Ismeretlen tettes vörös festékkel mázolta össze Eduard Benes volt csehszlovák államfőnek a prágai külügyminisztérium előtt álló szobrát vasárnap éjjel - jelentették kedden cseh napilapok. A...
Az orvosi kivizsgálásért és a recept minden tételéért 30, egynapi kórházi tartózkodásért 60, míg az éjjeli és az ünnepi ügyelet igénybevételéért 90 koronát kell fizetni januártól Csehországban - jelentette be Tomás Julínek egészségügyi miniszter. Egy korona jelenleg 9,6 forintot ér.
Ma nyereségekre tett szert az EUR-JPY, miután erösnek mutatkoznak a német és az európai tözsdeindexek is. Technikai javulás figyelhetö meg a részvénypiacokon és az EUR-JPY-nál is. Az EUR-JPY-t 162,87-en jegyzik. További nyereségekkel kell számolni 163,20-ig, vagy 163,74-ig. in-GFX
A hét végén a tervek szerint hazahozzák Ausztriából az októberi magyar buszbaleset egyik sérültjét. Ha hazaérkezik az ózdi gerincsérült fiatalember, már csak egy magyar marad a buszbaleset sérültjei közül Ausztriában - mondta Pék László az Országos Mentőszolgálat munkatársa.
Jelentősen mérsékelte a világszerte élő AIDS-fertőzöttek számára vonatkozó becslését az ENSZ illetékes ügynöksége, az UNAIDS idei jelentésében, amelyet kedden ismertettek Genfben. A jelentés...
A kormányzat már kinyilvánította szándékát, az önkormányzatoknál a labda - válaszolt szűkszavúan a pénzügyminiszter a hvg.hu-nak az értékalapú ingatlanadóról szóló törvény jövő évi finomításának lehetőségeit firtató kérdésére. A vagyont terhelő adók mértéke a magyar adórendszerben jóval az uniós szint alatt van, az értékalapú ingatlanadó bevezetésével változhat a helyzet - vélik szakértők. Erre…
Mégsem állítja le a vasúti közlekedést a Szentes-Kiskunfélegyháza vonalon a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. További szárnyvonalak is megmaradnak a Dél-Alföldön.
Jelentősen mérsékelte a világszerte élő AIDS-fertőzöttek számára vonatkozó becslését az ENSZ illetékes ügynöksége, az UNAIDS idei jelentésében, amelyet kedden ismertettek Genfben. A jelentés...
Naponta majdnem négymillió literrel kevesebb sört fogyasztanak a britek a csaknem harminc évvel ezelőtti csúcshoz képest, derült ki a kedden nyilvánosságra hozott adatokból.
Magyarországon évente 40-50 úgynevezett pseudomonas fertőzést jelentenek a kórházak, de ez a szám várhatóan nőni fog - mondta az InfoRádiónak az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályának helyettes vezetője azután, hogy egy brit jelentés szerint az antibiotikumoknak ellenálló, halálos fertőzést okozó baktérium egyre terjed az angol kórházakban. A kórokozók pedig nem állnak meg a…
A Fidesz az utóbbi időszakban történt, mentőket és tűzoltókat ért lopások miatt a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását javasolja, hogy szigorúbb büntetést kapjanak, akik ilyet követnek el -...
A várakozások szerint több ezer rendőr megy el a Liga Szakszervezetek szerda este 6 órára meghirdetett demonstrációjára, a Szolidaritás Napján - mondta a Független Rendőrszakszervezet (FRSZ) főtitkára kedd délelőtti sajtótájékoztatóján.
A Magyar Fogyasztó Platform projekt részeként elindult a magyarfogyaszto.hu nevű oldal. A NetAktív pr-ügynökség által működtetett site a hazai fogyasztói szokásokkal kapcsolatos híreket és tanulmányokat közli.
Teljes mértékben gyanútlanul vágtunk neki: ha valamitől aggódtunk, az legfeljebb az volt, hogy biztosan ugyanolyan lesz minden termék. A végén aztán mégis egy alapos gyomrossal álltunk fel az asztaltól a Nagy Mogyorókrém-teszt után: megszületett a megdönthetetlen negatív rekord
Átok: erről a szóról először valószínűleg mindenkinek valamelyik hollywoodi horrorfilm jut eszébe. Másodszor talán Tutanhamon sírja, esetleg a Bermuda-háromszög. Azt valószínűleg már kevesebben tudják, hogy átkokkal nemcsak a közhiedelem, hanem a Biblia, de még a Korán is tele van. Nem csoda, hiszen az emberiségnek mindig is fontos volt, hogy a megmagyarázhatatlan esetekre is találjon valamilyen…
Indul a Magyar Televízió (MTV) elnöki posztjára kiírt pályázaton a tisztséget jelenleg betöltő Rudi Zoltán. Mint monda, hétfőn vásárolta meg a pályázati csomagot, a lépést pedig kedd reggel...
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) 2007-ben ünnepli jogelőd intézménye alapításának 225. évfordulóját. Az ünnepi év egyik tudományos rendezvényét, az orvosbiológiai mérnöki oktatás és kutatás témában szervezett konferenciát november 22-én rendezik meg a BME Központi épületének Dísztermében.
Az Óbudai Társaskör zenés irodalmi összeállítása, amelyre 2007. november 23-án, pénteken 19 órától várják az érdeklődőket, az Óbudai Textilmúzeum MOS-HAT című kiállításához kapcsolódik.
Az USD-CHF-et 1,1085-ön jegyzik. Egy amerikai befektetési bank tanulmánya szerint minimum 1,0600-ig rendelkezik csökkenö potenciállal a devizapár. Az 1,0690-es napi minimummal már 90 pipre megközelítették az értéket. Az érték elérésével 36 éves minimumot érnének el. Az Egyesült Arab Emirátusokkal kapcsolatos spekulációk után nagy nyomás alá került a dollár. A devizatartalékok átcsoportosítása…
A Fidesz a jelenleginél szigorúbban büntetné azokat, akik a tűzoltók, a mentők vagy más, az emberek védelmét ellátó és életét védő szervezetek felszerelését lopják el vagy rongálják meg. Nemrég a fővárosi tűzoltók szóvivőjének szolgálati autóját lopták el, miközben egy súlyos baleset sérültjének ellátásában segített.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetet (OECD) Communication Outlook jelentéséből kiderül, hogy kommunikációra többnyire az életszínvonallal egyenes arányban költenek a fogyasztók, és hogy egyre kisebb a különbség a vezetékes és vezeték nélküli internethozzáférések között - olvasható az Infinit honlapján.
A kormány szerint az ellenzék sámánkodik, csúsztat, riogat, ostobaságokat beszél és indokolatlan félelmet kelt. Az ellenzéki képviselők viszont nem hiszik el azt az ígéretet, hogy a nyereségérdekelt, versengő egészségbiztosítási pénztárak jobban működő és olcsóbb rendszert képesek üzemeltetni. Egyetlen ponton találkoztak a vélemények, abban hogy biztosítottak ellátása, fontos kérdés.
Szigorúbb büntetést, 3 évig terjedő szabadságvesztést javasol a Fidesz a jövőben azokban az esetekben, amikor a mentők vagy tűzoltók sérelmére követnek el lopást - jelentette be Balsai István és Csampa Zsolt.
A korábbi olasz miniszterelnök a Szabadság Mozgalma nevű szervezettel lényegében felszámolja a kilencvenes évek közepén alapított Forza Iláliát, és a radikális jobboldali pártokkal kötött szövetséget, a Szabadságjogok Házát.
A kormányon lévők tehetetlenségüket próbálják leplezni a gyűlöletről szóló fölösleges beszéddel - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a székelyföldi Csíkcsatószegen.
Az Ifo-Intézet szerint továbbra is alapvetöen alulértékelt a dollár és a jen. Az euró és a font ezzel szemben túlértékelt az Ifo-intézet szemében. A szakemberek ettöl függetlenül azzal számolnak, hogy az elkövetkezö 6 hónapban továbbra is gyenge marad a dollár, és ezzel folytatódik az EUR-USD emelkedö trendje. Az EUR-USD-t 1,4782-ön, azaz 15 pippel új csúcsa alatt jegyzik, mely a következö…
Pakisztánban január nyolcadikán tartják az általános választásokat - jelentette be kedden az ország választási főbiztosa. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a november harmadikán bevezetett szükségállapot miatt tiltakozó ellenzéki pártok részt vesznek-e választáson.
Vas mellett Békés az egyik olyan megye, amelyet leginkább érintenek majd a szerdára tervezett sztrájkok. Reggel 6 és 8 óra között szinte egyetlen vonat és busz sem közlekedik majd a megyében, a helyi tömegközlekedés is leáll az érintett városokban. Utóbbi leginkább Békéscsabán okoz majd gondot.
Az év első kilenc hónapjában hatmillió euró adózott eredményt ért el a MOL Románia, ez az érték megközelíti a tavaly egész évben elért nyereség szintjét - olvasható a cég közleményében.
Modern volt, de mesélni is tudott, és mint egy hiúz, úgy járt közöttünk - mondta az InfoRádiónak a hétfőn, 90 éves korában elhunyt Szabó Magdáról Gyurkovics Tibor író.
Az USD-CAD árfolyama ma ismét visszaesett 0,98 alá, miután az október 5-e óta mért legmagasabb értékre emelkedett az árfolyam 0,9884-nél. A kereskedök ismét felhívták a figyelmet az emelkedö olajárakra, melyek jól jönnek a kanadai dollárnak. Ehhez jön még a dollár általános gyengesége. Hamarosan közzéteszik az októberi fogyasztói árakat, ahol +2,9%-os értékkel számolnak a legutóbbi +2,5% után. Az…
Vajon miért akarja a szlovákiai magyarok tankönyveiben betiltani a magyar nyelvű helységnévhasználatot a szlovák oktatási miniszter, s ezzel visszaállítani a szocializmus évtizedeiből ismert megalázó gyakorlatot? - veti fel keddi kommentárjában a Pozsonyban megjelenő SME.
Januártól csak teljes árú HÉV-bérletettel utazhatnak a 65 évnél fiatalabb nyugdíjasok - a bérlethez nyújtott fővárosi támogatást ugyanis megszüntette a liberális vezetésű hivatal.
A Pénzügyminisztérium 172,2 milliárd forint hiányra számít novemberben az államháztartásban, így az első tizenegy havi deficit a GDP 5,4%-a lesz. A célon azért nem változtatnak
Egy tervezett iskolai vérengzés gyanúja miatt a rendőrség körülzárt egy Düsseldorf melletti gimnáziumot kedden. A rendőrség közölte, hogy az erre vonatkozó jelzést a finn hatóságoktól kapták. Értesülések szerint a helsinki hatóságok egy internet-beszélgetés lehallgatása nyomán jutottak arra a következtetésre, hogy az észak-rajna-vesztfáliai Kaarst gimnáziumában esetleg vérengzés készül.
Kisiklott egy tehervonat két bitument szállító tartálykocsija Érdnél a Budapest-Pécs vonalon. A kocsik elzárták a vasúti pályát, ezért a személyvonatokról vonatpótló autóbuszra kell átszállniuk az utasoknak, a gyors és az InterCity vonatok kerülő úton járnak.
Megbénul szerdán az ország a sztrájk miatt. November 21-én a vasutasok, a pedagógusok, valamint a Volán- és a Ferihegyi Repülőtér több szakszervezetéhez tartozó dolgozók sem veszik fel a munkát néhány órára. A munkajogász szerint igazoltan távollevőnek minősül az, aki a sztrájk miatt nem tud beérni a munkahelyére, vagyis fegyelmi következményei nem lehetnek ennek. Közben Gyurcsány Ferenc kormányfő…
Túlnyomó részt brit műsorok és alkotók vitték el a pálmát az Amerikán kívüli tévéprodukciókat honoráló Nemzetközi Emmy-díjak hétfőn New Yorkban megrendezett 35. gálaestjén.
M.Tóth Géza új filmterve - a Tomi harca - nyerte el a hétvégén a zágrábi nemzetközi animációs filmfesztivál (Animafest) koprodukciós fórum díját. A magyar rendező filmterve a régióból meghívott hét pályamű közül bizonyult a legjobbnak - adta hírül a Magyar Filmunió.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) felszólította a Business Software Alliance-t (BSA), hogy szüntesse meg az adóhatósággal való fenyegetőzést.
Gyakori kávészünet, névjegykártya-rendezés, beeső vendégek és hosszúra nyúlt privát telefonhívások. Mind-mind elveszi az időt a hatékony munkától, szétforgácsolja a napot. A szünetek kellenek, ám a gyakori megszakítások a hatékonyság rovására mennek. Trénert kérdeztünk az okos időgazdálkodásról.