Hétfőn folytatódik az egyeztetés a Liga Szakszervezetek és a kormány között a november 21-re meghirdetett nagyszabású sztrájkról - tájékoztatta az InfoRádiót a szakszervezeti szövetség elnöke.
Nyilvános az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) tavalyi adóstatisztikája, melyből kiderül hány száz milliárd az összevont adóalap ill. az adójóváírás
Az államháztartás hiányának rendbetétele a terveknek megfelelően halad, a jövő évi adóváltozásokat a stabilitás, a nagy változások hiánya jellemzi, amelyek jó hírek. A legtöbb bizonytalanság azonban a 2009-re ígért adócsökkentést övezi, jelenleg nem látszanak ennek feltételei. Egyebek közt ez hangzott el a PricewaterhouseCoopers (PwC) nemzetközi tanácsadó cég adókonferenciáján csütörtökön.
Több hónappal csúszik A Kis Vuk bemutatója. A film alkotói december huszadikára fejezik be a film gyártását, azt pedig már a forgalmazó dönti el, hogy mikor mutatják be a magyar mozik az egész estés rajzfilmet - nyilatkozta csütörtökön a film rendező-producere. Gát György hozzátette: szerinte februártól láthatják a nézők a mozikban: A kis Vukot.
Budapest – Megdöbbentően keveset, az országos átlag alatt keresnek az ügyvédek, és megdöbbentően sokat a döntéshozó politikusok. Legalábbis ezt mutatják a számok.
Az Európai Bizottság defcitfigyelmeztetést készül küldeni Lengyelországnak, már az új kormánytól várva el, hogy ütemesebben mérsékelje az ország államháztartási hiányát. A bizottság ugyanis úgy látja, hogy Lengyelország képes lenne a deficitet a GDP 3 százalékának megfelelő értékre csökkenteni, megfelelve a maastrichti kritériumoknak. Tavaly a GDP-arányos lengyel deficit 3,8 százalékos volt. A…
Magyarország teljesítményét, külpolitikai szerepét becsmérlő, lenéző mondatok azok, amelyeket Orbán Viktor, a Fidesz elnöke mondott washingtoni látogatása során - közölte Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese csütörtökön. A Fidesz elnökének szavai érthetetlenek. Magyarország teljesítményét, külpolitikai szerepét becsmérlő, lenéző mondatok ezek - írta közleményében a…
Egy pszichiátriai páciens - saját állítása szerint - meg akarta ölni Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök feleségét, hogy a kormányfőnek bánatot okozzon. A 42 éves pszichiátriai beteg bevallotta orvosainak, hogy már el is határozta egy pisztoly beszerzését a tett végrehajtásához. Mint elmondta, Filippa Reinfeldt asszonnyal voltaképpen semmi baja, a miniszterelnöknek akart ártani tettével - írta…
Szeptemberben 0,9%-kal csökkentek a kanadai feldolgozóipari kiszállítások, miközben -0,6%-os értékkel számoltak a legutóbbi -1,7% után. A raktárkészletek -1,0%-kal, míg a beérkezett megrendelések -2,5%-kal csökkentek. A gyenge adatok hatására emelkedett az USD-CAD árfolyama. In-GFX
Egy főre lebontva az ausztrálok a világ legnagyobb széndioxid kibocsátói - állítja egy most kiadott tanulmány. A Globális Fejlesztésért Központ nevű független szervezet a világ 50 ezer erőművének adatait vizsgálva jutott erre a következtetésre. Egy főre lebontva a nagy kibocsátók között vannak még az amerikaiak, és tőlük ugyan lemaradva, de a kínaiak és az indiaiak is.
Szeptemberben az elözö hónaphoz hasonlóan 0,2%-kal emelkedett a magyar ipari termelés. Éves szinten 8,7%-os emelkedés mutatkozott. Az adatol harására emelkedett az EUR-HUF árfolyama. In-GFX
Három ember halálát és mintegy húsz fő sérülését okozta csütörtökön a Gdynia és Zielona Góra között közlekedő személyvonat és egy teherautó összeütközése az észak-lengyelországi Swiecie közelében...
A Ziua szerint Gyurcsány Románia és Magyarország területi és kulturális összeolvadását szorgalmazta, a Cotidianul szerint Nagyszeben Románia és Magyarország fővárosa volt
Nem ért egyet az ingatlanadó bevezetésével Békéscsaba fideszes polgármestere. Vantara Gyula szerint az adó bevezetése kényszerpályára tereli az önkormányzatokat.
Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter építési tilalom bevezetését kezdeményezi az I. kerületi önkormányzatnál, hogy megakadályozza a Gellért-hegy további beépítését, a kezdeményezést a...
Megnyitott csütörtökön kora délután a Keleti pályaudvar mellett felépített új, fővárosi üzletközpont. Az áruház a tervezettnél három órával később, délelőtt tizenegy óra helyett délután egykor nyitott ki, a használatbavételi engedély késése miatt.
A Pannonplast 1,05 millió euróért kivásárolja társtulajdonosát az FCI Furukawa Kft.-ben. A The Furukawa Electric Co. Ltd. 42 százalékos részesedésének az átruházása után a Pannonplast 100 százalékos t...
Széles körű együttműködés jött létre a NESsT (Nonprofit Enterprise and Self-sustainability Team) és a Citi Alapítvány között, amely a globális pénzügyi szolgáltató cég jótékonysági ágazata, és filozóf...
"Ez a beszéd!" címmel rendez konferenciát Montágh Imre emlékére az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, a Rögtönzések Színháza és a Színház- és Filmművészeti Egyetem november 22-én a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Karon a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozathoz kapcsolódóan.
Az 1956-os magyarországi forradalom tiszteletére avatott emléktáblát Demszky Gábor budapesti és Michael Häupl bécsi főpolgármester csütörtökön az osztrák fővárosban. Az ünnepélyes esemény a...
Az FMCG-szektorból szerzett kommunikációs tapasztalatokat érdemes használni a nem vényköteles, OTC termékek esetében - vélik a Professional Publishing Hungary (PPH) OTC konferenciájának előadói. A konferencián az is többször elhangzott, hogy az OTC hirdetők azért sincsenek könnyű helyzetben, mert egyszerre kell megszólítaniuk a laikus fogyasztót és a szakterületen jártas orvost.
Az igazságügyi orvosszakértő véleményétől függ, hogy indul-e nyomozás a tablettától megfulladt dunaszekcsői kislány ügyében. A másfél éves kislány otthon, az egyik fiókban talált egy tablettát, amit lenyelt és megakadt a torkán. A fuldokló kislányt Mohácsra vitték a szülei, de akkor már agyhalott volt.
A váratlanul gyenge harmadik negyedévi előzetes GDP-növekedési adat ellenére sem számít most már további idei magyarországi kamatcsökkentésre a JP Morgan
Az egy főre jutó személyi jövedelemadó átlaga a 2005-ös évhez képest 7,2 százalékkal emelkedett 2006-ban, amely így éves szinten elérte az 1 millió 677 ezer forintot. Az egyéni vállalkozók kevesebb mint fele, 43,3 százaléka zárta nyereséggel a 2006-os évet - közölte Szikora János, az APEH elnöke. Szikora tagadta, hogy a Pénzügyminisztériumtól megrendelést kapnának az ellenzéki politikusok…
Az Európai Bizottság defcitfigyelmeztetést készül küldeni Lengyelországnak, már az új kormánytól várva el, hogy ütemesebben mérsékelje az ország államháztartási hiányát. A bizottság ugyanis úgy lá...
Nehéz lesz a közszolgákat ügyfélközpontúvá tenni Simon Géza, a közigazgatási informatikáért felelős kormánybiztos szerint, miközben a nagy rendszerek változnak.
Nem készülnek a szerzők korlátozására a Wikipédia szabad lexikon magyar változatában, írja a Figyelő. Az oldalt itthon is, külföldön is sok kritika éri a névtelenség és a szócikkek hibás tartalma miatt. A lapban megszólaló szerkesztők szerint lényegesen emelné az oldal hitelességét, ha a szerzők nevüket vállalva adnák hozzá szócikkeiket, ezt viszont tiltja a Wikipédia szabályzata.
Ketten meghaltak, több mint húszan pedig megsérültek csütörtök délután Lengyelország északi részén, amikor egy vonat egy vasúti átjáróban belerohant egy kamionba. Az egyik halott a mozdonyvezető, a másik a vonat egyik utasa.
Magyarország teljesítményét, külpolitikai szerepét becsmérlő, lenéző mondatok azok, amelyeket Orbán Viktor, a Fidesz elnöke mondott washingtoni látogatása során - közölte Mesterházy Attila, az...
Txiki Begiristain, az FC Barcelona labdarúgócsapatának sportigazgatója cáfolta azokat a híreket, miszerint veszélyben lenne Frank Rijkaard vezetőedző állása.
A cégeknek a jövőben fizetniük kell, ha külön oldalt szeretnének működtetni az IWIW közösségi portálon. A civil kezdeményezések és a non-profit szervezetek továbbra is ingyen használhatják az oldal szolgáltatásait. Egyelőre teszt-üzemmódban működik majd a portálon az úgynevezett Közösségi Rendszer, de a korábbi ismert funkciók tovább élnek.
Az Európai Bizottság defcitfigyelmeztetést készül küldeni Lengyelországnak, már az új kormánytól várva el, hogy ütemesebben mérsékelje az ország államháztartási hiányát. A bizottság ugyanis úgy...
Tíz nap alatt négy ittas vezetőt állítottak bíróság elé a szegedi rendőrök. Egyik esetben a bíróság 180 ezer forint pénzbüntetést szabott ki, a másikban 4 hónap fogház büntetést egy évre felfüggesztett. A további két részeg sofőr enyhébb büntetést kapott.
Megugrott a drágulás üteme az euróövezetben: az árszínvonal októberben fél százalékkal emelkedett szeptemberhez képest, tavaly októberhez képest pedig 2,6 százalékkal. Az Eurostat közzétett adatai...
Ismert művészek, tudósok és közéleti személyiségek nyílt levélben tiltatkoznak a minisztériumnál az otthonszülés készülő szabályozása ellen. A minisztérium szerint viszont semmi gond a pénteken nyilvánosság elé kerülő tervezettel.
Egy gyökerestől kidőlt fa zuhant rá csütörtökön délután Nagykanizsa határában az ott közlekedő személyautóra. A sofőr a kórházba szállítás után belehalt a sérüléseibe.
Rendőrök fordítják vissza a Győr felől Veszprém irányába haladó járműveket Veszprémvarsánynál a 82-es főúton. Teljes útzárat rendeltek el ugyanis ezen a szakaszon, mert Csesznek térségében balesetveszélyes közlekedni a hó miatt, emellett járművek is keresztbefordultak a főúton Zirc és Bakonyszentkirály között.
Néhány napja megszavazták ugyan a 2008-as adócsomagot, de továbbra sem lehet tudni, hogy meddig lesz még különadó, illetve, hogy a helyi iparűzési adó és az értékalapú ingatlanadó megfér-e majd egymás mellett - mutattak rá a szakértők, a PricewaterhouseCoopers mai napon megrendezett konferenciáján.
Az ügyészség a baranyai rendőrség volt rendszergazdáját és egy újságírót vádol közokirattal való visszaéléssel és szerzői jogok megsértésével abban a büntetőperben, mely a Pécsi Városi Bíróságon kezdődött csütörtökön. A bíróság az első tárgyalási napon a vétség elkövetésével vádolt informatikust és társát, Fóris Béla Gábort, a Blikk tudósítóját, továbbá tanút és szakértőt hallgatott meg az ügyben.…
Miközben Szlovénia arra készül, hogy a 2004 óta felvett új tagállamok közül elsőként, januártól átvegye az Európai Unió soros elnökségét, ritka interjút adott a közéletből szinte teljesen eltűnt és csodabogárnak tartott államfő. Janez Drnovsek nem indult a hétvégén tartott elnökválasztásokon, ehelyett évek óta az ország politikai elitjét ostorozza erdei magányából.
A múlt héten 2,8 millió hordóval emelkedtek az amerikai nyersolajtartalékok, miután az elözö héten még 800.000 hordós csökkenésröl számoltak be. A benzintartalékok heti szinten 0,7 millió hordóval csökkentek a legutóbbi -800.000 hordós érték után. A könnyü fütöolajok tartalékai 2 millió hordós csökkenést mutattak a legutóbbi +100.000 hordós érték után. in-GFX
A hétfőn elfogadott adómódosítások között több is a tőzsde élénkítését célozza meg, ilyen egyebek között a tőzsdére lépő cégek fejlesztési adókedvezménye, illetve a befektetési jegyek tőzsdei tranzakciójának változó adózási szabályai - ismertette Veres János pénzügyminiszter.
Bassár el-Aszad szíriai elnök leszögezte, hogy minden békekezdeményezés kudarcra van ítélve, amely nem foglalkozik az Izrael által megszállva tartott szíriai Golán-fennsíkkal - jelentette a SANA...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 6,29 pontos emelkedéssel, 26.485,95 ponton zárt csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,02 százalékkal erősödött.
Aranyszínűre festették át a Doboz központjában álló szovjet emlékű vörös csillagát, az obeliszk pedig sárga szint kapott. A helyi obeliszk, amelynek a tetején egy vörös csillag állt, régóta borzolt...