Önbíráskodásnak nevezte vasárnap Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) igazgatója a Szíria elleni izraeli légicsapást, és felvilágosítást követelt a művelet célpontjáról....
Túlzás nélkül filmtörténeti alkotást forgatnak ezekben a napokban is, hiszen a Righteous Kill (Jogos gyilkosság) című alkotásban szinte végig együtt szerepel a filmvilág két legendás alakja, Al Pacino és Robert De Niro. Márpedig erre még sosem volt példa.
Rádiné Gémes Ildikó független jelöltet választották meg a Bács-Kiskun megyei Pálmonostora polgármesterének a vasárnap tartott időközi választáson - közölte Dobosné Patyi Mária jegyző az MTI-vel....
Vasárnap megkezdődött Argentínában az elnökválasztás, amelyet valószínűleg a most távozó elnök felesége fog megnyerni. Nestor Kirchner felesége, Cristina Fernandez minden közvélemény-kutatásban az első helyen áll, méghozzá akkor fölénnyel vezet a 13 többi jelölt előtt, hogy feltehetően második fordulóra sem lesz szükség.
MagyarországAzerbajdzsán: a kultúrák párbeszéde címmel november 68. között kerül megrendezésre a két ország történelmét, gazdasági és politikai kapcsolatait bemutató, második nemzetközi tudományos konferencia. Az MTA Néprajzi Kutatóintézete, az ELTE, a Károli Gáspár Református Egyetem, az Azerbajdzsáni Tudományos Akadémia, az Atatürk azeri turkológiai központ és a budapesti azerbajdzsáni…
Hőkamerával és éjjellátó készülékekkel figyelik a rendőrök, városőrök és határőrök a szegedi temetőket, míg nappal megerősített járőrszolgálat van a környéken. Mindenszentek közeledtével ugyanis megszaporodnak a gépkocsilopások a sírkertek közelében és a zsebesek is rendszeresen fosztogatják a temetőkbe közlekedő villamosok és buszok utasait. Éjszaka pedig sok virágot lopnak el a sírokról.
Az Egyesült Államokban tavaly lassult a jótékonysági szervezeteknek juttatott adományok növekedési üteme, sőt egyes szervezetek kevesebb pénzt kaptak jelentette egy felmérés alapján az MTI. A 400 szervezetre kiterjedő vizsgálat szerint tavaly 4,3 százalékkal 67,5 milliárd dollárra nőtt az adományok összege, miközben 2005-ben még 13 százalékkal. Túl sok a segélyszervezet, s az utóbbi évek két…
Felborult egy szlovák teherhajó vasárnap a Balti-tengeren, a balesetben egy tengerész életét vesztette - közölte a dán tengerészet szóvivője. Az Omer N nevű teherhajó 11 fős legénységgel a...
Bocsánatkérésre és kártérítésre szólítja fel a magyarokat minden szlovák nevében egy memorandum. Egyeztetést kezdeményezett egy új egyház-finanszírozási rendszer kialakításáról az SZDSZ. Több pénzt fordítana szociális kiadásokra a jövő évi költségvetésben a KDNP. A nap hírei 2007. október 28-án, vasárnap.
A Real Madrid és a Barcelona, ha nem is könnyen, de győzött. a Liverpool és az Arsenal rangadója döntetlenül végződött. Csökkent a Bayern előnye. Már csak három ponttal álló a legjobb kiesőhely előtt a Milan, de Ancelotti nem változtat. A hétvége futball-összefoglalója.
Tizenhat illegális bevándorló veszett a tengerbe vasárnap a délolasz partok közelében. A calabriai partoknál, 200 méterre a szárazföldtől mintegy 150, többségében palesztin szenvedett...
Döntetlennel zárult a világranglistán második ukrán Vaszilij Ivancsuk és a rangsorban ötödik Lékó Péter Munkácson rendezett, tizenkét játszmás rapidsakk-párosmérkőzése.
Neonáci támadás történt szombatra virradóan a közép-szlovákiai Besztercebányán. Körülbelül 20-25 neonáci támadott meg diszkóra tartó fiatalokat, amiről amatőr videofelvétel készült. A videót vasárnap feltették az internetre.
Az AS Roma idegenben egy góllal nyert az AC Milan ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 9. fordulójának rangadóján. A hazai együttes a hajrában Ambrosini kiállítása miatt tíz emberre fogyatkozott.
Egy nemzedék nyugdíját lopják el, szervezetten. És nekünk azt kell elhinnünk, hogy erről Megyessy Péter pénzügyminiszternek fogalma sem volt, amikor a törvényt bütykölték. Amely szerint nem kell szavatoló tőke. Vajon elmúlt-e már a Medgyessy-korszak? Amikor az utolsó koldussá lett befizető fog alultápláltságból eredő betegségben meghalni, valamikor negyven év múlva, akkor fog elmúlni.