Polgári elit - polgári kapcsolatok - polgári tér címmel kezdődött kétnapos konferencia Budapest Főváros Levéltárában kedden; az idei Levéltári Napok alkalmából rendezett tanácskozás, amelyet Demszky Gábor főpolgármester nyitott meg, a középkori és a kora újkori magyar városokat állítja a középpontba.
Az EUR-USD ma jóvátette veszteségeinek egy részét, és 1,4518-ról 1,4634-re emelkedett árfolyama, mielött ismét visszaesett 1,46 alá. Ehhez a hozzájárult a csalódást okozó német ZEW-index is, mely -18,0 pontról -32,5 pontra esett vissza, miközben -20,0 pontos értékkel számoltak. A devizapárt 1,4603-on jegyzik. Ellenállás 1,4716-nál, míg támogatás 1,4474-nél van. Hatással lehetnek a jegyzésekre a…
Sarah Harding melle a lehető legjobb alkalomkor buggyant ki kicsit szűkösre szabott ruhájából. A Girls Aloud énekesnője ugyanis épp egy fehérnemű üzlet megnyitójára érkezvén került eme kínos szituációba, ami a bolt számára talán az egyik lehető legjobb reklámnak bizonyult, hiszen így bebizonyosodott, hogy bármennyire is kényelmetlennek találja valaki a melltartót, néha nem árt viselni.
Kaká szerint az olasz labdarúgás egymást követő botrányai könnyen elriaszthatják a legjobb játékosokat a Serie A-tól. Az idei Aranylabdára legesélyesebbnek tartott futballista a Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott Brazíliából, mivel a válogatottal világbajnoki selejtezőre készül.
A magyar-szerb kapcsolatok dinamikusan fejlődnek, de még a jó együttműködésen is lehet javítani - ezt állapította meg kedden a két kormányfő, Vojiszlav Kostunica és vendéglátója, Gyurcsány Ferenc. A szerb miniszterelnök egynapos budapesti látogatásán találkozott Sólyom Lászlóval és Szili Katalinnal.
Újabb fideszes politikus ellen indított vagyonosodási vizsgálatot az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal. Kupper András kijelentette: nincs takargatni valója.
A rendőrség befejezte a nyomozást a februári, alsószuhai hármas gyilkosság ügyét. Februárban egy 37 éves nőt, annak 18 és 9 éves gyerekeit ölték meg egy tanyán. A február 12-én történt mészárlás kapcsán még aznap elfogták a meggyilkolt asszony volt férjét.
A szeszes italok adójának emelését és az italreklámok további korlátozását szeretné elérni egy brit alkoholellenes kampányszövetség. A 24 egészségügyi szervezetből álló AHA (Alcohol Health Alliance), amelyet a brit orvosi kamara (RCP) vezet, úgy véli, hogy a britek veszélyesen sokat isznak, és ezért egyre több az alkohollal kapcsolatos megbetegedés.
Minden állami szolgáltatás jelentős költséggel jár, és az állam ezeket a költségeket nem tudja másból fizetni, mint a beszedett adókból - mondta az InfoRádiónak Draskovics Tibor kormányzati igazgatásért felelős tárca nélküli miniszter. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint nem működik jól az állam, mert alapvető szerepe a szolgáltatás kellene, hogy legyen, de Magyarországon a magas…
Vagyonosodási vizsgálat alá vonta Kupper András fideszes országgyűlési képviselőt az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) - ezt maga az ellenzéki honatya közölte.
Novemberben 77, a társadalombiztosítás által támogatott gyógyszer ára csökkent átlagosan mintegy 2,5 százalékkal - közölte az Egészségügyi Minisztérium. A közlemény szerint további gyógyszerár-csökkenés várható: december 1-jén 47 termék ára csökken majd átlagosan 5,61 százalékkal. Így 2007-ben összesen mintegy 2400 gyógyszer ára lesz alacsonyabb.
A Culture Club hajdani frontembere - akinek igazi neve George O,Dowd - a brit média szerint saját lakásán egy 28 éves férfit, egy "férfikísérőt" még áprilisban a falhoz láncolt. A rendőrség nem közölte, pontosan mivel vádolják, az ügyéről kiadott közlemény szerint "jogtalan fogvatartás és tettlegesség" miatt kell bíróság elé állnia.
Pásztor István, az MKB Veszprém szélsője meghívót kapott december 28-ára, amikor is a szerb férfi kézilabda-válogatott az Európa legjobbjaiból összeállított csapattal vív bemutató-mérkőzést Belgrádban. A gálát az elmúlt évtized legnagyobb sztárjainak tiszteletére rendezik. Pásztor eddig 215-szer szerepelt a magyar válogatottban és összesen 830 gólt dobott.
Kálovics Anikó nyerte a nők 7,1 km-es versenyét a hollandiai Tilburgban rendezett nemzetközi mezeifutó-viadalon. A magyar atléta az európai szövetség honlapjának tudósítása szerint fokozatosan növelte előnyét vetélytársaival szemben és végül 28:05 perces eredménnyel, meggyőző fölénnyel nyerte a rangos versenyt.
Novemberben 77, a társadalombiztosítás által támogatott gyógyszer ára csökkent átlagosan mintegy 2,5 százalékkal, közölte az Egészségügyi Minisztérium.
Az Országgyűlés kedden megkezdte a 2008-as költségvetés részletes vitáját, melynek első órájában a Fidesz képviselője ismertette az ellenzéki párt módosító indítványait, illetve az oktatási normatíváról vitatkoztak a képviselők.
Büszkék lehetünk honfitársunkra, Kittka Andrásra, aki nemzetközi szinten is hatalmas dolgot vitt véghez a motorsportban, ugyanis ő lett a Bridgestone által szervezett e-Reporter verseny idei győztese, mi pedig interjút készítettünk vele…
Jövőre 355 milliárd forinttal - az idei 959,934 milliárd forintról 604,906 milliárd forintra - csökkennek a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) kiadásai a 2008. évi költségvetési törvényjavasl...
Az iskolákban is létezik a melegség, igaz a légkör miatt sokan nem merik ezt felvállalni. Az ő helyzetükre szeretné felhívni a figyelmet a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Szimpozion Egyesület és a www.melegvagyok.hu című honlap, amely Beszéljünk a melegségről címmel hirdetett pályázatot.
A Vasi és a Békés Volán is csatlakozik a Liga Szakszervezetek által november 21-ére meghirdetett országos munkabeszüntetéshez. A két érdekképviselet dolgozói reggel 6-tól 8 óráig szüneteltetik a munkát.
A magyar női kézilabda-válogatott meghívót kapott a jövő októberi, aarhusi Világkupára a dán szövetségtől. A magyar szövetség tájékoztatása szerint a rendezők 55 ezer eurót osztanak ki a nyolc résztvevő között. A győztes 25 ezer, a második helyezett 15 ezer, a harmadik pedig 10 ezer euróval gazdagodik.
Nem változik a képviselői tiszteletdíjak és költségtérítések jelenlegi rendszere - ez derült ki a parlamenti pártok képviselőinek nyilatkozataiból, amelyet az ezzel kapcsolatos törvénymódosításról tartott ötpárti egyeztetés után tettek kedden Budapesten.
Az Eszterházy Károly Főiksola (EKF) Magyar Nyelvészeti Tanszékén november 12-én dr. Eőry Vilma, az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a kötet főszerkesztője mutatta be az Értelmező Szótár+ könyvújdonságot.
Az MSZP országos etikai bizottsága figyelmeztetésben részesítette Dobolyi Alexandrát, a párt európai parlamenti (EP) képviselőjét, mivel végzettségével kapcsolatos nyilatkozatai nem voltak pontosak - tudta meg az MTI. Az etikai bizottság azután döntött így, hogy megkeresés érkezett a testülethez, vizsgálják ki a politikus életrajzi adataival kapcsolatos pontatlanságokat. A képviselő…
Az USD-NOK-ot 5,4167-en jegyzik. A MACD-nél divergencia figyelhetö meg. Majdnem 6 hete folyamatosan emelkedést mutat az indikátor, miközben a jegyzések 5,3250 és 5,4500 között mozognak. A magas olajár és a dollár gyengesége is inkább a további veszteségek mellett szólnak. A chart-technika viszont a sávból való kitörésre utal. Ellenállás 5,4500-nél és 5,5000-nél, míg támogatás 5,3892-nél és…
A britek számára a második legjobb sport a szex - ez derült ki a The Sun által nyilvánosságra hozott felmérésből. A szigetlakók 82 százaléka jelölte meg a szexet a kalóriaégetés legjobb módszerének, ennél nagyobb népszerűségnek csak a kirándulás, vagyis a sétálás örvend - ezt a megkérdezettek 88 százaléka találta a sportolás legelőnyösebb formájának.
Büszkék lehetünk honfitársunkra, Kittka Andrásra, aki nemzetközi szinten is hatalmas dolgot vitt véghez a motorsportban, ugyanis ő lett a Bridgestone által szervezett e-Reporter verseny idei győztese, mi pedig interjút készítettünk vele…
A Mercedes-Benz 20 év után megújítja a Mercedes gépkocsik motorháztetőjén is látható, sokak számára ikonikus csillag-emblémáját. Az új csillagot a jövő évben induló globális kampány „a csillag mindig fent ragyog” szlogennel vezeti be - írja a Marketing.
Újabb szakszervezetek csatlakoznak munkabeszüntetésekkel és tiltakozó akciókkal a november 21-re meghirdetett társadalmi szolidaritás napjához - közölte Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke. A demonstráció során teljesen megbénulhat két megye közlekedése, Békésben és Vasban a volánosok is csatlakoznak a vasutasok 6 órás sztrájkjához.
„Megszólalt” Leonardo Da Vinci híres festménye, Az utolsó vacsora. Giovanni Maria Pala ugyanis újabb rejtélyt fedezett fel a brilliáns elméjû festô mûvében.
A rand összeszedte magát dollárral szemben elért minimumáról. Miután csúcsot ért el 6,8395-nél, ma 6,7299-re esett vissza árfolyama. A randra erösen hatnak a nemzetközi részvénypiaci események. Ellenállás 6,9014-nél, míg támogatás 6,6781-nél található. In-GFX
A K&H Bank az idei első háromnegyed évben 26,2 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, ami 88 százalékkal haladja meg a bázisidőszakit - közölte Marko Voljc vezérigazgató. A vezérigazgató el...
Két ausztrál férfi kajakkal akar eljutni Új-Zélandra. Az út 2200 kilométer, s a legkevésbé sem veszélytelen: egy próbálkozó már belehalt a kalandba. A két ausztrál kedden már neki is vágott az útnak, a 25 éves James Castrission és 24 éves társa, Justin Jones a világon elsőként akarja teljesíteni a merész kalandot.
Bolgár vadászok lelőttek egy barnamedvét a Rodope-hegység déli részén, jelentette a bolgár nemzeti rádió kedden. A védett állat kilövését azért engedélyezték, mert a medve rendszeresen megdézsmálta egy falu méhkaptárait, és veszélyt jelentett a háziállatokra is.
Ross Brawn azért lett a Ferrari helyett a Honda csapatfőnöke, mert a maranellói csapat "nincs krízisben", ezért az ottani munka unalmasabb lett volna, mint kivezetni a gödörből a japán istállót.
Új, designkategóriával bővül a Nemzetközi Cannes-i Reklámfesztivál kategóriáinak sora 2008-ban, jelentették be a fesztivál szervezői. Az első zsűrielnök Rodney Fitch, a Fitch Worldwide elnök-vezérigazgatója lesz.
Mégsem a gyalogkakukkot fogták el szeptemberben a miskolci rendőrök. A borsodi megyeszékhelyen tavaly és idén 7 pénzintézetet raboltak ki hasonló módszerrel. Szeptemberben a rendőrök azt hitték, hogy megvan a sorozatrabló, mert elfogtak egy férfit, aki korábban "a gyalogkakukk üdvözli a rendőrséget" köszönéssel távozott az egyik pénzintézetből.
Körülbelül kéthetes kényszerpihenő vár Frederic Kanoutéra, a Sevilla hétvégén megsérült labdarúgójára. A 30 éves csatár vasárnap a Villarreal vendégeként 3-2-re elveszített spanyol bajnoki mérkőzésen szenvedett izomhúzódást a jobb vádlijában.
Ellopták John Lennon kerek szemüvegét, amely a zenészről elnevezett liverpooli repülőtéren díszítette a Beatles gitáros-énekesének szobrát. A legendás keret a kétméteres bronzszobor legfőbb dísze volt.
Az USD-CAD az év végéig elérheti a paritást. Ezt azzal indokolták, hogy a kanadai dollár túl gyorsan túl sokat erösödött, és az USD-CAD veszteségeit nem fedezik tejesen az emelkedö nyersanyagárak. Ráadásul a BoC egyre elégedetlenebb a deviza erösségét illetöen. 3 hónapon belül 1,0200-as árfolyammal számolnak. Támogatás 0,9526-nál, ellenállás pedig 0,9721-nél található. In-GFX
December 1-től 10 gyártó összesen 47 termékének ára csökken átlagosan 5,6 százalékkal - derül ki az Egészségügyi Minisztérium (EüM) keddi közleményéből. Ezzel együtt 2007-ben összesen 2400 gyógyszer ára csökkent.
Britney Spears megbukott a bíróság által, a gyermek elhelyezési per nyomán előírt, kötelező heti drogteszten. A TMZ.com értesülései szerint az énekesnő legutóbb leadott vizeletmintájában kábítószerre utaló nyomokat találtak a laborban, így a tesztet pozitívnak minősítették.
Szerdán publikálja 3. negyedéves gyorsjelentését az OTP. Az elemzők a tavalyi hasonló időszakhoz képest bővülést várnak, mintegy 54 milliárd forintos profitot.