Legalább százezer amerikai katona térhet haza Irakból 2008 végéig - jelentette ki Dzsalal Talabani, az arab ország elnöke a CNN-ben vasárnap sugárzott interjúban. Talabani - anélkül, hogy...
Megérkezett Borsod megyébe Sólyom László köztársasági elnök, aki országjáró sorozatának harmadik állomásán a következő két napot az Aggteleki Nemzeti Park területén tölti.
A Milan az elmúlt időszakban sokszor okozott kellemetlen meglepetést híveinek. Most azonnal remek teljesítménnyel rukkolt ki: Rómában 5-1-re kiütötte a Laziót. Két nappal azután, hogy klubelnök, Silvio Berlusconi kijelentette, válságban van a csapat
A párt 18 éves, és ezzel az 1918 óta létező magyarországi kommunista struktúrák második leghosszabb életű formációja. A probléma – marxista terminusokkal – ma a következő a mozgalom számára: megőrizni vagy meghaladni? Azaz meddig menjen a mostani éra, és mikor, miképpen lehet majd túlélni.
Tízéves fiúcska lopott iskolabuszt az Egyesült Államokban, és olyan ügyesen vezette, hogy a rendőrség csak 80 kilométeres hajsza után tudta megállítani.
A világ legjobb kosarasai Magyarországon mottóval rendezték meg október 7-én a Papp László Budapest Sportarénában az And1 Mixtape Tour magyarországi tornáját. Az And1 nevű csapat olyan utcai kosárlabdázókból áll, akik elsősorban a látványelemekre helyezik a hangsúlyt a bemutatóik során.