2007. október 26. péntek

okt. 26
9:01
Hídbalhé iskola helyett (Blikk)
Több volt a rendőr, mint a tüntető az Erzsébet hídnál tartott bejelentés nélküli demonstráción, ahol a demonstrálók zömét középiskolából ellógott kamaszok tették ki.
okt. 26
9:05
Újra járnak a német vonatok (Privátbankár)
A hajnali és a kora reggeli közlekedésben is jelentős fennakadásokat okozott a mozdonyvezetők sztrájkja Németországban, amely péntek reggel 8 órakor ért véget. A munkabeszüntetés csütö...
okt. 26
9:05
Nem jött a vonat (Blikk)
Megbénult a forgalom az ország vasútvonalain tegnap reggel.
okt. 26
9:05
Elhangzott az oszlatás előtti utolsó felszólítás az Erzsébet hídon (Alternatív Energia)
Elhangzott a harmadik rendőri felszólítás az Erzsébet hídon, hogy hagyják el a tüntetők a területet, - ez után már a tömegoszlatás következik. Meghatározatlan ideig nem áll meg Budapesten, a Ferenciek terén a metró - közölte Szántó Ferenc, a BKV fődiszpécsere az MTI-vel. A rendőrség pénteken délelőtt, pár perccel negyed kilenc után érkezett kérését teljesítik - tette hozzá a fődiszpécser. Az…
okt. 26
9:17
Megbénult az Astoria - káosz a belvárosban (Privátbankár)
Megkezdték a tüntetők kiszorítását az Astoriánál délelőtt tíz órakor. A rendőrök felszólították a mintegy három-négyszáz főnyi tüntetőt, hogy hagyják el a helyszínt. A Deák tér felől is jelentős rendőri erők érkeztek.
okt. 26
9:18
Egyelőre semmi nem történik az Erzsébet hídon - még nincs oszlatás, a forgalom lassan halad (Alternatív Energia)
Találtak több közbiztonságra veszélyes eszközt a tüntetők igazoltatásakor - mondta az MTV tudósítójának az Erzsébet hídon álló rendőr sorfal egyik parancsnoka. Az egyik tüntetőt éppen igazoltattak, táskáját átkutatták, nála is ilyen eszközt kerestek. Percekkel korábban már elhangzott a harmadik rendőrségi felszólítás, hogy a tüntetők, civilek hagyják el a területet, de egyelőre nem indult meg a…
okt. 26
9:24
Lekopott az új ezres fémcsíkja (Blikk)
A Magyar Nemzeti Bank szerint egyedi hibáról lehet szó.
okt. 26
9:24
Fáber Károlyt megbilincselték és elvitték a rabomobillal (Alternatív Energia)
Fáber Károlyt, a Rendszerváltó Fórum vezetőjét elfogták, megbilincselték. Azt mondta, jogtalanul fogták el, és azt is nehezményezte, hogy gyorsbilinccsel bilincselték meg. Korábban az akciót elindító Novák Elődöt ültették be egy rendőrautóba. Rajtuk kívül is több hangadót kiemeltek a tömegből és előállították őket. Az MTV tudósítója szerint azt hallani a tüntetők soraiból, hogy a Ferenciek terére…
okt. 26
9:30
A Lánchíd tetejére felmászott néhány ember (Alternatív Energia)
Néhány ember felmászott péntek reggel kilenc óra körül a Lánchíd tetejére, a pesti oldalnál, emiatt a hídon teljesen leállt a forgalom. A hídon több létrás tűzoltóautó áll. Az MTI tudósítói az Erzsébet hídról két embert láttak a Lánchíd tetején, a Lánchíd környékén arról beszélnek, hogy három fiatal mászott fel a híd tartópillérének tetejére.
okt. 26
9:31
A nők agyát jobban megviseli az agyrázkódás (Vital)
tovább
okt. 26
9:36
Csúcson az olajár - megint (Privátbankár)
Pénteken tovább drágult a kőolaj a szabadpiacon, az amerikai referenciafajta reggel 92,00 dolláros, az északi-tengeri Brent 89,20 dolláros, új csúcsra hágott a legközelebbi határidőre...
okt. 26
9:36
Fegyelmi az éjjeli tornát elrendelő tanár ellen (Blikk)
okt. 26
9:36
Véget ért a vasúti sztrájk Németországban (Gondola)
A hajnali és a kora reggeli közlekedésben is jelentős fennakadásokat okozott a mozdonyvezetők sztrájkja Németországban, amely péntek reggel 8 órakor ért véget. A munkabeszüntetés csütörtök...
okt. 26
9:36
Jövőre is megrendezik az állásbörzét Nyíregyházán (HírTV)
Második alkalommal tartottak állásbörzét a Karrier iroda szervezésében a Nyíregyházi Főiskola újonnan átadott Kodály Kulturális Centrumában. A börzén sok fiatal pályakezdő, főiskolás volt kíváncsi a húsz kiállító ajánlataira.
okt. 26
9:36
70 fős csoport zárta le a budai alsó rakpartot (Alternatív Energia)
Körülbelül 70 fős csoport zárta le az alsó rakpartot Budán - hangzott el az m1 híradójának különkiadásában. A hídon a felhajtókon és a járdákon a híd felvezetőjénél rengeteg rendőr áll, a forgalmat a déli irányból elterelték, a Szabadság híd felől nem lehet autózni az Erzsébet híd felé, a buszok is másfelé járnak, nem engedik fel a hídra, az utasokat leszállítják. - számolt be az m1 tudósítója.
okt. 26
9:38
Fizetős parkolás: így, vagy úgy, de a többség a zsebébe nyúl (Privátbankár)
Becsületes a Privátbankár olvasóinak többsége. Legalábbis ez derül ki annak a kérdőívnek az eredményéből, amelyet nemrég helyeztünk el oldalunkon. A nem reprezentatív számok szerint a válaszadók 55...
okt. 26
9:42
Hátrányos helyzetűeket támogatnak (Piac és Profit)
Félszáz megváltozott munkaképességű embernek tudnak majd munkát biztosítani egy angyalföldi foglalkoztatóban.
okt. 26
9:42
USD-HKD A HKMA újabb intervenciója (HírTV)
A hongkongi dollár folyamatosa erösödése miatt ismét intervencióra adta a fejét a HKMA, és a héten már másodjára indított vételeket 775 millió hongkongi dollár értékben. A kereskedök szerint az erösödés hátterében a befektetök a hongkongi tözsdén tapasztalt nagy keresletre és egy amerikai bank agresszív HKD-vételei állnak. Átmenetileg a HKMA további intervencióival számolnak, hogy megvédjék a…
okt. 26
9:42
Elkezdődött a tömegoszlatás a pesti oldalon (Alternatív Energia)
Vízágyúval együtt felállt a rendőrsorfal teljes felszerelésben, pajzsokkal, a pesti oldalon, az Erzsébet híd melletti téren. Megindult az olszlató sorfal, a rendőrök szorosra zárták a soraikat, és határozottan tolják az embereket a mellékutcákba.
okt. 26
9:44
Nyitás előtt a legnagyobb pláza (Piac és Profit)
November 15-én nyitja meg kapuit a Keletitől nem messze a kétszázezer négyzetméteres Arena Plaza bevásárlóközpont.
okt. 26
9:44
Svájci termelői és importárak: -0,3%- elörejelzés: +0,3% (HírTV)
Szeptemberi svájci termelői és importárak: -0,3%- elörejelzés: +0,3%- elözö havi érték: +0,3%. Részletek következnek… in-GFX
okt. 26
9:48
Megtiltották a kacsák etetését, mert veszélyes (Infostart)
Tilos etetni a kacsákat egy brit falu tavacskájában, mert a helyi önkormányzat szerint ez túl veszélyes.
okt. 26
9:48
BUX: +0,03 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 7,97 pontos emelkedéssel, 27.288,64 ponton nyitott pénteken. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,03 százalékos erősödés, gyakorlatilag...
okt. 26
9:54
31 milliárdot vettek fel költségtérítésként a brit politikusok (Infostart)
Összesen 87,6 millió font (31,5 milliárd forint) költségtérítést vettek fel a brit parlamenti képviselők a tavalyi évben - derül ki a nyilvánosságra hozott adatokból.
okt. 26
9:54
Az Erzsébet híd felszabadult, most a Ferenciek terét zárják le a tüntetők (Alternatív Energia)
Nagyobb csoport gyűlt össze a Ferenciek terén - jelentette tudósítónk. Az Erzsébet hídról letolták az embereket a rendőrök, a forgalom ott folyamatos, de a pesti oldalon a Ferenciek terén megakad.
okt. 26
9:56
Megindult a forgalom a Lánchídon - néhányan felmásztak a pillérre (Alternatív Energia)
Erős rendőri jelenlét tapasztalható péntek délelőtt a Lánchíd pesti oldalán, ahol a Magyar Tudományos Akadémia előtti parkolóban csapatszállító járművek jelentek meg. Erős a jelenlét a budai oldalon is, ahol az Erzsébet hídról leszorított néhány tucatnyi tüntető több helyen rövidebb időre leállította forgalmat. A tüntetők a rendőrök megjelenésekor azonnal távoznak a helyszínről. Rövid idő…
okt. 26
10:07
Dél-Korea tárgyalna a békéről Észak-Koreával (Gondola)
Tárgyalásokat kezdene egy békeszerződésről Dél-Korea a közte és Észak-Korea között formailag fennálló hadiállapot megszüntetése érdekében, amint kézzelfogható eredményt tapasztal az észak-koreai...
okt. 26
10:07
Folytatódik a tüntetők és a rendőrök kergetőzése, az Astoriánál egy busz kerekét leengedték (Alternatív Energia)
Már az Astoria kereszteződésénél járnak a tüntetők, ezúttal ott zárták le az utat. Néhány százan lehetnek - jelentette tudósítónk. A rendőrök is körülbelül ugyanannyian lehetnek. Egy BKV-busz keresztben áll a kereszteződésben, mert éppen akkor ért oda, amikor a tüntetők és nem tudott tovább menni, az utasok leszálltak. A tüntetők leengedték a busz kerekét. Egy motoros is felborult, amikor ki…
okt. 26
10:13
Parkolóügy: miniszteri segítséget kér az MDF (Privátbankár)
Az MDF elnöke levelet írt az igazságügyi és rendészeti miniszternek, amelyben azt kérte: a lehető leghamarabb kezdeményezzen átfogó vizsgálatot "a fővárosi parkolóbotrány" ügyében
okt. 26
10:13
KBC Equitas - netes kampányt indított (Kreatív Online)
A tőzsde és a befektetések bonyolult világát akarja közelebb hozni a fogyasztókhoz a KBC Equitas, amely egy online imázskampányt indított. A feladatokra tenderen keresett partnert a K&H leányvállalata.
okt. 26
10:13
300 rendőr, 200 tüntető, 65 újságíró (Gondola)
Az akció jelenlegi kibontakozásában a lakosság dühítését (és megfélemlítését) szolgálja a Gyurcsány-féle forgatókönyv szellemében. A külföld felé pedig demonstrálja a zavargásokat. De a képek leleplezhetik a csalást.
okt. 26
10:13
EUR-USD Új abszolút csúcs (HírTV)
Az EUR-USD ma reggel új abszolút csúcsot ért el 1,4374-nél. A dollár további gyengülésének hátterében a tegnapi gyenge adatok hatásai állnak. Ilyen körülmények között csak néhányan számolnak a Fed agresszívebb kamatcsökkentésével. A Fed Funds Futures az év végéig több mint egy 25 bázispontos csökkentéssel számol. A devizapár technikailag az 1,3874-es értékkel pontosan elérte az 1,2486 és 1,3852…
okt. 26
10:13
Kerüljék el a Belgrád rakpart-Szabad sajtó útja-Astoria környékét! (Alternatív Energia)
A Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) péntek délelőtt nem sokkal háromnegyed tíz előtt közleményében kérte az embereket, hogy kerüljék el a Belgrád-rakpart-Szabad sajtó útja-Pesti alsó rakpart-Astoria környékét. A rendőrség internetes honlapján közzétett közlemény felszólítást is tartalmaz, miszerint a rendőri művelet területén tartózkodók a helyszínt haladéktalanul hagyják el. A közlemény…
okt. 26
10:15
’56 tagadása a parlamentben - 237. rész (Gondola)
„A magyar népnek minden joga megvan arra, hogy tüntessen az önmagukat leleplező, hazug, posztkommunistákból álló kormány ellen." A Gyurcsány-rezsim lezárt terekben, rendőrsorfalak mögött, vezető politikusaik fellépésével koszorúzott, magában.
okt. 26
10:15
A rendőrök igazoltatnak a Lánchíd budai oldalán (Alternatív Energia)
Egyenként igazoltatják és nem engedik fel a hídra a Lánchíd budai oldalán a rendőrök azokat, akik az Erzsébet híd irányából érkeztek gyalogosan - jelentették a távirati iroda tudósítói. Az Erzsébet híd forgalmát péntek reggel leállítani próbáló tüntetők közül mintegy 40-50 ember ment át a Lánchídhoz, miután a rendőrök minden gyalogost - tüntetőt, újságírót egyaránt - leszorított a hídról. Útközben…
okt. 26
10:17
Dávid Ibolya vizsgálatot kér Takács Alberttől a parkolási ügyben (Alternatív Energia)
Az MDF elnöke levelet írt az igazságügyi és rendészeti miniszternek, amelyben azt kérte, a lehető leghamarabb kezdeményezzen átfogó, független szakmai vizsgálatot "a fővárosi parkoló-botrány" ügyében. Tekintettel arra, hogy a parlament egyelőre képtelennek bizonyult a parkoló-botrány érdemi kezelésére, most a pártok felett álló Antikorrupciós Koordinációs Testületen a sor, hogy alapos, szakszerű…
okt. 26
10:19
Dávid Ibolya mihamarabb rendezné a parkolási ügyet (Gondola)
Az MDF elnöke levelet írt az igazságügyi és rendészeti miniszternek, amelyben azt kérte, a lehető leghamarabb kezdeményezzen átfogó, független szakmai vizsgálatot "a fővárosi parkoló-botrány"...
okt. 26
10:19
Epamedia - megvette a Multireklámot (Kreatív Online)
Tovább terjeszkedett a közép-kelet-európai köztéri reklámpiacon az osztrák Epamedia, amely megvette a Multireklámot - írja a Világgazdaság. Az osztrák cég a felvásárlásnak köszönhetően 14 ezer köztéri reklámfelülettel rendelkezik a magyar piacon.
okt. 26
10:26
Harrach: A demokráciában is létezik zsarnokság...! (Gondola)
MDF: Gyurcsány a saját hibáit az ország hibájának, saját bűneit az ország bűneinek állította be. Fidesz: átkos kelepce! MSZP: az ellenzék továbbra sem hagyott fel a kettős beszéddel. SZDSZ: fájdalmas fogáskeresés. Kormány: a rendőrség a helyén van!
okt. 26
10:26
A tüntetők már a Blahán járnak, a villamosokat is leállították (Alternatív Energia)
Már elérték a Blaha Lujza teret a tüntetők, a rendőrök jócskán lemaradva tőlük kísérik őket. A forgalom leállt a téren, a villamosokat is leállították, ott sorakoznak egymás után - jelentette atudósítónk. Előzőleg a Ferenciek terénél és az Astoriánál is káoszt hagytak maguk után, miután leterelték őket az Erzsébet hídról. Az Astóriánál egy busz is keresztbe állt, mert nem tudott az emberektől…
okt. 26
10:26
EU-s M3-as pénzmennyiség: +11,4%- elörejelzés: +11,5% (HírTV)
Szeptemberi EU-s M3-as pénzmennyiség: +11,4%- elörejelzés: +11,5%- elözö havi érték: +11,6%. Részletek következnek… in-GFX
okt. 26
10:28
Tomcatet is előállították a Lánchídról (Alternatív Energia)
A Tomcat néven ismertté vált P. Tamást is előállította a rendőrség a Lánchídról - derül ki a BRFK péntek, nem sokkal fél tíz után közzétett közleményéből. Mint írják, pénteken, a reggeli órákban néhány tüntető megpróbált felmászni a Lánchíd pillérére, azonban a rendőrök a tűzoltóság munkatársainak segítségével leszedték őket és előállították. "Az előállított személyek egyike P. Tamás budapesti…
okt. 26
10:32
Csúcsokra ébredtünk (Privátbankár)
Tőzsdevilág - Világtőzsde. Állandó szakértőnk a Hamilton Tőzsdeügynökség.
okt. 26
10:32
Egy 17 éves srác nyerte meg a Bayernnek az UEFA-kupa-meccset (Infostart)
Lejátszották az UEFA-kupa csoportkörének első fordulóját. Bomba meglepetések nem születtek, néhány érdekesség azért történt. Új csillag tűnt fel: a Bayern meccsét a mindössze 17 éves Toni Kroos nyerte meg.
okt. 26
10:32
Unilever - hétpróbát hirdetett (Kreatív Online)
„Pörgesd fel az agyad!” fősorral fut a Lipton fekete tea új kampánya, amelynek koncepciója arra épül, hogy a fekete teában lévő teanin fokozza a szellemi frissességet. A kampány kreatívtervezésére és -megvalósítására tenderen keresett partnert az Unilever.
okt. 26
10:32
Meghalt egy segédmotoros (Blikk)
okt. 26
10:32
Újabb helyszínek elkerülésére hív fel a rendőrség (Alternatív Energia)
Újabb budapesti helyszínek, a Pesti alsó rakpart-József Attila utca-Vámház körút-Astoria által határolt körzet elkerülésére figyelmezteti az embereket a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) a rendőrség internetes honlapján pénteken délelőtt háromnegyed tízkor közzétett közleményében. Mint írták, a rendőrség Budapesten 9 óra 37 perctől a Budapest V. kerület területén a jogellenesen összegyűlt…
okt. 26
10:38
Interneon - internetes ökoáruházzal (Kreatív Online)
A környezettudatos vásárlókat célozza meg a Greencity webáruház, amelyet az Interneon indított el. A site fejlesztési feladataira nem írtak ki tendert, hanem referenciái alapján bíztak meg egy céget.
okt. 26
10:38
Fidesz: elfogadhatatlan a hídlezárási kísérlet (Gondola)
A Fidesz tökéletesen egyetért Rogán Antal belvárosi polgármesterrel, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az Erzsébet híd lezárására való felhívás törvénytelen cselekedetre buzdít - olvasható...
okt. 26
10:38
Motorost gázoltak az 52-es úton (Alternatív Energia)
A helyszínen meghalt egy 35 éves segédmotorral közlekedő fülöpszállási férfi, akit egy személyautó ütött el, s aki a szemből érkező tehergépkocsinak csapódott pénteken hajnalban az 52-es úton - közölte pénteken a rendőrség. A segédmotor a sötét úton világítás nélkül közlekedett - mondta Nyíkos Tamás törzszászlós, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Keresés