Öt embert sebesített meg fegyverével egy férfi az amerikai Louisiana államban lévő Alexandriában - közölték a hatóságok pénteken. Az eset helyi idő szerint csütörtök délután kezdődött egy...
Az "állami emlőkön nevelkedő", két éve ügyészségi látókörbe került Zuschlag-hálózat immár hét éve pályázott sikerrel a különböző állami forrásokra - írta a pénteki Népszabadság. "Téved, aki azt hiszi, hogy Zuschlag Jánosék kifejezetten a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány idején szívták csak le az állami forrásokat, megtették ezt már az előző ciklusban, Orbán Viktor kormányzása idején is" -…
Német kutatók giliszták életét úgy hosszabbították meg, hogy megvonták tőlük a cukor egyik legfőbb formáját, a glükózt. A módszer segítségével a kísérleti giliszták élettartama 25 százalékkal...
Két és fél millió forintos kártérítést követel a rendőrségtől az a 46 éves tanár, aki maradandó sérüléseket szenvedett tavaly az MTV-székház ostrománál. Símaszkos, azonosító nélküli rendőrök verték össze brutálisan, indoklás és figyelmeztetés nélkül.
Franchise-szerződést kötött az osztrák Rogner szállodalánc és az Egerszalóki Gyógy- és Wellnessfürdőt tulajdonló Szalók Holding Zrt., közölte Robert Rogner Egerszalókon.
A személyi jövedelemadó tábla valorizációjának elmaradása valamint a kisadók összevonása miatt az adószint várhatóan emelkedik majd, bár a konvergenciaprogramban a GDP-hez mérten 0,3%-os...
Két és fél millió forintos kártérítést kér a rendőrségtől az a 46 éves tanár, akit tavaly ősszel minden indok nélkül úgy összevertek, hogy maradandó sérülést szenvedett - olvasható a pénteki Magyar Nemzetben. A Fővárosi Bíróságon csütörtökön folytatódott az a személyiségi jogi és kártérítési per, amelyet egy tavaly ősszel a rendőrök által súlyosan bántalmazott és törvénytelenül fogva tartott tanár…
Ma reggel emelkedett az USD-JPY árfolyama, és csúcsot ért el 116,61-nél. 116,80-nál azonban erös ellenállás található. Nem valószínü, hogy a devizapárnak az amerikai adatok elött sikerül átlépnie az értéket, mivel itt számos eladási utasítás helyezkedik el. Sokkal elképzelhetöbb, hogy az adatokig 116,30 és 116,80 között mozog árfolyama. In-GFX
Három héttel azután, hogy útnak indították, elérte a Holdat a SELENE japán űrszonda. Az űreszköz főegysége 100 kilométerrel a Hold fölött keringve fogja vizsgálni az égitestet, két kisebb...
Budapest - Információink szerint húszmillió forintra bírságolta az APEH Gáspár Győzőt (33) a vagyonosodási eljárás végén. Úgy tudjuk, a showman ellen egy bejelentés alapján indított vizsgálatot az adóhatóság, hiszen a környezetének is szemet szúrt Győzi fényűző élete
A dollár ma erösödést mutatott az európai nyitáskor. A devizának jól jön, hogy a múlt havinál kevésbé gyenge amerikai adatokkal számolnak. Arra számítanak, hogy szeptemberben 100.000 újonnan teremetett álláshelyröl számolnak be a legutóbbi -4.000-es érték után. Az EUR-USD-t némiképp megterhelik az EKB-elnök, Jean-Claude Trichet kevésbé kamat-optimista kommentárjai, hiszen Trichet semmilyen…
Öt embert megsebesített egy lövöldöző ámokfutó az Egyesült Államok Louisiana államában, mielőtt a rendőrség helyi idő szerint pénteken hajnalban tűzharcban lelőtte. Az őrjöngő férfi cs...
Elsősorban az amerikai munkapiaci adatok határozhatják meg a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) pénteki kereskedési napját a megkérdezett elemzők szerint. Blahó Levente, a Raiffeisen Bank ...
Megremegett a csillár midőn Csizmár Gábor szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár kifejtette: „amit vállaltunk, ígértünk, meg is csináltuk!" - Tűzoltás! A kormány az önmaga által gyújtott tüzet próbálják eloltani. Éppen ezért a KDNP elkészíttetett egy törvénymódosítási javaslatot, amelyet rövidesen a parlament asztalára teszünk – jelentette be Harrach Péter a T. Házban.
Öt embert megsebesített egy lövöldöző ámokfutó az Egyesült Államok Louisiana államában, mielőtt a rendőrség helyi idő szerint pénteken hajnalban tűzharcban lelőtte. Az őrjöngő férfi csütörtök délután berontott Alexandria város egyik központi fekvésű ügyvédi irodájába, és lövöldözve megsebesített öt embert. Két sérültnek sikerült saját erejéből kimenekülnie az épületből, egy harmadikat a rendőrök…
Még csak 18 éves és szerelmes Scarlett Johanssonba. Daniel Radcliffe, a Harry Potter filmek sztárja ennek ellenére nem a kebelcsoda posztereivel tapétázta tele a szobáját, hanem a kábítószeres rockerével: Pete Dohertyvel.
A hét végén konszolidációra került sor a GBP-USD-nél. A BoE tegnap a várt szerint változatlanul hagyta alapkamatát, mégis egyre inkább úgy vélik, hogy novemberben kamatcsökkentés várható. A Halifax adatai szerint továbbra is gyengülés mutatkozik a brit ingatlanpiacon. Az ingatlanárak eszerint szeptemberben havi szinten 0,6%-kal csökkentek. Chart-technikailag vegyesen alakultak a mutatók. Míg a…
A kereskedelmi szálláshelyek bruttó bevétele 3,9 százalékkal nőtt az első nyolc hónapban a tavalyi bázishoz képest, s elérte a 160,878 milliárd forintot - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Nepálban az elhúzódó belpolitikai válság miatt elhalasztják a november 22-dikére kiírt alkotmányozó nemzetgyűlési választásokat. Új időpontot egyelőre nem tűztek ki.
Rosszabbra fordult Horn Gyula állapota - kiabál a Bors címlapjáról, amelyet a volt kormányfőről készült jóindulatú fotó illusztrál. A cikkből megtudhatjuk, hogy a vezető szocialista politikus igen beteg, nem mindig ismeri meg a látogatóit, és a szocialista pártban komolyan aggódnak érte.
Pártja fizeti egy orosz parlamenti képviselő űrutazását - közölte a Kommersant orosz napilap pénteken. Vlagyimir Gruzsgyev, a kormányzó Egyesült Oroszország párt képviselője 2008 októberében utazna a Nemzetközi Űrállomásra. Az orosz képviselő a világ hatodik űrturistája lesz, ha tényleg utazik egy év múlva.
Az első hírekkel ellentétben nem egy családi házban, hanem egy mezőgazdasági kisgépeket forgalmazó boltban robbant fel egy kandalló ma reggel Nagykanizsán. A robbanásban senki sem sérült meg, de az anyagi kár jelentős.
Mindenkit beperelne a jövőben a BKV, aki megjelenteti a Városi- és Elővárosi Közlekedési Egyesület szerintük hazugságokat tartalmazó közlményeit - írja a Népszabadság.
Az új diplomáciai iroda az Amerikai Egyesült Államok 15 államában képviseli Magyarországot, és egyben az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. külszolgálati irodájaként is működik. Garamhegyi Ábel a gazdasági tárca államtitkára rádiónknak elmondta, már a megnyitó előtt több amerikai, főként számítástechnikai és pénzügyi cég jelezte, hogy érdeklődnek a magyarországi befektetetési…
Az európai nyitáskor csökkent az EUR-USD árfolyama. A veszteségek hátterében az USD-shortoknál tapasztalt nyereség-kivétek álltak. Azzal számolnak a 14.30 órai munkaerö-piaci adatoknál, hogy az újonnan teremtett álláshelyek száma 100.000-re rúg a legutóbbi -4.000-es érték után. A kedvezöen alakuló Challenger-, és ADP Employment-jelentés után arra spekulálnak, hogy kedvezöen alakulnak az adatok.…
Újabb kínai gyártmányú játékok tömeges visszahívását rendelték el az Egyesült Államokban. Az illetékes amerikai fogyasztóvédelmi hatóság közlése szerint az intézkedés több mint 600 ezer terméket érint. A játékok túlnyomó többségét - mintegy 555 ezer terméket - azért kell eltávolítani a polcokról, mert a megengedett ólommennyiség többszörösét tartalmazzák. Az ólom magasabb koncentrációban mérgező…
Ha Hillary Clinton megnyeri az amerikai elnökválasztást, férje, az egykori elnök is fontos feladatot kap: neki kell majd helyreállítania az Egyesült Államok megcsorbult nemzetközi tekintélyét.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 117,89 pontos emelkedéssel, 27.963,09 ponton nyitott pénteken. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,42 százalékos erősödés.
Akciófigyelő rovatunkban ezúttal is körülnéztünk a bankok háza táján. A kamatadó után némileg csökkent az akciós kedv, néhány kedvezményes ajánlat lejárt, de azért találtunk újakat is a piacon
Tisztázza a templomos lovagokat az eretnekség vádja alól az a dokumentum, amelyet a közeljövőben hoz nyilvánosságra a Vatikán. Az 1314-ben feloszlatott rend vezetőjét máglyán égették meg.
A győri önkormányzat egyelőre csak leköti, legalább fél évre azt a több mint 2 milliárd forintot, amelyet a Rába-pakett értékesítéséért kap – mondta a Gazdasági Rádiónak a város polgármestere. Az önkormányzat még kedden adta el 7,2%-nyi Rába-részesedését. A polgármester rádiónknak megerősítette azt a piaci értesülést, hogy a papírokat a KBC csoport szerezte meg. A pénzintézet azóta már továbbadott…
Fogyóban a Föld! Nézd új szemmel a világot!" címmel a Budapesti Műszaki Főiskola Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kara pályázatot hirdet a fiatalok környezettudatos szemléletének erősítésére, a megújuló energiák (víz-, szél-, nap, bioenergiák) felhasználásának népszerűsítésére - közölte az intézmény.
A spanyol rendőrség őrizetbe vette a betiltott baszk szeparatista párt, a Batasuna teljes régi és új vezérkarát Segura városában egy pártgyűlésen. Baltasar Garzón, az antiterrorista ügyekben is vezető szerepet játszó bíró 22 ember letartóztatását rendelte el.
A gazdasági minisztérium számításai szerint akár évi 80-100 milliárd forinttal csökkenhetnek a cégek adminisztrációs költségei. Erről Kóka János gazdasági miniszter beszélt a Vállalkozásfejlesztési Tanács ülésén. A kisvállalkozások helyzetén a szabályozási környezet egyszerűsítésével, valamint az élőmunka adó- és járulékterheinek mérséklésével kívánnak javítani. Szabó Rezső interjúja
Henri Paul, aki a tragikus párizsi baleset idején Diana hercegné és barátja, Dodi al-Fayed kocsiját vezette, a pár elindulása előtt többször is beszélt a Ritz hotel előtt várakozó fotósokkal, ezt mutatja a biztonsági kamerák felvétele. Feltételezések szerint Paul tippet adhatott a paparazzóknak, hogy Diana és Dodi ki akarja cselezni a fotósokat és a hátsó bejáraton távozik.
Pórul járt egy japán rendőr pénteken, amikor két társával együtt egy pornóautomatát fosztogató társaságot próbált ártalmatlanná tenni. A fukuokai Tagavában kapták a riasztást, hogy a város egy elhagyott részén valaki fel akarja törni az automatát.
Az NZD-USD maga mögött hagyta a tegnapi 0,7504-es minimumot. A devizapárnak jól jött a befektetök növekvö kockázatvállalási készsége. Ha tovább folytatódik ez a tendencia, 2008 1. negyedévének végére visszahódíthatják a 0,80-as értéket. Jól jönnek a kiwinek a magas nyersanyagárak, az erös új-zélandi gazdaság és a magas kamatok is. Egyre inkább úgy vélik, hogy a mai amerikai munkaerö-piaci adatok…
Elvehetik a rendőrségtől és a Pénzügyminisztérium által felügyelt Vám- és Pénzügyőrséghez kerülhetnek a pénzmosási ügyek. Az erről szóló törványjavaslatot múlt hét végén nyújtotta be a kormány az Országgyűlésnek.
Ma tartják a pedagógusok világnapját, miután az UNESCO és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1966-ban ezen a napon fogadta el a pedagógusok jogairól szóló, 146 paragrafusból álló ajánlást, amely megfogalmazza a kormányok számára követendő elveket. A dokumentum tartalmazza többek között a tanárok megbecsülésének szükségességét, előírja az ingyenes továbbképzést, s kimondja, hogy a pedagógusok…