A Fidesz meghívta Horváth Ágnest az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának október 16-i ülésére, ahol a több-biztosítós rendszerről kérdezik majd a szakminisztert - mondta Mikola István, az ellenzéki párt szakpolitikusa hétfői sajtótájékoztatóján.
Új ásványt találtak magyar tudósok a Fejér megyei Mányon. A leletet Koch Sándoról, a Szegedi egyetem egykori nemzetközi hírű ásványtan professzoráról nevezték el. A "kochsándorit" még 2004-ben került elő a település szénbányájának meddőhányójából, de évekbe telt, mire a Nemzetközi Ásványtani Szövetség hivatalosan is bejegyezte.
Hétfőn késő délután 2 dollár körüli mértékben csökkent a kőolaj ára Londonban és New Yorkban. Röviddel 17:30 óra előtt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az ész...
A főváros mintegy 10 milliárd forintot fordítana az új szakoktatási struktúra felállítására. Az összeg nagyobb részét európai uniós pályázatokon szereznék meg.
Izraelnek "drága" engedményeket kell tennie a békéért, a palesztinoknak pedig le kell mondaniuk álmaik egy részéről - jelentette ki hétfőn Ehud Olmert izraeli kormányfő a parlamentben. A béke...
A szakszervezetek a kormány által tervezett 0,5 százalékos reál kereset-növekedéssel szemben 4 százalékos emelkedést akarnak elérni 2008-ban, s erre tesznek javaslatot az Országos Érdekegyeztető Tanác...
Jövő január végéig a kormány elkészíti javaslatát az adórendszer átfogó reformjára - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az APEH budapesti munkaértekezletén.
Az iraki kormány eltökélte, hogy megbünteti a Blackwater amerikai örző-védő cég azon alkalmazottait, akik szeptemberben egy lövöldözésben iraki civileket öltek meg. Egyelőre nem tudni, hogy az amerikai hatóságok átadják-e őket az iraki igazságszolgáltatásnak. Annyi biztos, hogy az ügy kényes helyzetbe hozza a szövetségeseket.
Járványügyi krízisközpont létesült az Európai Unióban, a stockholmi központú Európai Betegségmegelőzési és -ellenőrzési Központon (ECDC) belül - jelentette be Brüsszelben Jakab Zsuzsanna igazgató....
Jövőre 116 milliárd forint többletbevétele lesz a költségvetésnek a tervezettnél magasabb inflációból és a gazdaság kifehérítéséből a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara becslése szerint - mondta a szervezet elnöke az InfoRádiónak. Parragh László szerint ezt a többletet már 2008-ban az adóterhek csökkentésére kellene fordítani. Hozzátette: a kamara nem támogatja a három, úgynevezett kisadó…
A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc népszavazásról szóló bejelentése arról tanúskodik, hogy a miniszterelnök pozíciói meggyengültek, és valami nincs rendben a koalícióban. Navracsics...
Meredeken rontotta a fejlett ipari térségre gazdasági növekedési előrejelzését a Fitch. Szerintük a Fed további agresszív kamatcsökkentést hajt végre, az EKB korábban várt kamatemelése elmarad
A mianmari katonai kormányzat közvetítőt nevezett ki hétfőn azzal a feladattal, hogy tartsa a kapcsolatot a kormány és Aung Szan Szú Kji, házi őrizetben lévő ellenzéki vezető között. Az állami...
A szocialisták úgy tűnik, túlteljesítik Gyurcsány Ferenc kérését, aki egy olyan szocialista megfigyelőszolgálat felállítását tűzte ki célul, ami jelent a pártközpontnak akkor, ha általuk szélsőségesnek ítélt megnyilvánulást tapasztalnak. A hálózat lassan összeáll - értékelt Nyakó István pártszóvivő.
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága egyhangúlag támogatta Nagy János kinevezését a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnökévé, illetve Borbély Attiláét a tanács ellenőrzőbizottságának elnökévé. Nagy János a meghallgatáson hangsúlyozta: mihamarabb szeretné megteremteni az állami vagyonkezelés és hatékony gazdálkodás feltételeit.
Magyarország kész segíteni Mianmar (Burma) demokratizálódását, ha ilyen folyamatok indulnak el a dél-kelet-ázsiai országban - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke Budapesten azt követően,...
"Bevetési Irány 2007" elnevezéssel hadgyakorlatot tartanak október 1-12. között a Magyar Honvédség kijelölt egységei Várpalota térségében, a bakonyi gyakorló- és lőtéren; a harcászati gyakorlat hétfői...
A megkérdezettek 53 százaléka véli úgy, hogy az őszödi beszéd napvilágra kerülése után távoznia kellett volna a kormányfőnek, míg 41 százalék szerint helyesen döntött, hogy nem mondott le -...
A társaságok és egyéni vállalkozók minimum adóalap vizsgálata lesz az egyik kiemelt ellenőrzési terület jövőre az adóhivatal munkájában - többek között erről beszélt Szikora János, az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke az APEH országos értekezletén.
Tisztelettel adóztak Ernesto "Che" Guevara emlékének Kubában és más latin-amerikai országokban hétfőn, napra pontosan 40 évvel azután, hogy a marxista forradalmárt Bolíviában elfogták, majd másnap...
Az Országgyűlés elfogadta a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosítását, amely válaszul született az osztrák OMV olajtársaság MOL-részvény vásárlási akciójára.
Nagy-Britannia kevesebb mint felére, a jelenlegi 5500-ról 2500 főre fogja csökkenteni Irakban állomásozó kontingensét jövő tavasszal - jelentette be Gordon Brown brit miniszterelnök a parlament...
Spanyol lapértesülések szerint Roman Abramovics azt szeretné, ha Henk Ten Cate mellett a holland szakember egykori főnökét, Frank Rijkaardot is csapatánál tudhatná.
Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója lett 2007-ben az "Év Előadóművésze" Pécsett. A British American Tobacco Hungary által alapított közönségdíjat, minden évben a nézők szavazatai alapján ítélik oda a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó művésznek. A díjat október 5-én, az évadnyitó díszelőadáson dr.Bede Rita a BAT Hungary kommunikációs vezetője adta át Vincze Balázsnak.
Az ellenőrök megbüntették az Egészségügyi Minisztérium parkolójában álló autókat. Rogán Antal V. kerületi fideszes polgármester korábban 10 milliárd forintnyi visszamenőleges parkolódíjat követelt az egészségügyi tárcától, de egy ügyészségi álláspont ismeretében erről már letett. A Belváros polgármestere azt ígérte, hogy hétfőtől megbüntetik a minisztériumi autókat. Horváth Ágnes egészségügyi…
A Cserehát térség kitörési pontja az ökoturizmus, a falusi turizmus - mondta Sólyom László köztársasági elnök hétfőn a csereháti Tomoron, miután részt vett a Térségi cigány programok és...
Az eredeti időpontnál két héttel tovább, november 30-ig látható Az igazi da Vinci című kiállítás Debrecenben - jelentette be Gulyás Gábor, a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ igazgatója hétfőn sajtótájékoztatón.
Az Egészségügyi Minisztérium hétfőn délután nyilvánosságra hozta az egészségbiztosítási reform koncepcióját. A pénztáraknak tilos lesz a csoportos toborzás, a jelentkezők egy egyszerű belépési lapot töltenek ki, amelyen nevük, lakcímük, születési idejük és helyük, társadalombiztosítási azonosító jelük (taj) szerepel. Sem a toborzás, sem a későbbi átlépés során a biztosítottól semmilyen…
Az Egészségügyi Minisztérium nyilvánosságra hozta az egészségbiztosítási reform koncepcióját. Az új rendszerben a háziorvosok területi ellátási kötelezettsége nem változik
Az egészségügyi tárcának fizetnie kell az Arany János utcai bejárata előtt parkoló autók után, ahogy ők is beszedik az emberektől a vizitdíjat - érvelt a Rogán Antal V. kerületi polgármester
A mentális egészség fontosságára kívánják felhívni a közvélemény figyelmét a pszichiátriai szakemberek, civil szervezetek képviselői, művészek minden év októberében azon a napon (10-én), amikor...
Tisztelettel adóztak Ernesto "Che" Guevara emlékének Kubában és más latin-amerikai országokban hétfőn, napra pontosan 40 évvel azután, hogy a marxista forradalmárt Bolíviában elfogták, majd másnap kivégezték.
Verne Gyula 80 nap alatt a Föld körül című regényéből készül musical a világhálón; az interneten az érdeklődők betekinthetnek a 2009-ben bemutatandó darab születésébe, sőt akár közre is működhetnek abban - közölte Janik László, a produkció ötletgazdája hétfőn Szegeden.
A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc népszavazásról szóló bejelentése arról tanúskodik, hogy a miniszterelnök pozíciói meggyengültek, és valami nincs rendben a koalícióban. Navracsics Tibor erről hétfői budapesti sajtótájékoztatóján beszélt. Az ellenzéki politikus azt mondta, a bejelentés arról tanúskodik, hogy valami nincs rendben a koalíció háza táján, Gyurcsány Ferenc meggyengült,…
Magyarország kész segíteni Mianmar (Burma) demokratizálódását, ha ilyen folyamatok indulnak el a dél-kelet-ázsiai országban - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke Budapesten azt követően, hogy tárgyalt Li Hszien Lung szingapúri kormányfővel.
A legfőbb ügyész intézkedést ígért Topolánszky Ákos és Szilvásy György telefonbeszélgetésének büntetőjogi értékelése ügyében, a Bíró Ildikó fideszes képviselő által megfogalmazott állítások...
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a lex Mol néven emlegetett jogszabályt, vagyis a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosítását....
A megkérdezettek 53 százaléka véli úgy, hogy az őszödi beszéd napvilágra kerülése után távoznia kellett volna a kormányfőnek, míg 41 százalék szerint helyesen döntött, hogy nem mondott le; a válaszadók 76 százaléka ugyanakkor elítéli, hogy a Fidesz és a KDNP képviselői azóta rendszeresen kivonulnak a miniszterelnök előre meghirdetett beszédei alatt - olvasható a Századvég és a Forsense szeptemberi…
A Cserehát térség kitörési pontja az ökoturizmus, a falusi turizmus - mondta Sólyom László köztársasági elnök hétfőn a csereháti Tomoron, miután részt vett a Térségi cigány programok és perspektívák című fórumon.
Az Országgyűlés nagy többséggel megszavazta hétfőn a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő vállalkozásokat érintő törvények módosításáról szóló javaslatot, amely lex Mol-ként vált ismertté. Ez jogi eszközökkel próbálja szűkíteni azon társaságok mozgásterét, amelyekben egy másik államnak is van tulajdonrésze, és kiemelkedően fontos magyar cégeket akarnának felvásárolni. A javaslat…
Az Országgyűlés elfogadta a Lex Mol néven emlegetett jogszabályt, vagyis a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosítását
A gazdaság kifehérítése érdekében tett erőfeszítéseknek van eredménye, de a be nem fizetett terhek töredéke folyik csak be az államkasszába. A miniszterelnök és a pénzügyminiszter a jövő feladatairól is beszélt.
A Fidesz számára az, hogy igennel szavaz a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosításáról azt is jelenti, hogy nemzeti vagyonvédelmi...
A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc kormányfő népszavazásról szóló bejelentése arról tanúskodik, hogy a miniszterelnök pozíciói meggyengültek, és valami nincs rendben a koalícióban. Daróczi Dávid kormányszóvivő azt mondta: úgy tűnik, Navracsics Tibor figyelmét elkerülte, amit Gyurcsány Ferenc a napirend előtti felszólalásában is világossá tett, vagyis az, hogy a politika az embereket…
A tőkejövedelmek 10-15 százalékos megadóztatásának jelszavát írta egyebek között zászlajára Zoran Milanovic horvát szociáldemokrata vezető, akinek balközép irányultságú Horvát Szociál...