetőséget látó befektetők. Az sem könnyíti a beruházók dolgát, hogy az alapanyagnak számító gabona ára egy év alatt megduplázódott. A Magyar Bioetanol Szövetség kormányzati segítségét vár a környezetet kímélő üzemanyag elterjesztéséhez. Tóth Kata egy bioetanollal…
okt. 26
10:52
Veres: Megalapozza jólétünket a 2008-as büdzsé (Privátbankár)
Jövőre már nincs szükség újabb jövedelem-elvonásra – ezt ígérte a pénzügyminiszter a 2008-as költségvetés parlamenti vitájában. Veres János expozéjában azt mondta, jövőre a reáljövedelmek némi növekedésére, a lakossági fogyasztás kismértékű emelkedésére lehet számítani. Az idei évre várható 6,4 százalékos államháztartási hiányt jövőre 4,1 százalékig faragja le a kormány. Ivády Zsuzsa összeállítása
okt. 26
10:54
GKI: Mindegyik párt felelős a mostani helyzetért (Privátbankár)
A 2000-es évek óta folytatott hibás költségvetési politikáért a pártoknak közösen kell vállalniuk a felelősséget – erről Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke beszélt tegnap rádiónk Nap Vendége műsorában. A gazdasági szakember szerint a konvergencia programban kijelölt úton egyre nehezebb lesz végigmenni a kedvezőtlenebb világgazdasági környezet miatt. Emőd Pál először a tegnapi…
okt. 26
11:43
Debreceni plaza: az egynapos üzlet (Piac és Profit)
Nem rendelkezett használatba vételi engedéllyel ezért csak egy napig tartott nyitva a debreceni Park Center.
okt. 26
12:22
Miért kell a független uniós szervezet? (Privátbankár)
Független statisztikai irányító testület létrehozását javasolja az Európai Bizottság, a szervezet felállítását a minap az Európai Parlament is támogatta. A kis létszámú, szaktekintélyekből álló testület feladata lenne az elszámolási-könyvelési rendszerek egységesítése. Korábban ilyen típusú vitába keveredett az unióval Olaszország, Görögország és Magyarország is. Becsey Zsolt, az Európai Parlament…
okt. 26
12:38
Szétkergették a tüntetőket - részletek (Privátbankár)
Engedély nélküli tüntetések zavarták meg ma reggel Budapest több pontján a forgalmat. Összesen mintegy hat-hétszáz ember az Erzsébet híd és a Lánchíd forgalmát próbálta leállítani
okt. 26
12:42
Igen a génmanipulált növényekre (Piac és Profit)
Miután az Unió tagállamai nem tudtak megállapodásra jutni egyes genetikailag módosított termékek az EU-ba való belépéséről, a Bizottság négy GMO engedélyezése mellett döntött.
okt. 26
12:54
Aggódik Gráf az uniós támogatások miatt (Privátbankár)
Az Unió egészségügyi felülvizsgálata nem új reformot jelent, hanem adaptációt egy nagyobb közösség tevékenységére - mondta Boel, az Európai Bizottság biztosa Budapesten
okt. 26
12:56
A csehek a legjótékonyabbak (Privátbankár)
A cseh vállalatok 758 millió koronát (hozzávetőleg 7 milliárd forintot) fordítottak tavaly jótékonysági célokra, számolt be a Hospodarske noviny a Czech Donors Forum összeállítását idézve.
okt. 26
13:06
EU: eredménytelen a harc a feketemunka ellen (Adózóna)
Nincs jele annak, hogy a feketemunka visszaszorulóban lenne az EU-ban, sőt, úgy tűnik, egyes szektorokban kifejezetten terjed – ismerte el az illegális foglalkoztatás elleni fellépések eddigi kudarcát Vladimír Spidla illetékes biztos. Az Eurobarometer egyúttal egy olyan kutatás eredményeit is közzétette, amely megpróbálta felmérni a feketemunka elterjedtségét.
okt. 26
13:10
Falopás nagyban a borsodi erdőben (Privátbankár)
Erdész értesítette a rendőrséget, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Köröm község határában lévő erdőben fatolvajokat értek tetten, akik három személyautóval kísérelték meg a fát ellopni - tájékoztato...
okt. 26
13:27
163 milliárd forint az áramért (Privátbankár)
Az MVM leányvállalata, az MVM Trade a tegnapi kapacitásaukción 9 terawattóra áramot adott el - a piacnyitás első teljes évére, 2008-ra
okt. 26
13:37
Tíz százalékkal emelkedhet a lakossági áram ára 2008-ban (Infostart)
Mintegy 9 terrawatt órát értékesítettek az MVM áramaukcióján, több mint 160 milliárd forint értékben - jelentette be az MVM Trade vezérigazgatója. Mártha Imre hozzátette: a csütörtöki árverés volt Európa legnagyobb kapacitási árverése ebben az évben.
okt. 26
13:42
Bioetanol: fényes jövő, vagy öngyilkosság? (Piac és Profit)
A Magyar Bioetanol Szövetség szerint a bioetanolt mintha csak Magyarországra találták volna ki, a természetvédők szerint az öngyilkosságba rohannánk.
okt. 26
14:05
Óriási adok-kapok az OÉT ülésén (Privátbankár)
Ismét össztűz zúdult a kisadók összevonásának ötletére az OÉT ülésén: nem értik, hogy a kormány miért ragaszkodik ehhez a "senki által nem támogatott, rossz formához"
okt. 26
14:11
OÉT: össztűz a kisadók összevonására (Adózóna)
Ismét össztűz zúdult a kisadók összevonásának ötletére az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén, a munkavállalói és a munkáltatói érdekképviseletek egyaránt kifejezték: nem értik, hogy a kormány miért ragaszkodik ilyen makacsul ehhez a senki által nem támogatott, rossz formához.
okt. 26
14:31
Betömik a Baross tér foghíjtelkét (Privátbankár)
Ötmilliárd forint költséggel bruttó 14.200 négyzetméter bérbeadható területtel irodaházat épít a spanyol Gestesa csoport magyarországi cége a Baross téri foghíjtelken
okt. 26
14:47
Csökkenthető a levelezőrendszer terhelése (Piac és Profit)
Új megoldás jelent meg a piacon, amellyel kikerülhető a postafiókjaink telítődése, ráadásul a rendszer segítségével cégvezetők nyomon is követhetik az e-mailforgalmat.
okt. 26
14:53
Demszky: fizessenek a károkozó zavarkeltők! (Privátbankár)
Négy pontból álló kártérítési terv megvalósítását kezdeményezi Demszky Gábor a budapesti "önkényes zavarkeltőkkel" szemben
okt. 26
14:58
Burkolt reklám a Nap-keltében (Privátbankár)
Burkolt reklám közlése miatt nyolcszázezer forintos bírsággal sújtotta a Magyar Televíziót (MTV), egy újabb esetben pedig hatósági vizsgálatot rendelt el a médiahatóság - tudható meg az Országos Rádió...
okt. 26
15:09
Piacvezető lett Magyarországon a Multireklám új osztrák tulajdonosa (Infostart)
Osztrák reklámcég vásárolta meg Magyarország legnagyobb köztéri médiatulajdonosát, a Multireklám Zrt.-t. Az Epamedia ezzel piacvezetővé vált Magyarországon.
okt. 26
15:09
Vagyonosodási vizsgálatok: Lendvai is beszáll (Privátbankár)
Gyurcsány és felesége vagyonát az elmúlt években többször is átvilágították, Orbánét nem is biztos, hogy fogják - Lendvai ellenben kifejezetten szeretné, ha alaposan megvizsgálnák

Keresés