2007. október 6. szombat

okt. 6
6:41
Szeretünk ötcsillagos szállodában lakni (Piac és Profit)
Amíg a szálláshelyek árbevétele négy százalékkal nőtt, addig ők hét százalékkal növelték az áraikat.
okt. 6
8:38
"Azért nem veszek, mert drága!" (Piac és Profit)
Magyarországon egyre több vásárló ismeri fel a biotermékek nyújtotta előnyöket, és bár egyelőre kicsi a kereslet, ez várhatóan nőni fog a következő időszakban.
okt. 6
9:15
Lex Mol: az EU mégis közbeszól? (Privátbankár)
A Magyarország ellen indult EU-bírósági eljárás végigvitelét fogja javasolni a brüsszeli bizottság belső piaci ügyekért felelős tagja, ha a Mol ügyében tervezett jogszabály nem felel meg a versenyszabályoknak, áll az illetékes által Kóka János gazdasági miniszternek címzett levélben
okt. 6
9:17
Drága lesz a román föld (Privátbankár)
Szakértők szerint Romániában 2012-ig a jelenlegihez képest megháromszorozódik a mezőgazdasági földek ára, elsősorban a külföldi befektetői kereslet hatására
okt. 6
9:26
Elkészült az EU déli vízi kapuja (Privátbankár)
Átadták a mintegy 3 milliárd forintból épült, a schengeni követelményeknek megfelelő határkikötőt Mohácson - Bécsből a Duna-parti magyar városba került az EU déli vízi kapuja
okt. 6
9:52
Nemzeti gyásznap (Privátbankár)
A nemzeti gyásznapon, az aradi vértanúkra emlékezve, katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbocra engedték a Magyar Köztársaság állami lobogóját
okt. 6
10:02
Megállapodtak! Lehet licitálni az eü-pénztárakra (Privátbankár)
Úgy tűnik elhárulnak azok az akadályok, amelyek kizárták volna, hogy az üzleti befektetők belépjenek az egészségbiztosítási piacra - hangzott el egy rádióinterjúban
okt. 6
10:23
Lövöldözés a magyar utakon (Privátbankár)
Rálőttek a rendőrök egy személygépkocsira, amely felszólításuk ellenére nem állt meg, majd vezetője szándékosan nekik hajtott még pénteken, a késő esti órákban, Kisújszálláson; az eset során személyi ...
okt. 6
10:37
Patkánymentes Budapest napi félmillióért (Piac és Profit)
A fővárosi önkormányzat havi 14,5 millió forintot, öt év alatt 870 milliót költ a patkánymentes állapot fenntartására.
okt. 6
10:53
Gyurcsány és a korrupció: a többség egyetért (Piac és Profit)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hét pontját, a közélet tisztábbá válásának szándékát üdvözli a közvélemény, ám realitásával kapcsolatban vannak fenntartásai - ez derül ki a Medián telefonos közvélemény-kutatásából, amelyet Népszabadság megbízásából végzett.
okt. 6
11:06
A Pfizer költi a legtöbbet kutatásra (Privátbankár)
Az Európai Bizottság kimutatása szerint a világ vezető gyógyszergyártója, a Pfizer költi a legtöbbet globálisan kutatásra és fejlesztésre, maga mögé utasítva a további nagy kutatási költekezőket, a Jo...
okt. 6
11:27
Gyurcsány: A kormány nem akar konfliktust az unióval a lex MOL miatt (Infostart)
A kormány az uniós szabályokat betartva szeretné megoldani a MOL és az osztrák OMV olajipari vállalat közötti vitát - mondta Gyurcsány Ferenc a brit Financial Times-nak adott interjúban.
okt. 6
11:40
Bevándorlókból gyarapszik Európa (Piac és Profit)
Tavaly a lakosságnövekedés 75 százalékát tisztán a bevándorlási hullámok eredményezték az öreg kontinensen.
okt. 6
12:39
Veszélyes munkahelyek (Piac és Profit)
Néhány kisebb szabállyal módosítja október 7-től a szociális és munkaügyi miniszter a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló rendeletet - a jogszabály a Magyar Közlönyben jelent meg.
okt. 6
13:37
Magyar vidámpark százmilliárdból (Piac és Profit)
Elkészült a Talentis Group Holding érdekeltségébe tartozó, az első lépcsőben közel 70 hektár területen felépülő, mintegy 300.000 négyzetméter beépített területtel számoló szabadidőpark építészeti koncepcióterve, amelyet a neves nemzetközi ingatlanvásáron, a müncheni Expo Realon más projektekkel együtt ebben a hónapban mutatnak be külföldi beruházók előtt.
okt. 6
14:53
Hétfőn indul az etetés! (Piac és Profit)
A magyarországi reklám- és kommunikációs szakma a Magyar Reklámszövetség vezetésével az idén október 8-12. között rendezi meg a 3. Reklámhetet, mely a Reklámpapi...Etetés? címet kapta - közölte a szövetség.
okt. 6
16:07
MOL: Az OMV lejárató kampányt folytat a cég és Magyarország ellen (Infostart)
A MOL-csoport kommunikációs igazgatója szerint az osztrák OMV lejárató kampányt indított a magyar kormány és a vállalat vezetése ellen. Ferencz I. Szabolcs elmondta: több, független ügyvédi iroda is megerősítette, hogy a Lex MOL-ként ismertté vált jogszabály-tervezet mindenben megfelel az uniós elvárásoknak.
okt. 6
16:23
Iraki zsoldosok: lehet ezt idegekkel bírni? (Privátbankár)
Az irakban diplomáciai védelmet biztosító Blackwater biztonsági cég nagyban utazik: a modern fegyverek és harckocsik mellett helikopterflottával, sőt, még egy vadászgéppel is rendelkezik. A nagy stressznek azonban nagy ára van: egyre több a botrány a cég körül
okt. 6
16:29
Irtsuk ki a patkányokat! (Privátbankár)
Nincs esélyük a rágcsálóknak! A fővárosi önkormányzat havi 14,5 millió forintot, öt év alatt 870 milliót költ a patkánymentes állapot fenntartására
okt. 6
16:40
Kié az Északi-sark? (Piac és Profit)
Kanada egy sor tudományos kutatást indít az Északi-sarkvidéken - jelentette be pénteken Stephen Harper kanadai kormányfő annak megerősítéseként, hogy az észak-amerikai ország jogot formál az olajban gazdag területre.
okt. 6
17:38
Zseniket keres az IBM (Piac és Profit)
Az IBM kutatói részlege kitárja kapuit közép- és kelet-európai diákok előtt. Matthias Kaiserswerth, az IBM zürichi kutatólaboratóriumának igazgatója a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen bejelentette a "kiváló elmék (Great Minds)" kezdeményezés elindítását, amelynek célja, hogy támogassa az informatika területén kivételes tehetségű, szakképzett hallgatókat, akik számára határozott…
okt. 6
17:40
Döntőben a magyar csapat! (Piac és Profit)
Az INTEL Co. kezdeményezésére és támogatásával, az USA-beli "Intel Berkeley Technology Entrepreneurship Challenge" program részeként, 2007. október 5-én, Bukarestben rendezték meg a NOVATechCom Innovációs Technológiai Üzleti Terv Verseny közép- és kelet-európai regionális döntőjét.
okt. 6
18:37
Slambuc és sült mangalica a Hortobágyon (Piac és Profit)
Szombaton verőfényes napsütésben, több mint félezer érdeklődő előtt tartották meg az idei magyar szürkebika-árverést és tenyész szemlét a hortobágyi Pusztai Állatparkban.
okt. 6
18:42
Példálózó munkavédelem: öltözők, zuhanyzók... (Privátbankár)
Néhány kisebb szabállyal módosítja vasárnaptól a szociális és munkaügyi miniszter a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló rendeletet
okt. 6
19:21
Teletömték kokóval a szarvasbogarakat (Privátbankár)
Holland vámosok életük legfurább drogfogását könyvelhették el a héten: egy Peruból származó rakományban szarvasbogarakba volt rejtve a kokain
okt. 6
19:41
Jótékonysági fotópályázat a gyerekekért (Piac és Profit)
A gyermekek mozgáskoordinációs gyógyításával foglalkozó Gézengúz Alapítvány jótékonysági fotópályázatot indított, amelynek során négy kategóriában amatőr és professzionális fotósok örökíthetik meg a a gyermeki fejlődés legszebb pillanatait.

Keresés