2007. november 16. péntek

nov. 16
14:34
FHB-profit: amikor a több kevesebb (Privátbankár)
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. adózott eredménye 4,1 milliárd forint volt az idei első háromnegyedévben, 25,9 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál - közölte a bank konszolidált, nemzetközi pénzü...
nov. 16
14:35
Eddig 1 millió 91 ezer aláírást gyűjtött össze a Fidesz (Alternatív Energia)
Népszavazási ügyfélszolgálatot és kampányközpontot nyitott a Fidesz Budapesten; a pénteki megnyitón Kósa Lajos, az ellenzéki párt alelnöke azt mondta: a népszavazással a magyar emberek világossá tehetik a kormány számára, hogy mindennek van határa, nem lehet Magyarországgal mindent megcsinálni.
nov. 16
14:36
Három évet is kaphatnak a homoszexuális felvonulás megzavarói (HírTV)
Vádat emelt az ügyészség hét ember ellen, akik még nyáron megdobálták a fővárosi homoszexuális felvonulás résztvevőit. Ha bűnösségük bebizonyosodik, akár három évet is kaphatnak.
nov. 16
14:36
El kell adni a márkanevet (HírExtra)
A Balaton szelet márkanevének eladását szabta egyik feltételnek az Európai Bizottság, hogy az amerikai Kraft cég megvegye a Danone keksz, snack (sznek) és gabonapehely üzletágát. A Balaton márkanév eladása azért lényeges, mert a két cég összefonódásával veszélybe kerülne az érintett piacokon - például Magyarországon is - a verseny.
nov. 16
14:38
Választások Oroszországban (HírExtra)
Megkezdődtek a parlamenti választások Oroszország távol-keleti területein pénteken - jelentette be az orosz választási bizottság pénteken. A december másodikára kitűzött voksolás előtt két héttel csak a nomádok, távoli helyőrségek katonái, olajipari munkások, tengerészek és tudósok szavaznak.
nov. 16
14:40
Precedens értékű lehet a per (HírExtra)
Csoportos garázdaság miatt vádat emelt a VI-VII. kerületi ügyészség hét személy ellen, akik a Meleg Büszkeség Napján, július 7-én rendezett felvonulást megzavarták, és a résztvevőket hangos szidalmazások mellett különféle tárgyakkal és tojásokkal dobálták meg - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.
nov. 16
14:41
Lengyel körül szorul a hurok (HírExtra)
Körülbelül másfél héten belül hallgatja ki az ügyészség gyanúsítottként Lengyel Zoltán, korábban fideszes, most független parlamenti képviselőt - egyebek mellett - hivatalos személy elleni erőszak miatt. Lengyel Zoltán még nyáron keveredett összetűzésbe három rendőrrel Budapesten, egy igazoltatás közben.
nov. 16
14:41
Két nap pörgés Dundikával (Blikk)
Több mint 1300 kilométert utazott negyvennyolc óra alatt Dundika, akivel eltöltöttünk egy hétvégét. A modellnek szinte levegőt venni is alig maradt ideje, annyit dolgozott
nov. 16
14:43
A homoszexuálisoknak több jogot adna a kormány (HírExtra)
A kormány a jövő héten benyújtja az Országgyűlésnek a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslatot; az új jogszabály számos területen adna a bejegyzett élettársi kapcsolatban élőknek jelenleg csak a házastársakat megillető jogokat - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
nov. 16
14:47
Rövidpályás úszó ob (HírExtra)
ovács Ágnes is rajthoz állt az úszók debreceni rövidpályás országos bajnokságának első napján, miután csütörtökön a magyar szövetség (MÚSZ) fegyelmi bizottsága felmentette őt a doppingvétség elkövetésének vádja alól.
nov. 16
14:47
Tüntetők fogadták Gyurcsányt Szolnokon (videó) (HírTV)
Nézze meg a közelmúlt legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül. hírTV
nov. 16
14:49
Elmaradott magyar cégek (Piac és Profit)
A hazai népesség 56 százaléka ma még digitálisan írástudatlan, de a cégek informatizálásának tekintetében is elmaradottnak számít hazánk. Szélessávú elérhetőségben is árnyalt a kép.
nov. 16
14:50
Kínozzák a mentálisan beteg gyerekeket a kórházban (BorsOnline)
„Nem kell neki semmilyen terápia, hiszen úgyis meghal” – mondta az egyik ápoló egy dél-szerbiai kórházban egy 7 éves, vízfejűségben szenvedő kislány kapcsán. Nem ez az egyetlen eset, így a világ is felfigyelt az embertelen körülményekre.
nov. 16
14:51
A Fidesz ötpártit kezdeményez a 2011-es magyar uniós elnökségről (Infostart)
A 2011-es magyar uniós elnökség ügyében kezdeményez ötpárti tárgyalásokat a Fidesz. Navracsics Tibor frakcióvezető kiemelte: ez a kormánnyal való jövőbeni együttműködés alapja is lehet.
nov. 16
14:52
Politikai demonstráció a sztrájk? (HírExtra)
Érdemes megnézni, hogy a jövő szerdára meghirdetett sztrájk munkavállalói demonstráció-e vagy pártpolitikai jellegű demonstráció - mondta egy kérdésre válaszolva Daróczi Dávid a pénteki kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
nov. 16
14:52
30 millió forintot fizetett két Led Zeppelin jegyért (Blikk)
nov. 16
14:52
Emlékkonferencia a németek kitelepítéséről (Metropol)
Egy batyuval – címmel emlékkonferenciát tartottak a magyarországi németek 60 évvel korábbi kitelepítéséről pénteken a Parlamentben. Az ünnepi megemlékezésen Szili Katalin házelnök bocsánatot kért a magyar állampolgárok kiűzetésért.
nov. 16
14:55
Most befektethet a klímaváltozásba (Infostart)
Környezetvédelembe fektet a Budapest Alapkezelő új alapja. A cég befektetési igazgatója azt mondta: meggyőződésük, hogy a zöldipar hatalmas fejlődés előtt áll.
nov. 16
14:57
A CRB döntött, Glock szerződést köthet a Toyotával (F1világ)
A GP2 idei világbajnoka, Timo Glock minden bizonnyal a Toyota Racing versenyistálló színeiben kezdheti meg a jövő évet a Forma-1-ben, miután a Szerződéseket Felügyelő Bizottság (CRB) úgy döntött, a japán gárda jogszerűen igazolta le a német versenyzőz.
nov. 16
14:57
Csak decemberben lehet pályázni (HírExtra)
Várhatóan csak decemberben írják ki a Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési tárcavezető felügyelte Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) azon pályázatát, amely többek között a hazai tantermek digitális táblákkal történő felszerelését irányozza elő - közölte az NFÜ pénteken az MTI-vel.
nov. 16
14:57
Jövőre képzett szülésznők is levezethetnek otthonszülést (HírTV)
Maximum egy év múlva képzett szülésznők is levezethetnek otthonszülést - mondta Horváth Ágnes azon a pénteki tájékoztatón, ahol bemutatta az Egészségügyi Minisztérium még nem végleges koncepcióját a kórházon kívüli szülés szabályozásáról. A szaktárca vezetője elmondta: a január elsejétől hatályba lépő szabályozott otthonszülés levezetéséhez legalább két ember kell majd, de addig amíg nem…
nov. 16
14:59
Koncepció az önkormányzati lakások értékesítésére (HírExtra)
A határozatlan időre bérelt önkormányzati tulajdonú lakásokat értékesíteni szeretné Győr város az elidegenítésükről szóló koncepció szerint, míg a határozott időre bérelt otthonokat nem szándékozzák eladni - ismertette az elképzelést a pénteki tájékoztatón Somogyi Tivadar, a lakásügyi bizottság elnöke.
nov. 16
15:03
Ír-rali hírei (HírExtra)
Feladni kényszerült az Ír-ralit, az idei világbajnoki sorozat utolsó előtti futamát Marcus Grönholm, az összetett pontverseny éllovasa. Grönholm - aki összetettben jelenleg négy ponttal előzi meg a címvédő francia Sébastien Loeböt - a harmadik helyről esett ki.
nov. 16
15:03
Kamionnyi szállítmányokat tüntetett el a sofőr (HírTV)
Egész kamionnyi szállítmányok tűntek el egy törökbálinti cégtől, a kamionsofőr ugyanis nem vitte el az árut a megrendelőnek. A férfit már elkapták a rendőrök. Kiderült róla, hogy egy másik cégnél hasonló módszerrel kaparintotta meg a nagy értékű szállítmányokat.
nov. 16
15:03
20 milliót sikkasztott a kamionos (Blikk)
nov. 16
15:06
A nagyoknak meg se kottyant (Privátbankár)
Az európai bankszektor az idei második félévi veszteségleírások okozta kivételes bizonytalanság után is jó eséllyel fenntartja erőteljes jövedelmezőségét - állítja a Standard & Poor"s.
nov. 16
15:07
Kósa Lajos: "Mindennek van határa" (Infostart)
Népszavazási ügyfélszolgálatot és kampányközpontot nyitott a Fidesz Budapesten, az Astoria közelében. A kampány politikai irányítója, Tarlós István szerint eddig 1 millió 91 ezer aláírást gyűjtöttek össze.
nov. 16
15:07
Elkészült az otthon szülésről a szaktárca javaslata (Alternatív Energia)
Elkészítette az otthon szülés feltételeiről szóló javaslatát az Egészségügyi Minisztérium - jelentette be Horváth Ágnes tárcavezető pénteken, Budapesten. A szabályozás három szintű lesz, és nem ösztönözni kívánják az otthon szülést, hanem a választás lehetőségét és a felelősségi kompetenciákat kívánják meghatározni - mondta a szakminiszter.
nov. 16
15:08
Veszprémes hóhelyzet (HírExtra)
A havazás miatt péntek hajnaltól a 4-es, azaz a legmagasabb készültségi fokozatot rendelte el Veszprém megyében a Magyar Közút Kht.- tudta meg a Független Hírügynökség Tóbler Gábor ügyeletestől.
nov. 16
15:08
Kovács Ágnes is rajthoz állt a rövidpályás úszóbajnokságon (Metropol)
Kovács Ágnes is rajthoz állt az úszók debreceni rövidpályás országos bajnokságának első napján, miután csütörtökön a magyar szövetség fegyelmi bizottsága felmentette őt a doppingvétség elkövetésének vádja alól.
nov. 16
15:08
Ismeretlen betegséget próbálnak azonosítani Angolában (Metropol)
Lázzal és az izomkoordináció elvesztésével járó, ismeretlen betegséget próbál azonosítani az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Angolában. Az afrikai országban az elmúlt hetekben 370 ember fertőződött meg a rejtélyes kórral.
nov. 16
15:08
EUR-USD Csalódást okozó olasz kereskedelmi mérleg (HírTV)
Szeptemberben 1,53 milliárdra emelkedett az olasz kereskedelmi mérleg deficitje, miközben csupán 1,40 milliárdos hiánnyal számoltak. Az elözö havi értéket ráadásul -650 millióról -687 millióra módosították. Az importok éves szinten 0,2%-kal csökkentek, ami a 2004 decembere óta mért elsö csökkenést jelenti. Az exportok eközben 4,3%-os emelkedést mutattak. Az EUR-USD lazán vette a gyenge adatokat…
nov. 16
15:11
Idén 4,3 százalékkal csökkennek a reálkeresetek (Infostart)
Az idén 4,3 százalékkal csökkennek a reálkeresetek - közölte a kormányszóvivő. Daróczi Dávid hangsúlyozta: a nettó keresetek növekedése az év egészében várhatóan 2,9 százalék lesz, az infláció pedig a kormány várakozásai szerint 7,5 százalék lehet.
nov. 16
15:11
Titokzatos kór tombol Angolában! (Privátbankár)
Lázzal és az izomkoordináció elvesztésével járó, ismeretlen betegséget próbál azonosítani az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Angolában, ahol az elmúlt hetekben 370 ember fertőződött meg a rejtélyes ...
nov. 16
15:13
Jó a megítélésünk az EU-ban (HírExtra)
Magyarországnak általában jó a megítélése az Európai Unióban, mert a magyar szakemberekről nagyon jó vélemény alakult ki, az országnak is jó a híre, hiszen sokan járnak ide turistaként és üzletemberként, viszont a gazdaság helyzetén javítani kell - mondta az MTI-nek Szent-Iványi István európai parlamenti képviselő pénteken Kecskeméten.
nov. 16
15:13
Titokzatos kórtól betegedett meg 370 ember (Blikk)
nov. 16
15:13
UPC - 35 milliós bírság a GVH-tól (Kreatív Online)
Bírsággal zárult a Gazdasági és Versenyhivatal (GVH) májusban indított vizsgálata a UPC ellen. A hivatal azt gyanította, hogy a vállalkozás a tavalyi reklámjaiban hiányos tájékoztatást közölt a kábeltelevíziós és telefonszolgáltatása együttes igénybevételéről. A társaság jogorvoslatot kér.
nov. 16
15:15
Újra zúz a Depresszió (HírExtra)
Dupla kiadvány jelenik meg jövő tavasszal a Depresszió magyar rockzenekar két, legnagyobb őszi koncertjének anyagából: a Petőfi Csarnokban szombaton hallható műsor DVD-n, a jövő szombati, debreceni koncert programja pedig CD-n jut el a rajongókhoz - közölte a Hammer Concerts sajtóreferense az MTI-vel.
nov. 16
15:16
Megtévesztő reklámokért bírságolták meg a UPC-t (Infostart)
A fogyasztók megtévesztése miatt 35 millió forintra büntette a UPC Magyarország Telekommunikációs Kft-t a Gazdasági Versenyhivatal.
nov. 16
15:18
Jövő héten indul a vita az otthonszülésről (Infostart)
Kidolgozta az egészségügyi tárca az otthonszülés követelményrendszerét. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter azt mondta, hogy nem ösztönözni, hanem szabályozni akarják az otthonszülést.
nov. 16
15:19
Teréz anya újratemetése? (HírExtra)
Édesanyja és nővére tiranai sírja mellé temetné az albán kormány Teréz anya Kalkuttában elhantolt földi maradványait. Ezt Sali Berisha miniszterelnök jelentette be csütörtökön az albán fővárosban. Már el is kezdődtek a tárgyalások az indiai kormánnyal Teréz anya hamvainak hazaszállításáról - mondta a kormányfő.
nov. 16
15:22
Lakástûz miatt csúszott Tátraiék lemeze (BorsOnline)
Elkészítette legújabb anyagát Tátrai Tibor és Szûcs Antal Gábor. A duó negyedik alkalommal rukkolt elô latinos muzsikájával, a zenészek ezúttal mégsem együtt csaptak a húrok közé. Tátraiék nem akarták ismételni önmagukat, ezért úgy döntöttek, mindketten egy-egy szerzôi lemezzel lepik meg rajongóikat.
nov. 16
15:24
Bonds bíróság előtt (HírExtra)
Hamis tanúzás, valamint az igazságszolgáltatás akadályozása miatt bíróság elé kell állnia Barry Bondsnak, a San Fransisco Ginats világklasszis baseball-játékosának.
nov. 16
15:24
Magyarországig futottak az etiópok (Blikk)
nov. 16
15:26
Téli élménykert Budapesten (HírExtra)
Színes programok, meghosszabbított nyitva tartás és játékok várják az Állatkert látogatóit péntektől egészen karácsonyig. A Téli élménykert nevet viselő programsorozatról pénteken számolt be Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert sajtóreferense.
nov. 16
15:28
Szent-Iványi: jó az ország megítélése az EU-ban, de javítani kell a gazdaság helyzetét (Kripto Akadémia)
Magyarországnak általában jó a megítélése az Európai Unióban, mert a magyar szakemberekről nagyon jó vélemény alakult ki, az országnak is jó a híre, hiszen sokan járnak ide turistaként és üzletemberként, viszont a gazdaság helyzetén javítani kell - mondta Szent-Iványi István európai parlamenti képviselő pénteken Kecskeméten. Kétségtelen, hogy van két pont, ahol nagyon sokat kell javítanunk: a…
nov. 16
15:29
Két híd is épülhet az Ipolyon (HírExtra)
Két Ipoly-híd újjáépítéséről szóló megállapodást írt alá Göncz Kinga magyar és Ján Kubis szlovák külügyminiszter pénteken Párkányban. Az egyik híd Szécsényt és Pető-Pösténypusztát köti majd össze, a másik Rárós és Ráróspuszta között épül meg.
nov. 16
15:29
Amerikai TIC-mutatók: 26,4 Mrd USD- elörejelzés: 72,0 Mrd USD (HírTV)
Szeptemberi amerikai TIC-mutatók: 26,4 Mrd USD- elörejelzés: 72,0 Mrd USD- elözö havi érték: -69,3 Mrd USD. Részletek következnek… in-GFX
nov. 16
15:34
Százhetven magyar rekedt Egyiptomban (Infostart)
Egyelőre nem tud hazajönni Egyiptomból az a 170 magyar utas, akik az egyik utazási iroda szervezésében tartózkodnak Sharm-el-Shaik-ben és Hurgadában. A Malda Tours hivatalosan még nem közölte, hogy nem tudják hazahozni az utasokat, ám az iroda egyik alkalmazottja a távirati irodának megerősítette a hírt. Az egyiptomi magyar konzul azt mondta: az utasok jól vannak, és vasárnap hazatérhetnek.
nov. 16
15:34
A barcelonai tesztprogram képekben (F1világ)
Közel egyhónapos szünet után a héten ismét felbőgtek a motorok, és kezdetét vette a tesztelés a Forma-1-ben. A holtszezon első tesztprogramjának a spanyolországi Barcelona adott otthont, ahol a mezőny összes csapata megkezdte a felkészülést a jövő évre.

Keresés