2007. november 16. péntek

nov. 16
10:16
Elhunyt Ördögh Szilveszter (Infostart)
Életének 60. évében elhunyt Ördögh Szilveszter József Attila-díjas író - tudatta Kocsis András Sándor, a XXI. Század Társaság elnöke.
nov. 16
10:17
Porszívószájú dínó (Kripto Akadémia)
CT-vizsgálatokkal sikerült rekonstruálni a koponyáját és a csontvázát a Szahara homoksivatagjában még az 1950-es években talált különös dinoszaurusznak. A tudósok rájöttek, hogy eddig nem ismert fajtával állnak szemben, a 110 millió évesre becsült állatnak "porszívó" szájberendezése volt, valósággal felszippantotta a táplálékot.
nov. 16
10:17
Amerikai út: a kiolvasztott KGB hálózat része a Laborc-ügy (Gondola)
Ideje volna komolyan venni, hogy mi, magyarok a az Európa és az Egyesült Államok közötti stratégiai, gazdasági és elsősorban katonai szövetségnek vagyunk a tagjai. Annak is eljött az ideje, hogy megvitassuk az Egyesült Államok rakétatelepítési terveit, amely egész Európát érinti, és amely ügyben ezidáig nem világos Magyarország álláspontja - mondta az Egyesült Államokban Orbán Viktor.
nov. 16
10:17
Nyílt napok az Arany János Programokat működtető iskolákban (HírTV)
Jelenleg is zajlanak a nyílt napok a Hátrányos Helyzetű Gyerekek Arany János Kollégiumi, és a Hátrányos Helyzetű Gyerekek Arany János Tehetséggondozó Programjait működtető intézményekben. A programokra december 10-ig lehet jelentkezni az érdeklődő diákoknak.
nov. 16
10:17
VITUKI - 248 milliós megbízást ad (Kreatív Online)
Reklám- és médiaügynökségi szolgáltatásra keres partnert a VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet - olvasható a Tenders Electronic Daily honlapján. Az intézet bruttó 248 millió forint keretösszegű szerződést köt a nyertessel.
nov. 16
10:18
Elhunyt Ördögh Szilveszter író (Spa Trend Online)
Életének 60. évében péntekre virradóra elhunyt Ördögh Szilveszter József Attila-díjas író - tudatta Kocsis András Sándor, a XXI. Század Társaság elnöke. Ördögh Szilvesztert, aki a XXI. Század Társaság főtitkára is volt, szombaton, a Hazám-díj átadásán posztumusz kitüntetik a szervezet által alapított elismeréssel - közölte Kocsis András Sándor. A 2000-ben alapított, elnevezésében József Attila…
nov. 16
10:19
Érzés és határátlépés Egerben (HírTV)
Az Eszterházy Károly Főiskola (EKF) Német Nyelv és Irodalom Tanszéke a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából november 14-én tudományos konferenciát tartott.
nov. 16
10:22
Térhódítás - a Balaton dönt a kekszóriások fúziójában (HírTV)
A Balaton szelet márkanevének eladását szabta egyik feltételnek az Európai Bizottság, hogy az amerikai Kraft cég megvegye a Danone keksz, snack és gabonapehely üzletágát. A Balaton márkanév eladása azért lényeges, mert a két cég összefonódásával veszélybe kerülne az érintett piacokon - Magyarországon is - a verseny a keksz és a csokoládé darabáru üzletágban.
nov. 16
10:28
Ecostat: kissé javult a kkv-index októberben (Gondola)
Az Ecostat kis- és középvállalati (kkv) konjunktúra-indexe októberben 94,8 százalék, az utóbbi négy hónapban alig változott, szeptember óta kismértékben javult - közölte a gazdaságkutató intézet...
nov. 16
10:29
Tom Lantos találkozott Orbán Viktorral Washingtonban (Kripto Akadémia)
Tom Lantos, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke egyórás, elsősorban az amerikai külpolitika kérdéseit érintő megbeszélést folytatott Orbán Viktor Fidesz-elnökkel csütörtökön Washingtonban. A találkozón szó volt a Magyar Gárdáról is. A magyar származású képviselő kongresszusi hivatalában fogadta Orbán Viktort. A találkozón jelen volt Horváth János fideszes parlamenti képviselő is,…
nov. 16
10:30
Szent Erzsébet megérkezett Hidasnémetibe (Gondola)
Árpádházi Szent Erzsébetről nevezett el utcát a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hidasnémeti önkormányzata. Seregély István ny. egri érsek, mint a Szent Erzsébet Jubileumi Bizottság elnöke Szent Erzsébet születésének nyolcadik centenáriuma alkalmából fordult a polgármesterekhez azzal a kéréssel, hogy az általuk vezetett településen közterületet nevezzenek el róla.
nov. 16
10:31
A svájci miniszter saját magán próbálta a tasert (Privátbankár)
Kanadában egy lengyel utast nemrég megöltek vele, a svájci rendőrminiszter most akarja bevezetni, kitoloncoláshoz. Az elektrosokkolós pisztoly 50.000 voltos áramot vezet áldozatába
nov. 16
10:31
Kanadában felülvizsgálják a sokkoló használatát (Kripto Akadémia)
A kanadai hatóságok felülvizsgálják a Taser elektromos pisztolyok használatát, miután a vancouveri repülőtéren meghalt egy lengyel utas, akire a rendőrök kétszer is rálőttek Taserrel. "Kezdeményeztem a Taserek használatának felülvizsgálását. Ez egy tragikus és fájdalmas incidens" - mondta Stockwell Day közbiztonsági miniszter csütörtökön a kanadai parlament alsóházában. Az eset még október 14-én…
nov. 16
10:33
Elek Judit filmje Strasbourgban (HírTV)
Az elzászi filmművészeti találkozó vendége lesz a hétvégén Elek Judit. A forgatókönyvíró-rendező "Mondani a mondhatatlant, Elie Wiesel üzenete" című dokumentumfilmjét vasárnap este vetítik a strusbourgi Odyssée moziban.
nov. 16
10:33
TV2 - új műsorstruktúra (Kreatív Online)
Átalakul a TV2 műsorstruktúrája november 26-tól, a csatorna tájékoztatása szerint ezzel a lépéssel bővül a koraesti műsorsáv. Az új rend szerint előbbre kerül a Favorit sztármagazin és korábban kezdődnek az esti sorozatok.
nov. 16
10:34
A két Korea miniszterelnöke segélyprogramokban állapodott meg (Kripto Akadémia)
A két Korea miniszterelnöke további jelentős, dollármilliárdokkal mérhető gazdasági programban állapodott meg, ami segíthet a romokban heverő észak-koreai gazdaság talpra állításában. A pénteken véget ért háromnapos szöuli tárgyalásokon Kim Jong Il észak-koreai és Han Duk Szu dél-koreai kormányfő megegyezett abban, hogy december 11-től rendszeresítik a vasúti közlekedést a két ország között. Az…
nov. 16
10:35
Átalakulóban a térségi hálózatok (Piac és Profit)
Abban minden szakember egyetértett, hogy szükség van a térségi tanácsadó hálózat megreformálására; a kormány elképzelései szerint márciustól élhet az új rendszer.
nov. 16
10:36
Forró a hangulat a keleti piacokon (Privátbankár)
Tőzsdevilág - Világtőzsde. Állandó szakértőnk a Hamilton Tőzsdeügynökség.
nov. 16
10:39
Ultimátum a Szigetnek (Blikk)
Támadások kereszttüzébe került Európa legnagyobb bulija, a Sziget Fesztivál
nov. 16
10:39
A szlovák külügyminiszterrel találkozik Göncz Kinga Párkányban (Gondola)
Egyértelmű, konkrét kérdésekkel készül a Ján Kubissal való tárgyalásra, és a válaszoktól függ, lesz-e magyar-szlovák miniszterelnöki találkozó - mondta Göncz Kinga, magyar külügyminiszter pénteken...
nov. 16
10:39
Gyilkossággal vádolják az egyik brit politikus unokahúgát (HírTV)
Gyilkosság vádjával letartóztatták Jessica Daviest Franciaországban csütörtök este - jelentette be a francia rendőrség. Quentin Davies brit munkáspárti képviselő unokahúgát azzal vádolják, hogy szombaton részegen leszúrt egy 24 éves fiatalembert.
nov. 16
10:41
Lehet magyar specialitás az adótörvényekben (Privátbankár)
László Csaba volt pénzügyminiszter szerint a cégek jövőre nem érzékelik egyből az adórendszer egyszerűsödését. Jelentős pluszmunkát ró a vállalatokra, hogy meg kell felelniük az új, egységes áfa törvénynek. László Csaba erről a KPMG pénzügyi tanácsadó cég adókonferenciáján beszélt. A fórumon részt vett Veres János pénzügyminiszter is. László Veronika összeállításában először a tárcavezetőt…
nov. 16
10:43
Bíróságon is behajthatják majd kártyatartozását (Privátbankár)
Az új Polgári Törvénykönyv szerint a kártyán nyert pénzt a bíróságon is be lehetne hajtani, az élettársi kapcsolat pedig a házassággal lenne egyenértékű. Ez utóbbinak köszönhetően az élettárs a kapcsolat megszakadását követően igényt tarthatna a közös lakás és vagyon őt megillető részére, sőt tartásdíjat is követelhetne. Az új törvénykönyv tárgyalását tavasszal kezdheti meg az országgyűlés, a…
nov. 16
10:44
Elhunyt Ördögh Szilveszter (Blikk)
nov. 16
10:45
Gyurcsány: "Nincs alternatíva" (Infostart)
Magyarországnak - GDP-arányosan - tartósan három százaléknál kisebb államháztartási hiányt kell produkálnia, hosszú távon pedig egyensúlyt - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a GKI Gazdaságkutató Zrt. által rendezett "Cikkek és cakkok a magyar gazdaságban" című budapesti konferencián.
nov. 16
10:46
Módosítható EU-s pályázatokat szeretne a MAG Zrt. (Privátbankár)
A MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ szeretné elérni, hogy az uniós forrásokra benyújtott pályázatok a szerződéskötés előtt még módosíthatók legyenek. Az uniós támogatásokat így eredményesebben lehetne felhasználni. A Gazdasági Minisztérium felügyelete alatt működő társaság az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a Gazdaságfejlesztési Operatív Program közreműködő szervezete. A napokban…
nov. 16
10:48
Milyen adókedvezményeket kapnak a beruházók? (Privátbankár)
A kormány új adókedvezményekkel ösztönzi a cégek tőzsdére lépését - jelentette be a pénzügyminiszter. Jövő szeptembertől fejlesztési adókedvezményben részesülhetnek azok a most parkettre lévő vállalkozások, amelyek a beruházáshoz szükséges forrás egy részét tőzsdei részvénykibocsátással vonják be. Veres János hozzátette, hogy továbbra is megmarad a tőkepiaci ügyeletek áfamentessége. Szalay-…
nov. 16
10:49
EUR-USD Agresszív eladások (HírTV)
Egy brit clearingbank agresszív eladásai miatt 1,46 alá esett vissza az EUR-USD árfolyama, és minimumot ért el 1,4575-nél. Míg átmenetileg tartós korrekcióra utalnak a jelek, kedvezöek a devizapár kilátásai. Egy elemzö szerint a devizapár a jövö héten új csúcsokra tör. Az IWF új elnöke, Dominique Strauss-Kahn legutóbb azt nyilatkozta, hogy az amerikai fizetési mérleg magas deficitjére való…
nov. 16
10:51
Önkormányzati törvénytervezet: "Túllőttek a célon" (Privátbankár)
A kormány szigorítaná az önkormányzati törvényt. Ha a parlament elfogadja a módosítást, a helyhatóságok kevesebb hitelt vehetnének fel, és kevesebb kötvényt bocsáthatnának ki. A kormány célja az, hogy megakadályozza az önkormányzatok eladósodását. Kovács Péter, a XVI. Kerület polgármestere rádiónk Nap Vendége című műsorában azt mondta, eddig sem lehetett korlátlanul kölcsönt felvenni. Ráadásul az…
nov. 16
10:56
Új piacra tört be a MOL (Infostart)
Lezárta az észak-olaszországi IES akvizícióját a MOL - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
nov. 16
10:56
Richter akvizíciók: régiós gyógyszeróriás születik (Privátbankár)
A Richter tegnap két vállalatfelvásárlást jelentett be. A gyógyszeripari cég társul a második legnagyobb lengyel gyógyszergyártóval, a Polpharmával, valamint 80%-os részesedést vesz az orosz Akrin gyógyszergyárban. A magyar társaság saját részvényeivel fizet, 231 illetve 22 milliárd forintnyi Richter papírt juttat a tulajdonosoknak. Amennyiben a december 18-ai rendkívüli Richter közgyűlés és a…
nov. 16
10:58
Gerillákat fegyvereztek fel a banánóriás pénzén (Infostart)
Pert indítottak az amerikai banánkereskedelmi vállalat, a Chiquita ellen a kolumbiai paramilitáris csoportok közötti konfliktusok áldozatai. A vád szerint a cég pénzelte és látta el fegyverrel a gerillákat, akik ezrek megkínzásáért és megöléséért felelősek.
nov. 16
11:00
Savval öntötték le nevelt lányukat (Blikk)
nov. 16
11:00
Egyetemeket foglalnak a hallgatók Franciaországban (HírTV)
Az augusztusban elfogadott, a franciaországi felsőoktatási intézmények autonómiáját lehetővé tevő felsőoktatási törvény ellen diákcsoportok tüntetnek, november 15-ig 36 egyetemet foglaltak el a hallgatók a Franciaország területén lévő 85 intézményből. Mindeközben zajlik az országot megbénító közlekedési sztrájk.
nov. 16
11:00
Gyurcsány: tartósan 3 százalék alatti államháztartási hiány kell (Gondola)
Magyarországnak GDP arányosan tartósan három százaléknál kisebb államháztartási hiányt kell produkálnia, hosszútávon pedig egyensúlyt - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a GKI Gazdaságkutató...
nov. 16
11:00
Véres dráma a víz alatt: megoldódott egy hidegháborús rejtély (Infostart)
Egy korábbi orosz haditengerész azt állítja, hogy 1956-ban ő gyilkolta meg Lionel Crabb parancsnokot. A jól ismert brit búvár egy titkos bevetésen tűnt el.
nov. 16
11:02
Gyurcsány Amerika felfedezéséhez hasonlította a reformokat (+videó) (HírTV)
Amerika felfedezéséhez hasonlította a reformokat Gyurcsány Ferenc, a földrészt szerinte azonban nem a 15., hanem a 16. században fedezték fel. A kormányfő a GKI Gazdaságkutató Intézet konferenciáján ismét a reformok szükségességét magyarázta, hozzátéve, hogy karrierje belebukhat ezekbe.
nov. 16
11:04
A Paradicsom másik oldala (Infostart)
Egy felmérés szerint Nagy-Britanniából minden harmadik percben emigrál egy ember. A jobb életre vágyó britek a kivándorlásban látják a megoldást, azonban nem mindenki szerez jó tapasztalatokat.
nov. 16
11:05
Kamaszlányt ölt a szén-monoxid (Blikk)
nov. 16
11:06
Könnyebb behajtani külföldön (Piac és Profit)
Magyar és a kelet-közép-európai régióban tevékenykedő közjegyzők részvételével rendezi meg idei kollokviumát a Magyar Országos Közjegyzői Kamara. Az igazságügyi és rendészeti minisztérium szakállamtitkára, dr. Fazekas Judit megnyitójával kezdődő rendezvény a határon átívelő jogviták és okiratforgalom, illetve a külföldi okiratok hazai alkalmazásának kérdéseivel foglalkozik.
nov. 16
11:07
Kismértékben javult az Ecostat kkv-indexe (Privátbankár)
Az Ecostat kis- és középvállalati (kkv) konjunktúra-indexe októberben 94,8 százalék, az utóbbi négy hónapban alig változott, szeptember óta kismértékben javult - közölte a gazdaságkutató intézet. Az E...
nov. 16
11:08
84 percig ült börtönben Lindsay Lohan (Blikk)
A színésznő nagyon kedves volt, ezért hamarabb hazaengedték
nov. 16
11:09
Riasztó felmérés: a gyerekek fele már kipróbálta az alkoholt (Infostart)
Az alkoholhoz és a kábítószerhez fordul a fiatalok többsége, mivel nehezen birkóznak meg az iskolai nyomással - derült ki egy nagyszabású kutatásból.
nov. 16
11:10
USD-NOK Erösödés (HírTV)
Miután az USD-NOK-nak sikerült kitörnie felfelé, az 5,5600-as, söt, az 5,7000-as érték lett a cél. A devizapár csúcsot ért el 5,5172-nél. Az 5,50-es visszaesésnél érdemes vételeket indítani 5,4200-as stoppal. In-GFX
nov. 16
11:12
EUR-GBP Szárnyakat adó kamatkilátások (HírTV)
Az EUR-GBP ma legutóbbi nyereségeit konszolidálja, melyek hatására 0,7167-re emelkedett. A veszteségek hátterében a BoE bejelentése áll, miszerint a banki krízisre és a brit fogyasztás csökkenésére való tekintettel 2008-ban kétszer 25 bázisponttal csökkenteni kívánja. Az EKB-nál ezzel szemben a változatlan alapkamatra utalnak a jelek. Az indikátorok kedvezöek. A MACD vételeken áll, a Stochastic…
nov. 16
11:14
A szép arcbőr titka (HírTV)
Rajtunk áll, hogy megfelelő védelmet biztosítunk-e arcbőrünknek a külső, agresszív hatásokkal szemben. Testünknek ezt a részét bajos lenne eltakarni, így az a leginkább kitett a légszennyezettség, az időjárás viszontagságai vagy a napsugárzás okozta veszélyeknek.
nov. 16
11:14
Megduplázták adósságállományukat a kórházak (Infostart)
Megduplázták adósságállományukat a kórházak. A Magyar Kórházszövetség elnöke az InfoRádiónak azt mondta: míg másfél éve körülbelül 30 milliárd forint hiányzott az intézmények kasszájából, addig az egészségügyi tárca felmérése szerint most több mint 60 milliárd forint.
nov. 16
11:15
Fodor felülvizsgálatát kérik a Nyergesújfalura tervezett cementgyár ügyében (HírTV)
Nyílt levélben fordult a környezetvédelmi miniszerhez öt civil szervezet a Holcim Hungária Zrt. Nyergesújfalu-Tát térségébe tervezett cementgyárának engedélyeztetése körüli visszásságok miatt.
nov. 16
11:17
Már nem mindenkinek rossz? (Piac és Profit)
Az Ecostat kis- és középvállalati (kkv) konjunktúra-indexe októberben 94,8 százalék, az utóbbi négy hónapban alig változott, szeptember óta kismértékben javult - közölte a gazdaságkutató intézet.
nov. 16
11:21
Színváltások - 50 éve alakult meg az ELTE Egyetemi Színpad (HírTV)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) november 18-21. között rendezvénysorozattal tiszteleg az 50 éve alakult Egyetemi Színpad emlékének.

Keresés