2007. november 20. kedd

nov. 20
16:50
A Fidesz nem nyújtja be saját egészségbiztosítási javaslatát (HírExtra)
A Fidesz egyelőre nem nyújtja be az egészségbiztosításról szóló határozati javaslatát - jelentette be Mikola István, a párt szakpolitikusa kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.Az ellenzéki képviselő azt mondta, megvárják a parlament előtt lévő, az egészségügyi miniszter által beterjesztett, az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslat "sorsát".
nov. 20
16:53
Vezérváltás és más újítások a Cashline-nál (Privátbankár)
A Cashline Értékpapír Zrt. bejelentette, hogy Albrecht Ottó a vezérigazgatói tisztséget Puskás Tamásnak adja át. 13 sikeres év után a társaság egy újabb fejlődési szakaszba lép
nov. 20
16:53
Kibékült Harry és Chelsy (Blikk)
London – Harry hercegnek (23) sikerült visszakönyörögnie magát barátnője kegyeibe – állítja barátokra hivatkozva a Mirror.
nov. 20
16:54
Nem törölték Putyint (HírExtra)
Az orosz legfelső bíróság nem törölte Vlagyimir Putyin elnököt az Egységes Oroszország párt jelöltlistájáról, elutasítva ezzel a Jobboldali Erők Szövetsége (SZPSZ) párt keresetét.
nov. 20
16:54
Magyarországi lehetőségekről beszélt Gyurcsány Ferenc Vilniusban (Gondola)
Magyarországi befektetési lehetőségekről, a magyar reformok céljairól beszélt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden Vilniusban, a magyar kormányfő látogatása alkalmával rendezett gazdasági...
nov. 20
16:54
Megtalálták Romulus és Remus barlangját? (Blikk)
nov. 20
16:54
50 ezres demonstrációra számít a Liga elnöke (Alternatív Energia)
A pedagógusok szakszervezete és a fegyveres szakszervezetek is csatlakoztak a Liga Szakszervezetek által szerdára meghirdetett sztrájkhoz, illetve demonstrációhoz. A Kossuth téri demonstráción mintegy 10-50 ezer ember vesz majd részt a Liga Szakszervezetek elnöke szerint.
nov. 20
16:59
A kisgyerek végignézte a felnőttek halálát - képek a borzalmas balesetről (Infostart)
Súlyos közlekedési baleset történt Szolnok belterületén, a Tószegi út négysávos szakaszán, ahol egy Renault típusú személygépkocsi az út túloldalára lökött egy vele egy irányban közlekedő Fordot, amibe belerohant egy kisbusz.
nov. 20
16:59
A pártok ne bírálják, de ne is támogassák a sztrájkot (HírExtra)
Valamennyi parlamenti párt tartózkodjon a november 21.-i sztrájk esetében mind a támogatás, mind a bírálat gesztusaitól - tartalmazza az a keddi nyilatkozat, amelyet 22 baloldali értelmiségi írt alá.
nov. 20
16:59
Demszky eljárási kódex kidolgozását kéri a BRFK-tól az újságírók védelmében (Gondola)
Az utcai demonstrációkról tudósító újságírók védelmében eljárási kódex kidolgozását kérte Demszky Gábor főpolgármester kedden a budapesti rendőrfőkapitánytól. Demszky Gábor hangsúlyozta, hogy...
nov. 20
16:59
Büntetés befizetése közben is játszhat gyermekünk (Blikk)
nov. 20
17:01
Töröljék el a vizitdíjat és a kórházi napidíjat (HírExtra)
A vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlését javasolja 2008. január 1-től a szocialista Tóth Károly; a képviselő az egészségbiztosításról szóló törvényjavaslathoz nyújtott be erről szóló módosító indítványt.
nov. 20
17:05
A kormánybiztos szerint tavasszal születhet meg a tartalomszabályozásról szóló törvény (Infostart)
Sarkady Ildikó audiovizuális kormánybiztos szerint a tervezettnél később, a parlament tavaszi ülésszakán születhet meg az úgynevezett tartalomszabályozásról szóló törvény.
nov. 20
17:05
Minden idők legnagyobb adatkezelési botránya (Infostart)
Minden idők legnagyobb adatkezelési botránya látszik kibontakozóban Nagy-Britanniában, ahol az adóhivatal munkatársai csaknem 15 millió, állami támogatásban részesülő gyermek adatait hagyták el.
nov. 20
17:05
Színesfémként adtak el egy lopott kispolszkit (HírExtra)
Színesfém-kereskedőnek adtak el autótolvajok egy elkötött "kispolszkit" a napokban Pécsett - tájékoztatta a baranyai rendőrség sajtóreferense kedden az MTI-t.
nov. 20
17:05
Jövőre döntenek a Sziget sorsáról (Blikk)
nov. 20
17:07
Nyilvános lesz a közigazgatás korszerűsítésének sikertelensége (Infostart)
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak ki kell adnia a közigazgatás korszerűsítésének sikertelenségét vizsgáló jelentését - mondta ki jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla abban a perben, amelyet a Társaság a Szabadságjogokért indított a hivatal ellen.
nov. 20
17:10
Fél hátát betölti Tóth Gabi új tetkója (Blikk)
Budapest – Úgy tűnik, Tóth Gabi (19) nem tudja visszafogni magát, ami a tetoválásokat illeti. Köztudott, hogy fiatal kora ellenére Gabinak eddig is voltak tetkói, de most egy újat varratott magára. A friss szerzemény szinte a fél hátát betölti. A hazaszeretetet, családhoz való vonzódást jelentő művet Big Daddy Laca tetoválószalonjában készítették.
nov. 20
17:10
Jövőre megszülethet a békeegyezmény (HírExtra)
Ehud Olmert izraeli miniszterlnök kedden az egyiptomi Sarm-es-Sejkben tartott sajtóértekezletén kifejezte reményét, hogy 2008-ban megszülethet egy békeegyezmény a palesztinokkal. Az izraeli kormányfő korábban csak azt a reményét hangoztatta, hogy komoly lépéseket lehet tenni a megállapodás felé még addig, amíg George Bush amerikai elnök 2009 januárjáig hivatalban van.
nov. 20
17:10
Több ezer másolt DVD-t talált a rendőrség (HírTV)
Több ezer másolt DVD-t foglaltak le a rendőrök Velencén. A napokban történt akcióról kedden számolt be a rendőrség. A hamisítóra munka közben csaptak le. Szerzői jogok megsértése miatt nyomoznak a rendőrök. A férfi szabadlábon védekezhet.
nov. 20
17:10
Az EU bízik a török csatlakozási tárgyalások folytatásában (Gondola)
Az Európai Unió bízik abban, hogy a jövő hónapban két újabb témafejezet megnyitásával folytatódhatnak Törökország EU-csatlakozási tárgyalásai. Erről beszélt keddi brüsszeli sajtóértekezletén...
nov. 20
17:12
Owen sérülése jól fizet (HírExtra)
Egy, az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) által megkötött biztosítás révén hetente akár százezer fontot (35,6 millió forint) is kaphat Michael Owen sérülése miatt klubja, a Newcastle United.
nov. 20
17:16
Sztrájkok a villamosenergia-iparban (HírExtra)
Az Electricité de France (EdF) csoporthoz tartozó Budapesti Erőműben és a Dél-magyarországi Áramszolgáltató (Démász) csoportnál, valamint egy fűzfői kis erőműben lesz sztrájk november 21-én szerdán - tájékoztatta Gál Rezső, a Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszevezeti Szövetségének (VDSZSZ) elnöke az MTI-t.
nov. 20
17:21
Budapest történetéről szóló könyv (HírExtra)
A Budapest Krónikája című várostörténeti kiadványt mutatta be Demszky Gábor kedden Budapesten. A főpolgármester elmondta: a Corvina Kiadó most megjelenő kiadványa forrásértékű és könyvművészeti szempontból is kiemelkedő.
nov. 20
17:21
EUR-CHF Juncker aggodalmát fejezte ki az infláció miatt (HírTV)
Jean-Claude Juncker, az eurócsoport elnöke ma hangsúlyozta, hogy egyre inkább aggódik az EU-s infláció miatt. Szerinte az árfolyamkilengések veszélyt jelentek a jövö évi EU-s gazdasági fejlödésre nézve. Nem jó szemmel nézi Juncker az euró további erösödését sem. Juncker ugyanakkor elmondta, hogy az árfolyamoknak tükrözniük kell a gazdasági adatokat. Az euró erössége folytán ma emelkedett az EUR-…
nov. 20
17:23
Óriáskivetítők a kinnrekedőknek (HírExtra)
A pekingi olimpiai szervezői óriáskivetítőkkel igyekeznek "kárpótolni" azokat, akik nem tudnak majd belépőhöz jutni az egyes versenyekre.
nov. 20
17:26
Hódítanak a fonott lakberendezési tárgyak (Blikk)
A természetes anyagok kedvelői egyre szívesebben választanak otthonukba olyan bútorokat és kiegészítőket, amelyek nemcsak szépségükkel, hanem tartósságukkal is hódítanak
nov. 20
17:27
Háromszáz éves török dzsámit újítottak fel (HírExtra)
Átadták kedden Esztergomban az eredeti állapotában helyreállított Özicseli Hadzsi Ibrahim dzsámit, amely a török birodalom legtávolabbi, épségben megmaradt építménye a Duna mentén.
nov. 20
17:27
BUX: -0,85 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 222 pontos csökkenéssel, 25.987,19 ponton zárt kedden. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez százalékos -0,85 százalékos gyengülés.
nov. 20
17:27
Személyre szabott őssejtek emberi bőrből (HírTV)
Amerikai és japán tudósok sikeresen alakítottak át emberi bőrsejteket őssejtekké - jelentették be kedden Chicagóban. Az eljárással elméletileg személyre szabott szerveket lehet előállítani, a kilökődés kockázata nélkül.
nov. 20
17:29
Ingatlancserére készül az önkormányzat (HírExtra)
Debrecen fideszes vezetésű önkormányzata veszteséges ingatlancserére készül, ami ellentétes a város érdekével - közölte Zsiros Zsolt, az MSZP helyi elnöke és Varga Zoltán szocialista önkormányzati képviselő kedden sajtótájékoztatón.
nov. 20
17:32
Megemlékezés A Pál utcai fiúk 100 évéről (HírExtra)
Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényének 100. születésnapjáról irodalmi esttel emlékezett meg a londoni Magyar Kulturális Központ.
nov. 20
17:32
EUR-USD Új abszolút csúcs (HírTV)
A mai gyenge adatok után történetében elöször lépte át az EUR-USD az 1,48-as értéket, és új abszolút csúcsot ért el 1,4812-nél. Az építési engedélyek októberi száma az 1991 óta mért legalacsonyabb értéken állt. A megkezdett építkezések száma 1,229 millióval szintén elmaradt az 1,160 milliós elörejelzéstöl, miután legutóbb még 1,193 milliós értékröl adtak számot. A következö cél az 1,4830-as…
nov. 20
17:37
56-os múzeum lehet az internálótábor épületéből (HírExtra)
Az 56-os forradalom relikviáiból kíván múzeumot berendezni az egykori kistarcsai internálótábor egyik épületében a helyi önkormányzat, ennek tervei is elkészültek már - közölte a Pest megyei város képviselője kedden az MTI-vel.
nov. 20
17:42
Késes tévévita (HírExtra)
Tévéműsorvita miatt hasba szúrta 13 éves bátyját egy 12 éves fiú az Egyesült Államokban. két fivér képtelen volt megegyezni abban, hogy melyik műsort nézzék, mire az öcs kiment a konyhába egy öles késért és visszatérve, bátyjába döfte a pengét.
nov. 20
17:42
Meghalt a német Dracula (Blikk)
nov. 20
17:42
Új igazgató az Iparművészeti Múzeum élén (HírTV)
Az oktatási és kulturális miniszter Renner Zsuzsannát bízta meg december 1-jétől a budapesti Iparművészeti Múzeum vezetésével. Hiller István hétfő délután hozta meg döntését - olvasható az oktatási és kulturális tárca keddi közleményében.
nov. 20
17:43
Borsik: függesszék fel a törvény parlamenti vitáját (Alternatív Energia)
Az egészségbiztosítási rendszer átalakításában vállalt felelősségükre hívja fel a figyelmet az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke az MSZP országgyűlési frakciója 190 képviselőjének írt levelében. Ebben Borsik János arra kéri az országgyűlési képviselőket, hogy függesszék fel a tárgyalt törvényjavaslat parlamenti vitáját, lehetőséget adva az érdemi társadalmi párbeszédre. A…
nov. 20
17:44
500 milliós többletforrást kap a Magyar Turizmus Zrt (HírExtra)
Megállapodást kötött kedden Budapesten az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) és a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) arról, hogy költségvetési többletforrást, 500 millió forintot kap a nemzeti turisztikai szervezet.
nov. 20
17:45
FH: az újságírók előállítása tüntetésekről a sajtószabadság megsértése (Alternatív Energia)
A tüntetésről tudósító újságírók ellőállítása a sajtó szabadságának és az állampolgárok tájékoztatáshoz való jogának súlyos megsértése - közölte kedden a Freedom House (FH) annak kapcsán, hogy a Batthyány-örökmécsesnél szombaton tartott, előre be nem jelentett demonstráción a rendőrök előállítottak két újságírót. A szervezet közleményében utal arra, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési…
nov. 20
17:48
Nyeretlen olasz és francia vendégek (HírExtra)
A Napoli és a Mondeville révén két nyeretlen csapat vendégeskedik Sopronban, illetve Pécsett a női kosárlabda Euroliga harmadik fordulójában.
nov. 20
17:50
Fegyelmi eljárás az EHÖK-elnök ellen (HírExtra)
Szerdán délelőtt kezdődik az elsőfokú fegyelmi eljárás a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Hallgatói Önkormányzatának elnöke, Török Márk ellen; a hallgatói önkormányzat politikai támadásként értékeli a vizsgálatot - közölte Ament Balázs, az önkormányzat általános elnökhelyettese kedden.
nov. 20
17:51
Egyre több a szakmai felelősségbiztosítás (Piac és Profit)
Kibővítette együttműködését az OTP Garancia Biztosító és a Magyar Ingatlanszövetség, a két szervezet 2002. január 1-je óta kizárólagos megállapodás keretében működik együtt.
nov. 20
17:53
„Mindenki” sztrájkol! (HírExtra)
A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának felhívására holnap a rendszerváltozás óta eltelt 17 év legnagyobb magyarországi sztrájkjára kerülhet sor, ugyanis a LIGA 82 tagszervezete által az ország minden területén jelen van földrajzi és ágazati értelemben egyaránt.
nov. 20
17:53
Rendőrök dugták dutyiba Mortimert (Blikk)
nov. 20
17:53
Szávay már a tizenkilencedik (HírTV)
Szávay Ágnes már a tizenkilencedik a női teniszezők világranglistáján.
nov. 20
17:53
Aranykor: Kedvező konstrukciók a cafeteriákban (Piac és Profit)
Egyre több cég ismeri fel a béren kívüli juttatások előnyeit, hiszen amíg a bérfejlesztés nagy költségekkel jár, és gyakran nem garantál a munkavállalók számára is érzékelhető előnyöket, addig a cafeteria rendszerekben elérhető pénztári juttatásoknak akár a 95 százalékát is megkaphatják a tagok. Az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról Kulyassa Krisztinát, az Aranykor Nyugdíjpénztár…
nov. 20
17:55
A cigány civil szervezetek felelőssége is a roma integráció sikere (HírExtra)
A kormány mellett a cigány civil szervezetek felelőssége is, hogy sikeres legyen a nemzetközi Roma Integráció Évtizede Program magyarországi megvalósítása - erről Németh Erika, a Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti és Etnikai Kisebbségi főosztályának vezetője beszélt kedden egy, a témában rendezett budapesti tanácskozáson.
nov. 20
17:59
Federer legyőzte Samprast (HírExtra)
A világ első számú férfi teniszezője, Roger Federer két játszmában legyőzte Pete Samprast, az 1990-es évek sztárját egy szöuli bemutató mérkőzésen.
nov. 20
17:59
Újságírók demonstráltak a Batthyány-örökmécsesnél (Blikk)

Keresés