Országszerte forgalomkorlátozásokra és útlezárásokra lehet számítani a szerdai demonstrációhullám miatt. Minden bizonnyal többen is ülnek majd autóba, mivel a közlekedési dolgozók is munkabeszüntetést tartanak.
A Vasi Volán csaknem ötven járata szerda reggel, a sztrájk ideje alatt is közlekedik - mondta az InfoRádiónak a társaság vezérigazgatója. Papp László hozzátette: ha nem lenne munkabeszüntetés, összesen 289 járatuk indulna útnak reggel 6 és 8 óra között.
A Magyarországon vendégeskedő kínai női vízilabda-válogatottra hatgólos vereséget mért a hazai nemzeti együttes a Hajós Alfréd uszodában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Várhidi Péter szövetségi kapitány kijelölte a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatát a szerdán 20:15 órakor kezdődő, Görögország elleni, utolsó Európa-bajnoki selejtezőre.
A Regionális Összművészeti Központ (REÖK) száznapos fennállását és az intézménynek helyet adó Reök-palota építésének százéves évfordulóját ünneplik november 24-én Szegeden - közölte kedden a központ igazgatója. Herczeg Tamás a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a három hónappal ezelőtti kezdés remekül sikerült: a Goya-kiállítás megalapozta a központ hírnevét és ma már bátran kérhetnek tárlataikra…
Újabb, Németországot és Ausztriát fenyegető videoüzenet bukkant fel. A bécsi belügyminisztérium kedden megerősítette a tényt, de közölte azt is, hogy nincs "kézzelfogható veszély".
Nagyszerű színésznek és csodálatos embernek nevezte a két nappal ezelőtt elhunyt Miklósy Györgyöt Bálint András, a Radnóti Színház igazgatója az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.