Szekeres Imre Aradon, Orbán Viktor Nagyváradon vesz részt október 6-án, az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján szervezett megemlékezéseken. A magyar honvédelmi miniszter az aradi Szabadság-szobornál az RMDSZ szervezte rendezvényén vesz rész, Orbán Viktor pedig Tőkés László református püspök mellett, Szacsvay Imre nagyváradi szobrát koszorúzza meg, illetve mond beszédet.
Viktor Juscsenko ukrán államfő a két nyugati orientációjú pártnak a koalíciós tárgyalások megkezdését javasolta. Az elnök saját pártja és a Julia Timosenko ex-kormányfő vezette blokk együtt a szavazatok 45 százalékával vékony többséget szerzett a parlamenti választásokon.
A jövő évi költségvetési törvényjavaslat szerint 2008-ban 6,8 milliárddal több, összesen több mint 190 milliárd forint jut a hazai egyetemek és főiskolák fenntartására illetve működtetésére. Növekszik a hallgatók juttatásaira fordított összeg is, 3,6-ról csaknem 3,8 milliárdra.tervek szerint.
A kormány vonja vissza a kisadók összevonásáról szóló törvénymódosító javaslatát, mert az nem egyszerűsíti az adminisztrációt, viszont tehernövekedést jelentene - kérte a munkaadói és a munkavállalói oldal az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén a Pénzügyminisztérium államtitkárától.
Bajnai Gordon szerint a fejlődéshez nem elég a fejlesztés, az uniós források, szemléletváltozásra is szükség van. Az uniós támogatásoknak köszönhetően Magyarországon lesz pénz a fejlesztésekhez, de ahhoz, hogy ebből fejlődés legyen, mi magunknak is meg kell változnunk - hangsúlyozta az önkormányzati és területfejlesztési miniszter pénteken Kaposváron a két évvel ezelőtt Kolber István (MSZP)…
Ahogyan arról az InfoRádió többször is beszámolt, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezte a főállású képviselőség intézményének bevezetését. Ez csak az MSZP frakciójában több mint harminc politikusnak jelentené azt, hogy döntenie kell: polgármester, vagy országgyűlési képviselő lesz. A parlament tagjainak azonban már most is számos foglalkozástól távol kell maradniuk.
November 28-án két napra Magyarországra érkezik az indiai születésű brit író Salman Rushdie - közölte az Ulpius-ház Kiadó kommunikációs igazgatója. Vándor Ágnes elmondta: a világhírű író azért látogat Budapestre, mert magyarországi kiadója megjelenteti életmű-sorozatát. Salman Rushdie-val a magyar közönség november 29-én 16 órakor a Mammut Libriben találkozhat.
Szánalmas menekülési kísérletnek nevezte a Fidesz szóvivője mindazt, amit Juhász Ferenc szocialista elnök-helyettes pénteken mondott a közpénzek eltulajdonításáról. Az MSZP-t soha nem látott mértékű belső ellentétek feszítik, egyre többen és egyre hangosabban tiltakoznak Gyurcsány Ferenc döntései ellen, ráadásul a párt támogatottsága is történelmi mélypontra zuhant.
A Fehér Ház előző napi cáfolata után pénteken maga George Bush elnök is tagadta azt a sajtóértesülést, hogy az amerikai hatóságok kínozzák a terroristagyanús foglyokat. "Ez a kormány nem kínoz embereket (...) betartjuk az amerikai törvényeket és nemzetközi kötelezettségeinket" - fogalmazott az amerikai elnök újságíróknak. Bush azt nem cáfolta, hogy titkos külföldi börtönök léteznének, sőt…
Nem a Vajdaságba telepítik vissza az Európai Unióból kitoloncolásra váró szerbeket - állítja a szerb kormány uniós csatlakozási irodájának vezetője. A visszatelepítési elv szerint ugyanis az egykor elmenekültek oda térnek majd vissza, ahonnan elmentek - mondta Tanja Miscsevics.
Horvátország pénteken eltörölte a kötelező sorkatonai szolgálatot. A döntés 2008-ban lép életbe. Horvátország 2008-ban szeretne csatlakozni a NATO-hoz, aminek feltétele, hogy hadserege professzionális legyen.
Lemondott pénteken a BBC televízió fő, egyes csatornájának (BBC One) intendánsa, azon botrány miatt, amely az uralkodóról készült dokumentumfilm körül robbant ki még a nyáron. A BBC az ősszel készül bemutatni az ötrészes dokumentumfilm-sorozatot, amely II. Erzsébet királynő tavalyi egész évét kíséri végig, "Egy év a királynővel" címmel. A műsort készítő produkciós cég még július első felében…
A munkavállalói és a munkáltató oldal egyaránt határozottan elutasította, hogy a kormány számukra kedvező változásként tüntesse fel a kisadók összevonását az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén. A kormányzati oldal szerint még lehet változás e téren, de kötelezettséget nem vállaltak erre.
Hét évvel ezelőtt ezen a napon döntötték meg Belgrádban Szlobodan Milosevics hatalmát. A pénteki évfordulóról az ellenzéki tömörülés pártjai koszorúzással emlékeztek meg.
Megúszta büntetés nélkül Lewis Hamilton. A Nemzetközi Autómobil Szövetség (FIA) pénteken Sanghajban úgy döntött, a pontversenyben vezető brit nem felelős az egy héttel ezelőtti Japán Nagydíjon bekövetkezett balesetért, amelyben a német Vettel belerohant a második helyen haladó Webber kocsijába.
A burmai katonai rezsim továbbra is semmibe veszi az emberi jogokat, aminek súlyos következményei lesznek - közölte az ENSZ különmegbízottja a Biztonsági Tanács mai ülésén.
Újabb, a péntekinél keményebb sztrájkkal fenyegetőznek a német mozdonyvezetők, amennyiben a Német Vasút nem teljesíti 31 százalékos béremelési követelésüket. A munkabeszüntetést jövő hétre tervezik a vasutasok.
Bár számos gyógyszer lett olcsóbb - átlagosan 100-120 forinttal -, mégis többet fizetnek az emberek az orvosságért. Ennek egyik oka az, hogy csökkent a gyógyszerek tb-támogatása - számolt be az InfoRádiónak Horváth-Sziklai Attila, a Magyar Gyógyszerész Kamara országos ügyviteli vezetője.
Amerikai tudósok szerint átalakult a madárinfluenza H5N1-es altípusa. Az egyesült államokbeli Wisconsin-Madison egyetem kutatásvezetője elmondta: a módosult kórokozó könnyebben megfertőzi az embert, mint az előző vírusváltozat.
A kormány vonja vissza a kisadók összevonásáról szóló törvénymódosító javaslatát, mert az nem egyszerűsíti az adminisztrációt, viszont tehernövekedést jelentene. Ezt kérte a munkaadói és a munkavállalói oldal az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén a Pénzügyminisztérium államtitkárától.
Agyonszúrt egy házi disznó egy férfit, pénteken késő délután a Bács-Kiskun megyei Móricgáton egy tanyán. A csaknem 250 kilós állat ágyékon és hason döfte agyarával az 50 év körüli gondozóját, aki a helyszínen elvérzett.
Kevés, mindössze 269 aláírás gyűlt össze, ezért nem lesz népszavazás Kaposváron a kaposfüredi városrészt elkerülő út ügyében - közölte Kéki Zoltán címzetes főjegyző pénteken. A helyi népszavazásra bocsátani kívánt kérdés arról szólt volna, hogy "Egyetért-e Ön azzal, hogy az állami kezelésű 67-es főút Kaposfüredet elkerülő szakasza a városrészt keleti irányban elkerülve kerüljön megépítésre?"
Egy hároméves kisfiú tizenkét napig egyedül volt a brazil Amazonas esőerdőben. Megmentői hosszú keresés után találtak rá - a gyermek egy faágon ült és énekelt
A Bajnokok Ligája-győztes Milan brazil karmesterét, Kakát választotta az elmúlt idény legjobb játékosának a hivatásos labdarúgók nemzetközi érdekvédelmi szervezete (FIFPro).
Egy ember súlyosan megsérült, amikor kamion rohant a helyi kocsma épületének a Baranya megyei Somogyapátiban pénteken - közölte a baranyai rendőrség sajtóreferense az MTI-vel.
Megrongálták a szomolyai kaptárköveket. A tettes baltával faragta saját - és barátja - nevét a szigorúan védett képződménybe. Az eszmei kár óriási, mert sérülés nélkül nem lehet eltávolítani a vandalizmus nyomait. A rendőrség ennek ellenére nem nyomoz, mert nem találtak olyan jogszabályt, amely alapján eljárást indíthattak volna.
Egy hétig tartó több apró incidens után harminc-negyven álarcos fiatal tűzoltókra és rendőrökre támadt, majd épületeket és gépkocsikat gyújtott fel a franciaországi Saint-Dizier-ben
Megnyílnak az európai uniós pályázati lehetőségek az egyházi iskolák előtt - mondta az evangélikus egyházi fenntartású iskolák pénteki konferenciáján Budapesten a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezető programmenedzsere.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkarolta a tízezer főnél kisebb települések baloldali polgármestereinek az "európai magyar kistelepülés" cím alapítására vonatkozó kezdeményezését, amelyet - bizonyos fejlettségi kritériumok teljesítése esetén - falvak és kisvárosok viselhetnek - közölte Kovács László, Kartal polgármestere pénteken. Mint elmondta, pénteken "több mint száz kistelepülés baloldali…
A Népszabadság információi szerint a Fidesz-kormány időszakában is jutott állami támogatáshoz a Zuschlag János vezette pályázati lobbi. Deutsch-Für Tamás akkori sportminiszter az InfoRádióban elmondta: 2002-ben változott meg a pályázatok odaítélésének összeghatára, és szocialista utódja idején tették politikai kérdéssé a korábban, az apparátus szintjén meghozott döntéseket.
Ötmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki az országos rendőrfőkapitány, a pénzt az kaphatja meg, aki nyomra vezeti a hatóságot a közelmúltban Budapesten, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Emődön eltűnt kisgyerekek után.
Hívják narancshercegnőnek, a forradalom élharcosának, a szláv Jeanne d'Arc-nak és az ukrán Leia hercegnőnek is. Három évvel az ukrán narancsos forradalom után Julija Timosenko ismét a politikai színtér egyik kulcsfigurája. Sokak szerint a hölgy a politikai sztárcsinálás egyik megtestesítője.
Az Európai Unió pénteken nyilvánosságra hozta az úgy nevezett reformszerződés tervezetét, amelyben megegyeztek a tagországok jogi szakértői. A reformszerződés feladata helyettesíteni az "alkotmánynak" is nevezett 2003-as alapszerződést, amely elbukott a francia és a holland népszavazáson.
Két év, négy évre felfüggesztett fogházbüntetéssel sújtotta a Pécsi Ítélőtábla pénteken hozott jogerős határozatában azt a bakházai lányanyát, aki tavaly alsóneműjébe megszülte, majd hagyta megfulladni gyermekét.
Horvay János szobrászművész nyolcvan évvel ezelőtt, a Parlament előtt felállított alkotását készül 2010-ig restauráltatni a dombóvári önkormányzat; az elképzelések megvitatására az aradi vártanúk napjának előestéjén, pénteken konferenciát rendeztek a művelődési házban.
Internet-alapú személyes egészségügyi adatszolgáltató rendszert indított Amerikában a Microsoft. Az elsőszámú szoftvergyár HealtVault elnevezésű ingyenes szolgáltatásának lényege, hogy összegyűjti és egy központi helyen, a portálon bocsátja rendelkezésre a felhasználóra vonatkozó összes egészségügyi adatot.
Nem tartották be a megállapodást a kiállítás szervezői, ezért tiltotta le Brüsszelben, az Európai Parlament épületében megrendezett fotókiállítást Fazakas Szabolcs, szocialista EP képviselő.
Csak a középkori fertőző betegségek pusztításához hasonlítható a dohányzás okozta károsodás, amely minden 3. szívinfarktusért felelős - mondta az InfoRádióban a Magyar Kardiológus Társaság alelnöke.
Megépülhet a Crossrail, a London központját átszelő vasútvonal, jelentették be pénteken, miután Gordon Brown miniszterelnök, jóváhagyta a terveket. A Crossrail, vagyis keresztvasút-terv összköltsége, 16 milliárd fontra rúg, amelynek egyharmadát a kormány állja, a többit londoni vállalkozások adóiból és a jövőbeni bevételekre megelőlegezett kölcsönből fedezik.
Hogyan lehet harisnyából óvszert készíteni? Mi a szerelemmérő? Mosószerből is készíthető üzemanyag? - ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphatnak választ azok, akik hétvégén a ellátogatnak a Csodák Palotájába, ahol az Európai Tudományfesztivál keretében harminchárom órán keresztül mutatnak be kísérleteket.
Az 1833 és 1848 között a szegedi várban raboskodó olasz politikai foglyok előtt tisztelgő emléktáblát avattak föl pénteken a csongrádi megyeszékhelyen.
Lába kelt egy dinoszaurusz-lábnyomnak Svájcban. A 40-szer 70 centiméteres nyomot egy háromtonnás Allosaurus hagyta hátra, 152 millió évvel ezelőtt. A tolvaj egy ásatásról vitte el.
A dohányzás visszaszorítása érdekében együtt lép fel a jövőben a Magyar Tüdőgyógyász és a Magyar Kardiológus Társaság - hangzott el a szakemberek Debrecenben tartott kétnapos rendezvényének nyitónapján pénteken, ahol ismertették hároméves együttműködési megállapodásukat