Összesen több mint hatmilliárd forintot kaphatnak vissza az autósok az uniós csatlakozás után szabálytalanul beszedett regisztrációs adóból. Az igénylők 90 százalékának kérelmét a Vám- és Pénzügyőrség jogosnak ítélte meg.
Az uniós forrású mikrohitel közvetítőinek kiírt első pályázatra igen élénk az érdeklődés, az arra jogosult alapítványok felkészülten várták, hogy megjelenjen, így valószínűleg nincs akadálya annak, hogy november végén, december elején az első hitelszerződéseket is alá lehessen írni. Cikkünkből az is kiderül, hogy a programért felelős Magyar Vállalkozásfinanszírozási (MV) Zrt. mintegy 40 ezer…
A Hitelgarancia Zrt. két éve új üzleti filozófia mentén folytatja tevékenységét. A 15 évvel ezelőtt alakult céget 50-50 százalékban az állam és a bankok hozták létre. Az akkori felfogás szerint a társaság fő feladata az volt, hogy a kisvállalkozások hitelhez jutását segítse elő a garancia, azaz a készfizető kezességvállalás eszközével. A működés első 13 évének feladata kizárólag a bankok…
A kiskorú fiúszerető a gazdag férfiak legújabb státusszimbóluma Afganisztánban, a hatóságok pedig tehetetlenek a divat ellen. Az iszlám vallású országban ősidők óta szigorú szabályok...
Félpályás útlezárást tartanak Borsod megyében a 26-os úton Berente és Miskolc között a Vegyipari Munkavállalók Független Szakszervezetének (VMFSZ) tagjai. Reggel 9-től 11 óráig tart a demonstráció a körülbelül két és fél kilométeres szakaszon. A Borsodchem gyára melletti úton autókkal zárják le a fél utat, a rendőrségen bejelentették az akciót.
A hétköznapi életből kiragadott közeli képeken, gyors vágási technikán, és a tárgyak keltette zajon alapul a Vodafone új kampánya. Egy reklámokkal foglalkozó blog írója arra hívja fel a figyelmet, hogy az ötlet nem újkeletű, hiszen a Wieden & Kennedy ezzel a koncepcióval már számos díjat begyűjtött a Honda Civicnek készített kampányával. A Vodafone és reklámügynöksége, a DDB az üggyel kapcsolatban…
Hihetetlen, de mégis igaz: még mindig szárnyra kapnak új találgatások Diana hercegnő halálával kapcsolatban. Most éppen az egyik legjobbként elismert brit sebész tette fel a kérdést: mi lett volna, ha…?
A kormányon lévők tehetetlenségüket próbálják leplezni a gyűlöletről szóló fölösleges beszéddel - jelentette ki Orbán Viktor a székelyföldi Csíkcsatószegen.
Az MSZP felszólítja a Fideszt, hagyja békén a szakszervezeteket - mondta Mesterházy Attila, a szocialisták parlamenti frakcióvezető-helyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A szerdára tervezett sztrájkok előestéjére értelmiségiek egy csoportja "A Baloldali Értelmiségiek Társaságának Nyilatkozata" címmel állásfoglalást tett közzé. Alább ezt idézzük teljes terjedelmében:
A valóban spontán és békés demonstráció a strasbourgi bíróság szerint nem oszlatható fel kizárólag arra hivatkozva, hogy azt nem jelentették be - közölte az igazságügyi és rendészeti miniszter kedden az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság, valamint az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság együttes ülésén.
A vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlését javasolja 2008. január 1-től a szocialista Tóth Károly; a képviselő az egészségbiztosításról szóló törvényjavaslathoz nyújtott be erről szóló módosító indítványt. Mikola István szerint a Fidesz támogatja a javaslatot. Az Egészségügyi Bizottság fideszes alelnöke keddi sajtótájékoztatóján azt is közölte, hogy a népszavazási kezdeményezést nem állítják le…
Roberto Donadoni olasz szövetségi kapitány úgy nyilatkozott, a Juventusban futballozó Alessandro Del Piero számára "még nem zárult be a válogatott kapuja". Donadoni az utóbbi Eb-selejtezőkön...
Az MSZP parlamenti frakcióvezetője szerint minden bizonnyal jövőre is lesz vizitdíj és kórházi napidíj. Az ennek eltörlését kezdeményező Tóth Károly képviselőjük pedig valószínűleg visszavonja egyéni javaslatát. Lendvai Ildikó az InfoRádiónak azt mondta: a szocialisták egységes csomagban szereplő módosításai a fejkvótával, a menedzsmentjogok pontosításával és területi jogok kiegyenlítését célzó…
A jövő évtől bővülnek a Vám- és Pénzügyőrség feladatai, a vámhatóság látja el a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos adóhatósági feladatokat, s a szervezet nyomoz majd a pénzmosással kapcsolatos bűncselekményekben és a pénzmosással kapcsolatos bejelentési kötelezettség elmulasztása esetén - jelentette be Nagy János, a VPOP országos parancsnoka kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint az ország nagyobb részén többnyire erősen felhős idő lesz, de helyenként felszakadozik a felhőzet és kevés napsütésre is lehet számítani....
Los Angeles – Egy perc nyugta sincs ma már a sztároknak, szenzációra éhes lesifotósok hada üldözi őket, akármerre járnak. Egy igazi szupersztár magánéletével kapcsolatos fotó – szaftosságától függően – milliókat érhet, így nem csoda, hogy a szabadúszó fotósok egyre erőszakosabbak. A legtöbb híresség nem is igen tudja kezelni a helyzetet, a legtöbben menekülőre fogják. Az utóbbi hónapokban egyre…
Az EKB-tag, Guy Quaden ma azt nyilatkozta, hogy a globális pénzpiaci turbulenciákra való tekintettel továbbra is gyenge árfolyamokkal kell számolni az EU-ban. Az EKB-nak ezért pontosan meg kell vizsgálnia az adatokat, hogy meghatározhassa a jövöbeni pénzpolitikai irányvonalat. Quaden a mérséklödö gazdasági növekedésre való tekintettel normálisnak nevezte a dollár jelenlegi árfolyamát. A gyenge…
Az egészségügy nem szabad piac, de be kell engedni a magántőkét - jelentette ki a magyar kormányfő Vilniusban litván üzletemberek előtt tartott gazdasági fórumon. Gyurcsány Ferenc hozzátette: az üzleti szféra erős ellenőrzés mellett lehet részese a gyógyításnak.
Jövő év február 1-jével módosul a betéti és hiteldíjmutatóka vonatkozó szabályozás: így a betétekre vonatkozó EBKM, az értékpapírok hozamára vonatkozó EHM, valamint a hitelekkel kapcsolatos THM mutatók számítása mellett ezek közzététele is megváltozik
Könyvritkaságnak is beillik Firtl Mátyás interpellációja, lévén ebben a parlamenti ciklusban még nem fordult elő, hogy az interpellációra adott választ ne fogadta volna el a kormánytöbbségű T. Ház. Ez persze nem jelenti azt, hogy a közeljövőben járhatók lesznek a környező országokkal bennünket összekötő településközi utak.
Olasz régészek a római Palatinus dombon megtalálták azt a barlangot, amelyről a régi rómaiak azt tartották, hogy abban szoptatta a nőstényfarkas Romulust és Remust, akik felnőve i. e. 753-ben megalapították Róma városát. A hírt maga Francesco Rutelli olasz kulturális miniszter jelentette be kedden. "Olaszország és Róma állandóan új régészeti és művészeti felfedezésekkel kápráztatja el a világot,…
Az utcai demonstrációkról tudósító újságírók védelmében eljárási kódex kidolgozását kérte Demszky Gábor főpolgármester kedden a budapesti rendőrfőkapitánytól. A főpolgármesteri hivatal sajtóirodája által az MTI-hez eljuttatott főpolgármesteri levél bevezetőjében a városvezető megdöbbenésének adott hangot annak kapcsán, hogy szombaton a Batthyányi örökmécsesnél tartott, be nem jelentett…
Több mint negyvenmilliárd forintot kapott Magyarország a csatlakozást segítő Schengen Alapból, ebből több mint 260 millió forintot vízágyú-beszerzésre költöttek
Az MSZP felszólítja a Fideszt, hagyja békén a szakszervezeteket - mondta Mesterházy Attila, a szocialisták parlamenti frakcióvezető-helyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Orbán Viktor...
Kidolgozatlannak tűnik az Európai Bizottság kedden bejelentett mezőgazdasági reformjavaslat-csomagja, olyan lépéssorozatnak, amely ismét a jó pozícióban lévő európai uniós tagállamok gazdálkodói számára nyújt kedvezményeket - értékelte a tervet Jakab István fideszes országgyűlési képviselő, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke brüsszeli sajtótájékoztatóján. Glattfelder…
Bangladesi illetékesek szerint akár 10 ezer halálos áldozata is lehet a múlt heti trópusi viharnak. A Baptista Szeretetszolgálat segélyt küld a katasztrófa sújtotta területre.
A mai, a vártnál gyengébben alakuló kanadai fogyasztói árak újabb kamatcsökkentési fantáziára adtak okot. Az USD-CAD az adatok közzététele után átlépte a 0,98-as értéket, és 0,9835-ön jegyzik. Az elemzök szerint nem kizárt a paritás tesztje. In-GFX
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) november 21-én 6 óra és 12 óra között megtartja a sztrájkot a mellékvonalak tervezett bezárása elleni tiltakozásul ...
Bírósághoz fordult a BKV a kedd reggeli sztrájkkal kapcsolatban. A társaság vezérigazgatója az InfoRádiónak elmondta: azt kérik a bíróságtól, állapítsa meg a munkabeszüntetés jogszerűtlenségét. Antal Attila hozzátette: ha a bíróság nekik ad igazat, a sztrájkot szervezőktől követelik majd a forgalomkiesés miatt keletkezett kár megtérítését.
Az Egyesült Államok szenátusának trösztellenes, versenypolitikai és fogyasztójogi bizottságának két tagja, a demokrata Herb Kohl és a republikánus Orrin Hatch közös beadványt küldtek el a Szövetségi Kereskedelmi Bizottsághoz. Az Orrin Hatch szenátor honlapján olvasható levél szerint a Google és a DoubleClick fúzió olyan verseny- és személyiségi jogi problémákat vet fel, melyeket alaposan ki kell…
A Szegedi Tudományegyetem a közelmúltban fegyelmi eljárást indított Török Márk, a szegedi EHÖK elnöke ellen. Az intézmény az ügy lezártáig nem kívánt nyilatkozni, Török Márk az ügy kapcsán tartott mai sajtótájékoztatóját követően azonban az egyetem közleményben ismertette állaspontját, miszerint felháborítónak tartja, hogy Török Márk egyetem-politikai támadásnak állítja be a fegyelmi eljárást és…
Az Egészségügyi Minisztériumot nem lepte meg, hogy a Fidesz nem tette közzé saját egészségbiztosítási elképzeléseit. Mint közelményükben írják: "Nem okozott komoly meglepetést, mégis sajnálattal értesültünk arról, hogy a korábbi ígéretek ellenére a mai napon sem hozta nyilvánosságra alternatív egészségbiztosítási javaslatát a Fidesz. Sajnos a Fidesz egészségügyi programjával úgy vagyunk, mint az…
Nem vonult be a börtönbe kedden délután 4 óráig a Mortimer néven ismert fiatalember, akit szeptember 26-án emberölés kísérletéért 3 év 10 hónapra ítélt a Fővárosi Ítélőtábla. Kedden reggel kilenc órakor kellett volna jelentkeznie a Nagy Ignác utcai börtönben, de ezt nem tette meg. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága a Fővárosi Bírósághoz fordult, hogy adjanak ki körözést Mortimer ellen.
Teljes mértékben gyanútlanul vágtunk neki: ha valamitől aggódtunk, az legfeljebb az volt, hogy biztosan ugyanolyan lesz minden termék. A végén aztán mégis egy alapos gyomrossal álltunk fel az asztaltól a Nagy Mogyorókrém-teszt után: megszületett a megdönthetetlen negatív rekord
Januártól megszüntetné a vizitdíjat és a kórházi napidíjat Tóth Károly szocialista parlamenti képviselő, legalábbis erről nyújtott be egy törvénymódosítási javaslatot hétfőn az Országgyűlésben.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felszólította kedden tagországait - közülük is elsősorban Indonéziát -, hogy a madárinfluenza elleni hatékonyabb védekezés érdekében osszák meg az emberre is veszélyes H5N1 altípusú vírussal kapcsolatba hozható szövetmintáikat a világ tudományos közösségével. Margaret Chan, a WHO főigazgatója az ENSZ-szervezet négynapos genfi konferenciájának a megnyitóján…
Január közepén várható döntés arról, hogy a Hajógyári-szigeten 15 éve megrendezett Sziget Fesztivál jövőre is közterület-használati engedélyt kap-e a Fővárosi Közgyűlés szakbizottságától - közölte a testület elnöke kedden. Ughy Attila elmondta, hogy a főpolgármesteri hivatalhoz októberben megérkezett a Sziget Fesztivál szervezőjének újabb közterület-foglalási kérelme. Ezzel azonban e héten még…
Az év vége nemcsak az ünnepek előtti költekezést hozza, hanem lakossági megtakarítási csúcsot is mutat, a háztartások új megtakarításaik nagy részét az utolsó negyedévben halmozzák fel
Online hírportáltól szokatlan módon, televíziós imázsfilmmel jelentkezett az Origo.hu. Az oldal első, a tájékoztatás, szolgáltatás és szórakoztatás hármasságát hangsúlyozó reklámfilmjének készítőjét tenderen választották ki.
A Hewlett-Packardnál november elsején indult az új pénzügyi év. Az elkészült üzleti tervek alapján a magyarországi vállalatnál az államigazgatási területtől várják a legnagyobb árbevételt és növekedést. Szkurka János üzletágvezető szerint Magyarország az elektronikus kormányzat kiépítésében nagyon messziről indult, de önmagához viszonyítva a fejlődés nagyon látványos az elmúlt néhány évben.
A Cashline Értékpapír Zrt. bejelentette, hogy Albrecht Ottó a vezérigazgatói tisztséget Puskás Tamásnak adja át. 13 sikeres év után a társaság egy újabb fejlődési szakaszba lép
Magyarországi befektetési lehetőségekről, a magyar reformok céljairól beszélt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden Vilniusban, a magyar kormányfő látogatása alkalmával rendezett gazdasági...
A pedagógusok szakszervezete és a fegyveres szakszervezetek is csatlakoztak a Liga Szakszervezetek által szerdára meghirdetett sztrájkhoz, illetve demonstrációhoz. A Kossuth téri demonstráción mintegy 10-50 ezer ember vesz majd részt a Liga Szakszervezetek elnöke szerint.
Súlyos közlekedési baleset történt Szolnok belterületén, a Tószegi út négysávos szakaszán, ahol egy Renault típusú személygépkocsi az út túloldalára lökött egy vele egy irányban közlekedő Fordot, amibe belerohant egy kisbusz.